Nyugati ihletésű magyar játékok és magyar ihletésű nyugati játékok - 1.rész

Jó pár éve írok már cikkeket különféle játékokról, de azt megszokhattátok már, hogy általában „nyugati” dolgokkal foglalkozom. G.I.Joe-val, Star Wars figurákkal, Lego-val…. és mivel ezeket a dolgokat gyűjtöm, így általában a cikkeimben is ezekkel az irányokkal szoktam foglalatoskodni. Ugyanakkor szinte a kezdetektől fogva mindig megkaptam egy pár embertől, hogy miért nem foglalkozom soha magyar játékokkal (mért csak mindig a nyugati „szenny” ugye…) hiszen hazánk játékipara is büszkélkedhet azért jónéhány jeles darabbal. Nos, ez teljesen igaz, elismerem, de általában azt szoktam mondani ilyenkor, hogy én többnyire nem szoktam foglalkozni sem a cikkeimben, sem pedig a gyűjtésben magyar játékokkal. Nem azért, mert nem szeretem őket, hanem mert egyszerűen ritkán szokták felkelteni az érdeklődésemet. Viszont létezik egy apró mezsgye….egy pár kivételes, ritka pont, egy nagyon vékony közös halmaz, amikor az én érdeklődési körömbe eső  nyugati játékgyártás és a magyar játékgyártás valamilyen formában találkozott, ezek pedig azért nyilvánvalóan beleesnek az érdeklődési körömbe. A két világ találkozása ugyanakkor többféleképpen is megvalósulhatott. Volt, hogy a magyar gyártók hivatalosan gyárthattak valamit licensz alapján a nyugatiak kínálatából a magyar piacra…. előfordult az is, hogy mondjuk úgy a magyar gyártók „illegálisan” ihletet merítettek mások termékeiből, de arra is volt példa, hogy a nyugati gyártók merítettek ihletet, valami magyarból. Ebben a kétrészesre tervezett cikksorozatban most, csupa ilyen egyszerre magyar, egyszerre „nyugati” játékot válogattam össze.  

 s-l1600_100.jpg

Természetesen a listára kerülésnek voltak feltételei. Csak olyan cucc kerülhetett fel, ami nyugati brandhez kapcsolódott (nyugati cég gyártotta vagy nyugati filmből, képregényből vették az ihletet), ugyanakkor volt magyar vonatkozása, tehát magyar volt a gyártó vagy magyar cuccról mintázták. Ennek megfelelően fog szerepelni a terveim szerint 7-7 – általatok is jól ismert – legendás játék a két cikkben. Természetesen többségben lesznek a ma már „bootlegnek” minősülő cuccok, vagyis az olyan játékok, amelyek engedély nélküli, (ma már) jogsértő másolatok, vagy egyéb, az eredeti jogtulajdonos engedélye nélkül készített termékek voltak. Ezek megítélése manapság eléggé véleményes, hiszen kétségtelen tény, hogy jogsértés következtében alkották meg őket, ugyanakkor egy olyan időszakban, amikor ez a terület még nem volt annyira leszabályozva, ráadásul egy olyan piacra, amelyen az eredeti termékek vagy nem voltak hozzáférhetőek, vagy csak korlátozott mennyiségben. Így a kereslet kielégítése kvázi hamisítványok és engedély nélkül alkotott cuccok nélkül nem lett volna kivitelezhető. Ráadásul ezek ma már az úgymond historikus bootlegek közé tartoznak, tehát hozzákapcsolódtak az eredeti termékek történetéhez, így – legalábbis az én szememben- ezek nem üldözendőek (ellentétben például korunk kínai hamisítványaival). Ezen kívül egyébként ezek is szerves részét képezik hazánk játéktörténelmének úgyhogy nyilvánvalóan az ilyen bootleg cuccokat nem hagyhattam ki. Ennek megfelelően következzen hát az első hét jómadár…

 

KC-149 „Farkas Berci” Lego figura - 1987

Nagyon nehéz bármit is írni erről a legendás figuráról, hiszen sokan, sokszor próbáltak már utánajárni a pontos eredetének, amit tudomásom szerint máig nem sikerült teljesen tisztázni. Ami biztosnak tűnik, hogy ez nem egy magyar Lego hamisítvány, hanem egy gyári cucc volt, amit vélhetően promóciós célokból gyártottak le, eredetileg kulcstartónak és nagy valószínűség szerint semmi köze sincs Farkas Bertalanhoz, aki a figura megjelenése előtt, mintegy 7 évvel járt az űrben. Valószínűleg ez a „Farkas Berci” egyszerűen csak egy ragadványnév, ami a figura „Space-es” jellege miatt maradt használatos. Nagyon sokféle sztori kering a neten arról, hogy voltaképpen mi is ez, illetve, hogy is lehetett ehhez hozzájutni. Az egyik portál, ami próbálta kideríteni a cucc eredetét áttétes információk alapján arra jutott, hogy a dán gyártó, a magyar Lego eladások felfutása okán küldte el ezeket a kulcstartókat a magyar partnerének, mondjuk úgy, hogy hálája jeléül, figyelmességből. Sokan viszont úgy emlékeznek, hogy valamelyik BNV-n lehetett ezekhez hozzájutni, míg megint mások a TRIÁL keze munkáját vélik felfedezni a magyar űrhajós figuránkon. Szerintem egyébként biztosan gyári cucc, amit mutat a minta nyomásának minősége is. A figura egyébként nálunk nyilván nagyon népszerű és egyre emelkedik az ára is, pláne azoknak a példányoknak, aminél a magyar zászló festése szépen fennmaradt.

 

2022-08-21_192217.jpg

dbbbc28a7843b2ef818a63918d489ed5c3273482_103-1000x1000.jpg

lego-rare-hungarian-space-minifigure-farkas-bertalan-copy.jpg

MB-67 Ikarus Coach – 1986-2004

A válogatásban általában olyan játékok szerepelnek, amit magyar gyártók készítettek nyugati minták, vagy nyugati brandek ihletése által. Viszonylag ritkán fordult elő ennek az ellentéte, amikor egy magyar dolog ihletett meg egy nyugati gyártót. A legendás Ikarus medzsó esetében viszont pontosan ez történt. A rendszerváltás előtt hazánk viszonylag jó volt a buszgyártásban, így előfordult, hogy bizonyos típusokat nyugati országokban is használtak (bár inkább keleten volt nagy kultusza az Ikarusnak). Éppen ezért az Ikarus márka ismert volt annyira, hogy még a híres Matchbox is kiadjon belőle egy pár féle modellt. Az Ikarus Coach elnevezés egyébként az Ikarus 365 távolsági turistabuszt takarta, ami a maga idejében számos díjat elnyert, így végülis nem meglepő, hogy a gyártó választása pont erre a típusra esett. A modell 1986-ban debütált a Matchbox kínálatában MB-67-es számmal és az elkövetkező években (2004-ig) legalább 15 féle változatban jelent meg a boltokban. A legismertebb talán a City Line festésű (nekem is ez van meg), de volt World Cup, Espagna, Gibraltar, sőt sima Ikarus festésű modell is. Természetesen léteznek belőle hamisítványok, nem hivatalos magyar átfestések (pl. Volánbuszos) illetve mindenféle céges custom változatok is. Manapság is keresett, közkedvelt típus és van, aki kifejezetten ráállt a különféle változatok gyűjtésére.

 

s-l1600_2_18.jpg

jwhz4s.jpeg

8327288046_da0e3a865a_b.jpg

35060531_91935959_98980984.jpg

Metalcar Batmobile -1990

Hazánkban 1989. december 21.-én mutatták be a Batman a Denevérember című Tim Burton filmet, ami maga idejében azért elég nagy eseménynek számított. A képregények és a képregényekből készült filmek, rajzfilmsorozatok korábban csak részlegesen szivárogtak be hozzánk (a képregények ugye sokszor csak pl. svéd vagy egyéb nyelven voltak elérhetőek), de 1989-ben ezügyben pozitív változás következett be például a magyar Pókember kiadásával. Batman viszont korábban nem volt egy igazán ismert képregénykarakter itthon, de ezt az állapotot a film sikere, illetve a film képregényváltozatának kiadása alapvetően megváltoztatta. Ugyanakkor Batman-el kapcsolatos játékok és más kapcsolódó termékek nem igazán voltak kaphatóak, pedig igény az lett volna rájuk. Batman-es csoki, illetve Batman könyvek jelentek meg, de azért a gyerekek részéről igen nagy igény mutatkozott (volna) a játékokra is. Ezt próbálta meg kihasználni a magyar Metalcar nevű játékgyártó (is), akik főleg kisautók gyártásával foglalkoztak. Mondjuk úgy, hogy nem voltak szívbajosak (ők sem), így a termékeik jó része nyugati gyártók kisautóiról lett koppintva, de a 80-as években ez még egy meglehetősen általános dolog volt hazánkban. Ennek megfelelően a Metalcar féle Batmobile is egy koppintás volt, mégpedig az amerikai ERTL féle Batmobile szinte egy az egybeni másolata. A kocsi viszonylag jó minőségű, vastag fémből készült és a formája mellett gyakorlatilag a csomagolását is teljesen átvették. Ez, tudomásom szerint egy teljesen engedély nélküli, illegális másolat volt, viszont enyhítő körülmény, hogy csak a belpiacra gyártották, ahol az eredeti termék egyáltalán nem volt kapható. Ettől persze ez még a mai fogalmaink szerint jogsértő termék volt, de én ezt is inkább a historikus bootleg-ek közé sorolom. A Batmobile nyilván egy elképesztően népszerű játék lett, amiből rengeteg példányt eladtak a különféle trafikokban, játékboltokban. Nekem is volt egy ilyenem gyerekkoromban és szerettem is. Manapság is gyakran lehet vele találkozni az aukciós portálokon, illetve a kisautós rendezvényeken.

 

2022-08-21_191451.jpg

20190311-225907-2ce67.jpg

2022-08-21_191423.jpg

Rony Robot a magyar „kamu Transformers” – 90-es évek eleje

A Transformers játékok hazánkban, -nagyobb mennyiségben- először a 90-es évek legelején voltak csak elérhetőek. Bár szinte minden fiúgyerek imádta őket, igazából az eredeti Hasbro féle darabok elég drágák voltak, úgyhogy viszonylag hamar megjelentek az olcsóbb hamisítványok a kisebb boltokban. Főleg a kínai és a taiwani hamisítványok voltak elérhetőek, de természetesen ebből a buliból nem akartak kimaradni hazánk élelmes kisiparosai sem. A híres mentőautós darabot a fentebb már említett Metalcar követte el, akik ugye általában kisautókkal foglalkoztak, így végülis, megvolt a szaktudásuk egy fémből és műanyagból készülő átalakítható robot gyártásához is. Valamikor a 80-as évek legvégén, 90-es évek elején gyárthatták, én legalábbis a 90-es évek elején találkoztam ezekkel. Érdekessége, hogy bár sokan „kamu Transformers-ként” hivatkoznak rá, igazából ez a mentőautó nem is egy Hasbro féle Transformers, hanem egy Bandai / Tonka féle Gobot, a Rest-Q másolata volt. Két féle színben készült és a hivatalos megnevezése Rony Robot volt, de később „semleges” csomagolásban is forgalmazták. Természetesen sokkal olcsóbb volt, mint egy eredeti Transformers, de a minősége végülis nem volt annyira vészes, legalábbis szerintem. Sokat gyártottak belőlük és manapság is gyakran felbukkannak – viszonylag olcsón- a különböző aukciós portálokon.  

 

2022-08-21_175211.jpg

2022-08-21_175234.jpg

the-liberator_dot_net.JPG

metalcar_hungary_gobot_knockoff_rest-q_ambulance_80s_bootleg_robot_transformers_8.jpg

A Schenk-féle Y-Wing – 80-as  évek

Schenk Károly vitathatatlanul a magyar játékgyártás egyik kiemelkedő alakja. Cége 1978 és 1996 között gyártott műanyag játékokat, főleg Playmobil ihletésű katonafigurákat, amelyekre manapság is elképesztően nagy a gyűjtői kereslet. Bár bizonyos dolgokat (pl. a figurák kinézetét, felépítését) Schenk a nyugati gyártótól leste el, azért ezen kívül gyártott ő egyedi játékokat is például a híres moduláris lovagvárat. A cég aztán a Star Wars őrületből se maradt ki, hiszen valamikor a 80-as években előálltak a 342 Űrhajó készlettel, ami teljesen egyértelműen egy Y-Wing ihletésű darab volt. A többnyire rikító színekben pompázó űrhajót elsősorban a Schenk féle űrhajós figurákhoz készítették, de tudtommal azért a „rendes” jedi bábukhoz is fel lehetett őket használni. A külső megjelenése egyértelműen emlékeztetett a Y-Wing-re, ám a formái egyszerűsítettek, elnagyoltabbak. Ha minden igaz a hajó egyes alkatrészeit szovjet cuccokról, más részeit Playmobil cuccokról másolták és csak az ágyú az, ami úgy tűnik, mintha a Kenner-féle Y-Wing-ről származna. A hajó nagyon népszerű volt akkoriban és igazából ma is extrém módon keresett, így a szép példányok ára is sokszor meghökkentően magas.

 

15_80.jpg

17_56.jpg

2022-08-21_175323.jpg

big_0014207863.jpg

Magyar „bootleg” társasok – 90-es évek eleje

Mi a közös Rocky-ban, a Tini Nindzsa Teknőcökben, az Oroszlánkirályban, Batman-ben és a 101 Kiskutyában? Bármennyire is hülye találós kérdésnek tűnik ez, van ilyen közös pont, mégpedig az, hogy mindegyik brandből készült magyar „kamu” társasjáték. Ezeknek közös jellemzője, hogy eléggé hasonlóak, egyszerűek és olcsóak voltak, így gyakorlatilag bárki számára elérhetőek voltak. Nagyjából azonos volt a dobozméretük, a bábuik és mindegyik engedély nélkül készült, a karakterek, illetve a brandek illegális felhasználásával a 90-es évek elején. Ne felejtsük el ez egy elég érdekes, ma már szinte elképzelhetetlen időszak volt, amikor a jogdíjas tartalmak felhasználását még nem ellenőrizték annyira szigorúan, így egy csomó kisebb vállalkozó gyártott mindenféle cuccot, ami amúgy jogdíjas és engedélyköteles lett volna. Aztán amikor ezek ellen egyre inkább felléptek a hatóságok, akkor persze abbahagyták ezt a tevékenységet. A társasokat egyébként egy magyar kisiparos készítette és a kisebb trafikok, játékboltok mellett a Gulliver is forgalmazta őket, úgyhogy az ország minden tájára eljutottak. Némelyik brandből (pl. Oroszlánkirály) létezett egyébként eredeti gyártmány is, de a „magyar változat” ezekhez egyébként nem hasonlít, úgyhogy itt nem egy az egybeni másolásról, hanem csak a jól csengő brandek engedély nélküli felhasználásáról van szó. A társasokkal, régi játékokkal kapcsolatos csoportokban, illetve az aukciós oldalakon manapság is gyakran fel szoktak bukkanni, általában nem is drágán, de azért a nem túl jó minőség és a könnyen elhagyható, elpusztuló kiegészítők miatt általában hiányosan.

 

2021-08-23_190011_1.jpg

2022-08-21_191145.jpg

30221846_424500871305521_7921993896739995648_n_1.jpg

298563887_5559006004163132_1722748884716484526_n.jpg

297750552_5559006060829793_1566582274784166912_n.jpg

298567721_5559006227496443_4415267420781926043_n.jpg

298568488_5559006150829784_6195111410743933140_n.jpg

2022-08-21_191059.jpg

A magyar kamu Batman figura – 90-es évek eleje

Említettem feljebb, hogy az első Batman film bemutatásának környékén még viszonylag kevés Batman-el kapcsolatos termék volt elérhető a boltokban, ezért voltak olyan gyártók, akik megpróbálkoztak kihasználni a kínálkozó alkalmat. A helyzet később se sokat változott, mert a hivatalos Kenner féle akciófigurák 1994-ig csak meglehetősen kis számban jutottak be Magyarországra, így a Batman Visszatér bemutatásakor, sőt még a Batman rajzfilmsorozat első sugárzásakor se lehetett túl sok hivatalos Batman akciófigurával találkozni (Batman Animated figurákból azért volt pár, de azért nem árasztották el az üzleteket.  A Mindörökké Batman figurák voltak először úgy igazán nagy mennyiségben elérhetőek itthon.). Na de természetesen azért akadt olyan élelmes magyar kisiparos, aki megpróbált „segíteni” a helyzeten. Valamikor a 90-es évek elején, ha minden igaz egy Neumann Tibor nevű gyártó, fogta a Toybiz féle 1989-es filmes Batman figurát és úgymond szőröstül-bőröstül lemásolta. A figurát…a kiegészítőt…sőt még a csomagolást is, bár természetesen mindent összehasonlíthatatlanul rosszabb minőségben. Az így előállított, meglehetősen „gagyi” kinézetű Batman figurát aztán számos trafikban, éveken keresztül meg lehetett vásárolni, sőt a figurát még a Gulliver is forgalmazta. Én valamikor 1992 környékén kaphattam az enyémet egy helyi trafikból és bizony élénken él az emlékeimben, hogy mennyire borzalmas minőségű cucc is volt ez. A kiegészítőit nem tudta megfogni, a végtagok gyárilag lazák voltak és szétestek, ezen kívül a festés is erősen kopott. A csomagolás is hasonlóan borzasztóra sikerült, gyűrődött és a tűzött bliszter is kinyílt, ráadásul a nyomatán kívül abszolút nem emlékeztetett az eredeti cucc csomagolására. Tényleg borzalmas játék volt…A figurám aztán hamar csúfos véget is ért, mert atomjaira esett, de a pisztolya azért a mai napig megvan. A gyártás megszüntetéséhez lehet, hogy az is hozzájárult, hogy a 90-es évek közepén a hatóságok erősen lecsaptak a hamis Batman figurákra, gondolom a magyar Hasbro kérésére. Manapság ritkán szokott felbukkanni bárhol is, mert a forgalomba hozott darabok többsége szerintem a 96-os foci EB-t se élte meg…

 

84163318_10156541550627237_4777532426761011200_o_1_1.jpg

85056439_10156541550552237_5761514283292688384_o_1_1.jpg

s-l1600_1_35.jpg

2022-08-21_192404.jpg

Köszi a figyelmet. Remélem tetszett ez a kis válogatás…. jövő héten ugyanekkor jelentkezem majd a második hetes fogattal. Ha valamit hiányolsz a listáról….akkor az valósínűleg a második részben fog szerepelni.

 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1517912709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KirálySanyi 2022.08.23. 09:03:49

Kedves Tota21!

Legutóbbi bejegyzésében szereplő "KC-149 „Farkas Berci” Lego figura - 1987" ponthoz szeretnék hozzászólni.

A történetének szerintem -és ez fontos, hogy SZERINTEM- nincs köze az űrhajózáshoz, inkább a Formula-1-hez!

A Hungaroringen 1986-ban rendezték az első futamot. A figura ön által leírt kiadási éve:1987, tehát közeli az időpont! Az 1987-es év is nevezetes volt, mert Kesjár Csaba, azóta autóbalesetben meghalt, nemzetközi szinten is ismert magyar autóversenyző ebben az évben ült be a Hungaroringi futam előtt a Zakspeed csapat F1-es autójába, sőt beugró pilótaként is tekintettek rá. Ez akkor és, ma is nagy dolognak számított.

A fentiek alapján a figura szerintem inkább autóversenyző, mint űrhajós.

Gerberus 2022.09.23. 22:22:14

Kamu "Transformers"-mentőm volt nekem is, a hamisítást igazolja, hogy a robot egyik karját soha nem lehetett helyére tenni, hogy autóformája legyen.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása