A Batman akciófigurák története - 20.rész

DC Superheroes

1_16.jpg

A Hasbro még a Batman Beyond előtt jó ötletnek gondolta, hogy az egykori Total Justice széria alapötletéből kiindulva kiadjon egy össz-DC karakterekből álló kisebb játékvonalat. Mivel természetesen ebben is az egyik fő hangsúly Batman karakterén volt, ezért ennek is szerepelnie kellett a cikksorozatban. Ez volt a DC Superheroes.

2_15.jpg

A DC franchise Kennertől való átvétele után a Hasbro pontosan ugyanazokat a termékvonalakat próbálta lefogni, amelyeket korábban a Kenner is. Épp ezért jó ötletnek tűnt, hogy a többféle DC karaktert felvonultató Total Justice folytatásaként, kiadjanak egy valamivel nagyobb méretű, szoborszerű, de ugyanakkor jobban pózolható játékvonalat. Ez lett a DC Superheroes, amely végül nagyon rövid életű lett és nem is igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A játékvonal csak általánosságban kapcsolódott a képregényekhez. Konkrét, saját képregényes vagy rajzfilmes kapcsolódási pontja nem volt, ezért sem az ismertsége, sem a forgalmazása nem volt széleskörű. Elsődlegesen a gyűjtőket, de az elterjedtség mértékéből ítélve, nem túl sikeresen. Nagyon hamar lezavarták a kiadásokat és csak kevés számú termék jelent meg végül.

4_9.jpg

A játékvonal ellenében hatott az a tény is, hogy a Hasbro ezzel párhuzamosan egy kifejezetten Justice League-re koncentráló játékvonalat is futtatott, amely sokkal inkább sikeres lett, bár az sem volt hosszú életű. A JLA figurákkal majd egy másik epizódban fogok foglalkozni.

jla.jpg

A figurák 6,5”-es mérettel, illetve 10 pontos mozgathatósággal rendelkeznek (a többségük). A kidolgozásuk relatíve részletes, ám az izomzat itt is általában túlzó. A karaktereknek nagyjából a korabeli képregényes megjelenését vették át. A figurák inkább szoborszerűek, mint akciófigurák, a csomagolásban is valamilyen pózba állítva láthatóak. A festésük éles és szolíd. Akciómozdulatot, vagy egyéb extrát viszont nem tudtak. Láthatóan úgy alakították ki a csomagokat, hogy bontatlanul tárolva is mutatósak legyenek, de ez szerintem csak részben sikerült a nem túl szép csomagolásválasztás miatt. A basic és többes pakkos figurák nem kaptak kiegészítőket, csak egy dioráma szerű figuratalpat, amelyre fel lehetett őket állítani. A basic figurák egyediek voltak, nem használtak fel hozzájuk semmilyen korábbi sculptot. A Warner exkluzív figurák, mind újrahasznosított Kenner figurák voltak. Ezeknek más volt a mérete, a csomagolása és kaptak kiegészítőket is. Továbbá csak a Warner saját boltjaiban lehetett őket kapni illetve a honlapjukon.  

3_10.jpg

A nagyméretű figurák erősen hajaztak a 70-es évekbeli Mego szuperhős figurákra. 9”-es mérettel rendelkeztek és mind a vászon kiegészítőik, mind a mozgathatóságuk Mego szerű volt. Ezt egyfajta tisztelgésnek szánták a nagy előd előtt, amelyet természetesen már akkor is nagyon sokan gyűjtöttek. Nem véletlenül lett ennek az alvonalnak Silver Age Collection a neve. Ezen figurák mellé járt 1-1 DC logót formáló hatalmas figura talp is. Volt egy 12”-es figura csomag is, az is hasonlóan „Mego-s” tulajdonságokkal rendelkezett.

g1_1.jpg

A figurák csomagolása is teljesen egyedi volt. A basic figurák világoskék téglalap alakú kartonon kerültek forgalomba. A felső részen egy kissé régies DC Superheroes logó látható Batman, Superman és Shazam rajzolt grafikáival. Véleményem szerint ez nem néz ki túl vevőcsalogatóan. A karton nagy részét lefedi a hatalmas bliszter, amiben valamilyen pózba állítva látható a nagy méretű figura. A bliszterbe egy hatalmas DC logó van dombornyomva, ami végülis nem is néz ki rosszul. Az alsó részen a bliszteren látható matricán olvasható az adott karakter neve. A hátoldalon van egy levágható és lenyitható rész, hasonló, mint amit a Hasbro a Star Wars Expanded Universe figuráknál alkalmazott 1998-ban. Ott a lenyitható rész egy kis karton dioráma volt, szerintem ez itt is ezt takarhatta, de nem találtam róla pontos képet, így ezt 100%-ra nem tudom kijelenteni.

knightfall.jpg

shazam-back.jpg

A Warner exkluzív figuráknak némiképp eltért a csomagolásuk. Más volt a grafika a kartonon, más volt a bliszter formája és itt a hátoldalon egy checklist is látható. Ennek az alvonalnak minden szempontból hagyományosabb volt a megjelenése. Érdekesség, hogy a csomagoláson a Hasbro logója látható, ám mivel a széria Warner exkluzív része régebbi kiadású figurákon alapult ezért azokra feltették a Kenner logóját is.

 

w1.jpg

check.jpeg

A pakkokat és a Silver Age collectiont ablakos dobozban hozták a forgalomba.

aquaman2.jpg

A 31 kiadott figurából, mindössze 6 volt a gonosz karakter, ami nagyon kevés. Véleményem szerint egy kicsit egészségesebb lett volna, ha a Batman és Superman átfestések helyett inkább további gonosz karaktereket adtak volna ki. A fő hangsúlyt ugye itt is Batman-re és Superman-re helyezték…. a széria majdnem fele belőlük áll annak ellenére, hogy ez elvileg egy össz-DC játékvonal kellene hogy legyen.

5_7.jpg

A figurákat egy hullámban bocsájtották a piacra 1999-ben. Összesen 6 single card-os, 5 nagyméretű „Silver Age” és 6 Warner Exkluzív figurát adtak ki. Ezen kívül 1 négyes és 4db kettes pakk illetve egy nagyméretű 12”-es Golden Age kettes pakk került a piacra. Járművet vagy playsetet nem adtak ki.

6_9.jpg

A széria kevésbé szokott előfordulni az aukciós portálokon, mint a korábbi Batman sorozatok. Az áruk is valamivel magasabb, mint az eddigi figuráknak, de azért így sem megfizethetetlenek. Én eddig még nem találkoztam velük hazánkban és azt sem hiszem, hogy annak idején nagy számban forgalmazták volna őket itt.

7_7.jpg

És akkor most nézzük a figurákat részletesen

Basic figurák

Batman- Erősen izmos szürke- kék Batman figura, aminek egész impozáns a palástja. A feje nem sikerült igazán jól, túlságosan hosszúkás. Csak a fekete talpát kapta kiegészítőnek.

batman_1.jpg

batman2_1.jpg

Joker – Annak ellenére, hogy én nagyon kedvelem a Joker figurákat úgy gondolom, hogy ez a darab túl sok. A színe rendben van és minden egyes eleme külön-külön nézve teljesen jó. Viszont egyben túl harsány és aránytalan hatást kelt, főleg a pókszerű vékony tenyere. Az arcával sem vagyok teljesen kibékülve, valahogy túl fiatalnak tűnik nekem. Egy sétapálcát és kártyalapokat tart a kezében, de ugye ezek a figura részei, nem levehetőek, tehát nem igazi kiegészítők.

joker2.jpg

joker_1.jpg

Knightfall Batman – Hasonló jellegű Batman figurák voltak már korábban, de a „Knightfall-Knightsend-Knightsquest” ihletésű Batman figurák közül talán ez volt a legízlésesebb. Jó a kidolgozottsága, - bár az izomzat azért erősen túlzó – ,szép az arany –fekete-szürke festése és nagyon szépen felöltözteti a sötétkék palást. Kiegészítő nem járt mellé sem.

knightfall_1.jpg

knightfall2.jpg

Shazam – Nem túl szép a kidolgozása ennek a figurának. A felsőteste meglehetősen furcsa a többi testrészéhez képest. A fehér palástja viszont jól néz ki. Ezen kívül egy sziklás terepdarab járt még hozzá, más kiegészítőt nem kapott szegény.

shazam.jpg

shazam2_1.jpg

Superman (Blue-White) – Ez a Superman figura vékony, szikár, ami mindenképpen érdekes a többi izompacsirta figura tükrében. Itt egy kék-fehér festést kapott a karakter és biztosan volt ennek a megjelenésnek valami képregényes alapja, mert még az arca is fehér. Önmagában szemlélve nem rossz figura, inkább érdekes, egyedi. Nem kapott kiegészítőt ő sem.

supermanblue.jpg

supermanblue2.jpg

Superman (Red-Blue) – Egy igazi hagyományos, kék-piros Superman, erősen kidolgozott izomzattal és meglehetősen hosszúkás fejjel. A figura nyaka az konkrétan borzalom. Mellé is csak egy talp járt.

superman_1.jpg

superman2.jpg

Packok

Superman vs. Metallo – A csomag, amint a neve is mutatja, két figurát tartalmaz. Egy szakadt ruhás, harcoló Supermant és egy Metallot. A Superman viszonylag egyszerű, de nem azonos sem a többi dobozos, sem a Basic Superman-el. A Metallo figura egészen jól néz ki, a bal karja például egy nagy fogókarban végződik. Forgathatóak a csuklói és úgy összességében is impozáns figuráról van szó.

metallo.JPG

metallo2.jpg

Superboy vs. King Shark – A csomag tartalmaz egy sötétkék, szálkás testalkatú Superboy figurát és egy King Shark-ot, amely karakternek finoman szólva nem ez a legimpozánsabb megjelenése. Konkrétan szegény olyan mintha a Cápali és Cápetiből lépett volna ki. A karakter rendelkezett ilyen külsővel a képregényben, csak ott valahogy ez jobban működött. Szegény egyáltalán nem egy félelmetes ragadozó, amilyennek jellnie kéne. Ennek a karakternek a lába térdben nem mozgatható és rogyasztott terpeszben áll, ami szintén nem túl szép. A Superboy figurához járt egy piros szörfdeszka is.

superboy.jpg

superboy3.jpg

superby2.jpg

kingshark1.jpg

Green Lantern vs. Dr. Polaris - Egy páncélos Green Lantern figura és egy lila színű Dr. Polaris volt ebben a csomagban megszerezhető. A GL konkrétan egy piacos gagyi figura benyomását kelti. Túl izmos és csúnya a páncél. Az ellenfél pedig olyan izmokat is felvonultat, amelyek nem is léteznek az emberi testben. Elég szinvonaltalan csomag sajnos. 

glvsdr.jpg

glvdsr3.jpg

glvsdr2.jpg

Beetle vs. Flash - A Flash figura ebben a pakkban valami elképesztően csúnya. Túlságosan szikár és valahogy az egész megjelenése karakteridegen. A Beetle figura se jobb. Kiegészítőt nem kaptak illetve ezeknek a figuráknak a karja nem mozgott sem könyökben sem térdben. 

flash_1.jpg

flash2_1.jpg

Batman &Superman Superhero Pack – Ez a pakk négy figurát tartalmaz, amelyből mindössze csak egy volt a teljesen új. Két Batman és két Superman található a csomagban. A single card-os Superman, a kissé átfestett Knightfall Batman és a kék-fehérből piros-fehérre átfestett másik Superman mellé bekerült egy alap Batman figura, amely egy hagyományosabb megjelenésű darab. A klasszikus szürke ruha látható itt a fekete köpennyel. Maga a pakk nem egy nagy durranás…engem azokra a piacos figura csomagokra emlékeztet, amelyben simán megfér egymás mellett egy-egy Batman, Pókember, Power Rangers és Shrek figura.

4pack.jpg

supermanred.jpg

Golden Age 12” Pack – 1-1 12 inch-es méretű, teljesen Mego szerű Batman illetve Robin figurát tartalmaz a csomag, amelyeknek igényes és korabeli megjelenésű vászon ruháik vannak. Ezek persze le is vehetőek. Más kiegészítőt nem kaptak.

dcshgoldenagecollect12inch.jpg

Silver Age Collection

Aquaman – 9 inch-es méretű, hagyományos képregényes külsővel bíró Aquaman, ami nagyon hasonlít a klasszikus Mego figurára. Kiegészítő nem járt hozzá, de a kesztyűit le lehetett venni.

aquaman2_1.jpg

aquaman.jpg

Batman- Levehető álarcos, pizsamás Batman, aminek az arca egészen jól sikerült. 

silverbatman.jpg

silverbatman2.jpg

Green Arrow – Igazi klasszikus, Robin Hood-es küllemű Zöld Íjász figura, aminek levehetőek a szép vászon ruhái illetve az öve, a kesztyűi és a csizmái. Egy egészen jó íjat fog a kezében, aminek az idege rendes cérnából van, nem műanyag.

silvergreenarrow.jpg

silver_green_arrow.jpg

Green Lantern- A Mego-s figuránál valamivel kidolgozottabb ez a Green Lantern, ám azért jellegében megidézi azt. A kesztyűk, csizmák itt is levehetőek és ennek is szép vászon ruhája van.

silvergreeen.jpg

silver_green_lantern.jpg

Superman – Meglehetősen rosszul sikerült ez a 9”-es Superman. A feje nagyon aránytalan, a felsőteste abszolút rossz formájú, a ruha pedig tényleg úgy áll rajta, mintha pizsamát vett volna fel. A ruhán látható jel mérete sem stimmel és az alsónadrág részről ne is beszéljünk. A palástja viszont nagyon szép vászonból van.

silveragesuperman.jpg

silversuperman2.jpg

Warner exclusive

Aquaman – A Total Justice vonal Aquaman-jének minimálisan átfestett változata. A páncél itt arany helyett ezüstszínű, a nadrágja más árnyalatú zöld illetve a kiegészítők is zöldek lettek. 

aq1.jpg

Batman – A Total Justice Fractal Armor Batman átfestett változata. A figura fekete helyett kék lett, a lilás színű kilövő ezüst, a lila lövedék pedig piros.

bat1.jpg

Despero – A Total Justice Despero átdolgozott variánsa. A bőrszín sötétebb lett illetve a páncél arany helyett ezüst színezést kapott. A fegyverek fekete-ezüst helyett itt arany-kék színben pompáznak.

despero.jpeg

despero2_1.jpg

Green Arrow – Természetesen ez is a TJ Green Arrow átfestése. A figura színei maradtak, csak egy jóval sötétebb árnyalatot kapott. A korábban áttetsző kiegészítők itt barna színt kaptak, az íj pedig UV zöld lett.

ga.jpg

Hawkman – A TJ Hawkman szürke páncélos újrakiadása. A szárny világosbarna helyett sötétbarna színt kapott.

w1_1.jpg

Robin- A TJ Robin erősen átfestett változata. Alapból ez a figura a szokásos sárga-piros színben mutatkozott ám itt ezt lecserélték lila-zöldre, amitől egy kicsit Zöld Manós jelleget kapott. A kiegészítők mindegyike is új színt kapott.

robin_1.jpg

Összességében a DC Superheroes játékvonal egy gyenge és teljesen felesleges próbálkozás volt egy össznépi DC széria létrehozására. A vele párhuzamosan futó Justice League America jóval bővebb és elterjedtebb játékvonal lett, bár az sem volt hosszú életű. A régi Mego dolgok iránti tisztelgés mindenképpen pozitívumként fogható fel, de ezen kívül 1-1 figurától eltekintve nem lehet túl sok pozitívumot találni a DC Superheroes vonalban.

Köszönöm hogy elolvastad. Ha tetszett osszad, lájkold, kommenteld.

TB  

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3814226423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása