Képgaléria: Belsős G1 Transformers prototípus képek I.

Még Áprilisban csináltam egy belsős Kenner fotócsomagot bemutató, képválogatásos cikket, aminek a képeit (valószínűsíthetően) egy egykori dolgozótól szerzett meg az új tulajdonosa, egy amerikai gyűjtő. Ezeken az igen izgalmas papírképeken az egykori, főleg 90-es évekbeli Toyfair display-ek építése volt látható, egy dolgozó szemszögéből. Most egy kicsit hasonló képgyűjteményt hoztam nektek, de ebben nem display-ek, hanem csupa G1-es Transformers-el kapcsolatos belsős Hasbro kép fog szerepelni. Korábban már beszéltem nektek az olyan, kifejezetten filmes és egyéb „popkult” relikviákra specializálódott amerikai boltokról, amelyek a különféle kapcsolataik révén meg tudják szerezni az egykori játékipari dolgozók belsős cuccait, majd azokat borsos áron továbbpasszolják a megfelelő gyűjtőknek. Ennek a mi szempontunkból mindenképpen van haszna, hiszen így egy csomó olyan cucc is előkerül, amelyeket eddig még soha nem láthatott az adott projekteken dolgozókon kívül senki. Az alábbi képcsomag is egy ilyen relikvia bolthoz vándorolt és nagy valószínűség szerint egy olyan egykori Hasbro dolgozó volt az eladó, aki a 80-as években (főleg a második felében) a G1-es Transformers vonal termékfejlesztéseivel foglalkozott. A képek ugyanis túlnyomó többségben játékprototípusokat, dobozgrafikákat és egyéb, kiadás előtti munkadarabokat ábrázolnak. Van köztük egy csomó dia, de vannak rendes papírképek, de filmre fényképezett negatívok is. Tudjátok, hogy én nagyon szeretem nézegetni az ilyesmit, főleg az olyan cuccokat, amelyek végül nem vagy nem egészen úgy valósultak meg, ahogyan a képeken szerepelnek, ezért gondoltam ezt veletek is megosztom. A többségük eddig még sehol sem volt látható és sok olyan is van közöttük egy pár olyan is, ami eltér a végleges, gyártásba került változatoktól. Mivel relatíve sok képről van szó, ezért a cuccot két részre bontottam és a másik felét majd a jövő héten fogom bemutatni, hasonló módon. Mivel a Transformers nem az elsődleges érdeklődési területem és közel sem értek annyira hozzá, mint a figurákhoz vagy a Lego-hoz, ezért, ha esetleg valamelyik robotos kolléga hozzátenne valami plusz információt, azt szívesen olvasnám kommentben.

 pretender.jpg

Az első képen egy, még prototípus fázisban lévő figura, a Headmaster Highbrow látszik egészen közelről. Látható, hogy a test és a fej még nem teljesen a végleges festési árnyalatban látszanak, de ez egyáltalán nem volt ritka a prototípusok esetében.

 

bluegrey.jpg

bluegrey2.jpg

Egy másik Headmaster-ről, Brainstorm-ról is előkerült egy nagyon hasonló fotó. Vajon mihez kellett egy kép a fejről és a lehajtott paneles mellkas részről?

 bluehead.jpg

És persze Chromedome-ról is van egy ilyen kép. Az ő árnyalatai viszont már nagyon közel állnak a véglegeshez.

 chromedome.jpg

Ezt a gyönyörű rajzot a G1 Dogfight csomagolásképének tervezték és végülis kis módosításokkal ezt is használták fel. A kartonra ennek a képnek a tükörképe került fel és a színeken is világosítottak egy picit, amivel szerintem a csomagoláskép és a figura jobban összhangba került.

 

bluejet.jpg

bluejet2.jpg

bluejet3.jpg

dog.jpg

Counterpunch prototípusát egy meglehetősen kitekert pozitúrában örökítették meg. Bizonyos daraboknál direkt félig átalakított formában is csináltak képeket, de nem igazán tudom, hogy ezeket mihez használhatták fel. Az tuti, hogy nem katalógushoz vagy instuction-hoz használták, úgyhogy lehet, hogy a sorozatgyártáshoz volt ezekre szükség. Elég sok Transformers-ről készült hasonló kép.

 

counterpunch87.jpg

counterpunch87_1.jpg

Például a fentebb már említett Headmaster Highbrow-ról is készült egy hasonló, „kitekert” kép, de ez már majdnem teljesen altmode-ban ábrázolja az Autobot helikoptert.

 highbrow2.jpg

Szerencsére az eredeti tulajdonos a Dinobot-ok protoípusairól is rendelkezett pár képpel. Ezek különösen érdekesek, mert némelyiknél olyan színkombinációk is megfigyelhetőek, amelyeket sosem használtak éles kiadásoknál. Persze ez a prototípusoknál nem ritka, de az az érdekes, hogy a figurák mellett némelyik kiegészítő is kapott „krómozott” festést, amit a végleges változatoknál csak a figurákon használtak. A Grimlock egészen hasonlít a véglegesre, de a Slag piros fejet és fehér lábakat kapott az ezüst kard mellé. Sludge-nál a kard lett aranyszínű, Swoop-nál pedig a lába és a csőr alsó része. A legérdekesebb Snarl, ami a majdnem teli piros festésével egészen megidézi a sokkal későbbi G2-es Snarl hangulatát (persze az teljesen máshogy nézett ki). A kardja is ezüstszínű a későbbi piros helyett. Érdekes egyébként, hogy a Dinobot-oknál is voltak ilyen eltérő színű prototípusok, hiszen ezeknek volt japán eredetije, így a termékfejlesztésnél nem is a nulláról kellett indulni a színekkel meg az alkatrészekkel.

 

dino1_2.jpg

dino2_2.jpg

dino3_2.jpg

dino4_2.jpg

dino5_2.jpg

Az alábbi csomagolásterv/ concept art a felirattal ellentétben az –Autobot- Micromaster-t Flak-et ábrázolja. Mivel ez egy zöld-sárga lánctalpas légvédelmi járgány, ezért a végleges változatnál a zöld színű részek végül egy picit nagyobb hangsúlyt kaptak egy kevésbé sötét árnyalattal. A felirat alapján elképzelhető, hogy ez a járgány eredetileg Decepticon lett volna és való igaz, hogy ez a lánctalpas rakétaindító egy picit túl agresszív is lett Autobot járgánynak. Ennek ellenére végül mégis Autobot lett belőle.

 

flek.jpg

flek2.jpg

unnamed_9.jpg

Íme, egy fotó Menasor középső részének, azaz a Motormaster-nek a Menasor fejjel ellátott prototípusáról. Itt a szürke részek tűnnek egy kicsit világosabbnak, de az is lehetséges, hogy az erős világítás miatt tűnik így. A matricák meg úgy néznek ki, mintha kézzel, mondjuk filctollal színezték volna őket (lehetséges, hogy így is volt)

 

menasor.jpg

menasor2.jpg

Természetesen a Pretender-ek se maradhattak ki a körből. Egyrészt előkerült az egyik eredeti Pretender logónyomat, amit a dobozok tervezéséhez használtak fel. Másrészt a Pretender Monster Birdbrain eredeti csomagolásképe is a Hasbro dolgozónál parkolt. Ez a kép nekem nagyon tetszik, gyönyörű élesek a színei és egy elképesztően impozáns festmény. A csomagoláson a kép tükörképét használták fel, de sajnos egészen kicsi méretben.

 

pretender_logo.jpg

pretender_logoe.jpg

pretender.jpg

pretender2.jpg

pretender3.jpg

4854591005_e52a072dae_b.jpg

A Pretender Bumblebee teljes dobozképe is a csomagban volt. A kodak filmre rögzített csomagolásterven a kép negatívját láthatjuk, így gyakorlatilag minden szín ellentéte látszik. Még így is egészen jól néz ki.  

 

bumblebee.jpg

bumblebee_1.jpg

Ratchet felső (mondjuk úgy a robot) részének prototípusáról is megmaradt egy diakép. A piros részek itt láthatóan jóval sötétebbek, mint a végleges változatnál, bár a dia önmagában is sötét egy kicsit, úgyhogy lehet, hogy csak a kép csalóka.

 

ratchet.jpg

ratchet2.jpg

A Powermaster Slapdash prototípusáról pedig egy teljesen részletes kép készült, amelyen egyszerre látszik a robotmód, az altmód és a Powermaster Lube mindkét alakja. Ez itt már gyakorlatilag teljesen gyártásra kész állapotban lehetett. Pofás kis versenyautó volt ez már akkor is.

 

slapdash.jpg

slapdash2.jpg

slapdash3.jpg

Jövő héten, remélhetőleg ugyanekkor a képcsomag másik felét is megmutatom nektek!

 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3716086990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása