Toyfair display-ek annó....Belsős Kenner képek a Batman, Jurassic Park és egyéb kiállítóterek előkészületeiről

batman10.jpg

Sean Lehmkuhl egy igazán különleges Cinncinnati illetőségű játékgyűjtő (főleg Star Wars), aki gyakorlatilag a gyerekkora óta folyamatosan bővítgeti a gyűjteményét. A mi szempontunkból, most az az érdekes, hogy Sean elképesztő mennyiségű belsős Kenner cuccal rendelkezik (iratok, csomagolástervek, fényképek, kromalinok, concept artok), ami nem is csoda annak a tükrében, hogy a Kenner is Cinncinnati-ben állomásozott, tehát ő valahogy helyben hozzájuthatott ezekhez. Nyilvánvaló, hogy ismerhetett régi, magasabb beosztású Kenner dolgozókat, mert az ilyen cuccok általában nem kerülnek el maguktól a gyűjtőkhöz. Sean rendszeresen meg is szokta mutatni a cuccait és néha el is ad ezekből néhányat, úgyhogy viszonylag sokszor szoktak tőle napvilágra kerülni érdekes, belsős anyagok. Pár hónappal ezelőtt egy igen érdekes papírfénykép sorozatot adott el, amelynek elemei elég hangulatosak voltak és gondoltam ezeket egy külön cikkben is megosztom veletek.

 

a1_57.jpg

a2_55.jpg

a3_25.jpg

a4_20.jpg

A képeken csupa-csupa Toyfair display-el kapcsolatos dolog látható. Akitől származnak nagy valószínűséggel a Kenner ezeket tervező és kivitelező részlegnél dolgozhatott, hiszen egyedi építésű diorámák illetve displayek látszanak rajtuk tervezési, építési, néha pedig a kész szakaszban is, sőt egy-két képen láthatóak éles bevetésen is, kint a Toyfair-en. A 80-as, 90-es évekből származnak, ami még egy más világ volt…ekkor még nem az volt a jellemző az ilyen nagy rendezvényeken, hogy kitettek 20-30 figurát egy vitrinbe és kész, hanem komoly kreatív energiákat mozgósítottak annak érdekében, hogy az eladandó cuccokhoz tökéletesen illeszkedő displayekben tálalják a termékeket. Ekkoriban nem csak játékokat árultak… hanem minden vonalnak megvolt a maga hangulata és a hozzá kapcsolódó életérzése is- ezt így együttesen kínálták a viszonteladóknak és ennek nagyon fontos része volt a körítés. Úgyhogy ez egy komoly meló volt és nem csak a Kenner, hanem a többi gyártó is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a Toyfair-en hogyan is jelennek meg. Erősen rivalizáltak is egymással, hogy kinek néz ki keményebben a standja. Minden tiszteletem azoké a dolgozóké, akik a képeken látható látványelemeken dolgoztak. Ők töltötték meg lélekkel a standot és ezek többsége még ma is ütősnek számítana. Az eredeti tulajdonos is egy ilyen dolgozó lehetett és úgy néz ki, ő kb. 80-as évek közepétől egészen a 90-es évek végéig ezeken a displayeken dolgozott gyakorlatilag játékvonaltól függetlenül.  

 

k1_2.jpg

k2_2.jpg

k3.jpg

k4.jpg

Összehasonlításként beteszek 1-2 képet a mai display-ekről is, hogy lássátok miről beszélek (és ez most nem a szokásos „régen minden jobb volt nyavalygás, szerintem a képek magukért beszélnek, hogy régen mennyivel nagyobb figyelmet fordítottak erre az amúgy fontos mellékterületre).

01_124.jpg

02_112.jpg

03_99.jpg

04_93.jpg

05_79.jpg

Nézzük át akkor a képeket, nagyjából időrendben, vonalanként.

Super Powers 1984-1986. A Kenner DC szuperhősös vonala lehetett az első, amin a kép készítője dolgozott, mert időrendben ez a legrégebbi fénykép.

super2_1.jpg

super_2.jpg

Bone Age, 1988. Nem volt egy kifejezetten sikeres vonal, de a csontvázak és a sziklák elég ütősek.

bone.jpg

Fahsion Star Fillies, 1988. A Hasbro felvásárlás előtti Kenner erősen rivalizált a Hasbro-val is, így nekik is megvolt a maguk „My Little Pony” játéka.

fahsion2.jpg

fashion.jpg

Starting Lineup 1988-2001. A mozgatási pontokkal nem rendelkező, híres sportolókat ábrázoló minifigurák egészen sikeresek voltak, úgyhogy a Toyfair-eken jó nagy helyet kaptak a rendelkezésre álló bemutatóterületből.

 

starting.jpg

starting2.jpg

starting3.jpg

Mega Force, 1989. Kevesen ismerik ezt a katonai járgányos vonalat és őszintén szólva akkoriban sem váltották meg a világot. Persze ez is kapott egy diorámát, de erről csak rosszabb minőségű polaroid képei voltak az alkotónak.

mega.jpg

mega2.jpg

mega3.jpg

Swamp Thing, 1990. A DC Comics érdekes karakteréből 1990-ben rajzfilmsorozat készült, ami mellé a Kenner csinálta a figurákat. Ezek nem lettek sikeresek, de ez nem a Toyfair diorámán múlott.

 swamp.jpg

Batman 1990-1999. A Kenner zászlóshajó márkája a Star Wars újjáélesztéséig egyértelműen a Batman volt. Ezt tükrözi a displayekbe fektetett energia is. Szerintem leginkább az Animated sorozathoz sikerült ízléses kiállítóteret kreálni.

 

batman5.jpg

batman3.jpg

batman7.jpg

batman1.jpg

batman6.jpg

batman4.jpg

batman9.jpg

batman11.jpg

batman10.jpg

batman2_3.jpg

batman8.jpg

batman12.jpg

batman_beyond.jpg

Claw, 1991. Ez a játékvonal elemmel működő monster truck-okból állt. A display itt még csak félkész állapotában látszik.

claw.jpg

claw2.jpg

Robin Hood, 1991. A Robin Hood a tolvajok fejedelme játékvonal a Kenner egyik legsikertelenebb sorozata volt, de ez nem a mutatós, kézzel készült Toyfair dioráma miatt történhetett.

robin_6.jpg

robin2_5.jpg

Robocop, 1991. A Robocop Ultra Police vonal karton diorámájáról sajnos csak ez az egy kép volt, pedig megnéztem volna berendezve is.

 robocop.jpg

Jurassic Park 1993-1997. Látszik, hogy az összes display közül erre fordították a legtöbb energiát és büszkék is voltak a végeredményre. Lehettek is, mert ez a növényzetből kikukucskáló T-Rex ma is odaverne. Hát őszintén…mit nem vennél meg erről a standról? A Kenner nagyot akart durrantani ezzel a játékvonallal és látszik is, hogy mindent megtettek az ügy érdekében. A 97-es látványelemek, már közel sem sikerültek ennyire jól.

jp2_1.jpg

jp4.jpg

jp6.jpg

jp7.jpg

bone_1.jpg

jp9.jpg

jp10.jpg

jp11.jpg

jp5.jpg

jp8.jpg

Shaq Attack, 1993. Nos, igen…Shaq-ből nem csak a méltán elfeledett Steel sorozatban jelentek meg figurák, hanem volt egy külön vonal (sőt, videójáték is) csak róla. Ezekhez is készült display.

 

shaq1.jpg

shaq2.jpg

Mortal Kombat 1994. Azt nem tudom, hogy a Mortal Kombat hogyan került ide, hiszen tudtommal ez egy teljesen Hasbro cucc volt, de lehet, hogy a Kenner csapat is besegített a látványelemekbe egy kicsit, vagy a kép tulajdonosa ekkor épp a Hasbro-nak dolgozott.

 mortal.jpg

G.I.Joe Extreme, 1995. A 90-es évek közepén a Kenner átvett egy pár mellékvonalat a tulajdonos vállalattól a Hasbro-tól. Nos, a Joe display-ekre nem lehetett panasz, elég szép diorámákat csináltak hozzá.

gijoe_5.jpg

gijoe2_1.jpg

gijoe3_1.jpg

joe_2.jpg

Star Wars, Power of the Force, 1995-1999. A Star Wars vonal újraindítása nem kis mértékben azért volt lehetséges, mert a 94-es Toyfair-en akkora érdeklődés volt a figurákra, hogy kb. kiverte a biztosítékot. Ezután éveken keresztül mindig ez volt a Kenner kiállítórészlegének az egyik legfontosabb területe. A Shadows of the Empire vonal is láthatóan saját részt kapott.

 

star_1.jpg

star2_1.jpg

star3_1.jpg

star4_1.jpg

stat5.jpg

Beast Wars, 1996. A Transformers Beast Wars vonalat a Hasbro a Kenner-nek passzolta át, így a Toyfair-en is náluk voltak kirakva a cuccok. Ez a dzsungeles téma nekem kifejezetten bejön.

 

beast_1.jpg

beast2_2.jpg

Small Soldiers, 1998. A Small Soldiers display-nek csak a tervei voltak meg a tulajdonosnak, de érdekes látni, hogy magát a kiállítóteret is  előre megtervezték.  

 smallsoldiers.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5715640980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crusaderman 2020.04.25. 20:03:24

Elég megnézni egy régi Hasbro katalógust is akár, a hátterek kidolgozása, ugyanez a LEGO - nál is,ma már ezt nagyon hanyagolják... Jó, költséghatékonyság, de sokkal jobban,, eladta " magát akkoriban bármelyik vonal mint ma szerintem... Legalábbis szerintem..

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (3) a-team (2) actionforce (82) actionman (8) action force (3) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (6) aqua zone (5) archiv (32) archivum (32) at-dp walker (1) at-st walker (1) attackoftheclones (1) attack pack (1) avengers (1) balhésjátékok (2) barbie (13) bat (24) batman (44) batman and robin (4) batman animated (16) batman beyond (1) batman és robin (4) batman figurák (31) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (2) beszámoló (2) bionicle (3) blacktron (1) black series (34) board games (4) bootleg (9) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (21) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (15) clone wars lego (8) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (2) crash dummies (2) crash dummies figurák (2) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (6) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (3) epic continues (3) episode I (6) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (833) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) exloriens (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (236) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (11) gijoe (237) gijoe állatok (2) gijoe dreadnok (4) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (31) gijoe figurák (194) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (12) gijoe ko (3) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (2) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (238) gi joe france (3) gi joe japán (5) gi joe jármű (51) gi joe járművek (46) gi joe josman (1) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (35) gi joe night force (1) gi joe poszter (8) gi joe prototipus (9) gi joe prototype (9) gi joe rajzfilm (17) gi joe riport (6) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (194) gi joe tv (17) gi joe vehicles (42) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (5) gyűjtés (3) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (456) hasbro játékok (460) hasbro katalógus (3) heman (4) heti video (110) he man (5) hidden side (1) hírek (79) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) horror (1) hotwheels (26) hotwheels autok (19) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (2) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) jabba (1) japán (3) japanese gi joe (2) jap live (1) játék (933) játékbolt (14) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (5) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (934) játékok a polcról (4) játékok a polcról live (2) játékreklám (30) játék lelőhely (7) játék reklám (22) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (16) jurassic park figurák (10) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (148) kenner (258) kennertoys (251) kenner figurák (245) kenner története (4) képregénybörze (3) képregényfigura (1) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (19) kisautók (21) knex (1) ko (14) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (13) ko toys (13) ko transformers (3) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (2) legends of batman (5) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (329) lego2020 (3) legostarwars (117) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego alien (2) lego alpha team (2) lego aqua zone (10) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (12) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (62) lego city (9) lego city space (3) lego dinosaurs (1) lego duplo (2) lego érdekesség (161) lego exploriens (5) lego fabuland (7) lego figurák (38) lego figures (51) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (5) lego jurassic park (1) lego katalógus (106) lego katalogus (110) lego lone ranger (2) lego minifigurák (27) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (5) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego racers (2) lego reklám (43) lego resq (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (14) lego solo (4) lego space (64) lego space police (10) lego space története (10) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (133) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (6) lego super heroes (4) lego szett (158) lego tehcnic (40) lego tmnt (1) lego történelem (155) lego town (31) lego train (11) lego tron (2) lego ufo (8) lego unitron (4) lego western (6) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (2) lelőhely (3) lemezárugyár (1) live (3) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar gijoe (1) magyar játék (2) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (3) marvel (6) marvel figurák (5) mask (5) matchbox (28) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (9) maxx fx (1) mb (11) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mission impossible (1) model team (1) modern játékok (24) modern star wars figurák (20) moder star wars figurák (19) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) movie heroes (1) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (2) paradisa története (2) parker (7) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (39) potf eu (7) potf expanded (2) potj (3) power of the force (39) power of the force története (1) power of the jedi (4) power rangers (1) predator (2) pretender (2) prototipus (33) prototype (32) racers (1) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (3) rebels (7) régi játék (698) régi játékok (692) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (19) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (2) revengeofthesith (6) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (3) robo raiders (1) robo riders (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (11) rots (2) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (2) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) space (11) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (8) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (461) starwarsfigures (389) starwarsjármű (87) starwarstoys (449) starwars episodeIX (17) star tours (2) star trek (2) star wars (459) star wars 30th anniversary (4) star wars aotc (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (14) star wars coin (1) star wars comic (1) star wars droids (12) star wars érdekesség (307) star wars érme (1) star wars ewoks (5) star wars expanded (11) star wars fekete péter (1) star wars figurák (374) star wars force awakens (5) star wars jármű (73) star wars kártya (3) star wars katalógus (10) star wars katelogus (5) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (2) star wars mandalorian (1) star wars movie heroes (1) star wars poszter (3) star wars potf (58) star wars prototipus (67) star wars prototype (65) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (4) star wars saga (2) star wars solo (20) star wars star tours (1) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (91) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (14) technic (14) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (47) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (1) top10 lego (4) top10 matchbox (1) top10 sorozat (4) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (663) town (15) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (6) train (3) transformers (51) transformers beast wars (2) transformers g1 (39) transformers g2 (6) transformers katalógus (4) transformers prototípus (2) transfrmers (32) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (14) video (111) vintage (515) vintagejátékok (637) vintagestarwars (149) vintagestarwarstoys (148) vintagetoys (628) vintage collection (42) vintage gi joe (218) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (132) vintage tmnt (1) vintage transformers (12) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (3) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók