A Batman akciófigurák története - 15.rész

Mielőtt rátérnék a Kenner féle Batman játékvonalak utolsó három, nem éppen szívderítő évére, mindenképpen beszélni kell két kissé különlegesebb, egyedi Batman cuccról is. Mivel ezek nem igazán hozzácsaphatóak a főbb figura vonalakhoz ezért most ezt egy külön, a megszokottnál némiképp rövidebb cikkben taglalom.

dscn7788.JPG

1996-ra a Kenner elérkezett egy érdekes fordulópontig. Ezidáig összesen 99 különféle Batman figurát adtak ki és a 100. darabnak valamilyen különlegesebb darabot akartak készíteni. Ez végül egy „ünnepi” kiadásban öltött testet, amely még ráadásul limitált is volt, bár kérdés, hogy hány darabra. Na most a 100 darabba minden Kenner-es sorozatban kiadott Batman figura beleszámít, de a Toybizesek természetesen nem….jómagam nem számoltam át őket és nem is szeretnék számolgatni, hogy ténylegesen hogy jön ki a 100 tétel. Én elhiszem a Kennernek, hogy tényleg ez volt a 100., ráadásul a csomag hátulján tételesen fel is sorolták a 100 figurát, úgyhogy ők már csak jól tudták. 

s-l1600_41.jpg

A Limited 100th Edition Batman egy gyönyörű,nagy, ablakos dobozban került a forgalomba. A csomagolás kocka alakú és a felső részén egy arany sávban a Limited 100th Edition felirat olvasható. Az alső részén egy fekete sávban egy Batman felirat látható és egy nagy hologramos Batman logó. A hátoldalon, ahogyan azt már említettem az eddig kiadott 100 Kenner féle Batman figura tételes listája olvasható, a játékvonalával együtt. A hátoldal felső részén egy rövid jellemzés van Batman-ről illetve egy rövid szöveg, amiben a Kenner büszkeségét fejezi ki a Batman franchise játékaival kapcsolatosan.

dscn7790.JPG

s-l1600_1_15.jpg

2018-07-13_140432.jpg

Maga a figura vékony, izmos kialakítású és eléggé szoborszerű. Nagyon fényes, metálkék festést kapott (néhány képen ahol nem esik rá a fény inkább lilának tűnik, úgyhogy esélyes, hogy kétféle változat került a forgalomba, picit eltérő festéssel), amelyet egy másik, világosabb metálkék árnyalattal kombináltak. Egy világosabb kék matt köpenyt adtak hozzá és egy szürke batarangot, ami ugye Batman védjegye. A figura leginkább a Total Justice Batman figurákra hasonlít, de teljesen új kialakítású, nem használták fel egyetlen korábbi Batman figura részeit sem hozzá. 5 ponton mozgatható és ha minden igaz 5”-es méretű.

dscn7793.JPG

_12_1.jpg

dscn7794_1.JPG

A figura gyakorlatliag egy diorámán áll, amelynek a talapzatára jó nagy betűkkel felírták, hogy 100th Edition Batman. A dioráma hátsó része egy falat formáz, amelyen egy denevérfejes dombormű és több kisebb denevért ábrázoló dombormű látható. Összességében, így egyben remekül mutat ez a pakk. Igazán igényes kialakítású cucc és tényleg méltó egy 100. kiadáshoz, bár az én ízlésemnek kicsit szoborszerű, de végülis ez is volt a lényege.

dscn7795.JPG

A 100. figurát nem értékesítették túl széles körben. Azt pontosan nem találtam meg, hogy hol forgalmazták (elvileg nem volt exkluzív, csak limitált), de mivel manapság elég sok van belőle eladó sorban ezért úgy gondolom, hogy nem lehetett túl nehéz annó beszerezni. Nálunk sajnos szinte egészen biztosan nem forgalmazták. Akkoriban biztosan nem lehetett olcsó, de napjainkban viszont nem egy túl drága cucc. Ahoz képest, hogy limitált elég sok van belőle az aukciós portálokon és bontatlan formában már akár 3000 Ft-tól beszerezhető. Annyiért viszont mindenképpen megéri. Bármelyik Batman rajongó polcán egészen biztosan jól mutatna. 

3966198641408957786.jpg

Movie Collection

Az 1996-os évből éppen csak átfordultunk 97-be, amikor már nagyban folytak a soron következő negyedik Batman film előkészületei. Mielőtt ahhoz elkezdett volna a Kenner figurákat készíteni egyfajta összegzésként kiadtak egy rövid, Toys R Us exkluzív sorozatot Batman Movie Collection néven. Ez összesen 3 db 2-es figura pakkból állt, minden eddig készült Batman filmből 1-1 csomagot készítettek. A pakkokban a korábban, az adott filmhez készült figurák utángyártott változatai voltak megtalálhatóak, amelyek sculptban teljesen azonosak voltak a korábban kiadott figurákkal. A festésük viszont minden esetben eltért valamennyire és a kiegészítőiket is innen-onnan válogatták össze. Minden csomag 1 Batman figurát tartalmaz és 1-et az adott film gonosztevői közül. A figurák mérete és minden más tulajdonságuk megegyezik az eredeti figurákéval csak a színük más. A csomagok mondhatjuk, hogy egészen igényesek. Egyértelműen a gyűjtőket célozták meg velük, nem igazán a gyerekeket. Viszonylag korlátozott számban gyártották őket ,de azért ma is széles körben beszerezhetőek, noha azért  kicsit nehezebben, mint a 100. Batman.

maxresdefault_28.jpg

A pakkok csomagolása egyedi, mind a három esetben az adott filmhez igazodik. A nagy, téglalap formájú kartonon egy nagy bliszterben található meg a két figura, közöttük pedig a felszerelések. A karton felső részén a filmhez kapcsolódó Batman logó és a film címe látható. A karton legfelső részén egy arany filmszalagos sávban a játékvonal neve olvasható. Az adott karakterek nevei pedig a bliszter aljára vannak felírva egy matricára. A karton hátoldala mind a három esetben azonos. Itt mind a három csomagról láthatunk 1-1 nagyobb képet és olvashatunk egy rövid jellemzést.

bmcbr46_zpsa557f70a.jpg

bmcbr44_zpse6279735.jpg

A csomagok kisebb számban kerültek forgalomba ezért manapság is kevesebb van belőlük eladó sorban. Érdekes módon a Forever csomag a legkevésbé beszerezhető. Mind a hátom pakk gyűjtői ára jellemzően magasabb, mint a többi, korábbi Batman játéknak és a kereslet is élénkebb rájuk a gyűjtők részéről. Tudomásom szerint ezeket csak Amerikában és a Nyugat-Európai TRU üzletekben forgalmazták, így nem hiszem, hogy hazánkba került volna belőlük.

Nézzük a három csomagot részletesen.

Batman/ Batman vs Joker

Ez a csomag az első „újkori” Kenner Batman vonalból, a Dark Knight Collection-ből tartalmazza a sima, alap Batman és a Joker (Sky Escape) figurákat. Ugye ezek gyakorlatilag utángyártások voltak.. a korábbi minták alapján újra legyártottak a figurákból valamennyit. Viszont a színeken változtattak. Batman a totál fekete helyett némiképp bronzosabb színt kapott, Jokert pedig gyakorlatilag teljesen átdolgozták. A korábbi bordó kabátból narancssárga lett, az ing most sárga helyett kék, a rózsaszín nadrág citromsárga festést kapott, a mellény pedig kék helyett rózsaszínben tündökölt. A figura feje is megújult, sokkal élesebb, kontúrosabb festést kapott, ami azért dobott egy keveset a karakter megjelenésén. Megváltozott a szem, a szemöldök és a száj megfestése is. Mindenképpen érdekes ez a figura, noha sokkal jobb azért nem lett a furcsa színektől. Kiegészítőnek Batman egy batarangot, Joker pedig a szokásos, „pow!” feliratú, zászlós pisztolyt kapta. A batarang a TDK Shadow wing Batman cucca volt eredetileg, a pow pisztoly pedig a Knock Out Jokeré. A pisztoly festése is megváltozott, a pow felirat körüli rózsaszín rész itt némiképp más árnyalatot kapott. Ez a pakk mindenképpen érdekes és tényleg keltett egyfajta nosztalgia érzést, úgyhogy simán elfogadnám.

c5c2d0474ea4f3797cc596c1368dff94.jpg

batjoke49_zps9ad9cca1.jpg

batjoke34_zps6bea0562.jpg

batjoke36_zps9be6d625.jpg

batjoke35_zps1aba32cb.jpg

batjoke33_zps916956d7.jpg

batjoke18_zps511f3dcc.jpg

batjoke19_zpsc04d4687.jpg

Batman Returns/  Batman vs Catwoman

A második csomag természetesen a Batman Returns filmről készült és nyilvánvalóan a Kenner Batman Returns figuráiból szemezgettek az alkotók. Az aranyszínű Aero Strike Batmant és a Catwomant gyártották le újra. Az utángyártott verzió persze itt sem sikerült 100%-osan ugyanolyanra, mint az eredeti, de jóval kevesebb a színbeli eltérés, mint az előző pakk esetében. Batman-nél az arcszín árnyalata lett más, illetve a Batman logó lett jóval élesebb. Az aranyszín árnyalata sem 100%-ig ugyanaz, de ezt azért nehezebb kiszúrni. A Macskanő is nagyon hasonlít a korábbira, nála is az arcszín árnyalata tér el, illetve a száj megfestése is más lett. A csizma fűzője sincs megfestve. Kiegészítőnek Batman egy szürke Batman jel alakú fegyvert kapott, amit őszintén szólva nem találtam meg, hogy miből hasznosítottak újra, de tuti nem új felszerelés. Catwoman a TDK Catwoman változatlan ostorát kapta felszerelésnek. Ez a csomag sem rossz, de az esztétikai értékét és a retró érzést leginkább a frankó Batman Returns jel adja meg a kartonon.

bmcbr46_zpsa557f70a_1.jpg

bmcbr33_zps57b3ad19.jpg

bmcbr4_zps3e311eb7.jpg

bmcbr34_zps26b97893.jpg

bmcbr38_zps5d6947b1.jpg

bmcbr41_zps25354e14.jpg

bmcbr40_zps7a42068f.jpg

Batman Forever/ Batman vs Riddler

A harmadik csomag a Batman Foreverhez kapcsolódótt. Ebben az esetben ugye nem telt el túl sok idő az eredeti kiadás óta, úgyhogy a Kennernek nem is kellett volna újra legyártania a figurákat. Ennek ellenére itt is festési variánsok kerültek a csomagba. Természetesen itt is bekerült egy Batman, ami a Guardians of Gotham csomagban megtalálható Batman átfestése. Az alapszíne maradt sötétkékes, de felvittek rá némi világosabb metálkék árnyalást. Ez főleg a felsőtesten látszik. Riddler esetében sajnos az egyik legkevésbé jól sikerült figurát, a Deluxe Talking Riddlert festették át. Az ezüstös alapszín helyett itt a standard sötétzöldet kapta és a ruháján látható kérdőjelek zöld helyett sárgák lettek. Az arc és a haj festése is picit más, de ez kevésbé szembetűnő. Maradt a narancssárga pumuklifrizura, de egy árnyalattal világosabb színben. Kiegészítőnek Batman egy alap batarangot, Riddler pedig a Forever, duplapakkos Riddler pálcáját kapta. A három csomag közül egyértelműen ez a leggyengébb, de ez azért a kiinduló figurák minősége miatt van így… ugyanakkor ez a legkevésbé gyakori csomag a három közül, gondolom azért mert, annó ezt vették meg a legkevesebben.

 

batman-movie-collection-batman-forever-batman-vs-the-riddler-2-pack-472-p.jpg

dscn4219.JPG

dscn4226.JPG

dscn4232.JPG

Ezekről a kis extra cuccokról mindenképpen beszélni kellett egy kicsit mielőtt….most már tényleg….rátérek a Batman franchise talán leggázabb pontjára a Hé miszter hóemberre….azaz a Batman és Robinra. Ha minden igaz már csak egy hetet kell várni rá.

moviebeards-batmanrobin-scientistbeard1.jpg

Köszi hogy elolvastad

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2014111385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.16. 09:19:43

jaj,a batman és robint inkább felehtsük el.
mindnekinek jobb lenne...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.07.16. 09:22:02

@doggfather: jobb lenne nekem is de hát abból is készült figura sorozat uh sajnos foglalkoznom kell vele :D

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása