Modern Star Wars figura érdekességek - 13.rész

Variálások a Revenge of the Sith sofőröknél

A Sith-ek Bosszúja című harmadik Star Wars epizód egyik jól sikerült csatája volt a Kahsyyyk-i, ahol a droid hadsereg erői próbálták megtörni a terepszínű ruhás klónokkal megerősített wookie sereget. A film mellé kiadott 3,75”-es játékvonal szerencsére több terepmintás, Kahsyyyk klónt is tartalmazott, közte a zöld ruhás AT-RT Driver-t és a BARC Trooper-t, amelyeket a járgányukkal egybecsomagolva lehetett megvásárolni (valamivel később az AT-RT Driver-t kiadták egy másik változatban, single card-osként is). Az eleve ülő pozícióban kiadott figurák önmagukban a járgány nélkül nem túl impozánsak, ám az kétségtelen, hogy a szép zöld színük abszolút harmonizál a többi Kahsyyyk trooper színével. Nos, eredetileg ez a két figura, nem ilyen színben került volna kiadásra.

 3_26.jpg

A Revenge of the Sith figurák körül elég sok volt a variálás, mielőtt a boltokba kerültek volna. A későbbiekben majd szó lesz a csomagolások változtatásáról is, de a figurák esetében is többször fontos változtatásokat kellett a Hasbro-nak az utolsó pillanatokban végrehajtania. Ezek egy része a Lucasfilms miatt történt, mert előfordult, hogy menet közben változtattak az egyes karakterek megjelenésén, ami miatt a figurákat is módosítani kellett. Az AT-RT járgányt a Driverrel és a BARC Trooper-t a Speeder-el, már rögtön az első hullámban ki akarták adni, így nem is csoda, hogy a variálások kihatottak rájuk.

 rots05atrtloose.jpg

Az AT-RT Driver eredetileg teljesen fehér színben készült el, úgy ahogyan a korábbi klónokat már megszokhattuk, és ahogyan a filmben ezek a karakterek végülis látszódtak. A fehér szín egyhangúságát némi szürke mintával és egy fekete antantszíjjal dobták fel, amitől a figura önmagában véve nem is nézett ki rosszul. El is készült a gyártásra kész prototípus, sőt a végleges csomagolás is, amelyen ott virított elöl és hátul is a fehér színű AT-RT Driver képe. Amint azt tudjuk a végleges figura aztán sötétzöld színben került a boltokba, viszont a csomagolását nem tervezték újra, ami miatt a csomagoláskép nincs teljesen összhangban a csomag tartalmával. A filmben ezek a harcosok, ha jól tudom, csak abban a jelenetben látszódtak, amikor Yodát keresik a Kahsyyyk-on és bár az a jelenet elég sötét, de az AT-RT Driverek ott fehérnek tűnnek, tehát a zöldre módosítás végülis felesleges volt.

 

2_38.jpg

3_26.jpg

rots05atrtboxfr.jpg

rots05atrtboxbk.jpg

2019-12-28_195602.jpg

Én valószínűsítem, hogy a Lucasfilms a kezdeti időszakban még kizárólag fehér klónokkal számolhatott a Kahsyyyk-i csata során. Valószínűleg ilyen képeket és segédanyagokat adhattak át a Hasbro részére, bár erre konkrét bizonyítékot (concept artot vagy valamit) nem találtam. A terepmintás egyenruhát csak később, gondolom nem sokkal a film kiadása előtt hozhatták be, ugyanis egy másik korai ROTS figuránál is fehér sofőrrel számoltak eredetileg. Ez a Barc Speeder with BARC Trooper csomag volt, amelynek ugyan fehér pilótás prototípusa nem maradt fenn, de a korai csomagolásmintája igen. Ezen pedig a későbbi zöld ruhás Trooper helyett egy alapvetően fehér, de piros festésekkel ellátott (valódi) BARC Trooper szerepelt. A csomagolást és a pilótát is megváltoztatták, de a végleges darabra is egy fehér ruhás Trooper került (ami nem BARC), így még a változtatás után is a fehér szín maradt a koncepció. Ezen, az AT-RT csomaghoz hasonlóan már nem is változtattak, tehát a végleges változat itt sem harmonizál főleg úgy, hogy a figura egy Kahsyyyk Trooper volt a kiírt név pedig BARC Trooper. A Kahsyyyk Trooper-ek viszont elég sokat látszódnak a vásznon, a csata során és egyértelműen terepmintás egyenruhájuk van, így ennél a figuránál a változtatás a filmhűség miatt szükséges volt, de nem ártott volna  valahogy a csomagolást is megváltoztatni.

 

1_44.jpg

b_5.jpg

rots05barcspeederboxbk.jpg

review_barcspeederrots_stilla.jpg

Gondolom az utolsó pillanatos változtatások miatt mindkét figuránál rögtönöznie kellett a Hasbronak és biztos, ami biztos, mindent zöldre változtattak, ami Kahsyyyk-os. Ez a "BARC" Trooper esetében oké volt, de az AT-RT Driver-nél nem kellett volna. Azon el lehet mélázni, hogy ezek a figurák fehérben, vagy zöldben néznek-e ki jobban mindenesetre a Kahsyyyk-i csatához véleményem szerint a zöld sokkal jobban ment.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1715369412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (7) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (33) archivum (33) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (2) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (5) beszámoló (2) bionicle (6) blacktron (1) black series (39) board games (4) bootleg (14) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (28) centurions (3) chuck norris (1) city (2) classic space (1) clone wars (19) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) disney park (1) double dragon (1) dreadnok (3) droids (7) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1049) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (262) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (263) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (34) gijoe figurák (204) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (264) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (56) gi joe járművek (52) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (39) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (205) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gulliver (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (552) hasbro játékok (555) hasbro katalógus (5) heman (9) heti video (168) he man (12) he man katalógus (1) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (2) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1145) játékbolt (18) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (8) játékgyűjtők (5) játékipar nagyjai (3) játékok (1144) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (33) játék lelőhely (9) játék reklám (25) játék riport (14) játék tv riport (9) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (225) kenner (294) kennertoys (284) kenner figurák (279) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (8) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (420) lego2020 (6) legostarwars (131) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (5) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (3) lego bionicle (5) lego blacktron (15) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (79) lego city (14) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (232) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalogus (174) lego katalógus (170) lego knightskingdom (1) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (7) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (44) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (1) lego solo (4) lego space (81) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (145) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (2) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (166) lego tehcnic (52) lego tmnt (1) lego történelem (205) lego town (46) lego train (14) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (6) masters of the universe (7) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (12) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (33) moder star wars figurák (30) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (10) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (12) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (50) potf eu (10) potf expanded (3) potj (7) power of the force (51) power of the force története (13) power of the jedi (9) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (39) prototype (38) pulsar (1) race (1) racers (3) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (6) rebels (9) régi játék (876) régi játékok (861) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (22) remco (1) rendezvény (2) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (10) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (16) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (548) starwarsfigures (463) starwarsjármű (94) starwarstoys (535) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (547) star wars 30th anniversary (9) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (2) star wars chess (1) star wars clone wars (22) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (13) star wars érdekesség (393) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (451) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (77) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (9) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (65) star wars prototipus (74) star wars prototype (72) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (7) star wars saga (6) star wars saga collection (1) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (95) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (25) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (15) tonka (5) top10 (57) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (6) top10 star wars (7) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (860) town (27) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (4) transformers (58) transformers beast wars (2) transformers g1 (45) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (38) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (176) vintage (652) vintagejátékok (775) vintagestarwars (160) vintagestarwarstoys (160) vintagetoys (767) vintage collection (45) vintage gi joe (244) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (144) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása