Annó még januárban összeszedtem nektek 13+1 olyan apró Joe érdekességet, amelyek önmagukban nem elég ütősek ahhoz, hogy egy önálló cikkben szerepeljenek. Ezek főleg nevekkel, filecardokkal kapcsolatos apró infók, amelyek adott esetben 1-1 mondatban lerendezhetőek. Most megint összegyűjtöttem egy csokor hasonló apróságot, amit alább karakterekre bontva prezentálok nektek. Igyekeztem a vintage korszak mindenféle időszakából gyűjtögetni és nem csak a figurákra, hanem a járgányokra is koncentrálni. Lássuk hát.
A Flash név nem mondható éppen egyedinek a játékok/ rajzfilmek világában. Mindannyian ismerjük ugye a DC Comics villámléptű szuperhősét, aki szintén ezen a néven fut. Amikor a G.I.Joe univerzumban 1982-ben bemutatkozott egy ugyanilyen nevű karakter, a DC Comics nem is örült kifejezetten a névazonosságnak, ezért pert indítottak. Ugyan a két karakter között a nevüket kivéve semmilyen egyezőség nincs, de a pert a végül a Hasbro elveszítette, ezért szimplán „Flash” néven nem adhattak ki újabb figurákat. Flash-ből ezért nem is volt újabb változat a vintage érában és amikor 2005-ben mégis újra figurát csináltak belőle, előbb azt Anthony „Flash” Gambello, majd a későbbiek során Sgt. Flash néven dobták a piacra, így elkerülték a problémákat.
Breaker szintén az egyik első G.I.Joe figura volt. Ráadásul ő volt az egyetlen az első hullámban, amihez nem járt fegyver. A karakter figurája és a képregénybeli kinézete között viszont jelentős eltérés volt, mert a képregényben valamiért szakáll nélkül ábrázolták. Ennek a pontos okára sajnos nem találtam rá, de a Sunbow rajzfilmben aztán újra szakállasként látszott. A filecardon inkább olyan borostásnak tűnik. Breaker-nél egyébként egy filecard baki is játszik, hiszen őt konzekvensen „Comminications officer-nek” tehát híradós tisztnek nevezik, noha a rangja alapján ő egyáltalán nem tiszt, sőt a közelében sincs. Ez egy hiba, hiszen a filecard-on is E-4 vagyis tizedes szerepel rangként. Később ugyan Breaker-t előléptették E-5 rangba, de az még mindig csak őrmester, ami szintén nem tiszti rang.
Firefly egy viszonylag misztikus karakter, akiről nem tudtunk meg túl sokat sem a rajzfilmben, sem a képregényben. Mind a nevét, mind a születési helyét homály fedi. A 2007-es Snake Eyes: Declassified című képregényből viszont kiderült, hogy Firefly francia származású, amit bevallom őszintén, én gyerekként nem gondoltam volna. Egy másik képregényből azt is meg lehetett tudni, hogy van egy lánytestvére is. Egyébként nem is Firefly volt az első név, amit kitaláltak neki. Sokáig ugyanis Monkeywrench munkacímen is futott, amit később egy másik, népszerű dreadnok karakterhez használtak fel.
A múltkori cikkben már beszéltem egy járgányról, ami előbb volt látható a Sunbow rajzfilmben, minthogy játékként megvásárolható lett volna. Természetesen nem a Firebat volt az egyetlen ilyen, hiszen érdekes módon a legendás Cobra Flight Pod is jóval előbb látható volt a rajzfilmben, minthogy a boltokba került volna. Sokan úgy gondolják, hogy a G.I.Joe rajzfilm mindössze csak egy 22 perces játékreklám volt, de én inkább úgy látom, hogy a termékfejlesztés és a rajzfilm (illetve a képregény) egymásra ható, félig-meddig önálló tényezők voltak, amit az ilyen rajzfilmekben előbb vagy csak a rajzfilmekben látható járgányok / karakterek is alátámasztanak. Egyébként a gép először a Revenge of Cobra miniszériában volt látható 1984-ben, amikor már papíron biztosan létezett a Flight Pod, de maga a játék végül csak 85-ben debütált. A Flight Pod-nak ugye van egy másik, úgymond gúnyneve is a „Troubbe Bubble” és a Sunbow rajzfilmben úgy írták meg a szövegeket, hogy a gúnynevet mindig a Joe-k használják, a Flight Pod megnevezést pedig mindig csak a Cobrák.
Mainframe egy klasszikus számítógépes „szaki” karakter, akinek a figurája mellé csak technikai eszközöket mellékeltek, fegyvereket nem. Ennek ellenére, magán a figurán látszik egy infantry combat badge felvarró, amit csak azok az ezredesnél alacsonyabb rangú gyalogos katonák viselhetnek, akik 1941 után gyalogos alakulatban, fegyveres ütközetben vettek részt. A filecard el is meséli, hogy miért érdemelte ezt ki, mindenesetre egy teljesen fegyvertelen figurához nem igazán illik ez a díszítés főleg úgy, hogy a felvarrót rossz oldalra helyezték el.
Croc Master-hez is kapcsolódik egy vicces, de végülis érthető elbaltázás. Ahogy a neve is mutatja ő egy „Croc” Master, tehát ez alapján feltételeznénk, hogy a mellé adott állatka egy krokodil….nos, nem…hanem egy alligátor, amit ugyan rendszeresen összekevernek a krokodillal, de azért a két állat között alapvető különbségek is vannak (bár ugye az alligátorok végül is a krokodil-félék rendjébe tartoznak). A filecard-on rendben is van a dolog, hiszen a karakter „Reptile trainer-nek” van elkönyvelve, de magát az állatkát minden Hasbro dokumentumban, a figura csomagolásán (sőt még a yojoe.com-on is) konzekvensen krokodil-nak nevezték, pedig az egy alligátor…
A Gyro Viper a Cobra Mamba jármű sofőrje volt. Egy szürke szkafanderes, lila sísapkás figura, amihez egy egész arcot eltakaró vizoros sisak járt. A filecard képét megnézve viszont feltűnhet egy érdekesség, miszerint a képen a figurának teljesen másmilyen a sisakja és egy sokkal kisebb, szemüvegszerű vizor látszik. Nos, ez azért van, mert eredetileg ilyen sisakkal álmodták meg a figurát. Az első prototípus is ilyen sisakkal készült és a filecard képét is ezzel összhangban rajzolták meg. Később a sisakot valamiért megváltoztatták, de a kép végül maradt. A katalógusokban egyébként azért nem látszik a régi sisak prototípus, mert a Mamba mellett egyik katalógusban sem látszik a Gyro Viper (noha a szövegben említik). Azokon a képeken, ahol muszáj volt figurának látszódnia egy sima Viper-el helyettesítették.
Megszokhattuk már, hogy sok esetben a Joe karaktereknek valós emberek alapján adtak polgári nevet, vagy a nevük rejtett utalást tartalmaz valakire vagy valamire. Tollbooth sem kivétel ez alól, az ő polgári neve ugyanis Chuck Goren, amit Charles Goren, egy világbajnok bridzs játékos után adtak neki. Az, hogy egy bridzs (vagyis brigde) játékos után lett elnevezve egyben egy kvázi szóvicc is, hiszen Tollbooth a foglalkozását tekintve hídverő (vagy hidász) azaz –bridge- layer.
Windmill polgári neve is valós személyre utal. Őt Edward Roth, a Hasbro egyik játékpiaci elemzője után keresztelték Edward J. Roth-nak.
A Maggot járgánnyal kapcsolatosan is létezik egy kisebb baki, amit valószínűleg a filecard írásakor vétettek. A járgány sofőrje W.O.R.M.S. akit ugye mellékeltek is a géphez, így a filecard is megtalálható volt a dobozban. A filecard szövege azt írja, a Maggot járművet optimális esetben négy főből álló személyzet irányítja, ám a járgányban igaziból csak három figurának csináltak helyet. Ráadásul, csak egyet adtak hozzá, úgyhogy sehogy nem jön ki a matek. Ráadásul nincsenek a járművön peg-ek sem úgyhogy a negyedik figurát maximum csak mellé lehetett volna állítani.
Személy szerint nekem Voltar az egyik kedvenc Joe figurám. A nevét is kedvelem és valamiért mindig úgy gondoltam, hogy az elektromossághoz kapcsolódik, noha maga a figura semmilyen vonatkozásban sem hozható összefüggésbe az elektromossággal. Eredetileg Graf, Madagascar, majd Field Marshall Null munkacímeken futott, de végül a Lord Condor nevet adták neki utalva a mellé adott kondorkeselyűre. Végül ezt a kiadás előtt megváltoztatták Voltar-ra (valószínűleg azért, hogy ne ütközzön a neve a Z-25 Condor járgány nevével), ami az angol Vulture vagyis keselyű szó kiforgatása. Az enyhe probléma ezzel csak az volt, hogy a sima keselyű (vagyis Vulture) az nem azonos a Kondor-al (kinézetileg sem) így egy pici inkonzisztencia lépett fel a név és a mellé adott állat között. De ez azért nem akkora gond, mint a krokodil-aligátor csere.
Megszokhattuk, hogy a katalógusképeken, amelyeket sokszor a játékok prototípusairól készítenek, egy kicsit máshogyan néznek ki a dolgok, mint ahogyan az üzletekben megvásárolhattuk őket. Az 1992-es Talking Battle Commanders csapat promóképe viszont ezeken belül is egyedi esetnek számít. Ezen a képen ugyanis, egyetlen figura látszik csak, ami úgy, ahogy hasonlít a végtermékre, a másik három karakter esetében más figurák átfestett darabjaiból „ollózták össze” a minden bizonnyal még nem teljesen elkészült figurákat. Talán nem is véletlen, hogy a négy figurából kettő totálisan háttal van fényképezve, amitől nem látszanak igazán. Overkill Range Viper és Deejay elemekből lett összelapátolva, piros helyett aranyszínű a hátizsákja, ráadásul nem cserélhető a keze, ami a végleges figura fő selling point-ja volt. A Cobra Parancsnok se stimmel… a lába például egy sima Cobra Trooper-ről lett átvéve, a keze emberi, nem sárga-fekete kesztyűs, a feje pedig valószínűleg egy sima Hooded Cobra Commander-é volt. A Hawk-á maszkírozott Recoil-t lehet a legjobban megcsodálni és szerintem nem csak nekem tűnt fel gyerekkoromban, hogy ez a figura lényegében egy átfestett Recoil. Bár szó se róla, kicsit tényleg hasonlít a végleges General Hawk-ra. Egyedül a Stalker az, ami a képen úgy tűnik, hogy rendben van. Ez a katalóguskép az „oldjuk meg valahogy gyorsan okosba” típusú berhelés egyik iskolapéldája.
Egy nagyon hasonló történet zajlott le korábban, az 1989-es D.E.M.O.N. és AGP járművek TV reklámjának forgatásakor is. A reklámfilm készítésekor még nem állt rendelkezésre a D.E.M.O.N. sofőrje azaz a Ferret, ezért a reklámhoz improvizálni kellett valami hasonló figurát. Itt szintén egy korábbi alkatrészekből összelegózott darabot használtak fel, aminek Cobra Commander v3 feje és számomra nem felismerhető felsőteste van (de az biztos, hogy nem Ferret-é). A reklámban szándékosan alig mutatják a figurát, de azért jól kivehetőek a részletek két jelenetben is. Mindenesetre az aranyfejű Cobra Commander Ferret prototípust sokan szerették volna már megtalálni az évek során. Egyébként a fenti esethet hasonlóan a Ferret se látszódott a katalógusokban a D.E.M.O.N. mellett.
T’Gin-Zu az egyik legerőltetettebb ninja, ami csak az ARAH érában megjelent. Az átfestett Storm Shadow neve első látásra olyan, mintha az alkotók erőlködtek volna, hogy mindenképpen egy bonyolult hangzású, japános nevet adjanak neki és ez sült volna ki belőle. Nos, az igazság nem is áll olyan messze ettől az érzéstől. T’Gin-Zu, a 90-es évek elején, Amerikában is népszerű „TV Shop-os” japán késmárka a Ginsu alapján kapta a nevét, ami azért valljuk be, röhejes. Nyilván egy kicsit megváltoztatták, hogy ne lehessen azonnal ráismerni, de egyértelmű, hogy ez ihlette meg az alkotókat. Még jó, hogy nem valami mexikói karakteren dolgoztak, mert akkor lehetett volna a neve Alchachofadelaon… vagy egy fitness-es karakternek mondjuk Abe Toner… :D
TB
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.