A Batman akciófigurák története - 7.rész

Folytatjuk a Batman-es sorozatot és a mai részben a múltkori Batman Animated egyik spin off-jával, a Batman Mask of Phantasm figurákkal fogok foglalkozni.

s-l1600_33.jpg

Az előző epizódot (ITT OLVASHATOD)

A Batman Animated rajzfilmsorozat elképesztően sikeres volt és olyannyira jó volt a fogadtatása, hogy a Warner elhatározta, hogy a sikert meglovagolva készít egy egészestés Batman rajzfilmet is.

81hjjjqshwl_sl1500.jpg

Ez lett a Mask of Phantasm, amit természetesen ugyanaz a csapat készített, mint a sorozatot. Ugyanúgy Timm rendezte, Dini írta és a szinkronhangok is azonosak voltak. Az animáció stílusa, a zene és a karakterek jellege is teljesen azonos volt. Eredetileg direkt VHS kiadásként tervezték megjelentetni, ám a sorozat nagy sikerén felbátorodva a Warner végül úgy döntött, hogy a mozikban is bemutatják (nem tanultak a 10 évvel korábbi Transformers buktából). A bemutatóra végül 1993 december 25.-én került sor, de sajnos a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ugyan a rajzfilm minősége jó volt, a sztorija is rendben volt és feltűnt benne egy pár Batman alapkarakter, de végül mégis bukás lett a dologból. A kritikusok ugyan jó véleménnyel voltak a filmről, ám sajnos ez sem segített azon, hogy a 6 millió dolláros készítési költségeket visszahozza a produkció. A dolog sikertelenségében állítólag a Warner volt a hunyó, aki nem költött eleget a film reklámozására. A bukást leszámítva viszont, a film tényleg egészen jó volt és van egy két történelmi érdeme, ami azóta erősen felértékelődött.

Ez volt például az első egész estés DC rajzfilm…. és ez ki is jelölte azt az utat a Warnernek, amelyet a mai napig követnek. Ugyanis még manapság is készítenek minden évben egészen sikeres egészestés rajzfilmeket a DC karakterek történeteiből és már kivétel nélkül egyenesen otthoni felhasználásra. Tehát mondhatjuk, hogy tanultak a bukásból (Nekem egyébként az Under the Red Hood a kedvencem). Az is bebizonyosodott, hogy egy ilyen hangvételű rajzfilm megállja a helyét 74 percben is. Manapság már az egyik legjobb egészestés DC rajzfilmnek tartják a rajongók. Általában azok, akik kedvelik a sorozatot, kedvelni szokták a Rém álarcát is. Nekem is tetszett.

Természetesen a rajzfilmhez készült figurákat most is a Kenner gyártotta. Ám ezek tekintetében most nincsen túl sok újdonság. Nyilván nem készítettek új gyártósorokat egy ilyen kicsi spin off játéksorozathoz, amit párhuzamosan forgalmaztak a „normál” animated szériával. Úgyhogy a meglehetősen kevés, mindössze 7 kiadott figura külleme, mérete és jellege teljesen azonos a Batman Animated sorozatban kiadott játékokéval. Most is a Batman változatokra helyezték a fő hangsúlyt, a 7 figurából 5 a bőregér valamilyen megjelenési formája. Persze ezek most is olyan külsővel bírnak, ami nem igazán szerepelt a filmben. A figurák csomagolása viszont félig meddig egyedi. A karton mérete azonos, de más az alakja és persze más rajta a grafika is. A téglalap alakú karton felső részén egy köpenyes Batman alak látható, amelyre a film logóját nyomták. A jobb oldalon pedig egy kisebb, rajzolt karaktergrafika található. A bliszterben most is a jobb oldalon van a figura, a balon pedig a kiegészítők. A card hátoldala viszont a logó kivételével, szinte teljesen megegyezik a Batman Animated kártyák hátoldalával.

batmanretro-front.jpg

batmanretro-back.jpg

Ezeket a játékokat nem forgalmazták olyan széles körben, mint a sima Animated sorozatot. Nem emlékszem rá pl. hogy itthon lehetett volna őket kapni, de nyugaton is kevesebbet hoztak belőlük forgalomba. Manapság az animated sorozatot kedvelő gyűjtők általában ezeket is be szokták szerezni, mert végülis összetartoznak. Általában sok eladó példány szokott belőlük lenni még bontatlan formában is és az áruk sem túl magas. Pár ezer forintért mindegyik darab beszerezhető.

Amint azt feljebb írtam, összesen 7 figurát adtak ki ebben a sorozatban, deluxe figurát, járművet és playsetet illetve egyéb kapcsolódó termékeket viszont nem. Némelyik figurából ugyanakkor többféle változat is létezik, ezeket az egyes karaktereknél fogom taglalni. A játékvonal minden tagját 1993. decemberében adták ki, egy hullámban, közvetlenül a film bemutatása előtt.

header_5.jpg

És most nézzük őket részletesen

Batman (Decoy) – Jellegében hasonlít az Animated-ben kiadott Bruce Wayne figurához, de alkatrészeiben azért teljesen új. Itt is Batman civil külsejét kapjuk meg, bár a test olyan mintha páncél lenne rajta. A mellé adott Batman ruha segítségével, egy mozdulattal piros Batman-né alakítható. A másik kiegészítő egy csáklya, ami egy zsinórral csatlakozik egy orsóhoz, így Batmant fel lehet lógatni bárhová. Ez egészen normálisan néz ki.

batmandecoy-front.jpg

dec.jpg

dec2.jpg

Batman (Rapid Attack) – Ugye vele már a múltkor is találkoztunk, hiszen animated hátlappal is kiadták. Ez a figura a Combat Belt Batman átfestett változata, tehát egy öv van hozzá, amire fel lehet erősíteni a kampó kilövőt.

batmanrapidattack-front.jpg

rapid2.jpg

rapid3.jpg

Batman (Retro) – Az jó kérdés, hogy ez mitől retro batman :D Érdekes a név választás. Ő egy elég sima ezüstös színű Batman, amihez egy denevér formájú pengékkel ellátott lándzsát adtak illetve egy kézifegyvert.

batmanretro-front.jpg

12_7.jpg

Batman (Tornado) - Ugye vele már a múltkor is találkoztunk hiszen animated hátlappal is kiadták. A kék foltos Batman figurához egy igen gagyi hatású propelleres fegyvert illetve egy lélegeztető maszkot adtak, amelyet az övhöz lehetett csatlakoztatni. Abszolút nem értem ezt a kiegészítőt.

batmantornado-front.jpg

batmantornado-animated-front_1.jpg

tornado.jpg

Batman (Total Armor) – No itt maga a figura is elég érdekes, kicsit olyan mintha lovagi páncél lenne rajta vagy szamurájos vagy én nem is tudom mire akar ez hasonlítani. Mindenesetre nekem tetszik, mindenképpen pozitívan kilóg a sima színes Batman-ek sorából. A testpáncél amúgy levehető róla és alatta egy sima bordó Batman van, úgyhogy ennek nincs túl sok értelme. Egy egészen jó sisakot, egy bumerángot és egy két részből összeállítható pajzsot adtak hozzá, no meg a testpáncél darabjait, de az eleve rajta van a figurán. Az 5 itteni Batman figura közül nekem ez tetszik a legjobban.

batmantotalarmor-front.jpg

total1.jpg

total2.jpg

Joker (Jet Pack) – Az egyik kedvenc Joker figurám, szerintem nagyon jól sikerült. Úgy emlékszem, hogy ezzel a Jet Pack-al látható volt a filmben is. Kiegészítőnek a hátára rakható Jet packot kapott amiből egy olyan cső jön lefelé, amivel meg tudja fogni Batmant, illetve egy repülős sapkát, ami szerintem nagyon jól néz ki. Kétféle változat is létezik belőle, a zöldes arcú és a fehér arcú, tehát az arcfestésben térnek el egymástól.

jetpackjokergreenface-front.jpg

jetpackjokerwhiteface-front.jpg

jokerwhiteface.jpg

jokergreenface_1.jpg

jokk.png

Phantasm – A címadó főszereplő karakter és szerintem nagyon jól sikerült megoldani. Sajnos el is spoilerezi , hogy ki a „Rém” viszont cserébe legalább bitang jól néz ki. Az alapfigura Andrea, akit egy sima fekete testel csináltak meg, de nem is kellett ennél részletesebb, mert a „Rém” ruhát rá lehet húzni, hasonlóan a Bruce Wayne figurák ruháihoz. Ezen kívül egy pisztolyt és a kezére tehető pengés kesztyűt adtak hozzá. Na őt elfogadnám.

phantasm-front.jpg

phantasm.jpg

phantasm2.jpg

A Mask of Phantasm figurák nem túl elterjedtek, ám van közöttük egészen jól sikerült darab is. Én legalábbis némelyiket elfogadnám.  Én úgy gondolom, hogy akár még több figurát is elbírt volna a sorozat, no de persze nem Batman-ből.

Jövőhéten megyünk tovább, tartsatok velem akkor is!

 TB

2018-05-10_220940.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7013906812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BatmanTAS 2018.05.12. 12:58:09

Szuper volt! :))
Megvan a Rém is nekem, bár kiegészítői nélkül, de az álarcával...csinos kis figura
A Retro Batmant jobban megnézve, a kesztyűjén nincsenek tüskék, hosszabb az fején a szarva mint a többi Animated Series-es Batmannek,eltérő az alap öv mintája és színe is és a batman jel maga is eltérő. Ha próbálom a retróra ráfűzni, akkor a Tim Burton-os Batman film vonásait vélem felfedezni a dologban, de ez csak egy tipp.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.25. 10:30:58

hát ő, eddig úgy tudtam, hogy előbb volt a mask of egész estés, és annak a sikerén felbuzdulva estek neki a TAS-nak?!
Nem így volt?

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2018.05.25. 10:37:50

@doggfather: biztos h nem a Mask of phantasm bemutatója 1993 dec 17 az animated sorozatnak 92 szeptember. Több mint 1 éve ment az animated mire ezt kiadták

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.28. 11:30:04

@Tota12: hínnye.
évekig rosszul tudtam, mondtam.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása