Top 10 leginkább "alulértékelt" játékvonal

A régi akciófigurák gyűjtése ma már egy relatíve közismert és bizonyos TV műsoroknak köszönhetően egészen népszerű téma lett. Mondjuk úgy, hogy a hobbink reneszánszát éli manapság….egyre több a gyűjtő és a játékgyártók is egyre több „retró” jellegű játékot dobnak a piacra. A vintage akciófigurák gyűjtésében is – ahogyan minden másban is- megvannak a sajátos trendek, szokások, és míg némelyik játékért milliónyi gyűjtő verseng, addig más vonalak sokkal kevésbé népszerűek vagy keresettek. Ha a 80-as 90-es évek akciófigurái kerülnek szóba az embereknek általában a Star Wars figurák ugranak be, aztán sokaknak a G.I.Joe vagy a Tini nindzsák. Ha robot, akkor Transformers….ha katona, akkor G.I.Joe….így megy ez már jó pár évtizede…. ugyanakkor vannak olyan játékvonalak is, amelyek a minőségükhöz vagy jelentőségükhöz képest igencsak alulértékeltek vagy sokkal kevésbé ismertek, mint amennyire megérdemelnék. Ma igyekeztem egy olyan 10-es listát összeállítani, amiben a szerintem leginkább alulértékelt…jelentőségükhöz képest kevésbé ismert vagy gyűjtött játékvonalak fognak szerepelni.

dino3_1.jpg

Először is tisztázzuk….mit értek „alulértékelt” alatt, mert ez egyesekben ez a szó felhördülést válthat ki….semmiképpen sem a tárgy forintosított értékének a túl alacsony mivoltát. A listán szereplő egyes játékvonalak bizonyos tagjai ugyanis pénzben akár többet érhetnek, mint a legnépszerűbb vonalak egyes darabjai. Az „alulértékeltséget” nagyjából öt fő szempont alapján határoztam meg…

A listán olyan játékvonalak szerepelnek, amelyeket

  1. manapság annak ellenére jóval kevesebben ismerik /gyűjtenek, (mint a fősodorba tartozó vonalakat) hogy a maguk korában sikeresek és ismertek voltak
  2. manapság annak ellenére kevesen ismerik / gyűjtenek, hogy az akciófigura történelemben fontos lépcsőfokot jelentettek, vagy valami érdekes újítást hoztak be
  3. manapság annak ellenére jóval kevesebben ismerik /gyűjtenek, hogy a minőségük, ötletességük megkérdőjelezhetetlen
  4. manapság annak ellenére jóval kevesebben ismerik /gyűjtenek, hogy egy ma is népszerű brand-hez…rajzfilmhez, filmhez kötődnek.
  5. akkor és akár ma is megosztónak tartanak vagy a jelenlegi általános megítélésük inkább negatív, de a fentebbi négy szempont valamelyike miatt többet érdemelnének.

Nyilván a lista totálisan szubjektív….de az egyik külföldi Facebook csoportban nemrég pont egy hasonló kérdésben szavaztatták meg a közönséget és az én listám több helyen is átfedést mutat a csoport által leginkább alulértékeltnek tartott játékvonalakkal.  A cikket nem vitaindítónak szánom….de érdekel a véleményetek. Szerintetek melyek azok a vonalak, amelyeknél jó lenne, ha esetleg többen gyűjtenék, jó lenne, ha egy kicsit több figyelem jutna rájuk és jó lenne ha, jobban bekerülnének a köztudatba. Írjátok meg kommentben!

 gbotcat2.jpg

  1. Visionaries – Hasbro, 1987

A Visionaries külső megjelenésében egy formabontó akciófigura volt. A figurák mellkasán és zászlóján egy-egy hologramos matrica volt látható, ami a maga korában egészen menőnek és újszerűnek számított. (eredetileg a G.I.Joe B.A.T. figurán, is ilyen lett volna) A hologram miatt ugyanakkor nem volt túl olcsó a játékok előállítása, de a vonal végülis azért lett a tervezettnél rövidebb életű, mert a hozzá kapcsolódó rajzfilm nem lett elég sikeres és egy évad után befejezték. Emiatt a figurákból is csak húsz tudott megjelenni, de azokból egészen tisztességes mennyiséget adtak el. Bár a Visionaries is egy G.I.Joe szerkezetű figura volt, ám manapság tized annyira sem ismert, mint a G.I.Joe. Eleve sokkal kevesebb figura létezik belőle, de arányaiban is jóval kevesebben gyűjtik még azok közül is, akik esetleg ismerik. Elsősorban a tengerentúlon volt népszerűbb régen is és most is, de ennek ellenére Európában sem beszerezhetetlen. Az ára viszont még nincs annyira elszállva, bár azért már nem annyira olcsó, mint pár éve. Véleményem szerint a Visionaries megérdemelne egy kicsit több reflektorfényt már csak azért is, mert egy igen egyedi küllemmel bíró cucc, aminek igen sajátos a hangulata.

vis.jpg

vis2.jpg

vis3.jpg

vis4.jpg

vis5.jpg

  1. Gobots – Tonka, 1983

Ha bárhol a világon azt mondja az ember, hogy járművekké átalakítható robot….akkor az emberek igen nagy százaléka rá tudja vágni, hogy Transformers. A Hasbro robotjainak neve egybeforrott egy egész játékkategóriával, pedig közel sem csak a Transformers volt annak idején az egyetlen ilyen játék a piacon. A Gobots egy hasonló, igen érdekes játékvonal volt, ami bizonyos szempontból igen szerencsétlenül járt. Azt mindenki tudja, hogy a Hasbro, a Takara által korábban már kiadott robotokat „importálta”, majd saját néven és saját történettel nyakonöntve dobta a piacra Transformers-ként. Azt már talán egy kicsit kevesebben tudják, hogy a Tonka pontosan ugyanezt az utat járta be, csak egy kicsit korábban és nem a Takara cuccaiból szemezgettek, hanem annak egyik japán riválisának, a Bandai-nak a robotjait brand-elték újra. A Gobotok ugyanúgy járművekké alakítható robotok voltak…ugyanúgy kaptak képregényt és rajzfilmet, ráadásul egy kicsit előbb is kerültek a piacra, mint a Transformers. Mégis a trafó robbant nagyot, amihez mondjuk véleményem szerint az is kellett, hogy a Gobotok talán egy picit fantáziátlanabbak voltak. Ennek ellenére egy ideig azért megélt a cucc a piacon, így a Tonka több, mint 100 féle Gobots játékot dobott a piacra, amelyek a 80-as évek végéig kaphatóak voltak. A rajzfilm sem volt sikertelen, két évad és egy egészestés rajzfilm is született belőle, amelyet még nagyon sokszor ismételtek is, de a rivális óriási sikere megpecsételte mind a rajzfilm, mind a játékok sorsát. A Gobots problémája kezdettől fogva az volt, hogy a laikus emberek összekeverték a Transformers-el. Még én is azt hittem gyerekkoromban a rajzfilmre, hogy ez végsősoron ez valami Transformers spinoff (pedig olvastam a Trafo képregényeket). Emiatt a márka nem került be a köztudatba és manapság sem túl ismert, pedig valamilyen szinten ez is hozzátartozott a 80-as évek játék/rajzfilm palettájához. A játékok megítélése erősen ellentmondásos. Vannak kifejezett rajongói, de a robotkedvelők többsége nem annyira kedveli ezeket a néhol gyengébb minőség vagy a fantáziátlanabb kialakítás miatt. Pedig ennek a vonalnak is megvan a lelke és sok esetben ráadásul egészen olcsón hozzájuk lehet jutni, így mindenképpen megérdemelne egy kicsit több figyelmet és gyűjtőt. Mindenekelőtt viszont nagyobb ismertséget, mert még a játék kedvelők többsége is általában Transformers-nek gondolja a Gobotot, ha véletlenül a kezükbe akad egy.

gob1.jpg

gob2.jpg

gob3.jpg

gob4.jpg

gob6.jpg

  1. Gargoyles – Kenner, 1995

A 90-es évek közepén volt egy éles váltás a rajzfilmek stílusában és a Gargoyles már egy egyértelműen a 90-es évek második felére jellemző, picit komorabb, sötétebb tónusú rajzfilm volt. Népszerű és ötletes rajzfilm….amihez természetesen akciófigurák is készültek. A Gargoyles cuccokat a Kenner készítette és mondhatjuk, hogy az összes „Batman-es” tapasztalatukat belesűrítették a figurák megformálásába, amelyek nagyon rajzfilmhűre sikerültek. Jellegükben kicsit hasonlítanak is a Batman Animated cuccokra, de a Gargoyles figurák nagyobbak és valamivel masszívabbak is. Azt nem lehet mondani, hogy annak idején ez lett volna a legsikeresebb terméke Kenner-nek, de azért a Gargoyles bőven megállta a helyét. Az egész világon forgalmazták őket, úgyhogy a rajzfilmmel együtt azért egy viszonylagos ismertségre tettek szert. Két éven keresztül összesen 31 figurát, 1 playsetet és 3 járművet adtak ki. Manapság is sokaknak kellemes emlékeket idéz fel a rajzfilm…sokan emlékeznek rá, ám ennek ellenére mégis nagyon kevesen gyűjtik ezeket a figurákat. Jócskán maradtak fenn belőlük bontatlan példányok is, de a kereslet – még a viszonylag jó árak ellenére is – relatíve kicsi rájuk. Pedig maguk a figurák is igencsak jól tudnak mutatni egy szépen elrendezett polcon, úgyhogy úgy gondolom, egy kicsivel nagyobb népszerűséget mindenképpen megérdemelnének.

gar1.jpg

gar3.jpg

gar2.jpg

gar4.jpg

gar5.jpg

  1. Beast Wars – Hasbro/Kenner – 1996

A G1 Transformers éra egyik legsikeresebb részei voltak a dinobotok, amelyeknél a robotokat a megszokott járművek helyett, dinoszauruszokká lehetett alakítani. A G1-G2 éra végeztével a Hasbro megpróbálta egy kicsit megreformálni a Transformers brand-et, amit a dinobot-os koncepcióból kiindulva közelítettek meg. A feladatot a Tonka akvizíció után, a Hasbro tulajdonába került Kenner szakemberei kapták meg, akik ténylegesen teljesen új alapokra helyezték az átalakítható robotok világát. A Beast Wars-ban a robotokat állatokká, azon belül is főleg veszélyesen kinéző állatokká lehetett átalakítani. Ez a koncepció szerintem azért nem állt messze a Transformers alapjait képező japán robotvilágtól, ahol a mikroszkóptól a godzilláig mindenféle átalakítható robot létezett. A Beast Wars játékok mellé rajzfilm is járt, ami szintén formabontó volt a maga nemében. 1996-2000 között, mind a rajzfilmet, mind a játékokat erősen nyomták és ugyan egyik sem volt bukás, de az egész jellege kezdettől fogva megosztotta a Transformers rajongókat. Ez a mai napig nem változott meg. A Beast Wars vonalnak megvannak a maga rajongói, de sokan kifejezetten nem kedvelik az állatos altmode-ok, az egyszerűbb átalakítás és a némiképpen gyengébb minőség miatt. Pedig olyan dolgokat köszönhet a Transformers történelem a szériának, mint pl a méret osztályokba sorolt robot kategóriákat. Én nem vagyok egy kifejezett Transformers szakértő, de külső szemmel nézve ezek a játékok egyáltalán nem rosszak. Némelyik altmód kifejezetten ötletes és még az uv jellegű színhasználat sem rontja le az összképüket. Jó lenne, ha egy kicsit jobb lenne a megítélésük és jobban benne lennének a köztudatban. Adott esetben akár még szívesen gyűjteném is őket.

beast2.jpg

beast6.jpg

beast1.jpg

beast3.jpg

beast4.jpg

  1. Spider Man – Toybiz, 1994

A 90-es évek elején újra kezdtek előtérbe kerülni a szuperhősök is a különféle más rajzfilmes témájú játékok mellett. Bár a 80-as években is voltak próbálkozások, de a 89-es Batman film, majd a belőle fakadó játékok hatására, a Marvel oldalán is elkezdtek erőteljesebben mozgolódni. A Marvel és a Fox együttműködéséből számos szuperhősös rajzfilm született, amelyek minden eddiginél jobban és alaposabban mutatták be a Marvel karakterek történetét. Szinte minden főbb karakterhez/ csapathoz készült rajzfilm…a legsikeresebb a Pókember és az X-Men volt (ezeket nálunk is adta a Fox Kids), de a Vasember, az Ezüst Utazó, Hulk és a Fantasztikus Négyes is megkapta a maga sorozatát. A Toybiz, ami a Marvel „házi” játékgyáraként működött ekkoriban, ezek mindegyikéhez adott ki 1-1 játékvonalat, amelyek jó része egészen jól is fogyott a maga idejében. Azt hozzá kell tenni, hogy a Spider Man pont egy szerencsés „váltó” időszakban érkezett, amikor a G.I.Joe már nem nagyon ment a POTF2 Star Wars cuccok pedig még nem jelentek meg a boltokban, ezért a Spider Man és X-Men figurák meg tudták találni a maguk piacát. Később persze visszaesett rájuk a kereslet, de tény, ami tény, hogy sokmillió gyereknek ez a rajzfilm + játékfigura kombináció jelentette (az akkoriban itthon is jól menő képregények mellett) az első szerelmet a Marvel világának tekintetében. Emiatt a rajzfilmek (főleg az X-Men és a Pókember) ma is klasszikusnak számítanak és sokan (köztük én is) szívesen újra is nézik őket. A Toybiz által készített figurák egyáltalán nem voltak rosszak, szinte teljesen rajzfilmhűek voltak és tükrözték a kor akciófigura divatját is. Rengeteget eladtak belőlük, ezért manapság is relatíve gyakran lehet velük találkozni akár itthon is. A minőségük viszont korántsem volt tökéletes, illetve a méretük is nagyobb volt, mint a korabeli figurák többségének ezért a korabeli gyerekek egy része annyira nem kedvelte ezeket. Manapság reneszánszát éli a Marvel….mind a képregények, mind az akciófigurák tekintetében ugyanakkor a Toybiz féle Marvel játékok megítélése általában elég negatív szokott lenni. Hiába a gyerekkori kötődés és az, hogy sok maradt fenn belőlük…mégis relatíve nagyon kevesen foglalkoznak az ilyen figurák gyűjtésével, pedig ez volt az egyik első (itthon is) széles körben elérhető Marvel figuraszéria. Az áruk ugyan egy picit felkúszott az utóbbi időben….de abszolút ajánlom a Marvel kedvelő figuragyűjtőknek. Sokkal nagyobb hypeot érdemelne.  

spi3.jpg

spi.jpg

spi2.jpg

spi4.jpg

spi5.jpg

  1. Batman Animated – Kenner, 1992

A Batman Animated megítélése rossz lenne? Teszik fel a kérdést most sokan magukban….hiszen a Kenner Batman-es időszakának kétségtelenül legsikeresebb játékvonaláról van szó… nyilván általánosságban nem…de akkor miért van a listán? Nos, igazából azért választottam ezt a vonalat, mert ez jól reprezentálja az egész Kenner-es Batman érát, amely (amint a Batman játékfigurák története című sorozatomban olvashattátok) rengeteg, sorozatosan egymásba fonódó és egymásból merítő vonalakból állt. A Batman franchise a 89-es film, majd a 92-es Batman Animated rajzfilmsorozat hatására óriási löketet kapott, amelyet a Kenner a játékok frontján igyekezett minnél jobban kihasználni. Ez azt jelentette, hogy a 90-es években elképesztő mennyiségű Batman játékot öntöttek a piacra, amelyek minősége és ötletessége finoman szólva is, erősen változó volt. Rengeteg újrafelhasználás és fokozatosan erősödő rikító színhasználat jellemezte ezeket, ami az irtózatos mennyiséggel karöltve a 90-es évek végére teljesen elerodálta a Batman játékok piaci értékét. Emiatt is van talán az manapság, hogy a Kenner-es Batman játékok általános megítélése összességében nem feltétlenül jó. Mindenki elmondja, hogy van 1-1 karakter, ami jól sikerült, de ugyanakkor mégiscsak kevesen foglalkoznak vele és a figurák értéke ( köszönhetően annak is hogy rengeteg maradt fenn belőle) relatíve alacsony. Pedig a mai Batman rajongók jó része ebben az időszakban cseperedett fel és jó eséllyel találkozott is ezekkel a figurákkal, úgyhogy azért némiképp meglepő, hogy mégis ennyire kevesen foglalkoznak a gyűjtésükkel. Az összes Kenner-es vonal közül az Animated-es a legnépszerűbb (és nyilván a gonosz karakterek), de vannak még azon kívül is gyűjtésre érdemes részek, noha kétségtelen, hogy némelyik próbálkozás (Legends of Batman) botrányosan rosszul sikerült. Én mindenesetre örülnék, ha nagyobb megbecsülés övezné a „vintage” Batman figurákat, jó lenne, ha többen gyűjtenék és nem ártana, ha mind a kereslet, mind a kínálat nőne irántuk idehaza is.

bat2.jpg

bat3.jpg

bat5.jpg

bat4.jpg

bat1_1.jpg

  1. Star Wars Power of the Force 2. – Kenner, 1996

Sokaknak meglepő lehet, hogy a POTF2-es Star Wars sorozatot feltettem a listára, de ha jobban belegondoltok kevés alulértékeltebb játékvonal van a világon. Az tény, hogy amikor megjelentek ezek a játékok bankot robbantottak…. 11 év után jelentek meg újra rendes Star Wars figurák és emiatt a piac kiéhezetten vetette rá magát az újabb kiadásokra. Sokmillió gyerek – köztük én is- lényegében ezzel kezdte el a Star Wars figurás karrierjét és az is tény, hogy kb ez volt az utolsó olyan Kenner produktum, ami igazán sikeres tudott lenni. A széria akciófigura történeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Akkor mégis mit keres a listán? Nos, a vonal renoméja már nem ennyire rózsás…sőt ha belegondolunk ez az egyik legkevésbé kedvelt sorozat a Star Wars figuragyűjtők körében. Már a maga korában is sokan kritizálták a figurák „heroisztikus”, túlságosan izmos felépítését és a –vintage-hez képest – sok helyen gyengébb minőségét (ne felejtsük el, hogy tényleg vannak köztük borzalmas darabok). Ez a mai napig így van, emiatt nagyon sokan nem kedvelik, vagy nem gyűjtik ezt a szériát és gyakran vicc tárgyává is szokták tenni (néha én is). Ezen kívül jelentősen túlgyártották a figurákat, ami azzal együtt, hogy sokan betáraztak belőlük annó bontatlanul (hiszen a vintage-eknek már akkor is szép áruk volt, emiatt sokan úgy gondolták, hogy jó befektetés lesz) azt eredményezte, hogy a mai napig ez az egyik legolcsóbb, legkönnyebben beszerezhető Star Wars játékvonal és ez nem szokott jót tenni egy széria gyűjtői megítélésének. Ezek ellenére én úgy gondolom, hogy a POTF2 Star Wars mégiscsak megérdemelne egy kicsit több rajongást és keresletet. Ugyan elég sokan gyűjtik és egyfajta szükséges rosszként szinte minden gyűjtőnek van belőle, de egyáltalán nem lenne baj, ha ez az amúgy nagyon szerethető széria egy kicsit nagyobb megbecsülést is kapna, úgy általánosságban. Hiszen remek figurák ezek akár egy kezdő gyűjtőnek is, nem drágák még bontatlanul sem és a karakterek egy jó része azért egészen pofásan néz ki…főleg az idegen karakterek, meg a droidok.

potf2_4.jpg

potf3_4.jpg

potf4_2.jpg

potf_2.jpg

potfx.jpg

  1. New Adventures of He Man – Mattel - 1989

A Masters of the Universe (aka MOTU aka He Man) játékvonal kétségtelenül a 80-as évek egyik legmeghatározóbb játéka volt. 1982-1988 között több mint 100 MOTU játékot adtak ki, amelyek igen komoly sikereket értek el a boltokban. A rajzfilmet is nagyon kedvelték a gyerekek és a mai napig komoly rajongói bázisa van az egész MOTU brand-nek. A 80-as évek második felére viszont a játékok kezdtek egy kicsit kifulladni, ezért a Mattel megújította az egész „He Man” márkát. A próbálkozás neve New Adventures of He Man lett és az elődjéhez hasonlóan, játék, képregény és rajzfilm fronton is támadott. A siker ugyanakkor jóval csekélyebb lett. A modernebb, jóval részletgazdagabb figurák jellege teljesen más volt, mint a korábbi MOTU figuráknak és talán emiatt, de sokkal kevésbé voltak kelendőek a boltokban….He Man és Skeletor kinézete is erősen megváltozott és rajtuk kívül nem is volt sok olyan karakter, akit a klasszikus MOTU-ból áthoztak volna. A vonal elsősorban Európában ért el korlátozottabb sikereket, Amerikában nem igazán szerették. A rajzfilm sem robbantott akkorát, mint kellett volna és mindössze egyetlen évadot készítettek belőle, amit 1990 őszén sugároztak. Ezek a negatív dolgok még ma is éreztetik a hatásukat. A New Adventures cuccokat jóval kevesebben gyűjtik, mint a hagyományos MOTU-t sőt még a kifejezetten hardcore MOTU gyűjtők egy része sem kedveli a New Adventures figurákat. Egy jelentős másik részük pedig egyfajta kötelező, szükséges részként összegyűjtögeti őket, de rajongani nem rajonganak értük. Olyan MOTU fant pedig még nem nagyon láttam, aki mondjuk a New Adventures-t magasztalná a klasszikus MOTU rovására. Pedig ezek a játékok egyáltalán nem rosszak, sőt….kifejezetten a MOTU-t nem kedvelő emberként, nekem ezek még sokkal jobban is tetszenek, mint a régebbi darabok. A figurák kidolgozása egészen jó, a karakterekben bőven van ötletesség és a játékok árai is némiképpen kedvezőbbek, mint a mostanság nagyon felkapott vintage MOTU-nak. Én igazából ezekkel a figurákkal találkoztam többet gyerekkoromban….nekem úgymond ez volt a „ He Man” (három figurám volt ebből plusz egy lengyel bootleg) úgyhogy lehet hogy ezért is gondolom úgy, hogy a vonal megérdemelne egy kicsit nagyobb pörgést.

heman2_1.jpg

heman1.jpg

heman3_1.jpg

heman4_1.jpg

heman5.jpg

  1. Centurions – Kenner, 1986

Bizonyos szempontból a Centurions nem hogy alulértékelt, hanem inkább az egyik lehető legmagasabb polcon helyezkedik el. Aki hozzám hasonlóan a 90-es években cseperedő fiúgyerek volt, az a Cartoon Network korai éveiben belefuthatott a Centurions rajzfilmbe, ami az egyik létező legjobb akciórajzfilm volt. Ezt szerencsére nem csak én gondolom így, hanem nagyon sok más kortársam is. Sajnos ugyanakkor eredetileg a rajzfilm és a hozzájuk tartozó játékok is jóval korábban, 1986-ban kerültek kiadásra, nem a 90-es években. Ez az idő rajzfilmekben és akciófigurákban egy rendkívül túltelített időszak volt, amiatt több kiváló franchise is idő előtt került a süllyesztőbe. A Centurions figurák is ilyenek voltak, pedig a Kenner a kor viszonyaihoz képest egy egészen jól sikerült játékvonalat hozott össze. Jó volt a minőségük, ötletesek voltak és abszolút hozták a rajzfilmben látható „giga fegyverek rátapadnak a csókák testére” feelinget. Mivel az egésznek hamar vége volt, ezért csak 17 féle termék került a piacra és ezek nem is terjedtek el nagyon a világban, ezért napjainkra viszonylag kevés maradt fenn belőlük. Kevés van belőlük és azok is nagyon drágák, emiatt nagyon kevesen gyűjtik ezt a vonalat. Ugyanakkor a legnagyobb gond az, hogy még a rajzfilmre szívesen visszaemlékezők többsége sem tudja, hogy egyáltalán létezett ebből akciófigura. Ha pedig többen tudnák, akkor biztos vagyok benne, hogy jobban reflektorfénybe kerülne az egész és talán többen elkezdenék gyűjteni a magas ára ellenére. Egyébként mind a Centurions rajzfilmet, mind a játékokat érdemesnek gondolnám arra, hogy modernizált köntösben újra kiadják őket. (Ti melyik karakter voltatok játszás közben? Én Jake…a sárga)

cent3_1.jpg

cent4_1.jpg

cent5_1.jpg

cent2_1.jpg

cent_1.jpg

  1. Dino Riders – Tyco, 1987

Egyértelműen a Dino Riders-t kellett raknom a listám élére. Ez az a játékvonal, ami mind minőségben, mind ötletességben páratlan, ugyanakkor mégis egészen kevesen ismerik, no meg még kevesebben gyűjtik. A Dino Riders a Tyco játékvonala volt, amely mindenképpen formabontó volt a maga idejében. Lényegében ez a vonal hozta be először a dínókat az akciófigurák világába. A dínó láz a 80-as évek végén indult be és az Őslények országa békés vonulata mellett, ez a fiús, scifis, sztori volt a műfaj legjelentősebb képviselője. Lényegében itt az emberek és egy idegen faj, a Rulonok álltak szemben egymással, akik egy időutazás következtében visszakerülnek a földtörténeti őskorba, a dinoszauruszok közé. A harcukat itt is folytatják és retekre felfegyverzett dinoszauruszokat felhasználva igyekeztek kicsinálni egymást. Elképesztő menőn hangzik nem? Hát az is volt. Bár én főleg csak a rajzfilmmel találkoztam gyerekkoromban, de azt imádtam. A Tyco 1988-90 között mintegy 57 Dino Riders terméket dobott a piacra, amelyeknél a hangsúly elsősorban a felfegyverzett dínókon volt. Mind a játékok mind a rajzfilm relatíve sikeres voltak, de ennek ellenére nem terjedtek el annyira széles körben, mint más kortársaik, pedig ez minden idők egyik legjobban sikerült játékvonala. A dologhoz hozzátartozik, hogy a dínó láz következő állomása a Jurassic Park 93-ban ellopta a show-t, így az a filmnek köszönhetően egy sokkal ismertebb széria. A Dino Riders-nek ma is akadnak gyűjtői, de összességében kevesebben ismerik és élnék a gyanúval, hogy a figurákkal foglalkozók többsége is Jurassic Park játéknak azonosítana, mondjuk egy csupasz Dino Riders dínót. A korombeli srácok nagy része azért halványan emlékszik legalább a rajzfilmre, de azért ez a brand egyáltalán nincs bent a köztudatban. Pedig megérdemelné, hiszen ezek a játékok jól néznek ki, minőségiek és bőven megvan náluk a retro faktor is. Megérdemelne egy kicsit nagyobb figyelmet illetve több gyűjtőt, de az utóbbit tény és való, hogy akadályozza a Dino Riders játékok jelenlegi elképesztő borsos ára. Egyébként véleményem szerint, ezt is lehetne, amolyan Voltron-osan modernizálni….A lézerágyúkkal tarkított, T-Rex-en lovagoló gyíklényekre –mind rajzfilmként, mind figuraként – szerintem ma is vevő lenne a közönség. Főleg, hogy az új Jurassic Park figurák egészen jól muzsikáltak.

dino1_1.jpg

dino2_1.jpg

dino4_1.jpg

dino5_1.jpg

dino6_1.jpg

Remélem tetszett ez a kis véleménycikk….ha igen írjátok le a véleményeteket és lájkoljátok az oldalt!

Szép estét!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3314987618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crusaderman 2019.07.30. 21:01:16

Dinoraidersről nekem a Jurassic World folytatása jutott eszembe, pontosabban maguk a dínók mint fegyverként történő felhasználása...Aki látta az első két részét talán érti miért is gondolok erre :)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.07.30. 21:13:14

@HUN_Sector: Ez _ is_ a célja volt a cikknek :D Hogy egy kicsit visszahozzam ezeket a köztudatba. Na akkor neked is voltak szép darabjaid :D

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.07.30. 21:24:13

@crusaderman: Lehet hogy a JP alkotói meritettek a Dino Raidersből :)

crusaderman 2019.07.30. 21:55:13

@Tota12: Azért a LEGO-t se kellett félteni ötlet merítés terén,noha azért nem bizonyított tények ,de fura az egybeesés pl. :

Vegyük csak az első Space témát,mi is volt akkoriban menő sorozat?Hát bizony a Star Trek :) Ruhák színei : sárga,piros,kék...
A 84-ben indult Castle sorozat -1982-ben volt egy Ivanhoe feldolgozás,1985-ös vagy 86-os német katalógus Castle oldalon Ivanhoe neve van említve :)
1988 Forestman sorozat- 1990 Robin Hood a tolvajok fejedelme , szerintem a film még dobott a téma népszerűségén....:)

Gerberus 2019.07.30. 21:55:28

A szemgolyós megvolt, Optik volt a neve - milyen meglepő.

scherier 2019.07.31. 08:06:05

Gobots Night Fright volt meg, a doboza még mindig meg van, de a robotot nem találom. Imádtam, sokkal élethűbb volt akkor ez a Mi-24, mint mondjuk egy Transformers repülő.

He-man weaponstronic megvolt, szerintem nem sokáig, ha jól emlékszem elcseréltem talán Gi-Joera, vagy Transformersre.
Megvolt még a dobozos Multibot nevű csoda, na ezzel alig játszottam, viszont tök jó kis képregény volt benne.

Anak 2019.07.31. 08:09:26

Nahát, az a Gobot motorkerékpár mintha meg lett volna. Halványan dereng valami a múltból. Nagyon ismerős a motor képe. Különösen a tanksapkán lévő matrica. Sosem tudtam, hogy ezt át lehetett alakítani robottá is. Különös.
A Dino Rider vonal is mintha rémlene és az is, hogy rémdrága volt. Tetszett, de persze sosenem volt belőle egy sem. Más figurákból sem a fenti listából. Nekem gyerekkoromban nem igazán voltak akciófiguráim. Az évek alatt összejött 9 db G.I.Joe és 2 db Dinobot Transformers és ennyi. Pedig '82-es vagyok.
Talán nem is nagyon kértem őket, mert nem voltak olyan TV csatornáink, ahol a kapcsolódó rajzfilmeket vetítették volna. A testvéremmel együtt mi inkább plüss állatokkal, és kisautókkal, valamint Én elsősorban Legóval játszottam gyerekként.

Jut eszembe. A fenti lista és a blog alapvető témája fiús játékokra terjed ki. Ez érthető. Néha-néha azonban nem foglalkoznál az ellenkező nem játékaival is? Szerintem érdekes lenne -legalább ilyen retró cikkek esetében- megnézni, vajon mit kínáltak a lányoknak ezekben az időkben?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.07.31. 08:15:41

@crusaderman: Persze ez egyértelmű. A Lego Space lépegetőről nem is beszélve.... de a játékiparban mindig ez van....egymásra és külső impulzusokra is reagáltak folyamatosan

Savior 2019.07.31. 08:17:26

A Dino Riders sorozatot sose láttam, viszont lézeres Deinonychusom volt. És szerintem is az elképzelhető legmenőbb koncepció. :) Bár emlékeimben jobban néz ki, mint a fenti képen, szóval vagy valamilyen túl jól sikerült klón volt, vagy több változatot is csináltak.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.07.31. 08:18:27

@Anak: A lányos dolgokhoz egy parányit kevesebbet értek :D Olyan dolgokrol meg nem szeretek irni amihez semennyit sem konyitok. Esetleg lehet hogy 80-as évekbeli de inkább lányosabb dologról mondjuk a Care Bearsről lehet egyszer irni fogok de nem érzek túl nagy motivációt rá.

A Dino Riders valoban drága volt....akkor is és most is. A figurák azért mert eleve kettes pakkokban forgalmazták őket. A dinok meg csak úgy amúgy

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.07.31. 08:29:17

@scherier: Nekem is Weaponstronic volt az egyik és azt csiptem a legjobban :) Talán az egyedüli He Man figura volt amit kedveltem. Hydron volt a másik darabom azt nem annyira.

Az emlitett helikopter tényleg frankó. De mondjuk ez eleve a Super Gobot drágább kategoriában volt kiadva. Ezek kidolgozottabbak voltak mint a sima kis gobotok. A Super gobot felvette a versenyt a Transformersel a sima Gobot sztem kevésbé bár a legkisebb kategoria a trafónál se volt annyira jó minőségű

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.07.31. 09:48:43

ez a triceratopsos dino rider nekem is megvolt.
szerettem volna t-rexet, de sose kaptam. :(
volt centurius figura is? nem is tudtam!

A toybizes spiderman nagyon jó sorozat volt, több megvan belőle a mai napig. Ahogy az x-menesből is.

Savior 2019.07.31. 10:25:38

@Tota12: Akkor ezek szerint a gonosz volt meg. :) Bár hangya nélkül. Szerintem G.I. Joe-kat ültettünk rá. :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.01.15. 14:56:32

Szerintem ide nagyon jól passzol a Starcom ( en.wikipedia.org/wiki/Starcom:_The_U.S._Space_Force ). A 80-as évek egyik legjobb rajzfilmosrozatával indították és egy remek toyline volt a finanszírozó (ahogy a többinél is), de valamiért az egész nem váltotta be a reményeket, és gyorsan kasza lett. Pedig volt olyan kidolgozott a rajzfilm mint a MASK (szintén Hayward produkció), a wiki szerint a játékok nem futottak elég jól amerikában (dacára a látványos amerikai dizájnnak, mintha egy űr-GI Joe lebegett volna a készítők szemei előtt...).

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.01.15. 15:03:30

A Go Bots annyira strapabíró játkok hogy még a fiam is játszott vele, talán jobbak is voltak mint a transformers olcsó műanyag darabjai.

Ha már régmúlt rövidéletű toylinejai: Thundercats (szokásis szerint rajzfilmmel marketingelve).

Igazából melyik volt még igazán sikeres? Nekem a Mask és a Jayce ugrik be mint emlékezetes és maradandó rajzfilm ÉS toyline.

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2020.01.15. 15:29:25

@Ződ2000: Volt még sok ilyen akkoriban. Bravestar, Silverhawks stb.

A thundercats annyiban más hogy ott a játékok azért jól teljesitettek

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása