Top 10 Leggázabb Hot Wheels autó

A Hot Wheels kisautók mindig híresek voltak az elrugaszkodott, extrém stílusukról illetve a meglehetősen vad színvilágukról. Ez régebben is így volt, a Matchbox-ok visszafogott, realisztikus megjelenéséhez képest a Hot Wheels mindig egy extrém megjelenéssel operáló, feltűnő ellenpólus volt. Természetesen a HW-k soraiban is találunk hétköznapi, vagy visszafogottabb külsejű versenyautókat, de valahogy a márka jellege olyan, hogy inkább az extrém fantáziaautók maradtak meg az emberek fejében. A fantáziaautók ligájában a Hot Wheels már szinte minden bolond ötletből csinált kocsit, amiből csak lehetett, ugyanakkor volt néhány eset, amikor a határtalan fantázia már átlépett egy határt, átcsapott ízléstelenségbe és a végtermék egyenesen visszataszítóra sikeredett. Mondjuk úgy, hogy ez nem is egyszer fordult elő már a történelemben. A mai 10-es válogatásban igyekeztem megtalálni azokat a Hot Wheels kocsikat, amelyek a leginkább félrementek…. idióta ötletből születtek, ízléstelenek vagy egészen egyszerűen csak pusztítóan rondák voltak.

 ltozzn3.jpg

Én nem vagyok Hot Wheels gyűjtő, mondhatjuk, hogy nem értek hozzá, csak néha késztetést érzek, hogy erről a területről is írjak valamit. Lehet, hogy valamelyik itt felsorolt darabot, valaki épp ikonikus példánynak tartja. Természetesen nem áll szándékomban senki ízlését sem megbántani. Ez a tízes lista pusztán az én véleményemet tükrözi, ám amikor utána olvasgattam láttam, hogy ezek egy jó részét más is a legpusztítóbbaknak tartja, így több a listán szereplő modellre is nyugodtan mondhatjuk, hogy a közvélekedés szerint is borzalmasak. Természetesen most is szeretném olvasni a ti véleményeteket, úgyhogy írjátok meg kommentben, szerintetek, melyek voltak a legborzasztóbb Hot Wheels kocsik a történelemben.

0011.jpg

És akkor lássuk szerintem melyik volt a tíz legpusztítóbb küllemű Hot Wheels kocsi

10.Hyper Mite 2001-2013

Ez a gép olyan szempontból érdekes, hogy nincs egyetlen porcikája se, ami normális lenne. Teljesen elborult cucc, a kerekei is felemásak, elfolyt az alakja és egy „trombita” lóg ki a hátsó részéből (tudom, hogy az a kipufogó...mielőtt valaki mondaná). A pilótafülke is teljesen értelmezhetetlen és még a színe se szép. Nem mondom, kell ahhoz zsenialitás, hogy valaki egy ennyire elrugaszkodott kocsit tudjon tervezni, de ebben az esetben szerintem nem lett túl ízléses a végeredmény. 2001 és 2013 között összesen huszonegy alkalommal adták ki, például a Batman Animated sorozat Riddler mobile-jaként is, amire voltaképpen alkalmas is volt. Normál fantáziaautónak viszont szerintem túl sok. 

hyper2.jpg

hyper3.jpg

hyper4.jpg

hyper_1.jpg

9.Chrysler 300 (Blings) 2005-2018

Alapvetően ez a gép annyiban kilóg a mai tíz választottam közül, hogy legalább valamennyire hasonlít egy autóra, sőt az alapjául szolgáló modell vonásait is fel lehet fedezni. Ugyanakkor minden részlete úgy néz ki, mintha egy méhcsípés utáni allergiás reakció következtében felpuffadt volna. Rettenetesen túlgondolt és ízléstelen, főleg a kerekei. Egy nagyon találó vélemény szerint olyan ez, mintha Xzibit-ék tolták volna túl egy kicsit a tunningot a Pimp My Ride című műsorban. 2005 óta mintegy tizenöt alkalommal adták ki, különféle színekben, de a leggázabb szerintem az Art Cars sorozatban megjelent, össze-vissza festésű darab volt. Itt még a festés is rátesz egy lapáttal…mintha elszabadult volna a műhelyben a szórópisztoly.  

cry4.jpg

cry3.jpg

cry2.jpg

cry.jpg

8.Mustang GT Fatbax 2004

A Fatbax sorozat egy igazán elmeroggyant széria volt, ami 2004-ben indult útjára. Az autók ebben a sorozatban óriási, úthenger szerű hátsó kerekekkel, de normál méretű első kerekekkel rendelkeztek. Ez önmagában is teljesen értelmetlen, illetve aránytalan, de ezen kívül még az autók alap kinézetével is problémák voltak. Én ezek közül a Mustang-ot választottam ki, mégpedig azért, mert ez a modell, mindenre hasonlít csak egy Mustang-ra nem. Én nagyon kedvelem a Mustang-okat, de ez a kocsi egy rossz vicc. Gagyi minőségű műanyag hatású az egész és még a szokásos karton bliszterbe sem lehetett a megszokott módon becsomagolni.

 

fatbax.jpg

fatbax2.jpg

fatbax3.jpg

fatbax4.jpg

7.Roller Toaster 2017

Ismét egy elborult alapötlet….csak itt az értelmezhetetlen forma helyett egy autó formájú kenyérpirítóról beszélünk. Maga a kocsi még nem is lenne gáz, gyakorlatilag ez egy kissé kocka formájú kisteherautó, a tetején viszont van két nyílás, amiből pirítósok lógnak ki... Ezeket egy hátsó gomb segítségével le is lehet húzni, így teljesen úgy működik, mintha egy kenyérpirító mechanizmusát látnánk. Megjelent már ezüst, kék, piros és fekete színben is, 2017-óta összesen hat alkalommal, csak az a jó kérdés, hogy minek. Van olyan, akinek ez a járgány bejön?  

roller.jpg

roller4.jpg

roller-toaster-a.jpg

roller-toaster-e.jpg

6.Jabba the Hutt 2016

Ez a darab igazából egy egész kategóriát képvisel a listán. A különféle Star Wars-os és egyéb karakter vagy jármű ihletésű kocsik ugyanis önmagukban is meg tudnának tölteni egy negatív listát, ám nem akartam ezekkel teleszórni ezt a válogatást. Akkor nincs is semmi baj az ilyen kocsikkal, amikor az eredeti karakter vagy járgány jellegét sikerül áttranszformálni autó formájába. Sok esetben viszont ez nem sikerül és maximum a csomagolás képe vagy az autó neve utal csak az alapul szolgáló karakterre. Az ilyen rosszul sikerült karakter kocsikra a legjobb példa Jabba, akinek tényleg az égvilágon semmi köze sincs a belőle készült autóhoz. Még a színe se stimmel, a formája is inkább olyan, mintha az alkotók a Tini Nindzsa Teknőcök Party Wagon-jából indultak volna ki a szem festése pedig szintén nem hasonlít Jabbára. Egyedül a száj rész az, amiről beugorhat, hogy egyáltalán kiről is mintázták a verdát.

jabba3.png

jabba_1.jpg

jabba2.jpeg

5. Whatta Drag 1998-2012

Ez egy érdekes darab, mert az önmagában is furcsa BMW Isetta kabin autó volt a kiinduló alap. Az rendben van, hogy mindenféle kocsiból lehet dragstert építeni, de ez a kisautó eleve olyan, mintha az eleje lenne a hátulja, így ha a hátsó része helyett egy nagy motorral ellátott felépítményt kap, teljesen olyan, mintha a kocsi mindkét vége a hátulja lenne. Ettől egy kicsit olyan hatása lesz az egésznek, mintha frontálisan ütközött volna egy steampunk bulldózer és egy Volkswagen bogár… ezen kívül a krómos, szárnnyal ellátott motor rész is teljesen elnagyolt, gagyi hatású. 1998 és 2012 között nyolc alkalommal adták ki a modellt, megjelent piros, fekete és sárga színben is.  

whatta.jpg

whatta2.jpg

whatta3.jpg

whatta-drag-a.jpg

4. Wienermobile 1993-2010

Önmagában a kocsiról túl sokat nem lehet elmondani, hiszen egy kerekeken guruló hot dog-ról beszélünk.. De szinte látom magam előtt, ahogy 1993-ban Harry Bradley a  Mattel tervezője bedobja az ötletét, mi szerint meg kéne csinálni az Oscar Mayer cég Hot dogjait reklámozó autót…majd az elöljárója azt mondja: „Igen, ezaz, ez kell nekünk!” A Wienermobile-al nem is az a baj, hogy hülyeség és önmagában egy értelmezhetetlen dolog, hiszen simán fel lehet fogni egy elborult poénként… Oké ez egy létező autó alapján készült, de a gond az, hogy ezt a poént 1993 óta tizenhárom alkalommal sütötte el a gyártó és ennyi alkalommal egyetlen poén sem tud ütni. Ráadásul ez más tervezőket is megihletett, akik további Hot Dog formájú versenyautókat és hasonlókat terveztek.

wiener2.jpg

wiener.jpg

wiener3.jpg

wiener4.jpg

3.Hot Tub 2006-2019

A „jacuzzi mobil”….avagy végy egy krómszínű, versenyautó alapot, aminek a hátulján egy tekintélyes  méretű motor van…és tegyél be a pilótafülke helyére egy fürdődézsát….Mit kell ahhoz fogyasztani, hogy az embernek eszébe jusson egy ilyen ötlet? Ráadásul a fürdődézsában található kormány és sofőr ülése el van árasztva vízzel. Esküszöm értelmezhetetlen. Persze felfoghatnánk poénnak is ezt a darabot, de nekem valahogy nem esik le a poén….ilyen erővel egy vasalódeszkából is lehetne kocsit csinálni. 2006 és 2019 között összesen tíz féle variánsban dobták a piacra, úgyhogy a közönségnek lehet, hogy bejön, de szerintem gázos.

hottub3.jpg

hottub2.jpg

hottub4.jpg

hottub.jpg

2.Motor Psycho / Popcycle 1999-2009

Mi ez? Komolyan kérdem…. ez egy kocsi? Vagy motor, vagy egy bicikli avatárja? Voltaképpen mindegyik. A járgány egy autó felépítményre felhúzott kettős pilótafülke, aminek az üveges részében van egy bicikli, a másik oldalán pedig egy motornyereg látszik. Egyszerre egy kicsit minden, ugyanakkor, ha hirtelen ránéz az ember nem tudja értelmezni. Ráadásul, a tizenkét kiadást többségében elképesztő kikerics színekben küldték a boltokba, így összességében ez egy feltűnő, tolakodó, értelmezhetetlen jármű, ami szerintem a gyerekeknek se lehet kívánatos. Azért tíz éven keresztül forgalmazták.

pop.jpg

pop2.jpg

pop3.jpg

pop4.jpg

1.Hot Seat 1998-2004

Talán ez a járgány a legízléstelenebb az összes felsorolt darab közül. Ez egy óriási wc csésze amit hot rod-á alakítottak. Egy lapos, egyenes felépítményen foglal helyet a vezetőfülke helyett alkalmazott fajansz, ami mögött egy óriási motor helyezkedik el. A kormányrúd a kocsi elülső részéből indul, gyakorlatilag átszúrja a csészét és wc pumpa formája van, aminek a pumpás oldala a kormánykerék. Most komolyan, kinek jut ilyen eszébe? 1998-2004 között volt népszerű modell és mintegy tíz alkalommal hozták forgalomba, többek között fehér, arany, metálkék színekben illetve áttetsző anyagból. Ízléses nem? Nyilván szívesen látná mindenki a polcon. 

hot4.jpg

hot3.jpg

hot2.jpg

hot1.jpg

Természetesen most is voltak olyan darabok, amelyek éppen nem jutottak fel a listára, tekintsük át ezeket is egy-egy  mondatban.  

 

Block o’ Wood 2005

Ez a kocsi elképesztően bumfordi, elnagyolt, ráadásul még fahatású is a felépítménye, ami felér egy ízlésficammal. Ez most mégsem volt elég. Úgy gondoltam, hogy hasonlóan bumfordi verdából bőven elég egy is a felsorolásba.

block2.jpg

block.jpg

Aisle driver 2017

Ehhez a példányhoz volt is szerencsém egy barátom jóvoltából. A cucc nem árul zsákbamacskát, pontosan az, aminek első látásra is tűnik. Egy felnis kerekeken guruló bevásárlókocsi, amin egy pilótacuccba öltözött figura rally-zik. Elég elborult cucc és nem is igazán értem, hogy ezt miért kellett megcsinálni, de végülis úgy ítéltem meg, hogy valakinek ez akár lehet poén vagy lehet olyan kisgyerek akinek ez tetszik, úgyhogy nem tettem fel a listára.

aisle.jpg

aisle-driver-c.jpg

Emoticar 2017

Az utóbbi pár évben rengeteg bőrt próbáltak meg lehúzni –számomra érthetetlen módon- az emojikról avagy az emotikonokról. Volt belőlük plüssfigura, játék sőt animációs film is. Természetesen a Mattel se akart kimaradni a sorból, így elkészítették a Hot Wheels Emoticar nevű darabot. A középső felépítményben egy forgó alkatrész található, ami többféle emotikonos arcot tud mutatni. Ezek között egy gombbal lehet váltogatni. Bumfordi, csúnya és teljesen érthetetlen, hogy erre miért volt szükség, ugyanakkor el kell ismernem, hogy azért van benne ötletesség, úgyhogy a listára éppen nem fért fel.

emoti2.jpg

emoti.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr215608468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gergely Csík 2020.04.13. 11:27:55

A virtual collection csomagolasan levo rajz nagyon jol nez ki, 90' evek hatasu, de sajnos az autok tenyleg nagyon rosszak.

Gerberus 2020.04.13. 17:09:53

A HW-nél tényleg nehéz "leggázabb" szériát összeállítani, mert annyi csótányság van náluk, hogy szerintem a gyártás 50%-át is meghaladják, a SW-os meg hasonló karakterautók pedig annyira szánalmasak, hogy azok nem is léteznek számomra. A fantáziakocsik közt is vannak tetszetősebb darabok, számomra főleg a hetvenes, nyolcvanas évek és a kilencvenes évek elején kiadott darabok közül tetszenek többen (pl. a Whatta Drag is), más kérdés, hogy ekkor nagyon változékony volt a HW hazai beszerezhetősége. Az újabb idők fantazmagórái viszont már elvesztették a korábbiak báját, ezért azok zömmel szimplán rondák, pár kivételtől eltekintve nem is veszek belőlük (én sem) semmit. Mellesleg a közelmúltban is debütált egy vécés kocsi Gotta Go néven, borzalmas az is.

Aztán időnként rátesznek egy lapáttal: a listán szereplő kockásított tiritarka Chrysler 300 a Blings, a hengeres Mustang a Fatbax széria tagja, ezeket a szériákat, összesen nyolcat 2004-ben jelentették meg, és mindegyik egy jellemző karikatúra szerint eltorzított modelleket bemutató széria volt (a Fatbaxban például minden kocsi töpörített volt hátul óriáshengerré változtatott hátsó kerekekkel). A szériákban voltak széria meg fantaziamodellek is, de még Batmobile-ok is! Ezek a szériák aztán megszűntek, és a modellek egy része később bekerült a többi mainline közé. Már akkor is borzasztóan hatott az egész, mert a sokszor eleve nem szép autókat tovább csúnyította a karikírozottság, de utána szabadult csak el a fűves joint HW-éknél, mert embertelen mennyiségben kezdék ontani az ilyesfajta sz@rt - némi minőség mellett is persze -, mondván "a gyereknek jó lesz". De valahogy mégis ezek szoktak évek múlva is a polcokon rohadni...!

szeme közé, laposan! 2020.04.13. 17:45:33

Ezek szerint boldog gyerekkorom volt a Matchboxaim miatt! :)

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.04.13. 18:59:53

HW autóból én még szépet nem láttam! Hihetetlen, hogy ezeknek a rondaságoknak van piaca is. Talán egy nagymama veszi az unokáknak, a mindegy, csak guruljon alapon?

Lobo Marunga 2020.04.14. 08:52:23

Szerintem ez az összeállítás a szabad kreativitás ünnepi felvonulása. Királyság...

Lord Ickenham 2020.04.14. 11:38:14

A HW tényleg iszonyú rondákat csinál. Viszont, mivel pályákat gyártanak, a HW autók nagyon jól gurulnak. Persze ettől még lehetnének szebbek. De a pályához készült cuccok is borzasztó gázak tudnak lenni. Viszont, ahogy láttam, jól működnek. Bár tapasztalatom kevés van.

huleaks4 2020.04.14. 12:35:08

Soha nem ertettem meg, hogy ezeket a szarokat ki veszi? Persze vannak elborúlt gyüjtők akik megvesznek mindent ami HW. De egy normalis, hetköznapi ember ezekkel nem tud mit csinálni.

huleaks4 2020.04.14. 12:37:24

Azert a mai HW-k között mar szepszammal vannak normalis, utcai autok is. Szep kivitelezesben.

Gerberus 2020.04.14. 14:08:52

@Lord Ickenham: Na, a HW pályák még a kocsiknál is szörnyűbbek, gagyibbak, és ráadásul össze is ütköztetik a verdákat, hogy tovább sérüljenek - mondjuk a fentebbi csótányságokért nem kár.

Karolac 2020.04.14. 16:39:14

Jajj, ez komoly? :) Talán egy, az úgy-ahogy elfogadható kategóriába esik, de többi?! Annak idején volt egy HW holdjáró járgányom, ami szuper volt. No nem mintha a kinézete olyan klassz lett volna, de egy jó része nyitható, tolható, forgatható volt, s kell ennél több egy tökmagnak?

Mr. Megnézzük · http://megneznem.wordpress.com/ 2020.04.14. 20:19:33

Gyerekkoromban elég "változatos" gyűjteményem volt kisautókból, a legtrógerebb trafikos kisautóktól kezdve mindenféle noname kínai darabon keresztül, a sort záró néhány - akkor még csak kevés helyen és jó drága pénzért kapható - Hot Wheels és Matchbox kiskocsikig. Persze gyerek voltam, a kedvenceim azért időről időre változtak, nem is vigyáztam szanaszéjjel magamat játék közben, számos kis gép amortizálódott le, veszett el - jobb esetben csak hetekre-hónapokra, hogy tele homokkal, halál retkesen ragacsosan, pókhálósan kerüljön elő egy bokor vagy szekrény alól, esetleg a homokozóból.

Elmúltam már harminc, de mostanság mégis meg-megakad a szemem - merő nosztalgiából - a játékboltok, illetve egy egy áruház kisautó-kínálatán (a különféle Hot Wheels-szériákat például vegyes szortimentből rendre megtalálom a SPAR-ban). A Matchboxot valószerűsége okán már nagyobb gyerekként is jobban kedveltem, a Hot Wheels viszont mindig disszonáns volt számomra, az egyik oldalon az igényes, sőt az elmúlt években egyre igényesebb hagyományos darabjaikkal a másik oldalon meg ezekkel a borzalmakkal.

A lelket bennem e téren a Factory Fresh sorozat (van benne egy halom modern autó, de ki lehet fogni DMC Deloreant, R30-as Skyline-t, Datsun 240Z-t, stb. is), meg van a Muscle Mania, amiben bár rendre feltűnik egy két kevésbé ízléses darab, de azért vannak köztük gyöngyszemek (például a Detroit Muscle cars sorozat a '67-es Camaróval, a '68-as Novával , a '69 Ford Mustang Boss 302-essel és Pontiac GTO-val, illetve a '70 Dodge Hemi Challengerrel és Ford Torinoval). Ilyesmikkel még felnőtt fejjel is berendeznék egy polcot. Aztán még a Hot-Rodok közül is kifogható pár szebb darab és itthon ugyan csak ritkán de klasszikus ('40-es '50-es évekbeli) modelleket is ki lehet fogni egy kis szerencsével...

Ezek a fentiek viszont teljesen indokolatlanok, de én már a különböző futurisztikus csodákkal (neonszínek, plasztikbúrák, túlzó tuning, sem békülnék ki).

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása