A Batman akciófigurák története - 14.rész

Legends of the Dark Knight

A következő állomás a Batman figurák történetében az 1996-ban elkezdett Legends of the Dark Knight sorozat volt, ami tekinthető valamelyest a Legends of Batman folytatásának vagy újragondolásának, ám mégis gyökeresen eltér attól mind küllemben, mind minőségben.

s-l1600_39.jpg

A Legends of the Dark Knight egy képregénysorozat volt, amelyet a DC 1989-ben indított el, hogy mégjobban meglovagolja a Batman film körüli felhajtást. Akkoriban ez volt a harmadik, havonta megjelenő Batman füzet. A sorozat folytatta a Miller féle Year One szellemiségét és gyakran felnőttebb, érettebb témákkal foglalkozott, mint a többi Batman képregény. Mondhatjuk, hogy a brutalitás megjelenítése sem állt távol tőle. A sztorik nem illeszkedtek a többihez, rendszerint öt füzet adott ki egy teljes történetet, amely teljesen független volt a többi korabeli Batman történettől és egymással is csak ritkán álltak összefüggésben. A sorozat többnyire Batman korai éveire fókuszál és megjelenik benne Alfred illetve több más szuperhős is, de a Dick Grayson féle Robin csak később. A sorozat sikeres volt és egészen 2007-ig folytatták, majd 2012-ben újra felélesztették.

2868605-batman_legends_of_the_dark_knight_v1_68_going_sane_part_4_1995_2_cover.jpg

A Legends of Batman viszonylagos sikere után a Kenner elhatározta, hogy beindít még egy hasonló koncepciójú Batman játékvonalat. Ezt szintén egy képregényes illeszkedésű szériának szánták és adta magát a Legends of the Dark Knight sorozat, ami szintén nagyjából önálló, a fősodortól eltérő Batman történeteket tartalmazott. A képregény egészen egyedi vizuális megoldásai is vonzhatták a Kenner szakembereit, mert így a figurákban is teljesen új, egyedi dolgokat lehetett alkotni. A tervezéssel meg sem várták a Legends of Batman teljes kifutását és már 1995-ben nekiláttak az új széria megalkotásának. Látható, hogy a Kenner a Batman brand teljes spektrumát le akarta fogni a saját játékaival, legyen szó a filmes, animációs filmes, képregényes vagy épp a mindentől független figurákról. Ezt a sorozatot kezdettől egy kisebb és inkább a gyűjtőket megcélzó szériának tervezték, évente csak pár figura kiadásával, tehát mondhatjuk, hogy a Kenner sem egy fősodorbéli játéknak szánta ezt a vonalat. Ezt egyébként kihangsúlyozza a csomagoláson egy Premium Collector Series felirat is. Pontosan emiatt, ez sokkal kisebb számban került a boltokba és a nemzetközi forgalmazása is szűkebb volt. Ennek ellenére egy sikeres játékvonalról beszélünk, ami hozta azokat a paramétereket, amelyeket elvártak tőle. Persze azért reklámozták és a katalógusokba is bekerült, úgyhogy nem volt annyira exkluzív, hogy a vásárlók ne is tudjanak róla.

Maguk a figurák nagyobbak, mint a szokásos Kenner Batman cuccok. Legalább 7 inch-es méretűek, de ez karakterenként némiképp változó. Éppen ezért, semmit nem használtak fel a korábbi Batman játékokból, minden elemük teljesen új volt. A játékok masszív, tömör anyagból vannak és a kidolgozottságuk is aprólékos. Mondhatjuk, hogy tényleg prémium minőségű az egész. A festésük is teljesen jó és most csak néhány esetben használtak igazán elvadult színeket. A testalkatuk eléggé képregényes, de ez ugye nem is meglepő. Túlzóan szikárak, izmosak, hosszúkásak a karakterek, de persze főként Batman és Robin. Ez a szikárság némelyik figuránál zavaró, némelyiknél nem. Kicsit a Total Justice vonal ugrik be róluk, de ugye méretileg ezek nagyobbak ezért csak a jellegükben van némi hasonlóság.

14550262819_730b7db63d_b.jpg

Az egész vonalnak amúgy van némi szoborszerű beütése, látszik, hogy ezeket nem igazán játékra, hanem inkább a polcokra tervezték. Azért a figurák mozgathatósága maradt a jól bevált 5 pontos, de van olyan figura is, aminek a karja pl. nem előre, hanem oldalra mozog vagy éppen könyöknél kapott plusz mozgathatósági pontokat is. A kiegészítők is rendben vannak, most nem esett a Kenner túlzásokba és pont annyit adtak mindenből, amennyi szükséges. Általában minden figurához egy nagyobb „öltözék” vagy páncél járt esetleg még 1-2 fegyver, de semmi kisebb alkatrész. A kiegészítők minősége is nagyon jó és szerencsére a rugós rakétakilövőket is kivételesen elfelejtették. A karakterszelekció némiképpen változatosabb képet mutat, de azért most is a Batman figurák voltak túlsúlyban, noha nem akkora arányban, mint a többi vonalnál.

98311_original_1.jpg

A figurák csomagolása is teljesen eltér a korábbiaktól. Természetesen ezt a méretbeli növekedés miatt egy valamivel nagyobb kartonon és bliszterben hozták forgalomba. A bliszter (és benne a figura) olyan nagy, hogy majdnem az egész kartont elfoglalja. A bliszerben van egy nagy Batman jel dombornyomás. A karton sötét színű, a tetején egy hangulatos Legends of the Dark Knight logóval és egy képregényes Batman fejjel. Alul a bliszterre felvitt matricán látszik a figura teljes valójában illetve itt kapott helyet egy hangsúlyos Premium Collector Series felirat is, ami a széria extra mivoltát próbálta hangsúlyozni. A karton hátulján, egy nagy képen látszik az adott karakter, alatta pedig a karakterhez tartozó sztori van leírva. A felső részen magának a játékvonalnak olvashatjuk a pár mondatos megfejtését. A karton jobb oldalán egy pár nagy képből álló checklisten csodálhatjuk meg a többi kiadott figurát. Azt kell, hogy mondjam, ez a csomagolás abszolút rendben van és bizonyosan felkelti az ember érdeklődését.  

bane2.jpg

913rnvlgbcl_sl1500.jpg

Ezek a játékok kisebb számban kerültek a boltok polcaira, egyes részei pedig csak interneten voltak megrendelhetőek. Ez az internet kezdetén még elég nagy szó lehetett. Eleve egy kicsit drágább játékvonal volt és elsődlegesen a gyűjtőket célozta meg, de azért manapság sem kell érte vagyonokat fizetni. Néhány karakter a magasabb kereslet miatt magasabb gyűjtői árat ért el, de összességében ez sem egy drága sorozat. Úgy általánosságban talán keresettebbek és megbecsültebbek is ezek a figurák, de azért bőven találni belőlük bontatlan példányokat olcsón is. Az internet exkluzívok sem igazán ritkábbak vagy drágábbak manapság, mint a basic figurák, inkább a karakterek mentén oszlik meg az áreltérés.

s-l1600_2_7.jpg

Az biztos, hogy olyan tömegben nem voltak hazánkban elérhetőek, mint mondjuk a Batman Forever figurák, de mivel nem egy alkalommal találkoztam már velük, ezért én úgy gondolom, valamilyen számban itthon is megvásárolhatóak lehettek. Ha esetleg emlékszik rájuk valaki, akkor kommentben szóljon.

s-l1600_3_2.jpg

A Kenner 1996-tól kezdve 1998-ig összesen négy kisebb hullámban adta ki ezeket a figurákat, de minden évben csak pár darabot. Így összesen 19 figura és 1 jármű tartozik a Legends of the Dark Knight sorozatba. Ezek közül 3 Internet Exkluzív volt, amelyet a boltokban nem is lehetett megvásárolni.

És akkor most a szokásos módon, lássuk őket részletesen….

 

  1. hullám – 1996

Bane – Ez a figura kemény, mint a koporsószög. Egy nagy melák állat és teljesen jól hozza a képregényes Bane, minden külső jegyét. Az izmai túlzóan nagyok, de ez itt természetesnek hat. Jók a sebhelyek, a fej és a festés is. Az egyetlen gondom csak vele a rogyasztott terpesz alapállás, de végülis még ez is elviselhető. Kiegészítőnek a kezére húzható piros fegyvert és csöveket kapott.

bane2.jpg

bane1.JPG

bane3.jpg

Batman (Assault Gauntlet) – Egy piros, fekete, sárga, nagyon szikár Batman, aminek a hátán természetesen egy levehető köpeny van. Kiegészítőnek két sárga karmot kapott, amelyet a kesztyűin található vájatokba lehetett illeszteni. Nem a legszebb figura, de azért elmegy.

assa2.jpeg

assa1.jpg

Batman (Neural claw) – Egy nagyon vékony, metálkék-fekete festésű Batman, aminek a hátán egy nagy piros denevérszárny található. A szárny végein nagy piros karmok vannak, amelyek kicsit ilyen szörny jellegűek. Más kiegészítőt nem is kapott.

neural3.jpg

neural2.jpg

neural1.JPG

Batman (Spline Cape) – Bronzszínű Batman, amelynek a szárnyai pengeszerűek. A kezére ezüst karmokat (vagy kardokat?) lehetett pattintani. Kifejezetten érdekes darab, azt nem mondom, hogy tetszik, de érdekesnek érdekes.

spline2.jpg

spline1.JPG

spline3.JPG

Robin (Dive Claw) – Ebből a figurából kétféle is forgalomba került. A hajukban van eltérés, barna illetve fekete hajjal is kapható volt. Ez egy kissé vadabb küllemű Robin, ami meglehetősen izmos és piros- zöld festése van. A hátán egy nagy sárkányszerű szárny található az arca meg hát eléggé vicsorgós. A kezére pattintható fekete fegyvert kapott kiegészítőnek.  

rob_div2.jpg

rob_div1.jpg

Scarecrow – Talán az egyik legjobban sikerült figura ebből a sorozatból. Madárijesztő itt tényleg elég félelmetesre sikerült, nagy hosszú karokkal és vigyorgó arccal. De minden részlete szerintem jól sikerült. A vállából kilógó karók olyanná teszik mintha ténylegesen egy felakasztott madárijesztő oldott volna kereket. Kiegészítőnek egy bazinagy kaszát kapott, ami szintén csillagos ötös.

scare2.jpg

scare1.jpg

scare3.jpg

Jármű

Skywing Street Bike – Jellegében nagyon hasonlít a Legends of Batman Skybat járművéhez, de ez nem repülő, hanem egy utcai motor. Elég ódon kinézete van, kicsit engem egy vízköpőre emlékeztet, és az elején látható denevérfej olyan, mintha egy faltörő kos lenne. Egy ezüst Batman figurát is adtak mellé, amit csak ezzel lehetett megszerezni.

skywing_2.jpg

skywing4.jpg

skywing1.JPG

skywing3.jpg

  1. hullám – 1997

Batman (Bat Attack) – Egy lila fehér Batman, amely mellé egy meglehetősen érdekes páncélruhát adtak. A figurára rárakva egy egész félelmetes denevérfeje lesz a hősünknek illetve a denevérszárny is egy kicsit horroros jellegű. Felöltöztetve egészen impozáns figura.

batattack1.jpg

batattack2.jpg

batattack3.JPG

Batman (Glacier Shield) – Egy jeges Batman, ami kék alapon fehér színű festéssel rendelkezik. A nagy, kicsit kristályszerű palást mellett kapott még két fehér szúró vágó fegyvert, ami leginkább egy bárdra hasonlít.

gla2.jpg

gla3.JPG

gla1.JPG

Catwoman – Egy karcsúvágású lila Macskanő figura, ami a vékonysága ellenére egészen jól kidolgozott, bár a feje egy kicsit túl hosszúkás lett. Egy lila ostort kapott kiegészítőnek illetve egy olyan barna exoskeletont, ami egy párducra hasonlít. Persze ez egy ilyen harci páncél és van két hosszú karja is.

cat.jpg

cat2.jpg

cat3.jpg

Joker – Trükkös egy figura ez. Első látásra egy elhízott és totál karakteridegen Joker, aminek se a feje se a testalkata nincs rendben. De biztos volt ilyen képregényes megjelenése is… Ugyanakkor ez a felsőtest levehető róla és akkor előbukkan a vékony Joker, aki egy időzített bombát szorongat. Érdekes koncepció annyi szent, nem igazán értem….de érdekes. A felsőtest egyébként elvileg egy robot test, ami megnöveli Joker fizikai erejét a történet szerint. Oké… Kiegészítőnek egy pokoli vigyorral ellátott törpeszerű valamit kapott.

jok2_2.jpg

jok5_1.jpg

jok3_1.jpg

jok4.jpg

jok1.JPG

  1. hullám – 1998

Batman (Underwater Assault) – Batman itt egy tengeri álcaruha festést kapott, tehát különféle kékes színekben pompázik. Nem szeretem az ilyen összevissza színű figurákat, de ennek a kék „márványos” festése nagyon szépre sikerült. Egy vízalatti siklójárgányt kapott kiegészítőnek, amit a hátára lehet rakni, illetve a kezébe egy kampószerű fegyvert lehet helyezni.

underwater3.jpg

underwater2.jpg

underwater1_1.JPG

Man-Bat – Egyes részleteiben ez a figura nagyon frankó, de az arányai nem tetszenek. A keze és a szárnyai hatalmasak és ez rendben is van, de a feje ezekhez képest egészen kicsi. Viszont biztos ez is valamelyik képregényes külsőhöz illeszkedett. A figura kidolgozása szép, bár egy kicsit túl szálkás az én ízlésemnek. Kiegészítőt nem kapott.

man3.jpg

man2.jpg

man1.JPG

Penguin – Pingvinnek ez viszonylag egy semmitmondóbb megjelenése, bár jóval kidolgozottabb, mint a korábbi verziók. Itt az emberibb arca látszik és kevésbé a szörnyszerű. A ruhája szépen kidolgozott és a teste is pont jól aránytalan. Kiegészítőnek természetesen egy esernyőt kapott.

pen.jpg

pen2.jpg

pen3.jpg

Robin (Jungle Rage) – Egy zöld páncélos, kicsit lovagias megjelenésű Robin, ami gigantikus vállpáncéllal és hosszú sáska lábakkal rendelkezik. A történet szerint a Gotham Arborétum esőerdős részén bandázott így a karakter. Kiegészítőnek a kezére húzható kardot és egy másik hosszú, nagy fegyvert kapott illetve egy maszkot, ami egészen jól néz ki. A palástja viszont valami borzalmas.

jun3.jpg

jun1.jpg

jun2.JPG

  1. hullám -1998

Batgirl – Ez egy kicsit elszálltabb Batgirl, mert olyan szörnyszerű denevérszárnyakat kapott, ami szerintem egy icipicit karakteridegen, de ettől függetlenül azért nem rossz figura. Tűrhető a kidolgozottsága, nem vették szerencsére túl izmosra, úgyhogy jól néz ki, noha a fej egy picit bambára sikerült. Kiegészítőnek egy érdekes batarangot adtak mellé.

batgirl_lodk.jpg

batgirl2.jpg

batgrl3.jpg

Batman (Lava Fury) – Ez egy piros színű, ezüstpáncélos Batman, ami voltaképpen tűzálló ruhában van. A nagy ezüst szárnyai elnyelik a hőenergiát és a csövön keresztül az ágyújába juttatja, amivel Batman tüzet tud lőni. Persze nem a valóságban, csak a történet szerint. Az én ízlésemnek kicsit csiricsáré és az ágyúja is túl nagy, de azért elmegy.

lav1.jpg

lava.jpg

lava2.JPG

Internet exkluzív- Ugye ezek nem kerültek az üzletekbe.

Batman (Dark Knight Detective) – Az igazi, hagyományos, külsejű Batman, némiképp szoborszerű beállításban. Érdekes, hogy pont egy ilyen sima Batman volt az exkluzív, de hát a többihez képest elhiszem, hogy volt gyűjtői kereslet egy „normális” Batman-re. Hatalmas szárnyai vannak, amelyek igazán tekintélyt parancsolóan magasodnak a figura fölé. Kiegészítőnek egy batarangot kapott. Kétféle változatban létezik....teljesen feketében és a hagyományosabb szürke-kékben. A két figura között csak színbeli eltérések vannak. 

det.jpg

det5.jpg

det2.jpg

det4.jpg

det3.jpg

det6.jpg

Batman (Shatterblade) – A Spline Cape Batman átfestett változata.

shat1.jpg

shat2.jpg

Clayface – Na ez a figura brutális. Eléggé horroros beütése van és engem már-már a Spawn figurákra emlékeztet. Nagyon aprólékos a kidolgozottsága és nem olyan sematikus, mint a korábbi Clayfacek, amelyek szimpla agyagemberként ábrázolták a karaktert. Jó nyilván azok a figurák animációs filmen alapultak, tehát nem is fair az összevetés. A figurának több vicsorgó arca is van és mindegyik egészen jól sikerült. A kezei is hatalmasak és szintén elég brutálisan néznek ki. Kiegészítőt nem kapott, de nem is volt rá szüksége. Ez egy tényleg baromi jó figura, bár a gyerekemnek nem biztos, hogy megvenném. Magamnak viszont nagyon szívesen.

clayface_3.jpg

clayface.jpg

clayface4.jpg

clayface_2.jpg

Összességében a Legends of the Dark Knight játékvonal sokkal színvonalasabb hatást kelt, mint a többi korabeli Batman játékvonal. Bár vannak gyengébb pontjai, de a szebb kidolgozottság, a horroros beütés és a félig meddig exkluzív kiadás miatt mindenképpen a jobb Batman sorozatok közé sorolnám. Talán az sem véletlen, hogy a gyűjtők is jobban szokták kedvelni egy kicsit, mint a többi másodvonalbeli, korabeli játékvonalat.  

Hamarosan sajnos elérünk a cikksorozattal egy olyan történelmi pillanathoz.....amelyet nagyon nem vártam....

fr.jpg

Köszönöm, hogy elolvastad.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9814097305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BatmanTAS 2018.07.07. 11:58:14

Nekem személy szerint ma sem tetszenek annyira, azt hittem csak gyerekként nem fogott meg ez a vonal. Nah de ami most jön....! :))))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.09. 08:33:30

@BatmanTAS: nem, tényleg szörnyűek. man bat, és madárijesztő jók, de a többi?!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.07.09. 08:36:06

@BatmanTAS: még nem biztos hogy a hóemberes jön :D Gondolkodom hogy előbb az 1-2 extrárol irok pár sort ... movie collection, stb

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.07.09. 08:38:11

@doggfather: Ááá sztem ez még egy üde gyönyörűség a sima legendshez képest :D az valami alpári volt. ez legalább minőségi csak vannak elgondolkodtató pontjai :D

BatmanTAS 2018.07.09. 11:42:06

Igen. És itt már kezd kijönni az hogy ami még a 90-es évek elején jó volt színben és eklektikában azt itt már elkezdték túltolni...A man bat jó igen, kicsit a Gremlins ( Szörnyecskék) filmből juttatja eszembe az egyik ocsmányabbikat.. :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (7) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (33) archivum (33) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (3) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (5) beszámoló (2) bionicle (6) blacktron (1) black series (39) board games (4) bootleg (14) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (28) centurions (3) chuck norris (1) city (2) classic space (1) clone wars (19) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) diorama (1) disney park (1) double dragon (2) dreadnok (3) droids (7) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1062) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (5) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (5) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (263) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (264) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (34) gijoe figurák (205) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (265) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (56) gi joe járművek (52) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (39) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (206) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gulliver (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (558) hasbro játékok (561) hasbro katalógus (5) heman (9) heti video (172) he man (12) he man katalógus (1) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (3) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1158) játékbolt (18) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (8) játékgyűjtők (5) játékipar nagyjai (3) játékok (1157) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (34) játék lelőhely (9) játék reklám (25) játék riport (14) játék tv riport (9) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (229) kenner (297) kennertoys (287) kenner figurák (282) kenner története (5) képregény (2) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (8) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (425) lego2020 (6) legostarwars (133) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (5) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (4) lego bionicle (5) lego blacktron (15) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (79) lego city (14) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (237) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalógus (174) lego katalogus (178) lego knightskingdom (1) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (7) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (44) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (1) lego solo (4) lego space (82) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (147) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (2) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (167) lego tehcnic (52) lego tmnt (1) lego történelem (209) lego town (46) lego train (14) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (5) ljn toys (5) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (6) masters of the universe (7) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (12) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (3) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (35) moder star wars figurák (31) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (10) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (12) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (52) potf eu (10) potf expanded (3) potj (7) power of the force (53) power of the force története (15) power of the jedi (9) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (40) prototype (39) pulsar (1) race (1) racers (3) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (6) rebels (9) régi játék (886) régi játékok (872) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (23) remco (1) rendezvény (2) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (10) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (16) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (555) starwarsfigures (468) starwarsjármű (94) starwarstoys (542) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (554) star wars 30th anniversary (10) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (2) star wars chess (1) star wars clone wars (22) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (13) star wars érdekesség (400) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (456) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (78) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (9) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (66) star wars prototipus (75) star wars prototype (73) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (7) star wars saga (6) star wars saga collection (2) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (96) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (16) technic (25) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (3) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (15) tonka (5) top10 (57) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (6) top10 star wars (7) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (872) town (27) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (4) transformers (58) transformers beast wars (2) transformers g1 (45) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (38) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (180) vintage (658) vintagejátékok (781) vintagestarwars (160) vintagestarwarstoys (160) vintagetoys (773) vintage collection (45) vintage gi joe (245) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (144) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása