A Star Wars játékjárművek története -10.rész

AT-AP lépegető

at.jpg

Folytatódjék a Star Wars játékjárművek története sorozat, amiben ma egy igen érdekes lépegető kerül sorra. Az eddigi epizódokban csupa olyan járgánnyal foglalkoztam, amelyek a filmekben vagy a rajzfilmsorozatokban emlékezetesek voltak, majd a népszerűségükből kiindulva játékokat készítettek belőlük. Ma egy kicsit fordított lesz a helyzet, hiszen az AT-AP lépegető alig-alig szerepelt a vásznon…. ennek ellenére a furcsa háromlábú lépegető képe, szinte mindenkiben megmaradt, ami nem kis mértékben a járgány játékkiadásainak köszönhető.

2019-03-11_204522.JPG

Amint említettem az AT-AP lépegető alig szerepelt bárhol is a Star Wars világában. A gép a harmadik Star Wars epizódban, a Sithek bosszújában debütált, noha ott is főleg csak a háttérben látszódott. A Kashyyyk-i csatajelenetben több AT-AP is látszódott, de javarészt csak másodpercekre voltak a háttérben. Ugyanakkor több példány is látszott és azt lehet mondani, hogy a Kashyyyk-i csatában a klónok védelme nagymértékben erre a típusra támaszkodott. Az ember úgy gondolná, hogy a gép biztosan szerepelt a Clone Wars egészestés rajzfilmben vagy a Clone Wars animációs sorozatban, de nem…engem is meglepett, hogy a jármű nem volt látható ezekben a mozgóképes alkotásokban sőt, semmilyen más sorozatban, vagy filmben sem. Egyedül számítógépes játékokban lehetett vele találkozni a továbbiakban. A Star Wars Commander, a Lego Star Wars III vagy a Force Arena játékokban viszont szerepet kapott.

Az AT-AP lépegetőt a Star Wars világában (szokás szerint) a Kuat Drive Yards gyártotta a köztársasági klónhadseregnek. A neve az All Terrain Attack Pod rövidítése, ami annyit tesz, hogy ez egy minden terepen használható támadó jármű. Gyakorlatilag ez egy háromlábú mobil tüzérségi üteg, amelynek az elsődleges feladata a gyalogság tűztámogatása. (a való életben egy önjáró lövegnek felelne meg ez a járgány.) A köztársasági sereg főleg a külső gyűrűben zajló csatákban alkalmazta. A Seleucami ostrom alatt debütált, majd használták a Felucián és a Kashyyyk-on is. A gyártását folytatták a birodalom alatt is, sőt később még a lázadók is használtak átalakított AT-AP lövegeket. Számomra kezdetben ez egy kicsit furcsa járgány volt. El nem tudtam képzelni, hogy mi értelme van egy háromlábú lépegetőnek, de aztán megbékéltem vele, sőt manapság már nagyon kedvelem.

screenshot_0074.jpg

Játék szempontból a jármű, a jelentőségéhez képest meglehetősen sok kiadást megélt. Először a vásznon 2005-ben volt látható, tehát nyilvánvalóan innentől kezdve kezdték el kiadni játékként is. Ami az érdekes, hogy hiába szerepelt a Sithek bosszújában, az ahhoz kapcsolódó játékvonalban nem használták fel és csak három évvel a film után készült belőle először játék. Érdekes az is, hogy noha alig szerepelt a jármű bárhol is, kb. minden Star Wars rajongó emlékszik rá és erre egyedül az a magyarázat, hogy a játékgyártóknál a jelentőségéhez képest kicsit felülreprezentált volt. (talán az érdekes megjelenése miatt) Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy az AT-AP kiadások egy pár éves szűk időszakra korlátozódtak, tehát bő három év alatt született meg a játékváltozatok többsége, majd újra valamelyest mellőzött típussá lett.

maxresdefault_42.jpg

2008-ban a 30th Anniversary collection keretein belül jelent meg az első, Hasbro által gyártott, 3,75”-es akciófigurákhoz való AT-AP játékjármű, ami olyan jól sikerült, hogy még ebben az évben két átfestett változata is megjelent. Igazából tényleg nem lehet semmilyen problémát felróni ennek a darabnak, teljesen rendben van. A külső megjelenése teljesen olyan, mint amit a Kashyyyk-i csatában láthattunk. A gép tetején egy szép nagy forgatható ágyú kapott helyet, ami rugós kilövőként is funkcionál. Egy kisebb szürke lövedéket lehet vele kivetni. Az ágyú mögé pedig be is lehet ültetni egy figurát. Ezen kívül még egy nagyobb ágyú és egy kisebb forgatható ágyú is helyet kapott. A vezetőfülke oldalajtói felnyithatóak és oda is be lehet tenni két figurát. A Kashyyyk trooperek pont beleillenek, de a gép mellé egyébként nem járt sofőr figura. A két nagy lába pozícionálható, a kisebbik láb pedig felhajtható, így mindkét állásba be lehet állítani a gépet. A csomagolása is pazar. Egy egészen szép rajzolt kép látható a dobozon.

tac1.jpg

tac2.jpg

tac3.jpg

tac4.jpg

tac5.jpg

Még ugyanebben az évben a Clone Wars sorozatban újracsomagolva is kiadták, a TAC AT-AP lépegetőt. Semmilyen változtatást nem hajtottak végre sem a felépítésben, sem a festésben, úgyhogy a csomagoláson kívül minden paramétere megegyezik az előző pontban kitárgyalt járműével. A csomagoláson látható kép is azonos, de nyilván más egy kicsit a doboz alakja illetve színvilága.  

cw1.gif

cw2_2.jpg

cw3_2.jpg

A 2008-as év harmadik AT-AP lépegetője a Target exkluzív Battle of Christophsis Battle Packban jelent meg, amelyben a lépegető mellett helyet kapott egy szeparatista AAT tank és összesen hat figura is. Ezek közül kettő Battle Droid, egy Super Battle Droid, két Clone Trooper és van egy Anakin Skywalker is. Minden figura és jármű vagy repack vagy repaint volt és az egész egy dioráma jellegű, a Christophsis-t ábrázoló háttér elé volt becsomagolva. Nagyon igényes kis csomag annyi szent. A lépegető a 30th Anniversary AT-AP átfestett változata, de itt azért egyértelműen eltér az egész színvilág a korábban alkalmazottól. A teljesen szürke festés helyett itt elég sok bordót is használtak, ami jót tett a gép megjelenésének. A lábak sötétszürke színét is világosabbra vették, a fegyverek csöve pedig fekete lett. Szerintem vagányabbul is néz ki. Ebben a csomagban a két Clone Trooper gyakorlatilag a gép sofőrje. A funkcionalitás pedig természetesen megegyezik, a 30th Anniversary sorozat AT-AP lépegető funkcionalitásával. Az egész csomag elég jó és ütős, de nem szabad elmenni a tény mellett, hogy a Christophsis-i csatában, amelyet a Klónok Háborúja egész estés rajzfilmben láthattunk, egyáltalán nem látszódtak AT-AP lépegetők, csak AT-TE-k és tüzérségi ütegek. De hát ennyi baj legyen, a csomag többi része végülis teljesen beleillik a képbe, bár egy Ahsoka figura elfért volna még.

cris1.gif

seleu4.jpg

seleu3.jpg

seleu5.jpg

seleu6.jpg

seleu2.jpg

2010-ben az akkori Clone Wars sorozatban megintcsak visszanyúltak a 30th anniversary sorozat AT-AP lépegetőjéhez, de itt szintén egy átfestést adtak ki. A funkcionalitás megintcsak változatlan, de a világosabb szürkére festett torony most kapott egy sötétzöld álcamintát, amitől az egész elég vagányul fest. A lábak kicsit ezüstös színben pompáznak, de az álcafestés ott is folytatódik. A forgatható ágyú világosszürke lett, de a többi fegyver, az előző kiadáshoz hasonlóan fekete színt kapott. Adná magát a dolog, hogy ez egy igazi, kamuflázsos „Kashyyyk” AT-AP, ám a csomagoláson látható képen egy nagyváros van a háttérben, illetve a Sithek Bosszújában sem volt ilyen álcaminta ezeken a lépegetőkön, úgyhogy ez csak egy random festésű darab, nem kötődik egy konkrét ütközethez. Sofőr sajnos ehhez a darabhoz sem járt.

tcw2010_2.jpg

tcw2010_1.jpg

tcw2010_3.jpg

tcw2010_4.jpg

tcw2010_5.jpg

2012-ben aztán a Vintage Collection sorozatban is kiadott a Hasbro egy AT-AP lépegetőt. Ez – nem meglepő módon- megint a 30th anniversary collection kiadás átfestett változata volt, mégpedig szinte ugyanolyan festéssel, mint a 2010-es Clone Wars-os. Ez is zöldes álcafestést kapott, és a többi szín leosztása is ugyanaz, ám árnyalataiban egy minimálisan eltér. A torony szürkéje és az álcaminta zöldje is más árnyalat egy kicsit. A funkcionalitás viszont itt is megegyezik. Sofőr itt sem járt hozzá, viszont az egészet egy kétségtelenül nagyon jól mutató, vintage jellegű dobozban lehetett megvásárolni, amelyen a Kashyyyk-i csatát mutató rajzolt kép látható. Nagyon jó kis cucc, de sajnos az előzőekhez képest nem hozott semmi gyökeresen újat.

tvc-at-ap-45.jpg

tvc-at-ap-05.jpg

tvc-at-ap-07.jpg

Érdekes módon a die cast gyártók egyáltalán nem szenteltek a típusnak akkora figyelmet, mint mondjuk a Hasbro. Az évek során egyetlen Micro Machines, Action Fleet vagy Hot Wheels darab sem készült belőle, így egyetlen die castként (a DeAgostini maketteket ne keverjük ide) a Titanium sorozatban adták ki, 2006-ban. Ez egy egészen jól sikerült darab, mert nem a szokásos „állványon látható valamilyen gép” módon lett megcsinálva, hanem olyan, mint egy nagyon pici dioráma. Harc közben látszik a gép, ami egy zöld színű, terepdarabon áll. A gép lábai és tornya forgatható, a kidolgozottsága pedig egy 3”-es darabhoz képest egészen jó. A tornyában egy Clone trooper foglal helyet, ami nem levehető. Természetesen a gép nincs a talphoz rögzítve.

2006_2.jpg

titan.jpg

Egy évvel később, 2007-ben ugyanebből a darabból kiadtak egy átfestett változatot is.

sw07tsatapcardfr.jpg

titanium_2.jpg

Majd 2008-ban szintén. Ezek csak az alap és a gép festésében térnek el valamennyire. A szürke alapszín maradt a gépnél, de ennél a változatnál a sárgás festés helyett bordót használtak. 

2008.jpg

 

A Lego is többször adott ki készleteket az AT-AP lépegetőről és érdekes módon csupa épkézláb méretű cuccot. A korábbi gépekkel ellentétben, erről a járműről nem készültek micro, mini vagy adventi naptáras cuccok, csak 300-as elemszám feletti dolgok.

comp.jpg

Elsőként a 7671 AT-AP Walker készlet jelent meg 2008-ban. 392 alkatrészéből a filmben látható lépegetőt lehetett megépíteni, ami egészen filmhűre is sikerült. A fegyverek itt is mozgathatóak, a torony forog és a középső láb természetesen felcsukható. A torony felső lapját fel lehet nyitni és akkor látszik a viszonylag kidolgozott pilótafülke is illetve az oldalsó lapon is található egy felnyitható ajtó. Két minifigurát is adtak a készlethez és mindkettő piros festéssel ellátott Shock trooper volt. Az egész szett teljesen rendben van és bőven hozza azt, amit az ember elvár egy ilyen készlettől.

7671.jpg

7671-2.jpg

7671_1.jpg

7671_3.jpg

7671_4.jpg

2014-ben aztán kiadtak egy nagyobb, részletesebb, ráncfelvarrott AT-AP-t is. A 75043 AT-AP Walker a maga 717 elemével lényegesen nagyobb, mint az előző kiadás, ám külső megjelenésében egészen hasonló. Ez is a filmben, a Kashyyyk-i csatában látható járművet ábrázolja. 25 centi hosszú, 25 centi magas és 14 centi széles, ami azért egyáltalán nem egy rossz méret. A lába ennek is felhajtható, a tetőnyílás és az oldalajtók pedig nyithatóak. A fegyverzet is mozgatható és a tetején lévő ágyú forog is, illetve egy rugós lövedék kilövőt is tartalmaz. A figuraválaszték is egyértelműen a Sithek bosszújához köti, hiszen egy battle droid, egy battle droid commander és egy super battle droid mellett Gree parancsnok illetve Tarful járt a készlethez. Ezek közül a Tarful csak ebben a készletben volt megszerezhető és érdekes módon a forgalomba kerültek olyan „hibás” készletek, ahol véletlenül két Tarful puskát csomagoltak a figura mellé. Összességében ez egy remek cucc és már elég régóta fent van a „be kéne szerezni” listámon.

75043_alt1.jpg

75043.jpg

75043-full-set.jpg

75043-1.jpg

2019-ben viszont szinte lekopírozták az előző készletet. A 75234 AT-AP Walker ugyanis meglehetősen hasonlít a 75043-asra. Ez „csak” 689 elemből áll, tehát azért van eltérés, ugyanakkor egy icipicit nagyobb, mint az előző gép. Ez 24 centi hosszú, 29 centi magas és 15 centi széles. A pilótafülke is egy picit kidolgozottabb, de az egyéb dolgok nagyjából megegyeznek. Ehhez is 5 minifigura jár, Chewie, egy teljesen új figura a Kashyyyk Clone Trooper, két új festésű Kashyyyk Battle Droid és egy új festésű Gree parancsnok. A Gree és a Clone Trooper eddig csak ebben a készletben volt hozzáférhető. Ez egy egészen új szett és még most is megvásárolható a boltokban olyan 20000 Ft környékén. A szintén újrakiadott Droid Gunship-el együtt egészen jó kis Kashyyyk diorámát lehetne vele készíteni.

75234_alt1.jpg

75234_1.jpg

75234_alt2.jpg

75234_alt3.jpg

75234.jpg

Amint olvashattátok relatíve elég sokszor jelent meg AT-AP lépegető játék az évek során, ám sok esetben ezek szinte teljesen ugyan olyanok voltak. Ugyan ezek főleg a filmben rövid ideig látható járművekre hasonlítottak, szerintem más festéssel…más színvilággal egy picit fel lehetett volna  dobni, főleg az újabb Lego kiadásokat.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5814683122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása