G.I.Joe Micro Collection insert 1988-ból
G.I.Joe Micro Collection insert 1988-ból

Az egyik múlt heti csomagomban találtam egy 1988-as G.I.Joe insertet, ami az úgynevezett Micro collection figurákat hirdette. Erről rögtön eszembe is jutott, hogy ezekről a mini G.I.Joe-król viszonylag kevésszer szokott szó esni, pedig itthon is sokan találkozhattak velük gyerekkorukban.

02_127.jpg

Nem csak a Star Wars figurák esetében, hanem gyakorlatilag minden játékvonalnál, minden időszakban előfordult, hogy az akciófigurák mellé különféle figyelemfelkeltő ajándék ...

Kihajtogatható Lego Space insert 1983-ból
Kihajtogatható Lego Space insert 1983-ból

Sajnos tegnap teljesen elfeledkeztem a szokásos heti Lego papíráruról, de ezt most természetesen pótolom. Ma egy 1983-as egészen bájos kihajtogatható insertet hoztam nektek, ami kizárólag a Space témára koncentrál. Ugyan az adott évből már szerepelt itt hasonló , így a képek is ismerősek lehetnek, de az a darab egy kombinált, Town-Space insert volt, ez pedig csak egyedül Space. A képek magukért beszélnek, igazából a szokásos korabeli minőséget látjuk, de külön ...

Egy érdekes kincsvadászat története... a Kenner egyik elhagyatott épületéből
Egy érdekes kincsvadászat története... a Kenner egyik elhagyatott épületéből

Egy újabb érdekes történetet szeretnék megosztani veletek, amit a korábban már említett Star Wars / Kenner gyűjtő Sean Lehmkuhl osztott meg a nagyközönséggel. Sean egy történészi vénával megáldott, folyamatosan kutató-kereső Star Wars gyűjtő, aki páratlan mennyiségű belsős ereklyével rendelkezik a Kenner gyár berkeiből. Ezt persze egyrészt annak köszönheti, hogy Cincinnati-ben él, tehát a Kenner szempontjából helyi illetőségű, így egy csomó volt Kenner ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 25.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 25.rész

A Power of the Force Millenium Minted Coin széria érdekességei

01_137.jpg

A Power of the Force Star Wars figurák második felvonása gyakorlatilag megtestesíti a 90-es éveket a Star Wars figurák szempontjábó l. Egy meghatározó széria, ami ugyan manapság általában nem örvend közimádatnak, ám sokaknak ezek jelentik a gyerekkori figurákat. Ezen kívül a figuratörténeti jelentőségük is megkérdőjelezhetetlen. A vintage korszak után ez a sorozat már merőben más ...

1996-os Kenner Batman katalógus / poszter
1996-os Kenner Batman katalógus / poszter

Nemrégiben a birtokomba került egy jó nagy adag játékkatalógus, aminek darabjai mindenféle időből és területről tevődnek össze. Két Batman papíranyag is van köztük, amelyek mindig érdekesek és sokkal ritkábbak is mifelénk, mint mondjuk a G.I.Joe katalógusok. Ez a darab egy európai kihajtogatható poszter 1996-ból, ami a teljes Kenner által gyártott Batman palettát mutatta be az adott évből. Mivel ekkoriban nem csak egy Batman vonalat futtattak egy időben, ezért ...

Lego Technic Speed Slammers katalógus 2000-ből
Lego Technic Speed Slammers katalógus 2000-ből

A mai szkennelés áldozata egy Lego Technic altémához készült, mégpedig a Speed Slammers nevű, érdekes koncepciójú termékcsoporthoz. A Technic alapú, dragstereket és különféle egyszerű járműveket ábrázoló készleteket egy levegővel működő kilövőberendezéssel lehetett intenzív mozgásra bírni, akkor, ha az ember rácsapott. Ezzel az épitésen túl, egy másfajta játékélményt is megpróbáltak meghonosítani a Technic-en belül, hiszen ezeket lehetett ...

Top 10- R-es besorolású filmek, amiből gyerekjátékok készültek
Top 10- R-es besorolású filmek, amiből gyerekjátékok készültek

A 80-as 90-es évek…amikor mi gyerekek voltunk,bizony egy merőben más világ volt. Nem állítom, hogy jobb vagy rosszabb, csak éppen azt, hogy teljesen más. Igaz ez a zenére, a filmekre, no és persze a játékfigurák világára is és az utóbbi két kategória egymáshoz viszonyított fejlődéstörténete volt az, ami a cikk megírására késztetett. A két terület ugyanis mindenképpen eltérő pályát futott be, hiszen míg a játékfiguráknál fokozatosan egyre több dolog ...

Osztrák Carrefour játékkatalógus 1989-ből
Osztrák Carrefour játékkatalógus 1989-ből

A múltkori német játékkatalógusnál említettem , hogy azzal együtt a jóakarómnak köszönhetően a gyűjteményembe került egy másik, hasonló korból származó darab is. Ez egy osztrák példány, ami a vösendorfi, a mai Shopping City Süd területén található Carrefour áruház karácsonyi játékkínálatát mutatja be. Ez egy általános, mindenféle játékra kiterjedő kiadvány, és bár elég terjedelmes, 50 oldalas... de sajnos annyi jó cucc azért nem látszik benne, ...

G.I.Joe érdekességek - 62
G.I.Joe érdekességek - 62

Az NSI G.I.Joe termékei

Ebben a cikksorozatban már számtalan alkalommal foglalkoztam furcsa, érdekes vagy esetleg idióta kísérőtermékekkel, amelyeket a G.I.Joe brand közönségvonzó erejével igyekeztek eladni a gyártók. A mai cikk témája is egy ilyen kísérőtermék csoport, az amerikai NSI által gyártott G.I.Joe játékok lesznek.

  nsi2.jpg

A G.I.Joe ARAH brand indulásakor már rögtön megjelent egy csomó kísérőtermék a piacon, amelyeket a Hasbro a saját brandje ...

Lego Belville/Paradisa katalógus 1996-ból
Lego Belville/Paradisa katalógus 1996-ból

Néha kedvezni kell a női olvasóimnak is, hiszen pontosan tudom, hogy számos hölgy gyűjtő is szokta olvasni a blogomat...éppen ezért ma egy lányos Lego katalógust hoztam nektek 1996-ból. Természetesen ebben az évben a két kifejezetten lányoknak szóló téma a Belville és a Paradisa volt, de az utóbbit azért a fiúk egy része is kedvelte. A 8 oldalas, európai kiadványban azért leginkább a Belville-en van a hangsúly, hiszen ez a vonal akkoriban debütált és elég sokat ...

1993-as Lego Town insert
1993-as Lego Town insert

Bár tegnap is egy katalógus volt a porondon, de ettől még a szokásos pénteki Lego papíráru rovatot meg kell tartani...ma egy igazán klasszikus küllemű Town insert van a napirenden, aminek a címlapképe szerintem mindenkinek ismerős, aki a 90-es évek elején volt gyerek. A rablós-rendőrös-Octan-os Town időszak volt szerintem a legjobb a téma történetében és ez a lap pontosan ezt idézi meg. Látszik egy-két kisebb készlet is, de inkább itt a téma általános ...

Német Toys R Us katalógus 1991-ből
Német Toys R Us katalógus 1991-ből

A héten egy egészen szuper ajándékcsomagot kaptam az egyik jóakarómtól (ez úton is köszönöm neki)....két német játékkatalógust a 90-es évek legelejéről, amire mondhatom azonnal beindult a nyáltermelésem. Gyerekkorom óta imádom a korszak német játékipari anyagait, hiszen 85-ös gyerekként én az RTL, SAT1 és a Pro7 rajzfilmblokkjain szocializálódtam és örökre beégtek az agyamba az ott látott játékreklámok. A kettő közül a Toys R Us szóróanyaga az ...

13+1 G.I.Joe járművekkel kapcsolatos érdekesség
13+1 G.I.Joe járművekkel kapcsolatos érdekesség

Régen volt már ilyen jellegű cikk, ezért úgy gondoltam ma is összeszedek nektek 13+1 kisebb G.I.Joe érdekesség csomagot, ám most nem a figurákkal, hanem kizárólag a járgányokkal kapcsolatosan. A járgányok legalább annyira fontos részei voltak a vintage Joe világának, mint a figurák és ez a terület is legalább annyi jópofa információt tartogat, mint a figurákkal kapcsolatos dolgok. Úgyhogy nem is húzom is időt jöjjön 13+1 G.I.Joe járgány és a hozzájuk ...

Lego Ideas Book 1987-ből
Lego Ideas Book 1987-ből

A mai szkennelés rovatban rendhagyó módon nem egy Lego katalógus vagy insert fog szerepelni…hanem valami egészen más. Pár hónappal ezelőtt az egyik katalógusos csomagomban volt egy nagyon rossz állapotú Lego építőkönyv, azaz Ideas Book, amit gyakorlatilag azóta csak kerülgettem. Elsősorban a katalógusokat és az inserteket gyűjtöm, az ilyen építőkönyvekre nem vagyok ráállva, ezért nem is igazán tudtam, hogy mihez kezdjek vele. Túl rossz állapotú, hogy ...

Kajli cuccok 2.rész - A sohasem volt mexikói fekete Wampa legendája
Kajli cuccok 2.rész - A sohasem volt mexikói fekete Wampa legendája

Az előző epizódban mutattam nektek egy esetet , amikor egy különlegesnek, ritkának ható figurát az alkotói azért hoztak létre, hogy módosabb gyűjtőket verjenek át vele és így némi haszonra tegyenek szert. Ma ugyanakkor egy egészen másfajta kajli áru lesz a középpontban, amelyet inkább viccből találtak ki, de a kerettörténet annyira hihetőre sikerült, hogy a sztori önálló életre kelt és sokan ténylegesen elhitték a cucc létezését. Konkrét, anyagi kárt ...

Játékok a Polcról

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (18) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (51) batman and robin (6) batman animated (20) batman beyond (3) batman és robin (5) batman figurák (35) batman figurák története (26) batman forever (6) batman katalógus (3) batman of the future (2) batman reklám (11) batman returns (3) batman toys (30) batman visszatér (3) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (2) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (8) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (2) bolhapiac (2) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (37) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (4) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (2) duplo (4) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (16) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1450) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (16) figura és játékfeszt (12) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (279) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (20) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (220) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (7) gyűjtés (5) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (725) hasbro játékok (728) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (301) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (3) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1531) játékbolt (23) játékbörze (2) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (15) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1527) játékok a polcról (9) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (381) kenner (343) kennertoys (327) kenner figurák (326) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (586) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (95) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (385) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (4) lego jurassic park (1) lego katalógus (305) lego katalogus (308) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (152) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (73) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (9) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (26) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (9) nintendo katalógus (1) nintendo reklám (3) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (6) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (13) playmobil katalógus (3) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (65) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (66) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (9) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (12) recard (1) régi játék (1176) régi játékok (1148) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (21) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (6) saber rider (2) saga (9) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (2) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (685) starwarsfigures (581) starwarsjármű (94) starwarstoys (668) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (683) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (528) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (573) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (81) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (16) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (41) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (18) tomy (1) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1203) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (10) transformers (71) transformers beast wars (3) transformers g1 (57) transformers g2 (9) transformers katalógus (12) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (15) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (316) vintage (890) vintagejátékok (1012) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (997) vintage collection (55) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (4) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (3) wwf (7) wwf figurák (11) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása