A mai szkennelés alanya gyakorlatilag a papírárú gyűjteményem legkülönlegesebb darabja volt. Kereskedőknek szóló Lego anyagokat már mutattam nektek korábban is, ám ez a mai még azoknak a soraiból is teljesen kilóg. Ez voltaképpen egy tiszta, belsős marketinganyag, amelyet azok a nagy játékkereskedők…
Ma a szokásos pénteki szkennelős rovatban rendhagyó módon nem egy Lego katalógust fogok mutatni nektek, bár azért egy kicsi abból van benne. Ehelyett egy igazi régi, békebeli hangulatot árasztó osztrák játékkatalógus lesz ma terítéken. Szeretem az ilyen típusú, erősen pince/padlás szagú példányokat,…
Bár a Lego Space-el kapcsolatos anyagokat azért már egészen jól lefedtem, azért még mindig be-be akad 1-1 olyan, ami eddig még nem szerepelt. Például ez az 1980-as kihajtogatható insert, amiből azért a képek ismerősek lehetnek, hiszen más anyagokban is előszeretettel használták őket. Nagyon kellemes…
A mai szkennelés áldozata és 2003-as insert volt, ami egy City jellegű témához az Island Xtreme Stunts-hoz kapcsolódik. A főoldal teljesen City jellegű, kissé sablonos, a készleteket 1-1 buborékban ábrázolták, ami mögött egy tengerparti látkép látható. Semmi igazán eredeti. A készleteket én annyira…
A mai szkennelés áldozata ismét egy amerikai Lego papíranyag volt, mégpedig a nem annyira legendás 2002-es évből. Az amerikai insertek egy picit más felosztásban készültek, mint az európaiak, ezért a fő oldalon 4 egyenlő ablakban láthatunk egy-egy ízelítőt az akkori fontosabb témákból. A hátoldalon…