Vintage Star Wars érdekességek - 66

A Cloud  Car járgány megváltoztatása

A Star Wars figurák történelmében számos olyan eset is előfordult, amikor egy megtervezett játékot nem valamilyen belső okból vagy hiba következtében, hanem külső változások hatására kellett megváltoztatni. Ezek jó része akkor következett be, amikor a kapcsolódó produktum – jelen esetben a Star Wars filmek – alkotása közben valami elemi változtatást hajtottak végre a játékgyártónak átadott anyagokhoz képest. A vintage érában számtalan ilyen eset történt, ott volt például a Jedi ruhás Luke figura esete is. A mai érdekesség is egy ilyen sztori lesz, mégpedig a Bespin Cloud Car játékjárgány menet közbeni módosítása.

 concept-model-cloudcar.jpg

A Birodalom Visszavág készítése előtt már sokkal tervezettebben és összehangoltabban működött együtt a Lucasfilm és a Kenner, mint az első film idején. A film anyagait sokkal részletesebben és korábban átadták a gyártónak, így azok már jóval a film elkészülte előtt megkezdhették a tervezési munkákat. Ugyanakkor számos olyan eset is előfordult, amikor valamin vagy menetközben változtatott a Lucasfilm vagy pedig az átadott anyagok nem voltak teljesen megfelelőek. Emiatt a már megtervezett figurát vagy egyéb játékot a majdnem hogy gyártásra kész prototípus elkészülte után is módosítani kellett.

 esb10.png

A bespini felhőváros Cloud Car járműveit Joe Johnston álmodta meg 1978 végén. Számos vázlatot készített a gépekhez, amelyek azért hellyel-közzel hasonlóak voltak. Ralph McQuarrie is készített koncepciós rajzokat a felhővároshoz, amelyeket aztán átadtak a Kenner-nek, hogy támpontot nyújtsanak a készülő játékokhoz. Bár Johnston többféle, eltérő külsővel rajzolta meg a járművet, azért voltak olyan momentumok, amelyek hasonlóak voltak. Az ikertörzsű elrendezés nagyjából adott volt és a gép formája se változott túl sokat. Ugyanakkor a hajtómű szinte minden rajzon kerek volt és egy McQuarrie festményt leszámítva a többi tervezeten a járgány színe nagyjából egységesen szürke volt. Azt nem tudom pontosan, hogy a Kenner-nek milyen anyagokat adtak át, de az biztos, hogy a Cloud Car prototípusa leginkább az egyik McQuarrie féle festményre hasonlít.

 

c8c3f45a95a0d8ad5de7150600804268.jpg

esb11.png

6yeisyqq0dfga9g4s.jpeg

5257b47a3388461013fbc609467c5238.jpg

A prototípus 1980 elejére készült el. Az alakja egy kicsit tömzsibb lett, mint a végleges változatnak, de a legszembetűnőbb a kerek hajtómű gondola. A színe is szürke lett, ahogyan az látszott az előzetes képeken. Mivel az ilyen kész prototípusokat általában már használták fotózásokra is, ezért ez is felhasználásra került, mégpedig az ausztrál Toltoys katalógusának fotózásához. Ebből csak ez az egy, képen szereplő darab készült és sajnos más fotó nem is maradt fenn róla. 

 concept-model-cloudcar.jpg

Ráadásul ekkoriban már nem csak a sima 3,75”-es játékokat csinált a Kenner. A fő figurákon kívül volt még egy die cast sorozat is, ami kifejezetten csak a SW járgányokra koncentrált. Mivel a Cloud Car-t ebben is meg tervezték jelentetni, ezért ennek a prototípusát is elkészítették időre. Itt is minden hasonló volt, mint a 3,75-ösnél, de talán egy picit részletesebben megformázták a géptesteket.

 

concept-model-esbdiecast-2.jpg

concept-model-esbdiecast.jpg

Olyannyira ez volt a hivatalos kinézete a gépnek, hogy a Lucasfilms által, 1980 Áprilisában benyújtott játékszabadalom mellékletében is egy kerek hajtóművekkel ellátott Cloud Car játék képe látszik.

 2020-01-05_144039.jpg

A gépen viszont Lucas-ék változtattak egy keveset. Ugyan a filmben ez a hajtómű fénye és a többnyire oldalnézeti ábrázolás miatt alig látszik, de a hajtómű gondola végül szögletes lett. Az elején megmaradt a két részre osztás, de kapott egy rácsos „burkolatot” a beömlőnyílásnál. Hátul pedig kapott egy horizontális osztást, ami szintén nem szerepelt az eredeti modellen. Emiatt a Kenner-nek rohamtempóban át kellett alakítani a megtervezett játékot. A hajtóművön kívül a hajótestet is picit hosszabbra, karcsúbbra vették és egy picit több részletet formáztak rá. A pilótafülke tetején lévő kerek nyílásokat is kisebbre vették és természetesen változott a szürke szín is a ma már megszokott narancssárgára.

 

dsc_0457.jpg

star_wars_1980_vintage_twinpod_cloud_car_1563014934_2e22671a.jpg

Nyilván a változtatásokat nem csak a 3,75-ös méretű játéknál, hanem a Die Cast gépnél is kénytelenek voltak megcsinálni.

 dp97sqiw4ae4ujn.jpg

A változtatások ellenére a játék kiadása végül nem szenvedett komolyabb késedelmet. 1980 végére az üzletekbe is került, ami amúgy azért is elég érdekes, mert a külön, single card-osként kiadott Cloud Car pilótát (az 1981-es datestamp ellenére) csak 1982 elején dobták a piacra. Azon el lehet mélázni, hogy az amúgy sem túl impozáns járgány, hogy nézett volna ki jobban? A hagyományosabb repülőgép hajtómű szerű középső résszel vagy a kissé hajszárító szerű motorral? Szerintem talán a változtatások után egy kicsit „sci-fisebb” lett… Mindenesetre a filmben ez a gép alig látszódott, úgyhogy talán nem is volt akkora jelentősége a variálásnak.

cloud-car-main-image_8d2e4e89.jpeg

Érdemes még megemlíteni, hogy az egyik McQuarrie féle Cloud Car is kapott később egy kiadást, a Power of the Force érában, 1998-ban. Ez a gép egy szimpla törzsű Cloud Car, ami egyébként önmagában is egy picit elhibázott, hiszen az igaz, hogy a rajzon ami  alapján csinálták egy szimpla Cloud Car képe van, de az alkotó odaírta alá, hogy "One half of a Cloud Car" - szóval ezt McQuarrie nem szimplának álmodta meg. Az oldalnézeti ábrázolás miatt úgymond csak az egyik felét rajzolta meg. A Kenner-nél ez úgy  látszik nem tudatosult annó. Az Expanded Universe-es POTF cuccokról egyébként annó volt is egy cikkem, ha valaki esetleg lemaradt volna róla. 

 

cc3_1_1.jpg

cc6_1.jpg

cc5_1.gif

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1915394540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (7) a-team (2) actionforce (82) actionman (10) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (11) action man katalógus (3) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (33) archivum (33) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) basic (2) bat (24) batman (47) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (33) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (2) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (2) belville (5) beszámoló (2) bionicle (6) blacktron (1) black series (39) board games (4) bootleg (14) börze (1) bravestar (2) bravestarr (2) brickheadz (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) captain planet (1) carrera (1) castle (28) centurions (3) chuck norris (1) city (2) classic space (1) clone wars (19) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) congo (1) cops (2) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (2) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (2) disney park (1) double dragon (1) dreadnok (3) droids (7) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (2) epic continues (3) episode I (8) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (5) érdekesség (1047) érdekességek (6) értékes játékok (1) estrela (1) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (4) fake star wars (1) fekete péter (1) figurafeszt (1) figura talpak (1) figure case (1) force awakens (4) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (262) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (263) gijoe állatok (2) gijoe brazil (1) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (34) gijoe figurák (204) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (16) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (2) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (264) gi joe estrela (1) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (56) gi joe járművek (52) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe kite (1) gi joe matrica (1) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (39) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (11) gi joe prototype (11) gi joe rajzfilm (18) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (205) gi joe tv (17) gi joe vehicles (43) glasslite (3) gobot (4) godzilla (2) gulliver (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hamisitvány (4) hamis figura (3) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (551) hasbro játékok (554) hasbro katalógus (5) heman (9) heti video (167) he man (12) he man katalógus (1) hidden side (1) hírek (80) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (2) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) húsvét (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (2) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) jack stone (1) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1143) játékbolt (18) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (8) játékgyűjtők (5) játékipar nagyjai (3) játékok (1142) játékok a polcról (5) játékok a polcról live (3) játékreklám (33) játék lelőhely (9) játék reklám (25) játék riport (14) játék tv riport (9) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (1) karácsony (18) karácsonyi játék (20) kártya (3) katalógus (224) kenner (294) kennertoys (284) kenner figurák (278) kenner története (5) képregény (1) képregénybörze (3) képregényfigura (2) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (2) kisautó (20) kisautók (22) knex (1) ko (16) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (15) ko toys (15) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (7) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (419) lego2020 (6) legostarwars (131) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (5) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (13) lego at-st (4) lego basic (3) lego bionicle (5) lego blacktron (15) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (79) lego city (14) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (4) lego érdekesség (231) lego exploriens (7) lego extreme (2) lego fabuland (10) lego figurák (39) lego figures (52) lego futuron (11) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (6) lego jack stone (1) lego jurassic park (1) lego katalógus (169) lego katalogus (173) lego knightskingdom (1) lego life on mars (1) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (7) lego paradisa története (2) lego pirates (26) lego police (1) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (4) lego reklám (44) lego resq (2) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (2) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego slizer (1) lego solo (4) lego space (81) lego space police (11) lego space története (13) lego speed racer (1) lego sports (1) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (145) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (2) lego studios (3) lego super heroes (4) lego szett (166) lego tehcnic (52) lego tmnt (1) lego történelem (205) lego town (46) lego train (14) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (7) lego western tortnete (3) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (6) marvel figurák (5) mask (6) masters of the universe (7) matchbox (31) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (3) matchbox vonalak (1) mattel (12) maxx fx (1) mb (13) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (24) modern star wars figurák (33) moder star wars figurák (30) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (10) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (12) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (1) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (2) nintendo (7) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (4) paradisa története (4) parker (7) pebe (1) pirates (5) plasticola star wars (1) playmates (2) playmobil (6) playsets (2) playstation (2) pókember (3) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (50) potf eu (10) potf expanded (3) potj (7) power of the force (51) power of the force története (13) power of the jedi (9) power rangers (2) predator (2) pretender (2) prototipus (39) prototype (38) pulsar (1) race (1) racers (3) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (6) rebels (9) régi játék (875) régi játékok (860) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (22) remco (1) rendezvény (2) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (4) revengeofthesith (10) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (2) rogue one (12) rots (3) saber rider (1) saga (4) saga collection (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (2) sega játszóház (2) shadows of the empire (3) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (2) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (16) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) spider man (9) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (548) starwarsfigures (462) starwarsjármű (94) starwarstoys (534) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (546) star wars 30th anniversary (9) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (2) star wars chess (1) star wars clone wars (22) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars droids (13) star wars érdekesség (392) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (13) star wars fekete péter (1) star wars figurák (450) star wars force awakens (6) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (77) star wars kártya (3) star wars katalógus (13) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (8) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (5) star wars potf (65) star wars prototipus (74) star wars prototype (72) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (7) star wars saga (6) star wars saga collection (1) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (95) star wars walker (15) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (1) szilveszteri vicces (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (15) technic (25) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) tmnt (15) tonka (5) top10 (57) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (5) top10 matchbox (2) top10 sorozat (6) top10 star wars (7) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (858) town (27) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) toysrus (1) train (4) transformers (58) transformers beast wars (2) transformers g1 (45) transformers g2 (6) transformers katalógus (7) transformers prototípus (2) transfrmers (38) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (9) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) usagi (1) válogatás (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (175) vintage (651) vintagejátékok (774) vintagestarwars (160) vintagestarwarstoys (160) vintagetoys (766) vintage collection (45) vintage gi joe (244) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (144) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (3) winspector (1) wwf figurák (4) xena (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása