Top 10 legrosszabb akciófigurákhoz készült játékjármű

Régen volt már top 10-es cikk, úgyhogy gondoltam megint összedobok nektek egy olyan listát, ami a viccesebb végénél próbálja megfogni az akciófigurák történetét. Ma a –szerintem- tíz legrosszabbul sikerült, akciófigurákhoz készített játékjárgányt listáztam, ami igazából nem volt egy annyira könnyű vagy hálás téma, mint amennyire elsőnek tűnt. Bizony sok-sok kutatás és gondolkodás előzte meg a cikk elkészítését.

 magn2.jpg

Először is megpróbálom megfogalmazni, hogy mi számított nálam rossznak és mik voltak a listára kerülés kritériumai. Igyekeztem a legismertebb vonalakból és elsősorban a 80-as, 90-es évekből, tehát az akciófigura szempontból klasszikusnak számító időszakból kiválogatni a leggyengébbeket. Csak jegyzett gyártó terméke kerülhetett fel, tehát az argentín, mexikói és kínai csodák illetve a bootleg cuccok nem. Ezen kívül csak olyan darabokat kerestem, ami ténylegesen akciófigurához készült, tehát bele lehet ültetni, mondjuk egy figurát. Elsősorban azok közül válogattam, amelyek valamiért nagyon kilógnak a saját vonalukból külső megjelenésükben vagy funkciójukban. Olyanok is szerepelnek a listán, amelyek eleve értelmetlenek, hiszen olyan karakterhez készültek, akihez már maga a jármű, mint kiegészítő se illik a képessége miatt vagy egyéb okból. Ezen kívül az ízléstelen, rossz színvilágú vagy taszító darabokat is igyekeztem összegyújteni. Természetesen a lista most is csak az én véleményemet tükrözi (bár néhány ponton átfed pár hasonló nemzetközi listával is) és nyilván nektek máshogy nézne ki a top 10-etek. Inkább viccesen kell ezt felfogni, hiszen attól, hogy ezek nem túl jól sikerült darabok, még ugyanúgy a játéktörténelem részei, mint a jobban sikerült gépek. Lássuk akkor, szerintem melyik volt a tíz legborzalmasabb játékjármű és miért….

 01_102.jpg

  1. Mobile Assault Vehicle – Terminator 2, Kenner, 1991

Igazság szerint a Terminator azért is lehetne egy jolly joker játékvonal, mert gyakorlatilag bármilyen normális járművet bele lehetne illeszteni. Ezt többször meg is tették, ámm ennek ellenére a Kenner, 90-es évekbeli Terminator 2 vonalában sikerült kiadni egy olyan, ágyúval ellátott sport coupét, ami teljesen kilóg az egész sorozatból. Ez nem is csoda….ugyanis ezt a járgányt eredetileg nem is ide tervezték. Ezt a kocsit annak idején a Robocop Ultra Police vonalba tervezték meg (ott ellenfél járgánynak), de végül ott már nem jelenhetett meg, majd kissé más festéssel felmelegítették az ötletet a Terminator vonalban. Jövőbeli járgánynak nem elég futurisztikus, jelenkori járgánynak meg nem elég reális. Egyszerűen sehová sem illik, ráadásul a nagy rakétakilövő is elég ormótlan… anno még Robotzsaru korában egy kisebb, szolidabb rakétakilövő volt ennek a helyén. A koponyás, T-betűs festés sem túl terminátoros.

 

term3.jpg

term4.jpg

term2.jpg

term.jpg

  1. INT-4 – Star Wars, Kenner 1981

A Star Wars járgányok 99%-a a filmekhez, sorozatokhoz igazodik és ezek nagyon nagy része általában megfelelően hozza is a képernyőn látható járműveket. Néhány eset viszont akadt, amikor a gyártók olyan Star Wars járgányt öntöttek játék formába, amelyeket szinte soha, sehol nem lehetett látni, mert a játékkészítők agyából pattantak ki. Ilyenek voltak a vintage érában a mini rig-ek, amelyekkel több cikkben is foglalkoztam már annak idején. Ezek többségükben azért nem túl velőtrázó alkotások, de kiemelkedik közülük az INT-4, ami elméletileg egy a hoth-i csatában alkalmazott sikló volt. A gép valahogy alapvetően furcsa. A fülke rész leginkább az AT-ST pilótafülkéjére emlékeztet, ami a kis lehajtható szárnyakkal meglehetősen komikus hatást kelt. Sokat gondolkodtam, hogy melyik mini rig-et tegyem fel, mert több esélyes is volt, de végül azért döntöttem emellett, mert ez abszolút nem hasonlít egy normális siklóra.

 

int3_1.jpg

int_1.jpg

int4_1.jpg

int5_1.jpg

  1. Knight Star Batmobile – Batman Knight Force Ninjas, Kenner, 1998

Formáját tekintve az 1998-as Knight Star Batmobile az egyik valaha volt legszebb Batmobile. Az általam nagyon nem kedvelt vonal, a Legends of Batman Batmobile-ján alapul, ami a maga méltóságteljes ezüst színével, az egész Legends vonal egyik üde színfoltja volt. Vagány az alakja, nincsenek benne túltolva a funkciók és abszolút beleillik a 90-es évek közepének Batman világába. A kérdés csak az….miért kellett ezt az alapvetően remek járművet, tömény UV zöld/sárga színben újra piacra dobni? Ez a szín Batman-hez annyira nem illik, annyira vállalhatatlan és bántó a szemnek, hogy ha minden idők legcsúnyább színű járgányairól írnék, egy top 10-es listát tutira ez lenne az első. Maga a sorozat is, amiben megjelent erősen operál a különféle UV színekkel, de az egész Knight Force Ninjas vonalat tekintve is, messze ez a legirritálóbb darab.

 

batmobile3.jpg

batmobile_1.JPG

batmobile2.JPG

batmobile4.JPG

  1. Magneto’s Magnetron – X-Men, Toybiz, 1994

A jármű nélküli szuperhősökhöz készült játékjárgányokkal önmagában is meg lehetett volna tölteni a listát, hiszen ezekben az esetekben mindenképpen olyan karakterekhez erőltettek hozzá egy-egy járgányt, pusztán pénzügyi okokból, akikhez az egyáltalán nem illett. Tegye fel a kezét az, aki emlékszik az X-Men képregényből vagy rajzfilmből olyan epizódra, amikor Magneto, aki amúgy kvázi (némi túlzással) repülni is tudott, használt egy bármilyen egyedi járművet…. Pláne egy kis egyszemélyes, védettség nélküli dodzsemet….Ugye hogy röhej? Ez a járgány semmilyen szinten nem illik a karakterhez és önmagában szemlélve sem a legötletesebb, ráadásul a fő fegyvere egy disc launcher volt, amire aztán a bármilyen fémtárgyat bármilyen erővel röptetni képes Magneto- nak a világon semmi szüksége sem lenne. A Toybiz sok borzalmat elkövetett jármű szinten a szuperhősös vonalaiban, de ez a darab örvend a leginkább közutálatnak. No meg eleve értelmetlen….és még a neve is gáz.

 

magn2.jpg

magn.jpg

magn3.jpg

magn4.jpg

  1. Toilet Taxi – TMNT, Playmates, 1990

Eredetileg a TMNT szakértő cimborám javaslata alapján az óriás teknősbékává alakítható Muta Carrier képviselte volna a TMNT-t a listán, de a kutakodásaim közben találtam egy messze gázosabb darabot. A Tini Nindzsa Teknőc játékok sosem a visszafogott ízlésességről szóltak, de ha van vonal, aminek ez jól áll, akkor az a TMNT. Viszont van egy határ, amit azért néhány esetben átléptek és a végeredmény egyszerűen visszataszító lett. Ilyen a Toilet Taxi is, ami egy WC ihletésű guruló járgány… Az ülése egy rötyi…wc pumpák vannak a lámpák helyén, WC papír gurigák a sárvédők és csatornafedelek a dísztárcsák. Ezen túl az egész egymástól jelentősen elütő, rikító színeket kapott, amitől az egész olyan, hogy az ember nem talál szavakat, amikor ránéz. Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy ki volt az a felelős beosztásban dolgozó személy, aki ezt átengedte? Fel lehetne az egészet poénnak is fogni, de ez még annak se jó, ellentétben más TMNT járgányokkal….ez csak simán ízléstelen.

 

toilet.jpg

toilet2.jpg

toilet3.jpg

toilet4.jpg

  1. Coastal Defender, G.I.Joe ARAH, Hasbro, 1987

Sajnálatos módon muszáj volt Joe járgányból kettőt feltennem a listára, mert a Coastal Defender mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nagyon szívesen bent lettem volna azon a megbeszélésen, ahol valaki előadta az ötletét, miszerint egy kissé Baywatch-os jellegű, de kerekeken guruló parti bódét kellene úgy megcsinálni, hogy szétnyitva fegyverek tűnjenek elő belőle… majd valaki erre rávágta, hogy „Ez az…ez kell nekünk”. A jármű funkcióját értem…de azért valljuk be, egy tenger felől támadó harccsoport ellen ez a raklapokból összetákolt guruló valami nem tudna túl nagy ellenállást kifejteni. Még akkor se, ha telepakolták rakétákkal, aminek a kilövésétől nyilvánvalóan szétesne. Ráadásul önálló helyváltoztatásra se képes, csak vontatmányként lehet az állomáshelyére elvinni. Összecsukott állapotában pedig egy sima pőrekocsinak néz ki szegény. Én őszintén kételkedem benne, hogy bármelyik gyerek pont erre kívánt volna rá egy kirakatban.

 

coastal4.jpg

coastal3.jpg

coastal2.jpg

coastal1.jpg

  1. Dragon Walker – Masters of the Universe, Mattel, 1984

A Masters of the Universe játékvonal bővelkedik, mind az elborult karakterekben, mind az elborult járgányokban. Bizonyos szempontból pont ez az egyik erőssége, hogy az alkotók kezét nem nagyon kötötte meg semmilyen zsánernek való megfelelési kényszer, így a robotoktól kezdve, az óriásokon át a bármilyen szörnyig bezárólag, akármilyen karaktert kiadhattak és az így nem is lógott ki az összképből. A járgányoknál is nagyjából ez a helyzet, ám a Dragon Walker elnevezésű gépet mégiscsak fel kellett tennem a listára. Ez egy sárkány alakú, lépegető jármű, ami egy rendkívül kreatív módszerrel képes mászkálni a terepen. Az elemmel működő mechanizmus a sárkányfejes pilótaállást mozgatja a járműtest ellipszis alakú pályáján. Amikor a fej a pálya két széléhez ér a mechanizmus fordít egyet a testen, amitől az egész gép előresasszézik. A lábak is forgó részen foglalnak helyet, így azok követik a test mozgását. Ez az egész tényleg nagyon kreatív és relatíve üzembiztosan is működik, ám működés közben valahogy elképesztően bénán fest az egész, meg úgy önmagában is. A kínai felhúzós játékok jutnak róla az ember eszébe ráadásul a gép az irányát se tudja tartani, így össze vissza mászkál a sárkány, néha körbe-körbe. A sárkányfejes pilótaállás se néz ki egyébként túl jól. Nagy kérdés, hogy He Man-nek vagy Men-At-Arms-nak egyáltalán miért lenne szüksége egy ilyen lassan, kacskaringózva sasszézó, ráadásul sárkány formájú lépegetőre….a rajzfilmből lehet, hogy kiderül, mert abban is szerepelt a gép és pont ugyanilyen bénán nézett ki.

dragon3.jpg

dragon2.JPG

dragon.jpg

dragon4.jpg

  1. Spider Dragster – Marvel Superheroes, Toybiz, 1990

Feljebb Magnetonál már szóba került, hogy sokszor olyan szuperhősökhöz is hozzáerőltettek járgányokat, akikhez egyáltalán az nem illett. Pókember különösen ilyen karakter. A képregényekben egyszer-kétszer azért volt például egy pókmobilja, de egyrészt az is röhejes volt, másrészt önmagában ez a tény nem indokolja meg azt, hogy miért készült hozzá mindenféle más járgány. Nagyon nehéz volt egyet kiválasztani, mert a Pókkoptertől kezdve a quad-on át a tankig mindenféle játékjármű készült hozzá az évek során, de talán a leghitványabb a Spider Dragster nevű sportjárgány volt. Ez a Toybiz 1990-es Marvel Superheroes sorozatában jelent meg és egy rakétaszerű, vörös, hálómintával ellátott járgány volt, ami kék színű propellereket tudott kilőni. A biztonság kedvéért rányomták az Amazing Spider Man logót, nehogy valaki esetleg ne ismerje fel, kinek szánták ezt a borzalmat. Azon túl, hogy a karakterhez nem illik, önmagában szemlélve is elég gázul néz ki.

spider_1.jpg

spider2_1.jpg

spider3.jpg

spider4.jpg

  1. Battle Ax/ Pile Driver – G.I.Joe ARAH, Hasbro, 1993

Kevés olyan abszolút mélypontja volt a G.I.Joe járgányok történetének, mint ez a két jómadár. Egyben tettem fel őket a listára, mert egyrészt a két jármű jellegében erősen hasonlít egymásra, másrészt lehetetlenség eldönteni, hogy a kettő közül melyik a rosszabb. Eleve elgondolkodtató, hogy miért volt szükség az 1992-ben debütáló, alapvetően harcművészeti jellegű figurákkal operáló Ninja Force sub team keretin belül járművet kiadni, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a ninja karakterek egyedi járművekkel bandáznak. Mind a Pile Driver, mind a Battle Ax gyakorlatilag értelmezhetetlen funkciójú harci járművek, amelyek leginkább egy sled-re hasonlítanak, ám a sofőrök álló helyzetben foglalnak rajtuk helyet. A Pile Driver egy hangsúlyos ütőfegyverrel rendelkezik, amivel az ún. Ninja Knockout nevű mozdulatot lehet megvalósítani. A Battle Ax-nál ugyanez egy nagy baltaszerű fegyver, ami az ún. Cyclone clash funkciót bírja csinálni. Kétségtelen, hogy a ninja figurákhoz még ezek a funkciók illenek a legjobban, ám maguk járművek nagyon kilógnak a Joe járművek soraiból. Bénák, ötlettelenek, a színeik is borzalmasak és az egész igénytelen, összeszedetlen hatást kelt.

battleax.jpg

battleax2.jpg

battleax3.jpg

pile.jpg

pile2.jpg

pile3.jpg

  1. Justice Jogger – Super Powers, Kenner, 1986

A Kenner 1985-ös Super Powers vonala számos, akkoriban remeknek számító DC szuperhősös figurát tartalmazott és az alapvető akciófigura törvények értelmében nyilván kellett hozzájuk készíteni járgányokat is. Ez mindaddig nem is volt erőltetett, amíg az adott karakterekhez illő darabokat csináltak, így a Batmobile, a Batcopter vagy a Darkseid Destroyer is egészen jó darabok voltak. A Superman-hez megálmodott Justice Jogger viszont teljességgel érthetetlen. Ha önmagában csak a járgányt nézzük, akkor sem túl szép….össze nem illő, rikító színű elemekből áll és az egésznek van egy trafikos műanyag játék hangulata. Az igazi probléma viszont az alapötlettel van…. miért lenne szüksége a szuperhősök legerősebbjének….aki repül, szupererős, szuperellenálló és a szemeiből lézert lő…egy totyogó, fegyverzet nélküli, nyitott lépegetőre, aminek az egyetlen funkciója az, hogy lépegetni tud? A dobozon szerepel az „Overland Villain Chaser” vagyis a „Szárazföldi gonosztevő üldöző” kifejezés, ami külön röhejes, hiszen Superman repülve bármikor, bármelyik szupergonoszt el tudja kapni, nincs szüksége egy gyök kettővel rötyögő valamire. Úgyhogy a gép eleve értelmetlen és még csúnya is. Ennek ellenére nem is olcsó darab, pedig a „minden idők legrosszabb játékai/játékjárművei/ szuperhősös játékai listákon mindig dobogós szokott lenni.

jogger2.jpg

jogger.jpg

jogger3.jpg

jogger4.jpg

Szokás szerint gyorsan még tekintsük át, hogy mik maradtak le a listáról és miért 

Thunderclaw – Thundercats, LJN, 1986

A Thunderclaw járgányt végülis nem tettem fel a listára, mert minél tovább néztem annál inkább úgy gondoltam, hogy ez a jármű önmagában véve nem rossz, csak rettenetesen fapados és semmilyen. A színvilága engem leginkább az NDK-s háztartási gépekre emlékeztet, de minden a listán szereplő darab lényegesen rosszabb nála.

thunder2_2.jpg

thunder.jpg

Mask Cycle – Mask, Kenner, 1995

Ezen a darabon is elég sokat gondolkodtam, mert messze az egyik legízléstelenebb játékjármű, amit valaha láttam. Ugyanakkor mégsem tettem fel a listára, mert ilyen erővel az egész Mask sorozatot feltehettem volna. A film és a rajzfilmsorozat is hasonlóan gyomorforgató volt, úgyhogy a játékok is nyilván ehhez a vonalhoz passzoltak, így maga a járgány úgymond önazonos.

mask_2.jpg

mask2.jpg

Combat Carton – Food Fighters, Mattel, 1988

A Food Fighters játékvonal egy lídérces álom….egy nagyon rosszul sikerült LSD trip, ami után többé már nem nézhetsz a játékokra ugyanúgy. Az egész vonal, úgy ahogy van borzalmas és bizonyos szempontból ez a járgány is rosszabb, mint bármelyik másik a listán, ám mégsem tettem fel. Mégpedig azért, mert igyekeztem a közismertebb vonalak borzalmait listázni, ezt pedig szerencsére nem ismerik annyian. De vegyétek úgy, hogy ez egy különdíjas cucc a szörnyűségek pantheonjában.

combat1.jpg

combat2.jpg

combat3.jpg

Ennyi lett volna mára :) Remélem azért szórakoztatóra sikerült ez a kis szösszenetem. Ha tetszett, ossztáok meg. 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr9715267374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darxide21 2019.10.28. 06:24:58

Az van, hogy nekem tetszik a toilet taxi :D

_z_ 2019.10.29. 13:01:32

@darxide21: Reszemröl meg egy szavazat a mobil wc-re! :)
Mini rigböl szerintem vannak szörnyübbek is, pl. az MTV-7.
Örülök, hogy egy Superman jarmü lett az elsö!

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2019.10.29. 13:27:31

@_z_: Sokat agyaltam a rigeken, de végül azért zártam ki az mTV-7et mert egy sokkal jobban játszható darab. A PDT volt a másik esélyes. A Superman jármű meg eleve értelmetlen hülyeség és önmagában is teljesen béha ugyhogy nem volt kérdés az első helyét illetően

Gerberus 2019.12.01. 15:37:03

Supermannek volt egy űrhajója is krómozott öklökkel(!), amit még a Corgi csinált a hetvenes években, ráadásul mindjárt két méretben is: kicsiben és nagyban is! Superman-gyűjtő haverom simán kiröhögte!

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása