A Batman akciófigurák története - 19.rész

Batman Beyond

1999-ben indult útjára a Warner harmadik, kifejezetten Batman-re koncentráló animációs sorozata a Batman Beyond (európában Batman of the Future néven futott), amely teljesen új aspektusba helyezte a korábban megismert Batman karaktert.

812qssvzfxl_ri.jpg

Az Animated és a New Adventures, illetve az egészestés DC rajzfilmek sikere után nem is volt kérdés a Warnernél, hogy egy újabb Batman-es animációs sorozatot kell készíteni. A bevált recepten ne változtass, hangzik a közmondás, úgyhogy az alkotói gárda java része, akik a korábbi két sorozaton dolgoztak, itt is fentűnt. Továbbra is Timm és Dini kettőse vitte tovább a sötét lovag történetét, ám ennél a sorozatnál egy egészen új alapötletet vetettek be. Gyakorlatilag a New Adventures folytatását csinálták meg a távoli jövőbe, 2039-be helyezve a történetet. Bruce Wayne itt már egy öregember, aki húsz éve levetette az álarcot, az ellenfelei és a szövetségesei is meghaltak vagy kiöregedtek, ám a jövő Gotham-je sem szűkölködik a bűnözőkben. Bruce-t persze öreg napjaiban is megtalálja a baj, úgyhogy egy véletlennek köszönhetően, akaratlanul is egy tanítványt kap maga mellé, így a jövő új Batman-je a fiatal Terry McGinnis lesz. Külön érdekes látni, hogy Jokernek, milyen bűnözői kultusza van a jövőben, hiszen egy bűnbanda egy az egyben az ő külsőségeit próbálja majmolni és magukat Jokerz-nek nevezik. Ők visszatérő ellenfelek az epizódok során. A sorozat a maga módján nagyon jól sikerült. Van benne nem kevés dráma, jók a kikacsintások és az öreg Bruce karaktere is nagyon jól sikerült. Az animáció stílusa kezdetben megmaradt az eredeti animated-es vonalnál, de pont annyira modernizálva, mintha tényleg az Animated sorozat noir-os Gothamje fejlődött volna futurisztikus metropolisszá. Aztán később, a sorozat vége felé már azért újítottak a megjelenésen is. A karakterek is rendben vannak és csak két kifejezetten gyengébb pontot tudok mondani a sorozattal kapcsolatosan. Az egyik, hogy elég kevés benne az igazán karakteres gonosz. Az előző két szériában megszoktuk a jobbnál jobb gonosz karaktereket, akik ugye itt nyilván nem nagyon voltak használhatóak (1-2 azért feltűnt, legalább egy cameo erejéig), ám a helyükre nem sikerült hasonlóan jó gonoszokat írni. A másik kisebb probléma, hogy az epizódok történetei sem mindig elég érdekesek, de ezt lehet, hogy csak felnőtt fejjel látom így. Mindenesetre a sorozat mindenképpen érdemes a megtekintésre és szerencsére nem olyan régen leadták szinkronosan is, így ti is pótolhatjátok, ha esetleg ez kimaradt volna.

A sorozat 1999-ben debütált a Warner saját, WB Kids nevű csatornáján és három évadban, összesen 52 epizódot készítettek belőle. Ezeket 2001 decemberéig, folyamatosan sugározták. A Beyond eléggé sikeres és emlékezetes volt. Bár én épp akkor lettem 14 éves, amikor ezt először láttam a német adókon így én ezt már nem néztem, de kétségtelen, hogy pl. az egészen jól sikerült intró még nekem is beleégett az agyamba. Így felnőtt rajongóként úgy látom, hogy bár gyengébb, mint az Animated, azért még mindig a bőven a „jó” kategóriában mozog a Batman Beyond. Egy korszak méltó lezárása volt, amelyet egy sokkal kevésbé jó korszak követett.

A sorozat kiegészítéseként (hasonlóan ahogyan az animatednél) készült egy egész estés Batman Beyond rajzfilm is, ami a Return of the Joker címet kapta. Nos….önmagában erről a rajzfilmről órákat tudnék írni, mert az egyik személyes kedvencem (minimum top 5-ös), de igyekszem rövid lenni. Ahogyan a cím is mutatja, Joker visszatér a halálból, úgyhogy az ifjú Terrynek, -aki már egyre rutinosabb Batman- és az öreg Bruce-nak újra fel kell vennie vele a harcot. Jokert több érdekes karakter is segíti, többek között Dee Dee, akik ugye Harley Quinn unokái (és el lehet rajta gondolkodni, hogy akkor ki lehet a nagypapájuk). A showt viszont alapvetően maga Joker viszi, akinek természetesen itt is Mark Hamill volt a hangja és egy komorabb, idősebb, enyhén Hannibal Lecter-es jellegű Jokert kaptunk, ami a maga módján zseniális. Itt nem egy dühöngő őrült, hanem inkább egy hideg, kimért pszichopata, ami valahol azért messze van az ő eredeti karakterétől, de a filmvégi konklúziót mérlegelve, ez egyáltalán nem volt hiba. Hogy hogyan tért vissza Joker a halálból azt nem lőném le….szerintem kissé erőltetett a megoldás, de nézzétek meg és döntsétek el, hogy így van-e….szerintem azért láttunk már nagyobb hülyeségeket is rajzfilmben. Az igazi kedvencem a rajzfilmből a Robin-os visszaemlékezés, ami elképesztően jól meg volt csinálva.

A rajzfilm kiadott verzióját egyébként erősen megváltoztatták, mivel az túl erőszakosra sikerült. Később az eredeti állapotot dvd-n azért kiadták és ez lett az első DC egészestés razfilm, ami PG-13-as besorolást kapott. Összességében a Return of the Joker egy nagyon jó kis egészestés rajzfilm, amit azért leginkább a „régi” karaktereknek köszönhetünk.  

A rajzfilmen kívül természetesen számítógépes játék is készült a Beyondból mégpedig Playstationre. Ezen kívül egy képregénysorozat is futott, ami már azóta többször újjá is éledt.

batman_beyond_v3_01_cover_3.jpg

Amint azt korábban említettem játék szempontból egy korszakváltó ponthoz érkeztünk. 1998-ban a Hasbro kivette a Kenner alól a Batman és a többi DC karakterhez kapcsolódó játék készítését. Nem a Beyond volt az első DC játékvonal, amit a Hasbro csinált…a DC Superheroes figurák előbb kerültek a piacra, de a Batman Beyond volt az első olyan vegytisztán Batman-es, amit teljesen ők készítettek. Ezért inkább ezt vettem előre az időrendben és a DC Superheroes-hoz majd visszatérünk. no…azért a Hasbro sem távolodott el nagyon a Kenner hagyatékától.

maxresdefault_31.jpg

Az új figurák azért annyira nem tértek el a korábban már megszokott Kenner standerektől. Továbbra is 5 inch-es méretben és 5 pontos mozgathatósággal készültek. A figurák jellege ugyanakkor nem hasonlít egyik korábban látott játékvonalra sem, de ez a rajzfilm arculati különbségei miatt van így. Maradt a szokásosan jó festés és a jó minőségű anyaghasználat is. Igen sok darabnál használtak áttetsző műanyagot, sőt a második hullámos Batlink figuráknál ez egy kihangsúlyozott feature volt. A sculpt kellőképpen részletes és csak néhol vannak benne zavaró túlzások. Ezek többnyire a második hullámot terhelték. A második hullámban jelentek meg az ún. Batlink figurák. Ez annyiban újítás volt, hogy ezek áttetsző anyagból voltak, amelyet meg lehetett világítani hátulról egy kis lámpával és így maguk a figurák elég érdekesen festettek. A második hullámra egyébként általánosságban az újító szándék a jellemző, míg az első eresztés sokkal jobban emlékeztet a megszokott Kenner dolgokra, addig a második hullámban próbáltak ettől szándékosan egy picit eltávolodni.

21-20141022161753_original.jpg

A kiegészítők is hasonlóak a korábban megszokottakhoz. Sok a rugós kilövő és a nagyobb szárnyas cuccok is. A karakterszelekció ugyanakkor egyhangúbb, mint valaha. Az egész vonal 90%-a Batman figurákból áll és ezek közül is jópár átfestés van, ami azért eléggé megidézi a Kenner spórolási módszereit is. Mondjuk az igaz, hogy a sorozat is elég kevés karakteres gonosszal bírt, így igencsak törhették a fejüket a Hasbro munkatársai, hogy mi a jó fenéből is csináljanak figurát.

A csomagolás természetesen új volt. Egy nagyobb téglalap alakú kartonon kicsit hengerszerű bliszterben érkeztek a figurák, amelynek a közepére helyezték az adott karaktert. A kék színű, enyhén tűzijátékos hátterű karton felső részén egy nagy Batman Beyond logó látható. Karakterkép nincs rajta, a bliszer alsó részén pedig a karakter neve olvasható. A karton hátoldalán egy egész oldalt betöltő, de eléggé szellős képes checklist látható. A felső részen pedig egy rövid leírás az a Batman Beyond alapszituációjáról. A Return of the Joker alvonal figurái viszont eltérő, enyhén az animated vonalra emlékeztető csomagolást kaptak.

b4500c289846e1ec0643987ea96e736c.jpg

img_9488_620x.jpg

A játékokat két hullámban, 1999-2000-ig dobták a piacra.  2000-ben még kapcsolódó alvonalként megjelent pár, a Return of the Joker filmhez kapcsolódó figura is, de ezek a korábbi New Adventures figurák átfestései voltak. Összesen 16 basic, 10 Batlink, 6 deluxe, 1 „jubileumi” és 5 Return of the Joker figura került a boltokba, ami azért igen szép számnak mondható. Ezen kívül kijött még 2 oversize figura, 2 jármű és 1 kisebb playset is. Úgyhogy azt nem lehet mondani, hogy kevés cuccot öntöttek volna a boltokba.

A Batman Beyond figurákat világszerte forgalmazták és nagyon erős reklámkampánnyal népszerűsítették. Szerintem itthon is kaphatóak voltak. Érdekes, hogy ezekből a figurákból manapság egy kicsit kevesebbet lehet találni, mint a korábbiakból és az áruk is általánosságban magasabb. A kereslet is egy fokkal talán élénkebb rájuk, de karaktertől függően, jellemzően 3-9000 Ft között be lehet szerezni a figurákat bontatlanul. 1-2 darab azért egy kicsit erősebb árat is elért.

s-l1000_14.jpg

  1. hullám - 1999

Basic figurák

Batman (Ballistic Blade) – A Beyond Batmanje itt kék-piros ruhában látható. Ez az egyik alap sculpt, amit több másik figuránál is felhasználtak. A kiegészítője egy nagy felcsatolható szürke szárny, aminek egyes elemei mozgathatóak illetve felpattintható rá két forgó disc is. Tűrhető darab.

bal1.jpg

bal2.jpg

Batman (Bat-Hang) – Egy elvadult kék-fekete kamuflázzsal ellátott Batman, amihez egy szolid uv zöld szárny tartozik. A jobb kezével egybe van építve egy rugós horog kilövő, ami egy madzaggal kapcsolódik a narancssárga lövedékhez. Nem túl ízléses darab.

bathang2.jpg

bathang1.jpg

Batman (Covert) – Az előző figura fekete-fehérre átfestett változata. A szárny is tök ugyanaz csak itt narancssárga. Érdekes módon ezt a figurát fejjel lefelé lógva tették a bliszterbe, de nem jöttem rá, hogy pontosan mi okból. Nem hiba történt, tehát valószínű, hogy csak úgy gondolták, ez majd jól fog kinézni. Még a reklámban is fejjel lefelé fellógatva szerepel.

covert1.jpg

covert2.jpg

Batman (Energy Strike) – Egy lávapiros Batman, ami a maga módján egészen vagányul fest. A szárnya kék színű áttetsző műanyag villámokból áll, ami szintén egészen ötletes megoldás. Két, szintén áttetsző, villámból álló kézifegyvert kapott kiegészítőnek.

surge1.jpg

Batman (Future Knight) – Ez a Batman enyhén áttetsző sötétkék műanyagból van, ami a többi piros festéssel egészen jól néz ki. A hátán egy felnyitható, piros glider látható, de ezen kívül kapott még elektro-kardokat is, ami leginkább kaszára hasonlít. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy pofásabb darab.

fut1.jpg

fut2.jpg

Batman (Hydro Force) – Zöld –fehér festéssel ellátott „vízibatman”, ami még az ujjai közé is úszóhártyákat kapott. A vízi közlekedést segítő, hajtóműves páncélt kapott, amit rá lehet húzni a figurára illetve kézifegyver és úszótalpak is jártak hozzá.

hydro1_2.jpg

hydro2_2.jpg

Batman ( Laser) – Egy csúnyácska zöld-sárga Batman, amihez egy áttetsző narancssárga glider szárnyat adtak. A glideren kilövő is van, ami egy kék lövedéket tud kirepíteni. Hát…nem egy szépségbacilus ez a figura annyi szent.

b4500c289846e1ec0643987ea96e736c_1.jpg

laser1_1.jpg

Batman (Lightning Storm) – Az Energy Strike Batman átfestett változata. Itt a figura kék, nem pedig piros, a kiegészítők pedig nem kék áttetsző műanyagból állnak, hanem sárgából. Ezt leszámítva a két figura megegyezik.

lig1.jpg

lig2.jpg

Batman ( Manta Racer) – Egy fehér Batman, amelyen mindenféle más szín is részben látható. Elég fapados az egész. Kiegészítőnek egy narancssárga siklót kapott, amire rá lehet állítani és hasaltatni.

manta3.jpg

manta1.jpg

manta2.jpg

Batman (Power Armor) – Az ifjú Batmanből is kellett egy felöltöztethető változat. A páncél elemek részben levehetőek és akkor látható Terry arca. Maga a test és a páncél tűrhetően néz ki. A levehető elemeken kívül még egy robot keselyűt is kapott kiegészítőnek, amit Robinnak hívnak.

powerarmor3.jpg

powerarmor2.jpg

powerarmor1.jpg

Batman (Power Cape) – Ez tekinthető a sorozatban látott, alap, új Batman karakternek. A sima fekete-piros ruha, némi piros vászon palásttal megbolondítva. Abszolút rendben is van, ebbe nem lehet belekötni. Két felrakható sugárhajtóművet kapott kiegészítőnek, amiből lángcsóvák törnek ki illetve egy Bat drone-t. Ez is rendben van.

powercapebatman_1.jpg

powercape.jpg

Batman (Sonar Strike) – Ez egy sárga-fekete Batman, aminél a bat jel és a fej kék. Kiegészítőnek egy furcsa sárga fegyvert kapott, ami gyaníthatóan egy dupla kilövő. A vállára pedig valami piros páncél szerűséget lehet tenni. Színvonaltalan alkotás.

sonar1_1.jpg

sonar2_1.jpg

Batman (Thunderwhip) – Thunderwhip nevű Batman volt már 1-2, de ez természetesen nem azonos azokkal. Itt a figura egy egészen szép ezüstös festést kapott, némi feketével és lilával megbolondítva tényleg jól néz ki. Kiegészítőnek egy ormótlan valamit kapott, ami egy hengeres lila izében végződik. Ez így nem túl pontos megfogalmazás, de rá nem bírok jönni, hogy mi a halál ez. Elvileg nem kilövő, mindenesetre eléggé lerontja a figura összképét.  

thunder2_1.jpg

thunder1_1.jpg

Blight – Ugye ő Derek Powers, egy korrupt üzletember, aki a sorozatban a kezdettől fogva rosszban sántikált. Egy véletlennek köszönhetően Blight lett belőle és ő egy visszatérő gonosz karakter volt. Talán ő az egyetlen igazán karakteres új gonosz a sorozatban, úgyhogy nem meglepő, hogy figuraként is megcsinálták. A figura áttetsző sárga műanyagból van, és az arcán látszik a koponya forma, illetve a testében a csontok. Ez már önmagában is jól néz ki, de ezen kívül a figura világít is a sötétben, ami elég jól megidézi a rajzfilmben látható karaktert. Kiegészítőnek egy lábon álló korongkilövőt kapott, ami egy ilyen propellerszerű lövedéket vet ki magából. Véleményem szerint ez a figura az egész játékvonal legjobb darabja.

blight.jpg

blight_1024x1024.jpg

blight2.jpg

J’s Gang Power Throw – Igazából ez nem is egy figura, hanem gyakorlatilag kettő. Egyrészt van egy nagyobb darab alak a Jokerz bandából, aki kissé sematikus lett, de azért olyan, mint a rajzfilmben. Ez a figura kapott egy lila kézifegyvert. A másik figura az egy kistermetű Jokerz bandatag, akinek pite van a kezében. Gondolom volt egy olyan jelenet, amikor a nagy elhajította a kicsit és ezt örökíti meg ez a csomag.

jgang.jpg

jgang2.JPG

jgang3.JPG

Jokerz – A joker banda egyik emlékezetes tagja, aki több epizódban is látható. A Jokerre emlékeztető küllemet jól eltalálták. A figurához egy uv zöld Joker fejes motort adtak, ami önmagában egészen oké, de az ültetés érdekében a figura lábát nagyterpeszben alakították ki. Ez egy kicsit azért hülyén néz ki önmagában, de a motorra ültetve nincs vele gond. A motoron természetesen kilövőt is láthatunk.

 

joker_beyond.JPG

jokerz_2_1024x1024.jpg

Deluxe figurák

Batman (Neon Camo) – Ez egy zöld-lila nagyon robotos hatású Batman figura, ami a maga módján még ki is néz valahogy. Az egyik keze ennek is kilövőben végződik viszont ez nem a szokásos rugós technológiával tudja kivetni a lövedéket, hanem ez egy levegővel működő, pumpálós típus. A pumpa rész egy csővel csatlakozik a karhoz. Ezen kívül egy páncélos Rottweiler kutyus járt még hozzá.

neon2_1.jpg

neon1.jpg

neon3.jpg

Batman ( Shatterblast) – Egy érdekes, egészen tetszetős fekete festéssel bíró Batman, ami mellé egy jó nagy lila-sárga glider szárnyat adtak kiegészítőnek. Persze erre kilövő is kellett, úgyhogy ez egy narancsszínű rakétát tud kivetni.

shatter.jpg

shatter2.jpg

Batman (Strato defense) – Egy furcsa, sápadtzöld Batman figura, amihez egy jó nagy és összetett, a felsőlégkörben használható harci gépet adtak. Ezt több darabból lehet összeállítani és akkor rá lehet húzni a figurára. Ugye hasonló konstrukciójú gépeket láttunk már korábban is.

strato2.jpg

strato1.jpg

Batman (Strike Cycle) – A Power Armor Batman átdolgozott változata. Itt fekete a páncél és kicsit robotszerűbb a test, de a lényeg és a páncéldarabok ugyanazok. Ezen kívül egy szemrevaló piros motort is kapott. Így egyben egészen jól néz ki.

strike1.jpg

strike2.jpg

Batman (Surface to air) – Narancssárga Batman, amihez egy hegyes formájú glidert adtak. Ez guruló, szárazföldi járgányként is használható, csak akkor rá kell hasaltatni a figurát. Ezen kívül még egy kétkezes fegyvert kapott kiegészítő gyanánt.

surface.jpg

surface2.jpg

Batman (Tomorrow armor) – Ez egy kifejezetten nagy, mecha páncélos fekete Batman, amit nem is kartonon, hanem ablakos dobozban forgalmaztak. A figura vállához csatlakozik két nagy robot kéz, amelyek fegyverekben végződnek. Az egyik ágyúban a másik egy buzogánypörgetőben. Ezen kívül járt még hozzá egy nagyobb glider, amit a hátára is lehet rakni vagy rá lehet állítani a figurát és akkor az röpdeszkaként funkcionál. Azt nem mondom, hogy tetszik, de azért erőteljes darab.

tomorrow2.jpg

tomorrow3.jpg

tomorrow1.jpg

9”-es Batman – Ebben a vonalban is adtak ki nagyobb méretű, itt 9 inches Batman figurát, ami annyira nem is néz ki rosszul. A jövőbeli Batman fekete ruhás változata, amihez a hátán lévő szárnyat és tapadókorongokat adtak. Ez utóbbival le lehetett mondjuk lógatni a plafonról, ami dekorációs ötletnek nem is rossz.

9inch.jpg

9inch2.jpg

Electronic Talking After Burner Batman – 10 inch-es méretű fekete Batman, ami gombnyomásra hangokat játszik le. Az övét kell megnyomni és akkor beszél, illetve harci hangokat ad ki. Egy szép nagy piros szárnyat adtak hozzá.

after.jpg

after2.jpg

Járművek

Street to Sky Batmobile – Ez egy nagyon modern, nagyon futurisztikus küllemű fekete Batmobile, aminek a tetején egy olyan disc kilövő van, ami akár hat lövedéket is képes kilőni. Pár mozdulattal repülővé is átalakítható. Nekem ez a járgány tetszik….elvadult és nagy méretű darab, de kétségtelenül impozáns.

 

batmobile1_2.jpg

batmobile2_4.jpg

2.hullám – 2000

Batlink figurák

Batman ( Circuitry Storm) – Áttetsző zöld, eléggé extravagáns formájú Batman, ami mellé egy sárga pajzsot adtak. Ugye ez egy kis lámpa segítségével bevilágítható.

cir.jpg

Batman (Code Buster) – Ez is egy ilyen nagycsizmás, futurisztikus Batman figura, ami sárga-fekete. Egy pajzsot adtak hozzá.

code3.jpg

code2.jpg

Batman (Energy surge CD Rom) – Ez egy egészen impozáns áttetsző narancssárga Batman, aminek hatalmas, levehető glidere van. A csomag tartalmazott egy bónusz CD Rom-ot is, amelyen Batman Beyond-os képernyőkímélő, soundtrack és játék is volt.

energ2.jpg

energy1.jpg

Batman (Mainframe Attack) – Zöldes színű, kevésbé áttetsző Batman, amihez karpántokat és egy áttetsző zöld batarangot adtak.

circuitry_storm1.jpg

Batman (Particle Bust) – No, ez egy nagyon érdekes darab. Félig kék, félig viszont teljesen tisztán áttetsző, színtelen, amit ritkán látni azért figuráknál. Ez biztosan jól nézhetett ki megvilágítva. Egy nagy fekete batarangot adtak hozzá.

beyondparticle.jpg

particle.jpg

Batman (Power Grid) – Zöldes színű, áttetsző, páncélos Batman, aminek a kialakítása azért eléggé elrugaszkodott. A kiegészítője egy pajzsszerű valami, amit a hátára lehet pattintani.

powergrid2.jpg

powergrid1.jpg

Batman (Search Engine) – Ez egy ezüstszínű, nem teljesen áttetsző Batman figura. Csak a pirosas részei vannak áttetsző anyagból, így bevilágítás esetén nyilván ezek ragyognak. Egy nagy piros hátizsákot és egy sisakot kapott kiegészítőnek.

search.jpg

search2.jpg

Joker (Virtual) – Ugye ez nem egy „rendes” Joker hanem egy számítógépes Joker vírusnak az arca. Gyakorlatilag ő csak egy lebegő fej, aminek a zöld haja és a lila lábai áttetszőek. A lábak mozgathatóak és szárnyként is funkcionálnak. A felső részén van egy fegyver illetve a száját is tudja nyitogatni. Elég zavaróan néz ki, ami egy Joker figuránál végülis felfogható erénynek is. Érdekes darab az biztos.  

jok3_3.jpg

jok2_4.jpg

jok_1.jpg

Robin (Firewall) – Azt nem nagyon értem, hogy miért hívják tűzfal Robinnak, de szerintem itt a virtuális Jokerhez hasonlóan ez egy számítógépes védelmi funkciókat ellátó virtuális Robin lehetett. De ez csak tipp…nem néztem végig a sorozatot, úgyhogy ha ennek volt valami történetszála, akkor bocs. Maga a figura áttetsző piros anyagból van és egy zöld fegyvert kapott kiegészítőnek. A többihez képest még egészen konszolidáltan néz ki.

firewallrobin.jpg

Virtual Bat – Egy nagy virtuális denevér, ami félig-meddig járműként funkcionál. Ugyanis fel lehetett csatlakoztatni a figurák hátára. Feltöltés után világított is és ezzel be lehetett világítani a figurákat.

virt.jpeg

virt2.jpg

virtualbat1-batlink.jpg

Batman (Justice Flight 200 th Edition) – A Batman Beyond vonal legvégén, 2000-ben eljutottunk a 200. Batman figuráig, ami azért nem kis teljesítmény, hiszen 96-ban még csak 100-nál tartottunk. Maga a figura egy szép kialakítású, tényleg ünnepi, jövőbeli Batman, ami egy szép talapzaton áll. A köpenye fényes piros anyagból van és a talpazat hangot is képes kiadni. Igen szemrevaló darab. A csomagolása természetesen egyedi volt és a hátuljára most is felsorolták mind a 200 kiadott Batman figurát. A listán a 99-ben és 2000-ben kiadott Batman figurák is ott vannak, de ezek csak a későbbi cikkeimben fognak szerepelni. Amint említettem időrendileg egy kicsit előrébb vettem a Beyond-ot és a Mission Masters meg a DC Superheroes sorozat csak a következő részekben fognak szerepelni.

 

200_1.jpeg

200.jpeg

200_2.jpg

Return of the Joker figurák

Batman (Golden armor) – A New Adventures Silver Defender Batman átfestett változata. Minden ugyanaz, a figura és a kiegészítő is, csak a színeken változtattak. A figura színe itt ezüst helyett arany-piros, a fegyver pedig fekete helyett világosszürke lett.

golden.jpg

Batman (Gotham defender) – A New Adventures játékvonal Detective Batman-jének az újrafelhasználása. A figura itt grafitszürke lett, a köpeny világosabb kék, a lövedék pedig sárga.

defender.jpg

Batman (Gotham Knight) – A Future Knight Batman feketére átfestett változata. A kaszája itt aranyszínű. 

batman_gotham_knight.jpg

Bruce Wayne (Rapid switch) – A New Adventures of Batman Undercover Bruce Wayne figurájának átfestett változata. Azért úgy látszik a Kennertől is csipegettek át dolgokat a derék Hasbro munkatársak. A figura kabátja piros helyett narancssárga lett és elhagyták a kiegészítők közül a Crime Solver pörgetőt.

bruce_3.jpg

Joker (Arkham Assault) – A New Adventures kártyavetős Jokerének sötétebb, átfestett változata. Sajnos ugye Jokert csak a visszaemlékezésben láthatjuk a rajzfilmben, ebben a formájában. Szerintem az új, idősebb Jokerből is kellett volna egy figurát csinálni.

joker.jpg

Járművek

Batlink Netrunner Batmobile – Teljesen áttetsző műanyagokból felépített, nagyon elvadult Batmobile, ami feltöltés után világított is. Ezen kívül persze kilövőt is kapott illetve egy direkt hozzá gyártott áttetsző UV sárga Batman figurát, ami önmagában szemlélve nem túl szép, de a járgányba ültetve, a világító funkciót használva érdekesen néz ki.

bm.jpg

bm2_1.jpg

bm3.jpg

Batlink Net Escape playset – Egy kisebb playset, ami egy kicsit a Mátrix operátori székére emlékeztet. Ez végülis egy járgány, amit egy nagy propeller hajt és van két sugárhajtóműve is, de a lényege a sok képernyővel ellátott számítógépes irányító rész. Leegyszerűsítve… ez egy repülő szék, vagy valami ilyesmi….nehéz ezt meghatározni. Egy egyedi, zöldszínű Batman figurát is adtak mellé.

batlink_net_escape.jpg

batlink_net_escape_2.jpg

Összességében nem lett volna rossz ez a játékvonal, de túlságosan sokféle dolgot adtak ki, így kissé szétforgácsolódott a kreativitás. Véleményem szerint kevesebb, mondjuk 15-20 cucc bőven elég lett volna ebből. Ennek ellenére azért mégiscsak érdekes színfolt.

batman-beyond-return-of-the-joker.jpg

Köszönöm, hogy végigolvastad….Ha tetszett a cikk akkor oszd meg, lájkold, kommenteld :) 

TB

,

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9214187519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (293) lego katalogus (295) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása