A Matchbox márkával és annak történetével viszonylag ritkán szoktam foglalkozni, mert mondjuk úgy, hogy nem vagyok a téma szakértője, csak rendelkezem erről is némi felületes ismeretanyaggal. Ugyanakkor a Matchbox is fontos része volt a gyerekkorunk játékainak, így néha kötelességemnek érzem, hogy ezzel a témával is foglakozzak egy kicsit. A Matchbox-ról az embereknek általában, a nagyjából realisztikus, 1:64-es méretarányú kisautók ugranak be, amikkel jókat játszottak gyerekkorukban. Némelyeknek a Super Kings vagy a Models of Yesterday is megvan, de ezeken kívül- hasonlóan a többi gyártóhoz- a Matchbox is rendelkezett számtalan alvonallal illetve mellékvágánnyal, amelyek sokszor érdekes funkciókkal, kunsztokkal vagy egyedi külsővel rendelkeztek. A mai 10-es válogatás, azokról a Matchbox mellékszériákról fog szólni, amelyek valami egyedit hoztak, amelyek eltértek a hagyományos kisautóktól vagy az ezekhez használható kiegészítőktől és újítani próbáltak.

Mielőtt hozzákezdenék, egy gondolat viszont még mindenképpen idekívánkozik. A Matchbox, hasonlóan több más gyártóhoz, alapvetően egyféle termékkel lett világhírű és sikeres. A gyufásskatulya méretű, szépen festett, nagyjából típushelyes, többnyire fémből készült kisautókkal, amelyekre a köznyelvben általánosan is ráragadt a Matchbox megnevezés, akkor is, ha az adott kocsi nem is a Matchbox terméke volt (nagyjából ugyanez volt a helyzet a robotok- Transformers, katonás figurák- G.I.Joe esetében is) Az ilyen kvázi egy termékes gyártóknál a történetük során kétféle törekvés látszik annak érdekében, hogy fenn tudjanak maradni a sokféle terméket előállító, nagy gyártókkal szemben. Ahogy mondjuk a Lego az építőjátékaival, úgy a Matchbox a kisautókkal tarolta le a maga piaci szegmensét, de az ilyen esetekben mindig ott lebegett a gyártó feje felett a veszély, hogy, ha az alap terméke divatjamúlttá vagy kevésbé keresetté válik, akkor az, magával ránthatja az egész vállalkozást. Ezért az ilyen gyártók általában, a sikereik után, törekedtek a több lábon állásra és a meglévő sikertermékeik fejlesztésére, modernizálására. A több lábon állást új termékvonalakkal igyekeztek elérni és ennek érdekében sokszor olyan területekre is elkalandoztak, ahol semmiféle rutinnal nem rendelkeztek. A Matchbox is így próbálkozott a makettek, az akciófigurák (Connectors, Thunderbirds, Robotech), a robotos játékok (Voltron) vagy éppen az olcsó minifigurák (Monsters in my pocket) piacán. Ezeket a próbálkozásokat viszont nem koronázta mindig siker, sőt sok esetben ezek még inkább hozzájárultak az adott cég zuhanásához és márkanev erodálódásához. A másik út pedig mindig az alaptermék modernizálása volt…a törekvés, hogy a fő bevételt hozó termék ne menjen ki a divatból, hogy mindig lekövessék vele az aktuális játékipari trendeket, sőt adott esetben diktálják is azokat. Ez a folyamat szintén tetten érhető a Matchbox-nál a 70-es évektől kezdve, pont úgy, ahogyan annak idején a Lego-nál is, de míg az utóbbi végül rájött a siker receptjére és a mai napig meg tudja ezt csinálni, addig a Matchbox sajnos a dobozra nyomtatott márkanéven kívül ma már lényegében nem létezik. Nem mondom, hogy csak ennek köszönhetően, de minden bizonnyal ennek a folyamatnak a sikertelensége is hozzájárult ahhoz, hogy a Matchbox márka többször is más tulajdonoshoz került. Az eredeti gyártó Lesney 1982-ben ment csődbe (alapvetően nem a játékok miatt) és így a teljes Matchbox portfólió a kínai Universal Toys-hoz került. A fentebbi két törekvés így leginkább a Universal Toys-hoz köthető időszakban volt jellemző, de a sikertelenséget mi sem mutatja jobban annál, hogy a Universal Toys szintén nem muzsikált túl jól az adott években, így az egész céget 1992-ben felvásárolta a Tyco. Sajnos ők se tudták megváltani a világot, úgyhogy az egész Tyco a Matchbox márkával együtt 1997-ben a Mattel-hez került, akik aztán végképp kiüresítették az egész márkanevet. A modernizálási, fejlesztési törekvések és az egyéb mellékvágányok, így leginkább az 1982- 1997 közötti időszakban voltak jellemzőek, következésképp a listán is ebből az időszakból láthattok majd szereplőket. Azt, hogy ezek az ötletek jók voltak-e vagy sem, mindenki döntse el maga. Én minden pontnál elmondom a saját megállapításaimat is és némelyik vonal szerintem egyáltalán nem alapult rossz ötleteken. Így aztán lássunk akkor most tíz érdekes Matchbox alvonalat, ami újításokat hozott vagy más volt mint a megszokott kisautók.

Trick Shifters 1985-1987

Egy kisautóval sokféleképpen el tudott játszani egy gyermek. Lehetett tologatni, sztorit játszani vele, de a gurítgatás is egy alapvető használati forma. Ez utóbbit igyekezett elősegíteni minden gyártó a maga versenypályáival és autókilövő berendezéseivel. Az elgurított vagy kilőtt autók ugyanakkor általában egyenesen siklottak a padlón vagy a pályán, esetleg ugratni lehetett még őket, így a Matchbox-nak eszébe jutott, mi lenne, ha ezt eleve a kocsi mechanikájával lehetne befolyásolni. A Trick Shifters sorozat autói, így kaptak egy ötödik kereket, ami az autó alján, középen helyezkedett el. Ennek az irányát és dőlését a tetőn található, sebváltót formázó kapcsoló segítségével lehetett szabályozni, a kocsi így különféle féloldalas módokon is tudott siklani, kanyarodni. A kisautó hátsó készén volt egy tekerőgomb is, ez szabályozta a távolságot. Így együttesen ugratni is lehetett vele illetve mindenféle bukfencet lehetett előidézni a kocsi kanyarodása közben. Volt hozzájuk egy kisebb kilövő berendezés is, úgyhogy nagyon gurítgatni se kellett őket a kunsztok előhívása érdekében. Alapvetően a játék ötlete szerintem jó volt, de egyrészt ez a megbonyolított szerkezet megdrágította a gyártást, másrészt a kapcsolók se voltak túl jó minőségűek, így sok példány tönkrement. Ráadásul mivel ezeket a bukfencekre és egyéb mutatványokra hegyezték ki, ezért hajlamosak voltak a kopásra is, ami mondjuk leginkább a fennmaradt példányok küllemén látszik. Az biztos, hogy nem volt egy sikeres vonal….bár két évig a kínálatban tartották őket, de ha jól tudom, csak három féle modell készült belőlük, amit aztán 2-2 színváltozatban forgalmaztak.

Cargantua 1987-1988

Úgy látszik a Matchbox se tudta kivonni magát a 80-as évek „robotlázából”. El tudom képzelni, hogy látván a Transformers és más robotos brandek sikerét, a Matchboxnál elkezdtek izzadni, hogy valami ilyesmit nekik is ki kéne hozni, ezért ezt a robotos zsánert a Robotech és a Voltron mellett, valahogy rá akarták húzni a kisautóikra is. Az eredmény ez az elég ütős Cargantua robot lett, ami lényegében egy kisautó tároló és kilövő szerkezet. A nagy piros robot önmagában egy elég esztétikus játék, aminek a lábába, kezébe, testébe, vállába, sőt a fejébe is kocsikat lehetett tenni. A hátán lévő szárnyak levehetőek és a végtagokhoz csatlakoztatva indítópályaként használhatóak a kilövővel ellátott kezeknél. 18” magas és szinte mindene mozog, aminek köszönhetően elég jól pózoltatható. A készlethez járt egy fekete Cargantua kisautó is, ami elvileg a robot agya volt. Elég drága cucc volt, de szerintem nem volt ez egy rossz ötlet és őszintén szólva simán elfogadnék egyet. Süt belőle, hogy a Matchbox egy ütős, zászlóshajó terméknek szánta, ám ezt a szerepkört biztosan nem sikerült ellátnia. Ugyanakkor azért elég sokat eladtak belőle.

Lazertronic/ Light & Sound 1987-

Ahogyan minden játékgyártó, úgy a Matchbox is adott ki fényt illetve hangeffekteket kibocsájtó játékokat és ezt a képességet nem is szűkítették le egyetlen termékkörre. Persze alapjáraton leginkább az 1:64-es kisautókból adták ki a legtöbb ilyet, de a Super Kings sorozatban is előfordult, hogy ilyesmi képességet adtak 1-1 autónak illetve a Connectables-nél is voltak hasonló elemek. Ezek általában gombnyomásra hangot adtak ki és / vagy működésbe hoztak valamilyen fényforrást, így főleg rendőr, tűzoltó vagy mentőautóknál találkozhattunk ezzel a kunszttal. Ez egy elég általános képesség, ami minden gyártónál előfordult, így teljesen beépült a Matchbox alap kínálatába is, tehát a 80-as évektől kezdve egészen a napjainkig találkozhatunk ilyen a járművekkel. 1990-1996 között Lazertronic volt a termékvonal megnevezése, aztán nevezték át őket Light & Sound-ra, de később a különféle beszédhangokat kiadó járgányokat például Real talking-nak nevezték. Általában a már korábban kiadott járgányokat alakították át ezekhez, így ugyanazokat a formákat újra el lehetett sütni ezeknél a vonalaknál is.

Road Blasters 1987-1988

Bár nem ez volt a jellemző, de azért előfordult néha, hogy a Matchbox is adott ki licenszelt témákat a 80-as években. A Road Blasters is ilyen volt, bár elsőre nem hiszem, hogy sokaknak megvan az Atari / Arcade játék, amihez kapcsolódóan ezek a járművek megjelentek. Volt ilyen nevű anime rajzfilm is, de az nem tudom, hogy kapcsolódik-e a számítógépes játékhoz… a témájuk mindenesetre hasonló. Az egész Road Blasters egy Mad Max ihletésű valami. Az alap kocsikra mindenféle páncélt, fegyvert, tolólapátot és egyéb kiegészítőket lehetett aggatni, amitől a járgányoknak erősen poszt-apokaliptikus hatása lett. Volt két szembenálló frakció, adtak ki melléjük nagyobb járgányokat és szétnyitható bázist is, így ez egy meglehetősen kerek termékvonal hatását kelti. Nem is néznek ki rosszul ezek a cuccok és biztos, hogy jól el lehetett velük játszani, bár nem kelti éppenséggel békés játék benyomását. Ennek ellenére nem terjedtek el túlságosan és hamar abbamaradt a forgalmazásuk.

Power Lifters / Turbo 2 1987-1989

A hátrahúzós autók…. azt hiszem ez az a termékkör, amivel kb. mindegyik korombeli férfi rendelkezett a  gyerekkorában. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a Matchbox-tól, hiszen ez is egy eléggé alapvető funkció volt, amit millió gyártó beépített a saját játékába, már az 50-es évektől kezdve. Természetesen a Matchbox se maradt ki a sorból, de talán az mindenképpen különlegessé teszi őket, hogy a sima „hátrahúzom a kocsit és elindul előre” működést ők igyekeztek némi extrával is feldobni. A Power lifters szériában kissé elnagyolt, Nascar-szerű kocsikat adtak ki, viszonylag nagy hátsó légterelőkkel és kétféle sebességet produkáló hátrahúzós mechanikával. A motort egy kulccsal kellett felhúzni, aminek hatására a kocsi lassan indult el, de utána begyorsult és úgy ment, hogy az autó eleje felemelkedett. Ez egész vagányul nézett ki. A Turbo 2 és a Turbo specials esetében a működés nagyjából hasonló volt, de egyrészt ezek kevésbé elnagyolt kidolgozású járgányok voltak, másrészt itt nem emelkedett fel a kisautók eleje. A 80-as évek végén ugyanakkor ez már nem volt egy túl formabontó újdonság, úgyhogy viszonylag hamar lezavarták ezt a három sorozatot. Ugyanakkor a hátrahúzós mechanizmus később se tűnt el teljesen, hiszen később is adtak ki ilyen darabokat például a Thunderbirds szériában és a 2000-es években is.

Lock Ups / Burnin Key Cars /Thunder Machines/ Alarm Cars 1987-1995

Itt most többféle kocsit is egy füst alatt fogok tárgyalni, mert ezeknek a vonalaknak lényegében ugyanaz az alapfelállása. Van egy kisautó, ami mellé jár egy kulcs… a kulcsot bedugva és elfordítva pedig a kisautó valamilyen kunsztot tud csinálni. Ez a kunszt persze vonalanként eltérő, a Lock ups-nál, az amúgy nyitható ajtókat és a kerekeket zárhattuk le a kulccsal, az Alarm Cars esetében a riasztót aktiváljuk vele, a Burnin Key Cars-nál pedig a bedugott, majd megnyomott kulccsal lehetett kilőni az autót. Ez utóbbinál a kulcsokhoz egy-egy egyedi kulcstartó is járt, ami illett az autó festéséhez. A Thunder Machines-nál pedig megint csak kilövő funkciót látott el a kulcs, de ennél az, hangeffekteket is ki tudott adni. A kulcsos kocsik a 80-as évek közepén jelentek meg és különféle neveken egészen a 90-es évek közepéig lehetett velük találkozni. Azt nem mondom, hogy ezek voltak a leginnovatívabb Matchbox-ok valaha, de érdekes színfoltjai voltak a Matchbox akkori kínálatának.

Super Color Changers 1988-1989

Színváltós autókat nem csak a Matchbox gyártott, sőt úgy sejtem, hogy nem is ők alkalmazták ezt az ötletet először. Az biztos, hogy ők 1988-ban adtak ki először színváltós festéssel ellátott kisautót, nagyjából egy időben a hasonló funkcionalitású Hot Wheels járgányokkal. Ugyanakkor ez az a funkció, ami a mai napig jelen van gyakorlatilag mindegyik gyártó eszköztárában, így manapság is tudunk hasonló játékokat vásárolni. A funkció viszonylag egyszerű, az autó olyan festékkel van megfestve, ami hideg vagy meleg hatására megváltoztatta a színét. A Matchbox verziója a többi gyártóhoz képest talán annyiban volt más, hogy az alapszínt mind hideg, mind pedig meleg víz hatására változtatta, így egy autó három féle külsővel rendelkezett, ráadásul a kocsikat többes pakkokban is meg lehetett venni. Alapvetően ez egy vicces dolog volt, nekem is volt kis koromban ilyen kocsim (bár nem Matchbox) és elvoltam vele. Szerintem ez egy sikeres újítás lehetett, bár talán a Hot Wheels verziója jobban bekerült a köztudatba, így a Super Color Changers-t viszonylag hamar, 1989-ben abbahagyták. Később aztán többször is újra adtak ki még színváltós autókat, így mára ez a dolog a kisautó paletta természetes részévé vált.

Connectables 1989-1993

Mi lenne, ha egy kisautót szét lehetne szedni több darabra, majd a darabjaikat tetszőlegesen kombinálva új, akár extrém hosszú járműveket is kialakíthatnánk? Ez volt a Matchbox Connectables alapgondolata és mint játékötlet szerintem működött is. A főként műanyagból készült járműveket általában 2-3 fő darabra lehetett szétszedni, amelyek egységes peg-ekkel kapcsolódtak, így gyakorlatilag bármelyik járgány darabjait egymáshoz lehetett illeszteni (legalábbis középső darabok közbeiktatásával mindenképpen). Nagyjából 1989- 1994 között forgalmazták és az egészen kicsi alapdarabok mellett több járműből álló szetteket illetve nagyobb, bázis jellegű készleteket is a piacra dobtak, sőt még egy nagy helikoptert is, amit szintén több darabra lehetett szedni. Később fény és hanghatásokat is produkáló darabokat is kiadtak. Egészen egyedi és változatos konstrukciókat lehetett belőlük előállítani. Az első két évben egészen sikeres vonal volt, a gyerekek is kedvelték, amire rásegített az erős marketing kampány, ám a lendületes kezdés után a népszerűség hamar kifulladt. A 90-es évek elején még igyekeztek tematikusabb készletekkel felfrissíteni a kínálatot, de a keresleten már ez sem segített, így 1993 körül (A Tyco felvásárlás után) befejezték a gyártását. Korlátozott mennyiségben, de hazánkban is lehetett kapni, így erre ti is emlékezhettek.

Graffic 1991-1994

A Matchbox Graffic elgondolása az volt, hogy a gyerekek mindig is szerettek kreatívkodni a kisautókkal. Lefestették őket, filctollal rajzoltak rájuk vagy matricákat ragasztottak a gépekre, úgyhogy abszolút nem tűnt hülyeségnek egy olyan termékvonal bevezetése, amiben mindezt a kreativitást „legálisan” élhették ki a gyerekek. A Graffic vonalban így csupa fehér színű járművet adtak ki, aminek a felülete, akár egy festővászon, a gyerekek rendelkezésére állt, hogy azt maguk fessék meg. Ehhez a Matchbox kifejezetten erre a célra kifejlesztett filctollakat rakott a csomagokba, a kisebb pakkokba három félét, a nagy csomagokba hatot, így a gyerekek többféle színnel rajzolhatták meg a járgányok mintáit. A Graffic csomagokból is voltak tematikus kiadások, az alapmodelleket Graffic Traffic-nek, az épületdarabbal kiadott készleteket Graffic City-nek, az adott alapra többféle felépítménnyel ellátott kocsik csomagjait Graffic Custom Cars-nak nevezték, de a lényege mindegyiknek ugyanaz volt… Később voltak olyan csomagok is, amibe csillámot vagy éppen matricákat is tettek, így igyekeztek bővíteni a dekorálási lehetőségeket. Persze a dekoráció maradandó volt, így manapság ezek a megfestett példányok nem igazán keresettek, viszont a tiszta fehér példányok elég jó kis áron szoktak gazdát cserélni. A Graffic vonal sosem volt igazán egy headliner Matchbox téma, de azért 1991-től 1994-ig gyártásban tartották. Nagyjából ez is a Tyco felvásárlás után fújt ki, a márka megújításának jegyében. A téma alapötlete szerintem nem volt rossz, de mondjuk úgy, hogy azért nem minden kissrácnak sikerült szépen kifesteni a modelleket.

Hot Foot Racers 1991-1992

Az innovációnak is vannak zsákutcái, amik sehová sem vezetnek. Nem minden ötlet jó és vannak olyan ötletek, aminek nem igazán kellett volna teret engedni. A Matchbox Hot Foot Racers pontosan ilyen és ha  meglátom ezeket a játékokat bennem a „ki a jóisten engedélyezte ezt?” illetve a „mi ez a borzalom?” kérdések fogalmazódnak meg. A Hot Foot Racers egy lábra csatolható autókilövő, amit lábbal is kell vezérelni. Egy-egy végtelenül gagyi, a korábbi Matchbox-okhoz képest abszolút méltatlan tömény műanyag kocsit tudott kilőni az oldalán található gomb segítségével. Ilyen névvel egyébként a Hasbro is forgalmazott kilövős autókat a 70-es években, de ott legalább nem egy műanyag papucs szolgált kilövő gyanánt. Összesen négy félét gyártottak belőle és talán nem meglepő, de nem arattak túl nagy sikert. Szerencsére nem is erőltették őket túl sokáig. Manapság is meg lehet venni őket bontatlan állapotban, gyakorlatilag fillérekért, de így se túl nagy értük a tolongás. A listán szereplő más cuccokhoz képest, ez egy kifejezetten béna ötlet, borzalmasan gagyi kivitelezésben.

Persze sok egyéb téma kimaradt a felsorolásból, de igyekeztem a legtipikusabbakat összeválogatni. Beszélhettem volna még a Locomobil terepasztalról, a Lasers szériáról, a Demolition Cars széteső autóiról vagy a Pocket Rockets-ről is, de talán majd egy másik epizódban. Az biztos, hogy ugyan a Matchbox-ra általában az alapmodellek vagy a Motor City cuccok miatt emlékszünk vissza szívesen, de azért ezek a mellékvágányok is fontos részei a márka történetének. No meg talán van itt olyan kedves olvasó, aki szerette valamelyiket.

Ha valakit bővebben is érdekelnek a Matchbox-al kapcsolatos infók, történeti dolgok, azoknak ajánlom a Matchbox memories blogot, ami szerintem egy igazán színvonalas oldal és magam is szoktam néha olvasgatni.

TB