Modern Star Wars figura érdekességek - 15.rész

Az elkaszált Episode I Trophy assortment figurák

Amikor 1999-ben az Episode I Star Wars film és a játékok megjelentek a Hasbro nem spórolt a termékek kiadásával. Ez volt az első Star Wars játékvonal, amit tisztán a Hasbro csinált és az új film azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a kialakuló őrület miatt majd gyakorlatilag bármilyen Star Wars terméket, bármilyen mennyiségben el lehet adni. Ennek megfelelően olyan bő játékvonalat készítettek, amilyet csak lehetett és olyan mennyiségben, amire azóta sem volt példa a figuratörténelemben. Persze a valóság alulmúlta a várakozásokat, így az Episode I vonal lett minden idők leginkább túlgyártott játékszériája. Viszont azzal együtt is, hogy milliónyi játékot dobtak a piacra, volt még egy csomó olyan cucc is, ami ilyen-olyan okok miatt aztán mégsem került az üzletekbe. Beszéltem már korábban ilyenekről…. szó volt a kiadatlan holografikus figurákról és a Swamp Skeeto creature-ről, de a mai cikk is egy hasonló témáról, az elkaszált Trophy figurákról fog szólni.

 bdctrophyx.jpg

Az az ötlet, hogy a figurák mellé kell adni valami „biszbaszt” 1999-ben már régen nem volt új keletű. Már a vintage éra végén is karakterképekkel ellátott érmékkel próbálták meg feldobni az eladásokat, majd a Power of the Force 2 sorozatban ún. Freeze Frame diákat és húzogatós képeket is pakoltak a játékok mellé. Az Episode I idejére ezt az elképzelést modernizálták, így megjelentek a mai napig emlékezetes Commtech chip-ek, amiről egyszer már szintén írtam nektek. Viszont a chip-eken kívül is egy csomóféle egyéb plusz cuccal illetve funkcióval is próbálkoztak. Voltak figura mozgató mechanizmussal ellátott Deluxe figurák, forgatható platformmal rendelkező Epic Force figurák és világító alappal érkező „Light up” figurák is.

 

59cb56eb3fc459c80b7f1bb649ada72b.jpg

s-l1600_77.jpg

Hasonló ötlet volt az ún. Trophy assortment is, amiben a figura mellé egy hozzá kapcsolódó kisméretű micro járgányt, illetve egy stand-et adtak, amire mind a figurát, mind a „trófea” űrhajót egész ízlésesen fel lehetett pakolni. A kis űrhajó méretben és részletességében nagyjából a Micro Machines cuccokhoz hasonlított és valószínű is, hogy a MM gyártotta, hiszen a Galoob ekkor már a Hasbro tulajdonában állt. Méretéhez képest részletes, szépen van kifestve és a stand-en is jól mutat.   

 e1darthmaultrophyfront.jpg

e1darthmaultrophyinfiltratortop.jpg

Nos, a Trophy Assortment figurák közül csak egyetlen darab jelent meg, Darth Maul, akit egy csinos Sith Infiltrator-al csomagoltak egybe. A figura egyedi volt és 8 ponton mozgatható, amivel azért kilógott a többi Episode I figura közül. A kiegészítői se voltak rosszak és így egyben a stand-el illetve a kis járgánnyal szerintem egész mutatós darab lehetett a polcon. A csomag 2000 elején került a boltokba.

 e1darthmaultrophyloose.jpg

Természetesen a Hasbro nem csak egy ilyen Trophy figurát tervezett megjelentetni. Bár a Darth Maul volt az első és azt hamar a boltokba is küldték, gyorsan követte volna két másik, ami végül sosem kerülhetett a forgalomba. A Trophy Assortment sorozatot eredetileg Kaybee Toys exkluzívnak szánták, de a Maul-t végül valamilyen oknál fogva nem csak ezekben a boltokban forgalmazták. Viszont 2000-ben mind a Maul mind a többi Episode I cucc annyira rosszul fogyott, hogy a Kaybee visszamondta a megállapodást és már nem tartott igényt a két beígért Trophy Assortment csomagra, ami miatt ezeket nem küldték gyártásba. Ráadásul mivel ebben az évben az Episode I vonalnak vége is szakadt a rossz eladások miatt, ezért az is valószínű, hogy akkor se kerültek volna már a boltokba ezek a cuccok, ha a Kaybee nem gondolja meg magát.

 trophyobiwan2.jpg

A tervezett két pakk egyébként szerintem nem sikerült olyan jól, mint a Maul. Az egyik egy teljesen új tervezésű Obi Wan lett volna, aminek a feje leginkább Mr.Spock-ra hasonlít a Star Trek-ből. Mellé egy szinte felismerhetetlen járgányt egy Gungan Sub-ot akartak trófeának adni. Szerintem se a figura, se a kis járgány nem néz ki jól, nem is csoda, hogy elkaszálták.

 

2020-01-26_135829.jpg

2020-01-26_135813.jpg

A másik csomag egy kicsit azért jobban sikerült. Ebben egy OOM-9 Droid parancsnok lett volna a figura távcsővel, hátizsákkal és fegyverrel, ami a single card-osként megjelent OOM 9 figura átfestett változata lett volna. Az átfestés itt egy árnyalattal sötétebb alapszínt és szürke koszolást jelent. A micro járgány pedig egy AAT lett volna, ami ugyan nem a valaha volt legimpozánsabb Star Wars járgány, de felismerhető és végülis azért jól néz ki.

 

2020-01-26_135748.jpg

bdctrophyx.jpg

episode-1-oom-9_big_2.jpg

Amint látható, mindkét csomag gyártásra kész állapotban volt. Prototípusok, festett prototípusok és card-os minták is fennmaradtak utánuk. Én úgy gondolom, hogy megjelenésük esetén sem váltották volna meg a világot, mert ha a Maul sem fogyott jól, akkor kizárt, hogy a sokadik Obi-Wan vagy Battle Droid hozta volna azt, amit elvárnak tőle. Úgyhogy a csomagok elkaszálása érthető még akkor is, ha az alapötlet véleményem szerint nem volt rossz.

 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1915429026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2020.01.27. 16:38:36

A rossz értékesítési mutatók/adatok kimondottan a játékoknak szóltak vagy inkább a film kritikái voltak?

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása