1986-os Matchbox katalógus

Mondjuk úgy, hogy nem az én reszortom szokott lenni a Matchbox katalógusok bemutatása... hiszen ezt a vonalat leginkább más pályatársak szokták vinni... ám ha már a birtokomba jutott egy ilyen gyöngyszem vétek lenne azt nem bemutatni. Főleg, hogy ehhez a line up-hoz a személyes kötődésem is erős, hiszen gyerekkoromban összesen 32 darab a lapokon szereplő cucc volt meg nekem. Persze a többségüket örököltem, hiszen 86-ban még éppen csak totyogós voltam.. A Matchbox katalógusok mindig nagyon igényesek és figyelemfelkeltőek voltak. Megvan a saját kiforrott hangulatuk. A Lego katalógusokhoz hasonlóan szépen sorban, egy adott logika mentén mutatták be a tematikákat. Ez éppen egy masszív, füzetszerű darab, ami szerencsére nagyon jó állapotban került a birokomba. Ugyan nem gyűjtöm a medzsókat, de azért lenne egy - két darab amit elfogadnék bontatlanul...

 

01_60.jpg

02_54.jpg

03_48.jpg

04_43.jpg

05_39.jpg

06_38.jpg

07_39.jpg

08_37.jpg

09_33.jpg

10_38.jpg

11_41.jpg

12_37.jpg

13_31.jpg

14_28.jpg

15_35.jpg

16_29.jpg

17_24.jpg

18_23.jpg

19_24.jpg

20_24.jpg

21_22.jpg

22_21.jpg

23_22.jpg

24_20.jpg

25_14.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5014607948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2019.02.04. 22:30:11

Tucatnyi megvolt ezek közül, de a matchboxozás sosem érdekelt igazán.

Kartontigris 2019.02.04. 23:49:16

Megvolt pár, köztük az Emergency Action Pack is, bírtam nagyon. De tuti nem 86-ban kaptam hanem még előtte.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 07:56:53

@Kartontigris: A Matchbox évekig a kínálatban tartott bizonyos modelleket, illetve volt amit többször is kiadtak más festéssel vagy változatlanul, de különböző csomagolásokban. Szóval ez simán elképzelhető, nekem is van olyan ebben amit sokkal később kaptam meg (sárga Convoy Kenworth kamion)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 07:58:37

@szeme közé, laposan!: Nekem sem az volt az elsődleges kedvenc...de hát az is volt úgyhogy néha nyomtam velük :) Szőnyegvároson egész jó kis játszásokat lehetett lenyomni

murray 2019.02.05. 09:01:34

Az igaz hogy csak az számított igazinak amelynek fém alja volt és bele volt ütve a Matchbox?

ROTFL Manó 2019.02.05. 09:09:05

Két - számomra érdekes - tételt is találtam a képeken.

Az egyik a Mission Helicopter. 1986 környékén mutatták be itthon a Kék Villám c. helikopteres filmet, erre a Matchbox kihozta! Az volt a góré általánosban, akinek megvolt. (Feltételezem, valami lopirájt miatt nem lehetett ugyanaz a neve, mint a filmben.)

Be lehetett tolni a farokrotort a törzsbe!!! Űrtechnológia, b+!

:-D

A másik meg a világoskék Racing Porsche. Azt megkaptam a szüleimtől. Elől-hátul rugós kerék-felfüggesztés. Csak az évek alatt elkallódott valahol a lakásban, az harczokban.

Pár évvel ezelőtt a Wesselényi-Nagy Diófa utca sarkán lévő retro játékboltban találtam belőlük egy-egy példányt. Vérlázító áron, 300,- Ft-ért adták darabját, meg kellett vegyem őket. Azóta főhelyen állnak az íróasztalom feletti polcon. A helikopterrel gyerekkori álmom vált valóra negyven évesen és az elveszett Porschét is pótoltam, he-he...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 09:28:43

@murray: Nem teljesen azért mert volt műanyag aljú is már a 80as években. De az mindig benne van az aljában hogy Matchbox és Made in ...valami (China, England, Hungary etc.)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 09:42:52

@ROTFL Manó: Igen az a kék villám nekem is speciális helyet foglal el az emlékeim között :)

Volt egy gyerekkor matchboxos videóm asszem abban is beszéltem róla pár szót

youtu.be/Cwf-qBrpiOM

felucca02 2019.02.05. 09:50:57

Akármit is mondtok, ez már csak halovány visszfénye a szegecselt kerekű korszaknak...

Madár Fokker 2019.02.05. 09:52:14

Ezek közül rengeteg meg volt és meg is van még a mai napig! De jó látni!

ROTFL Manó 2019.02.05. 09:52:54

@Tota12: Azt a boltot ismered? (Talán a jatekudvar.hu ? ) De szerintem jobb odamenni és személyesen turkálni.

tsimike 2019.02.05. 10:28:36

Nekem egy német nyelvű katalógusom van valahol, meg egy csomó mecsóm :D Egy Pontiac T-TOP-om viszont eltűnt amit nagyon szerettem :(

Treff Bubi 2019.02.05. 10:31:20

Micsoda időutazás!:D Egy tipp: fel tudnád tölteni megnyitható/nagyítható változatban a fotókat?

Érdekes, hogy annak idején a Matchbox lefedte szinte a teljes kisautó-játék spektrumot, ma meg tudomásom szerint csak a külön kocsik, vagy kisebb hármas-négyes csomagok kaphatók. Pl. a Streak Racing, Garage sorozat ma már inkább a Hot Wheels területe.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:20:03

@ROTFL Manó: Persze hogy ismerem. Voltam ott többször is de mivel nem gyűjtöm a matchboxot csak kiegészítő vonalként azért valamennyire benne van az érdeklődési körömben ezért néha benéztem. De a legjobb forrás a régi matchboxokhoz a KMO börze.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:21:05

@HUN_Sector: Pedig szokott lenni kereslet rájuk. Valamelyik nap asszem egy gyönyörű állapotú 87es katalógus 3700 ért ment el a vaterán.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:22:35

@Treff Bubi: Fos a blogmotor és nem enged 5 megánál nagyobb képeket feltölteni. Na most amikor 600 dpivel beszkennelem az sokszor átlépi ezt a küszöböt sajnos uh teljes terjedelmében nem tudom sajna feltenni.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:24:17

@Treff Bubi: Hát régen is volt azért Corgi, Dinky, Hot Wheels stb. de itthon a Matchbox ment szinte csak (az okairól a legutóbbi interjú rovatos cikkemben lehet olvasni). A Mattel megvette a MAtchboxot és mivel a Hot Wheels az elsődleges kiautó brandjük ezért Matchbox manapság csak olyan tessék lássék módon létezik....lebutítva a Hot Wheels szintjére

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:26:26

@Madár Fokker: Örülök :) Elő kell szedni őket...aztán lehet elkap a hév :D

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 11:28:22

@felucca02: Hát igen...azok masszívabbak és minőségibbek voltak ez tény. De mivel ez az a korszak, amikor már itthon is valamivel nagyobb számban lehetett matchboxokhoz jutni illetve sokan akkor voltunk gyerekek ezért minket a nosztalgia faktor nyilván ezekhez köt. Aki meg picit idősebb azokat meg a korábbiakhoz :) Igy van ez mindennél Lego-nál is pl

steery 2019.02.05. 11:48:05

Sok játékomat elvesztettem az évtizedek során, de a Matchbox gyűjteményem még megvan, érintetlenül. A fenti képeken többet felismertem. Amit a legjobban imádtam a Matchboxokban, az a nyitható ajtók, motorterek, rakterek, csuklós csatlakozások, illetve a rugós futóművek alkalmazása volt. Ez a márka máig csúcskategória a kisautó piacon. Fő előnye az egységes méret, ami pont passzolt a fa játékkockáimhoz, meg a belőlük épített városokhoz, így remekül lehetett velük játszani éveken át. És olyan strapabírók voltak, hogy csak néha fordult elő sérülés, törés. Persze vigyáztam is rájuk nagyon, mint az ékszerekre.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 13:12:05

@steery: Ez abszolút igy van azzal a kitétellel hogy a mai alapkategóriás Matchbox-ok sajnos nem annyira minőségiek mint a régiek

bluesjam 2019.02.05. 13:24:53

....nem a nosztalgia beszél belőlem,de a 60-as,70-es, évekbeli modellek sokkal minőségiebbek voltak......

bluesjam 2019.02.05. 13:30:59

@felucca02: ...így igaz,ezek már csak "gagyik" !!....

felucca02 2019.02.05. 14:04:07

@bluesjam: Na, nem éppen gagyik, de hihetetlen a különbség. Pedig azok egyszerűbbek voltak, mégis, valahogyan úgy ráéreztek a méret, arány és kidolgozottság összhangjára, mint azóta soha senki.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.05. 15:32:16

@HUN_Sector: Régen is volt olyan HW amit a fagyóba kellett tenni. Ez technológia függő nicns összefüggésben azzal hogy régi-e vagy új. Igen a 80-as években kezdtek el jobban műanyagot használni és a 90-es évek elején kezdett el igazán eltolódni az arány. De akkor már a fém részek sem voltak olyan jó anyagokból

badboy70 2019.02.06. 12:34:44

@Tota12: így van, nekem volt egy bugatti oldtimer versenyautóm bordó színben.Itt a "model of yesterday" jobb lap jobb sor legfelső model itt kékben.Azt 1973-75 között kaptam.

lutria 2019.02.06. 23:23:20

@ROTFL Manó: Nekem a Kék Villám úgy lett meg hogy még a 90'-es években csak szettben árulták egy leszedhető szárnyú sugárhajtású repülőgép+szállító kamion+Kék villám,piros színben,talán tűzoltóként,megvettem az öcsémnek a szettet de megbeszéltem vele hogy a helikoptert megtartom.
Átfestettem sötétkékre és rá minden más jelölést ami a filmben van.
Az internet óta meg az is kiderült hogy vagy 15 féle színben/változatban gyártották amiken sokkal kevesebbet kellett volna változtatni hogy eredeti kinézetű járművet kapjak.

lukedev · www.url..com.com 2019.02.07. 14:01:01

Szerintem a Matchbox Motorcity vonala nagyon jó volt annak idején. Egy ilyen összerakható autópálya minden kisfiú álmainak netovábbja volt. Viszont most, hogy Matchbox gyakorlatilag csak vegetál, gyakorlatilag teljesen eltűnt, viszont hiába kerestem nem találtam más márkánál semmi hasonlót. Csak én voltam figyelmetlen, vagy tényleg nincs már ilyen?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.02.07. 16:23:42

@lukedev: Hát ugye a Matchboxot már bekebelezte a Mattel akiknek az elsődleges vonala a Hot Wheels...a Matchbox már csak tessék lássék módon létezik. A HW-nak vannak pályái de közel sem olyan jók mint a motor city volt. Meg azt hiszem a Majorette-nek is van de abban nem vagyok biztos

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.01.13. 05:50:11

@lukedev: Na, az autópálya volt nekem a kedvencem.Nem saját volt, hanem cimboráé.Az a sárga fajta, amit egy magas ponthoz (pl asztallap) kellett rögzíteni az egyik végén, és legurítással versenyeztetni a medzsókat.Volt benne kanyar, visszafordító, hurok, dobbantó, ki tudja még mi.Ott jöttek ki igazán, hogy két modell közt micsoda különbségek tudnak lenni futómű, rugózás tekintetében.Figyeltük, melyik a gyorsabb, melyik gurul messzebbre, stb...De jó is volt.
:D

arncht 2020.11.23. 10:16:48

A k102re nagyon buszke voltam :)

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása