A Batman akciófigurák története - 9.rész

Adventures of Batman and Robin

Korábban a Batman animated sorozatnál említettem, hogy az animációs sorozat nevét a sorozat végén megváltoztatták és ezt lekövette a játékok kiadása is, így 1995-től kezdve a Batman animated figurák Adventures of Batman and Robin néven kerültek kiadásra. Ma ezekről lesz szó.

02_5_1.jpg

Játékok szempontjából sűrű időszak volt a 90-es évek közepe. Az animated sorozat mellett (ITT OLVASHATOD) ugye ment a Legends of Batman (lásd ITT) illetve annak egy exkluzív alvonala is, de ezen kívül már készültek a 3. batman film, a Batman Forever játékfigurái is. Ebben a túltelített időszakban folytatták az animated játékok kiadását, ráadásul a fővonal mellett egy alvonal indításával egy időben. Úgyhogy 1995-ben összesen 5 féle Batman játékvonal is beszerezhető volt. Ez nagyon sok, már-már követhetetlen és ez az időszak igencsak elerodálta a Batman játékok megbecsülését valamint keresettségét.

5708603029_ceeec82b71_b.jpg

Említettem korábban, hogy a Batman animated sorozatot óriási sikerrel sugározták a televízió csatornák, úgyhogy éveken keresztül folyamatosan adták. Az Adventures of Batman and Robin viszont nem egy új, önálló sorozat volt. A normál animated sorozat 65. elkészült epizódja után a FOX rendelt még 20 új részt a sorozathoz, ám némiképp átszabott módon. Ezt a húsz epizódot adták le 1994 májusa és 1995 szeptembere között ilyen néven. Egy kicsit más lett az animáció stílusa és talán egy hangyányit könnyedebb lett a hangvétel is, de a lényeg azért nem változott. Az intrót viszont sajnos lecserélték egy jóval semmitmondóbb összeállításra, amelyben Batman és Robin a korábbi részekben történt jeleneteiből vágtak össze egy kis montázst. Danny Elfman intró zenéjét is lecserélték és a sorozat általános zenéi is megváltoztak. A szinkronhangok és a főbb szereplők viszont maradtak, úgyhogy az Adventures of Batman and Robint gyakorlatilag a Batman animated részének….második évadának szokás tekinteni. A sorozat ezen a néven is hasonlóan jól futott és 1997-re be is terveztek egy teljesen új folytatást neki, The New Batman Adventures címmel.

1994-ben a Batman animated-ből készült még egy egészen tűrhető mászkálós videójáték is, szintén Adventures of Batman and Robin néven. Ezt Sega genesis-re, Game Gear-re és Super Nintendora is kiadták. A játék nehéz volt és a kritikusok sem imádták kifejezetten, ám az kétségtelen tény, hogy a rajzfilmsorozat hangulatát egészen jól megidézte. A hullámvasutas rész nagy kedvencem.

 

A névváltoztatást a Kenner is lekövette, de túl sok dolguk nem volt ezzel. Ugyanis ők 95-ig folyamatosan újabb és újabb hullámokban adták ki az animated figurákat és folyamatosan tervezték a következőket is. Így csupán csak annyi történt, hogy azokat a figurákat, amiket az animated ötödik hullámában terveztek piacra dobni, végül az Adventures of Batman and Robin első hullámában adták ki. Következésképp ezek a figurák nem kifejezetten az Adventures húsz epizódjához, hanem inkább a korábbiakhoz kötődnek.

htc-batman.png

A figurák teljesen hasonlóak az animated hátlapos figurákhoz. Minden külső paraméterük és a jellegük is megegyezik. Egyedül a csomagolás változott, de ott is csak a logót és a feliratokat cserélték le, minden más teljesen megegyezik. A figurák között sok az újrahasznosítás…elég sok karaktert kiadtak már korábban vagy minimum a sculpt-ját felhasználták már ezelőtt. Viszont számos új, eddig fájóan hiányzó karaktert is kiadtak végre, főleg a gonoszok brigádjából.

batmanhoverjet-front.jpg

batmanhoverjet-back.jpg

Ez a játékvonal a túltelítettség miatt, már valamivel gyengébben teljesített, mint az Animated sorozat, ám még mindig elégségesen, úgyhogy nem kaszálták el. Világszerte mindenhol kaphatóak voltak és erősen reklámozták is őket. Természetesen hazánkban is kaphatóak voltak, emlékszem is rájuk. Elég sok maradt fenn belőlük bontatlanul is, úgyhogy az 1-2 „sláger” karakteren kívül a többit nagyon olcsón be lehet szerezni manapság is. Általában azok gyűjtik ezt a vonalat, akik a sima animatedet is, úgyhogy azért van rájuk kereslet, bár a kínálat tán még nagyobb is annál.

Az Adventures of Batman and Robin játékvonal elemeit gyakorlatilag három hullámban adták ki 1995-97 között. Ezáltal ez a vonal hidat képez az animated és a New Adventures játékvonalak között. Összesen 9 normál és 8 úgynevezett Duo Force figurát (ez lett a neve a korábbi Deluxe figuráknak) illetve 1 járművet adtak ki. Viszont a „sima” Adventures sorozattal egy időben, Crime Squad néven egy alvonalat is futtattak, amiben további 15 játék látott napvilágot. Ezekkel majd a következő részben fogok foglalkozni.

És akkor most lássuk a játékokat részletesen

  1. hullám 1995

Bane – Teljesen megegyezik az Animated hátlapos Bane-el. Ez csak egy repack, ami érthető is volt, hiszen ebben az évben jelent meg az animated hátlapos verzió is.  

bane-aobandr.jpg

01_11.jpg

Batman (Hover jet) – Egy egészen tűrhető lila Batman egy vészmanó szerű röpdeszkán. Persze Batmané denevér alakú. Ezen kívül egy szintén denevér alakú fegyvert kapott.

hoverjetbatman.jpg

3314783617_f2ec6b01fc_b.jpg

Batman (Paraglide) – Egy piros glideres Batman. A glider azonos az animated Robin gliderével, csak persze más színű és R helyett Batman jel van rajta.

para.jpg

dc-the-adventures-of-batman-and-robin-figure.jpg

Batman (Rocketpak) – Az animated Turbojet Batman újrahasznosított, átfestett és átnevezett változata. Itt szürke helyett sárga ruhája van Batman-nek és a Rocket pack is világos szürke a sötét helyett.

s-l1000_11.jpg

3324954142_a168324849_b.jpg

Joker (Pogo stick) – Maga a figura az animated Joker átfestett változata. Itt lila helyett zöldes színű festést kapott. Viszont a kiegészítője itt egy ún. Pogo stick, ami gyakorlatilag egy ugráló bot szerűség. Erre rá lehet állítani a figurát és rugózva „ugráltatni”. Viszont a cucc kilövőként is funkcionál, és a kezébe lehet adni fegyverként is. Elmegy a dolog, de azért az animated-es Joker sokkal jobb volt.

pogostickjoker.jpg

joker_pogo_stick_large.jpg

Ra’s Al Ghul – Na, végre egy totál új karakter. Ra’s Al ghult szerintem senkinek se kell bemutatni, egy majdnemhogy alap Batman gonoszról beszélünk. A figura teljesen jól megidézi a rajzfilmsorozatban látott küllemét Ras-nak és még a fegyverei is relatíve illenek hozzá. Kapott egy sisakot, egy kardot (ez a rajzfilmben is benne volt) illetve egy rugós csáklya kilövőt.

ras.jpg

ras2.jpg

Robin (Bola trap) – Egy sárga fekete színű Robin egy bola kilövővel.

bola.jpg

bolatraprobin1.jpg

Jármű

Night sphere – Egy nagyon érdekes Batman repülő, aminél a szárnyak elforgathatóak a gömb alakú cockpit körül. (Kicsit olyan, mint a T-6os Jedi vadász vagy mint a Gungan Sub.) Egy exkluzív zöld színű Batman figura is járt hozzá, illetve kilövő is volt rajta. Egészen tetszetős cucc.

 

advnightsphere.jpg

1_07fc01b95525a990f9e54b8780b7cbfb.jpg

  1. hullám -1996

Duo Force – A duo itt annyit tesz, hogy a figurához adott nagyobb kiegészítőt vagy járművet kétféle módon is lehet használni.

Batman (Turbo surge) – Egy igen érdekes színkombinációban pompázó Batman figura, amihez egy kis jégsikló járművet adtak. Ezt a figura hasalva vagy ráültetve is tudja használni.  

turbo.jpeg

turbosurgebatman.jpg

Batman (Vector Wing) – Enyhén robotos hatású Batman, amihez egy összeszerelhető, a hátára rakható siklórepülőt adtak, de a járművet hasalva is tudja használni.

vector.JPG

vectorwingbatman.jpg

Mr. Freeze – A korábban már kiadott Mr.Freeze egy nagyobb kiegészítővel, amit lehet melléállítva légelhárító ütegnek használni vagy a hátára rakva valami járműnek.

freeze.jpg

mr_freeze_duo_foce_large.jpg

Robin (Air Strike) – Egy átfestett, kissé robotszerű Robin csodálatos UV zöld színben, ami mellé egy olyan járgányt adtak, amit állva siklónak a hátára rakva pedig repcsinek tud használni.

 

s646134393542214142_p2300_i58_w2441.jpeg

56269d1145fe4_55613b.jpg

  1. hullám – 1997

Duo Force

Batgirl (Wind blitz) – Végre Batgirl is kapott egy kiadást, noha a sorozatban azért annyira sokat nem szerepelt. A figura teljesen jó, a klasszikus megjelenését mutatja Batgirl-nek. A mellé adott jármű windsurf-nek és sárkányrepülőnek is használható.

bg.jpg

bgw.jpg

Batman (Cycle thruster) – Arany színű páncélos Batman, ami mellé egy olyan járgányt adtak, amit utcai harci motorként vagy jetpack-ként is tud használni.

cyc.jpeg

w.jpg

Riddler (Roto chopper) - A korábban már kiadott Riddler figura mellé, itt egy olyan hátra erősíthető helikoptert adtak, aminek kérdőjel alakúak a rotorjai. Persze ezt a járgányt is lehet másként használni, mégpedig valamiféle terepjáróként.

ridd_1.jpg

rid.jpg

Robin (Hydro storm) – A szokásos Robin test most egy kicsit még sárgább festést kapott. A jármű vízi siklóként vagy búvárhajóként használható.  

tashydrorobin.jpg

robin_duo_force_2_1024x1024.jpg

Normál figurák

Harley Quinn – Végre Harley is megkapta a maga kiadását. Ez talán a legjobban, már-már tökéletesen sikerült animated-es Batman figura. A karakter manapság óriási népszerűségnek örvend és emiatt, illetve mert alapból is jó figura, ez a legkeresettebb darabja az egész Kenner-es Batman érának. A figura mellé mindent adnak, ami illik hozzá…. boxkesztyűs kilövő fegyvert illetve –Bang- feliratú zászlós elnagyolt revolvert.

harr.jpg

har.jpg

Joker (Machine gun) – Ez a figura egy igazán klasszikus külsővel rendelkezik. A szürke kalapos, szürke kabátos Joker többször is látszódott a sorozatban és a mellé adott (kissé elnagyolt) dobtáras géppisztoly is többször szerepet kapott. Szerintem ez az egyik legjobban sikerült Kenner Joker figura. Nekem mindenképpen kéne.

mac.jpg

joker_machine_gun_1024x1024.jpg

Az Adventures of Batman and Robin játékok hasonlóan jól sikerültek, mint az animated sorozatúak. Önmagukban szemlélve is megállják a helyüket, de az animated széria részeként is értelmezhetőek. Jó pár eleme egészen jól sikerült és szívesen be is szerezném őket egyszer. Sajnos, mivel a többi sorozat kicsit elszívta a levegőt előle, ezért ez már nem teljesített annyira jól, mint a korábbiak, ám még így sem merült fel a beszüntetése és egészen a New Adventures vonal megjelenéséig folyamatosan forgalmazták. Alvonala a Crime Squad, bár az Adventures and Batman and Robin része és ahhoz teljesen hasonló, mégis külön értelmezendő, mivel egy kicsit más a csomagolása és külön is reklámozták őket. A következő részben a Crime Squad-al fogok foglalkozni.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9014004648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BatmanTAS 2018.05.27. 12:19:27

Örülök hogy ilyen alapos vagy, és pl. a Crime Squad résznek is külön szentelsz majd időt. :) Hála és köszönet! :)

Ebből a szériából a Bola Trapes Robin van meg amit 1995/96-ban kaptam. Igazából az csak egy; a végén pörgethető cucc, nem tudja kilőni.
Valamint a Nightsphere batman, de sajnos a járműve nincs meg, ezt már felnőttként vettem. Kár, hogy nem lehet fényképet csatolni :) :(

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.27. 14:25:05

@BatmanTAS: Alapos is vagyok illetve kevésbé lebilincselő ha egyszerre túl sok van teritéken . akkor kevesebben olvassák el és átpörgetik úgyhogy amit lehet külön részekre szabdalok de persze csak logikusan.

Linket be tudsz tolni ha feltöltöd valahova :)

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.27. 22:26:25

@BatmanTAS: nagyon szépek :) Szinte csupa csupa jo választás

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.28. 11:32:15

a második, harmadik hullám itt is sok már a hősöknél.
a agaztevők még jól néznek ki ott is!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (6) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (32) archivum (32) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (2) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (4) beszámoló (2) bionicle (5) blacktron (1) black series (38) board games (4) bootleg (13) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (25) centurions (3) chuck norris (1) city (1) classic space (1) clone wars (18) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) double dragon (1) dreadnok (3) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (6) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (7) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (4) érdekesség (982) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (256) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (257) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (32) gijoe figurák (204) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (258) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (55) gi joe járművek (51) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (37) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (204) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (3) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (524) hasbro játékok (528) hasbro katalógus (5) heman (6) heti video (147) he man (7) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1079) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (7) játékgyűjtők (3) játékipar nagyjai (2) játékok (1078) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (23) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (203) kenner (286) kennertoys (276) kenner figurák (270) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (6) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (391) lego2020 (6) legostarwars (127) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (2) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (3) lego bionicle (2) lego blacktron (14) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (74) lego city (10) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (3) lego érdekesség (210) lego exploriens (7) lego extreme (1) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jurassic park (1) lego katalogus (154) lego katalógus (150) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (6) lego paradisa története (2) lego pirates (25) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (80) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (142) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego studios (2) lego super heroes (4) lego szett (164) lego tehcnic (47) lego tmnt (1) lego történelem (187) lego town (43) lego train (13) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (8) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) masters of the universe (3) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (11) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (30) moder star wars figurák (27) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (7) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (11) nemzetközi star wars (3) nerf (3) nes (1) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (5) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (49) potf eu (10) potf expanded (3) potj (5) power of the force (50) power of the force története (12) power of the jedi (7) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (38) prototype (37) race (1) racers (2) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (4) rebels (9) régi játék (819) régi játékok (807) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (20) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (9) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (1) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (2) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (15) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (522) starwarsfigures (441) starwarsjármű (94) starwarstoys (509) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (520) star wars 30th anniversary (8) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (1) star wars chess (1) star wars clone wars (20) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (368) star wars érme (2) star wars ewoks (5) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (428) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (75) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (7) star wars mandalorian (2) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (64) star wars prototipus (72) star wars prototype (70) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (6) star wars saga (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (94) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (21) teenage mutant ninja turtles (1) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (8) tmnt (13) tonka (5) top10 (54) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (4) top10 matchbox (2) top10 sorozat (4) top10 star wars (6) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (798) town (26) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (3) transformers (56) transformers beast wars (2) transformers g1 (43) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (36) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (154) vintage (607) vintagejátékok (729) vintagestarwars (154) vintagestarwarstoys (154) vintagetoys (720) vintage collection (44) vintage gi joe (238) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (138) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) winspector (1) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása