Modern Star Wars figura érdekességek - 35.rész

A két Utai

A mai érdekesség rovatban egy egészen modern, Legacy sorozatba tartozó figuráról lesz szó, ami olyan szempontból érdekes, hogy nem is egy, hanem rögtön két teljesen eltérő változatban készítették el az alkotói. Ez viszonylag gyakran elő szokott fordulni, 1-2 kisebb részlet eltéréssel (fej, test), de arra, hogy egy karakterből két markánsan, minden részletében eltérő prototípust készítsenek, majd csak az egyiket jelentessék meg, viszonylag kevés példát tudnék mondani. Így a mai téma, a -két- Legacy Utai figura lesz.  

 2021-05-17_172352.jpg

Az Utai elnevezésű lényeket először 2005-ben a Sithek Bosszújában láthattuk. Ők voltak azok a szerelők, akiknek a Pau’an vezető Tion Medon szólt, hogy nézzék meg Obi Wan hajóját. Ők az Utapau bolgyó másik, kisebb termetű, őslakos népe a Pau’an-ok mellett. Kevésbé humanoidok, kissé gyíkszerű fejük van, illetve saját nyelvet is beszélnek. Míg a Pau’anok azért többször, több helyen is feltűntek (pl a Rebels-ben) addig az Utai-okat csak egy rövid jelenet erejéig láthattuk a filmben, illetve még feltűntek egyetlen Clone Wars epizódban is. Ugyanakkor adta volna magát a dolog, hogy ha már a Revenge of the Sith játékvonalban két Pau’an karakter is megjelent (Tion Medon illetve az Utapaun Warrior), akkor legalább egy Utai-t is kiadjanak, de ez végül akkor nem történt meg.

 

utai-trio.png

databank_pauan_01_169_7fbc02c1.jpeg

2008-ban viszont szóba került az Utai-ok figuraként történő kiadása, mégpedig a Legacy sorozatban, ami amúgy is híres volt arról, hogy rengeteg, a filmekben csak alig látható mellékszereplő figurája megjelenhetett benne. Ráadásul rögtön két figurát is megterveztek (ha minden igaz, egy időben), amelyek gyökeresen eltértek egymástól. A filmben is többféle Utai-t láttunk (magasabbat és alacsonyabbat is), úgyhogy ez végülis, egyáltalán nem volt baj. Mind a két figura eljutott a végleges, festett prototípus szintig, de a boltokba már csak az egyik kerülhetett.

 

2021-05-17_172352.jpg

71uw2rlap_l_ac_sl1297.jpg

Végül csak a magasabb, vékonyabb Utai jelenhetett meg 2009-ben. Érdekes, hogy a két karakter, bár hasonló, de apró részleteikben mégis mennyire eltérnek. A zömökebb figurának nincs sisakja, teljesen másmilyen a mellkas páncélja és más a nadrágja is. Ráadásul pontosan ilyen páncéllal ellátott lény nem látszódott a filmben és a hasán is olyan festett jelek is láthatóak, amelyek ilyen formában szintén nem látszódtak (csak a vállon lévők tűntek fel). Így valószínűleg vagy filmes koncepciós anyagokból, illetve a Lucasfilms-től kapott egyéb fotókból dolgoztak vagy a tervezők egy kicsit elengedték a fantáziájukat.  Mindenesetre egy nagyon egyedi figuráról van szó. Egyedül a kiegészítőjük volt azonos.

 81s1zbniavl_sl1500.jpg

Az nagyon jó kérdés, hogy miért nem jelent meg mind a két figura, hiszen mind a kettő színvonalas, jól sikerült darab volt. Alapvetően erre három féle válasz is lehetséges… Lehet, hogy eredetileg egy többes pakkba, vagy jármű mellé tervezték őket kiadni, de végül valamiért mégis csak az egyiket adták ki single card-osként. Az is lehet, hogy kétfélét terveztek, de csak azért, hogy eldöntsék, a kettő közül melyiket adják végül ki. Ez esetben egyszerre mind a kettő nem is jelenhetett volna meg. A harmadik megoldás, hogy mindkettőt single card-osként akarták kiadni, de végül úgy érezték, kettő sok lenne ebből, az amúgy nem túl ismert karakterből. Ez utóbbi szerintem nem túl valószínű....ezt már a tervezés előtt is el tudták volna dönteni. Járműből, akkor nem adtak ki olyat, ami mellé szóba kerülhettek volna, így szerintem a Battle Pack-os verzió lehet a valóság, hiszen abban az évben rengeteg csatához köthető többes pakk jelent meg (Geonozis, Endor, Coruscant), de Utapau-s nem. Lehet, hogy pont az az egy valamiért kimaradt. Az utóbbi felhasználási módra létezik egy halvány bizonyíték is. A neten kering egy rossz minőségű, összefércelt kép, ami elviekben egy tervezett, de ki nem adott Star Tours 4-es pakk figuráit mutatja. Ezen ott van a zömökebbik Utai is, illetve két asztro droid és egy szürke Stormtrooper is. Érdekes, hogy a képen látható karakterek közül kettő is létezett már korábban, vagy végül kiadták más formában, úgyhogy a képen az Utai és szürke, levehető sisakos Stormtrooper csak az, amivel a Hasbro adós maradt. A kép ugyanakkor a minősége miatt engem nem győzött meg teljesen, úgyhogy lehet, hogy nem hiteles. 

 excl_bp_idea.jpg

Lehetne még egy magyarázat, miszerint a zömökebbet csinálták meg először…de a döntéshozók nem voltak vele elégedettek és ezért terveztek egy teljesen új figurát. Nos, ennek több dolog is ellent mond. Egyrészt a végleges figura is számos apró részletében eltér a filmben látható karaktertől, így csak egy fokkal filmhűbb, mint a köpcös. Másrészt, ha a jogtulajdonos nem volt elégedett valamilyen részlettel, akkor csak azt tervezték volna át, nem kezdték volna előről az egészet. Ennek a figurának pedig a fejétől kezdve, a lábáig, minden pontja teljesen más.

 

the-legacy-collection-utai_big_2.jpg

2021-05-17_172424.jpg

A véleményem az, hogy egyébként jól választottak. A magasabb, amit végül kiadtak, egy picit mutatósabb a kisebbnél, ráadásul így, hogy nem többes pakkba rakták őket, talán valamivel hozzáférhetőbb volt a karakter a gyűjtők számára. Érdekes még, hogy ugyan ez a köpcös Utai soha nem jelent meg, ám egy másik alkalommal mégiscsak kiadtak egy újabb példányt a karakterből. 2011-ben az egyik Disney Park exkluzív Star Tours 5-ös pakkban, a Star Tours Travel Agency Boarding Pack-ban, a hordár szerepét egy átfestett Legacy Utai látta el. Nem éppen ízléses narancssárga színben. Mivel ez egy totál átfestett figura volt, ráadásul egy új kiegészítővel, ezért szerintem ehhez akár felhasználhatták volna alapnak, a korábban már elkészült köpcösebbik Utai-t is…de sajnos nem tették. Lehet, hogy eredetileg, ehelyett gondolkodtak a fentebbi 4-es pakkban? Már sose tudjuk meg. 

agen_1.jpg

disney-utai-luggage-attendant-travel-agency_big_2.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr816593616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (7) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (32) archivum (32) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (2) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (4) beszámoló (2) bionicle (5) blacktron (1) black series (39) board games (4) bootleg (14) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (26) centurions (3) chuck norris (1) city (1) classic space (1) clone wars (18) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (3) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (7) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1019) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (259) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (260) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (33) gijoe figurák (204) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (261) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (55) gi joe járművek (51) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (38) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (204) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (541) hasbro játékok (544) hasbro katalógus (5) heman (9) heti video (159) he man (11) he man katalógus (1) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1116) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (7) játékgyűjtők (3) játékipar nagyjai (2) játékok (1115) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (23) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (217) kenner (289) kennertoys (279) kenner figurák (273) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (7) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (405) lego2020 (6) legostarwars (128) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (4) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (3) lego bionicle (4) lego blacktron (14) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (75) lego city (12) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (222) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalogus (165) lego katalógus (161) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (6) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (43) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (1) lego solo (4) lego space (80) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (143) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (165) lego tehcnic (50) lego tmnt (1) lego történelem (195) lego town (46) lego train (14) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (9) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (7) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (12) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (33) moder star wars figurák (30) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (10) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (11) nemzetközi star wars (3) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (3) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (49) potf eu (10) potf expanded (3) potj (6) power of the force (50) power of the force története (12) power of the jedi (8) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (38) prototype (37) pulsar (1) race (1) racers (2) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (9) régi játék (851) régi játékok (836) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (20) remco (1) rendezvény (2) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (9) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (15) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (536) starwarsfigures (453) starwarsjármű (94) starwarstoys (521) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (534) star wars 30th anniversary (9) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (2) star wars chess (1) star wars clone wars (21) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (381) star wars érme (2) star wars ewoks (5) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (441) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (76) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (8) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (64) star wars prototipus (73) star wars prototype (71) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (6) star wars saga (6) star wars saga collection (1) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (95) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (23) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (14) tonka (5) top10 (56) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (5) top10 star wars (6) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (834) town (27) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (4) transformers (57) transformers beast wars (2) transformers g1 (44) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (37) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (166) vintage (632) vintagejátékok (754) vintagestarwars (155) vintagestarwarstoys (155) vintagetoys (745) vintage collection (45) vintage gi joe (241) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (139) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása