A Batman akciófigurák története - 13.rész

Legends of Batman - Warner Brothers Exclusives

1995-ben a Kenner a Warner Brothers kérésére a Legends of Batman sorozatnak készített egy exkluzív alvonalat, amely a kiadott Legends of Batman figurák átfestett változataiból jött létre. Ez volt a Warner Exclusive Batman sorozat.

w_1.jpg

Ezt a vonalat akár tárgyalhattam volna a sima Legends sof Batman keretein belül is, hiszen a festéseken és a csomagolásokon kívül nincsen eltérés a két sorozat között. Viszont úgy voltam vele, hogy tartalmaz annyi eltérést, ami miatt érdemes lehet külön kezelni illetve korábban a Crime Squad-ot is külön cikkben tárgyaltam, ezért itt is így döntöttem. Viszont ez a csapat annyira összefügg a Legends of Batman-el, hogy mielőtt nekifogtok, mindenképpen olvassátok el azt a cikkemet (ITT OLVASHATOD), mert ebben csak az eltéréseket fogom tárgyalni, a méretet, testfelépítést stb. nem írom le újra.

1_9.jpg

Az első és legfontosabb dolog….nagyon szerettem volna kikutatni, hogy ez a vonal mitől is volt exkluzív, de sajnos azon kívül, hogy a Warner kérésére csinálták a szériát, más infót nem találtam. Tehát az esetleges árusítási korlátozásokat és a miérteket nem tudtam kideríteni. Manapság a Warner exkluzív cuccoknál ez a jelző annyit tesz, hogy csak a Warner webshopjából lehet a cuccokat megrendelni, de ez akkoriban még biztosan nem ezt jelentette. Tippem szerint lehet, hogy a Warner élményparkjaiban, mozikban vagy ilyesmi helyeken lehetett beszerezni ezeket a játékokat, de erre konkrét bizonyítékot nem találtam. A játékokat nem reklámozták és a katalógusokban sem szerepeltek, így a képek gyűjtésénél most egy kicsit bajban is voltam, mert például bontott állapotban alig van róluk kép. 

2018-06-26_183645.jpg

Megintcsak jó kérdés, hogy miért volt még erre a vonalra is szükség. 1995 volt a legtelítettebb év a Batman játékok történetében és nem hiszem, hogy volt különösebb értelme a meglévő szériákra (Legends/New Adventures/ Forever/Crime Squad/Animated) még ráereszteni, egy ilyen „exkluzív” -gondolom kifejezetten a gyűjtőket megcélzó- alvonalat. Ezen kívül a Warnernek ezekhez a konkrét figurákhoz nem sok köze volt, hiszen nem filmen és nem rajzfilmen alapultak, tehát értelmetlen volt pont ezeket egy Warner exkluzív szériába kiválasztani.  Ennek ellenére három hullámban összesen 17 figurát adtak ki (újra) 1997-ig, de a járművek nem kaptak exkluzív kiadást. Ebből az is következik, hogy nem minden Legends figura kapott ilyen újrázást, volt, amit a single card-osok közül is kihagytak, de a deluxe illetve 2-pack figurákhoz egyáltalán nem nyúltak. Fontos kiemelni, hogy az alapul szolgáló Legends of Batman kiadásoknál a csomag tartalmazott egy gyűjthető kártyát is, de ezt ez a speciális kiadás nem örökölte. Hátrányára, hiszen azon kártyák némelyike egészen tűrhető volt.

66de86a891126e3586434110167f1876.jpg

A figurák és a javarészt a kiegészítőik is, a festést kivéve teljesen megegyeztek a Legends of Batman figurákkal. A csomagolás viszont igazán érdekes. Mindhárom hullám eltérő csomagolással bír és egyik sem hasonlít a sima Legends of Batman csomagok külalakjára. A karton alakja és a bliszter megegyezik az első két hullámnál, de a grafika teljesen új. Az első hullámban a karton alsó részén Gotham város házai látszanak, a felső részen pedig piros-feketével egy nagy Batman fej. Egy nagy Batman felirat van csak rajta illetve a karakter neve, ami elé odaillesztették a Special Edition kifejezést. Ennyi jelzi csupán, hogy valami extra dologról van szó. A hátsó részen, a baloldalon, egy érdekes elrendezésű checklist található, a jobbon pedig egy használati útmutató. Alul pedig ott virít egy Warner Brothers embléma - ennyiből látszik csak, hogy a Warnernek valami köze van ehhez a kiadáshoz.

nightwing-wb-front.jpg

nightwing-wb-back.jpg

A második hullámban enyhén ázsiai jellegű dizájnra váltottak. Itt piros a karton színe és egy nagy képregényes Batman ábrázolás látszik rajta, aminek a hátterében egy nagy bat szignál található. A Batman felirat itt féloldalasan olvasható, enyhén ázsiai jellegű betűkkel (de lehet hogy csak engem emlékeztet arra, nem tudom). A karton felső részére itt már kiírták, hogy Special Legeds Edition. A hátsó részt is megváltoztatták, itt egy majdnem az egész területet elfoglaló checklist látható plusz a felső részen egy rövid leírás az adott karakterről.

batmanknightsend-wb-front.jpg

batmanknightsend-wb-back.jpg

A harmadik hullám esetében már a karton formája is új. Ez már a Legends of the Dark Knight sorozat csomagolása alapján lett megcsinálva (ez a játékvonal majd egy következő részben fog bemutatásra kerülni). Itt kék a háttérszín és egy másik képregényes Batman ábrázolás szerepel rajta. A Batman logó itt némiképpen szolidabb, de ugyanúgy maradt a Special Legends Edition kiírás. A hátsó részén megint egy újfajta elrendezésben látható a checklist. 

firstmate_1.jpg

2_8.jpg

Amint említettem nincsenek róla információim, hogy hol és milyen számban értékesítették ezeket. Az biztos, hogy sok maradt fenn belőlük, túlnyomórészt bontatlanul, mert a nagy nemzetközi aukciós portálokon egyáltalán nem nehéz beléjük botlani. Az áruk valamivel magasabb, mint a sima Legends figuráké, de én úgy látom, hogy a keresletük nem sokkal nagyobb. Hazánkban én még nem találkoztam velük.

crudader_robins.JPG

És akkor most nézzük őket részletesen…..de mivel az egyes darabok tulajdonságai megegyeznek a sima Legends figurákéval, ezért most leginkább csak a színekről fogok tudni beszélni.

1.hullám – 1995

Batman (Crusader) – A Legends-es Crusader szürkés festésű változata. Ugye az eredeti az világoskék volt. A kiegészítők színe viszont maradt az eredeti.  

crusader_batman.jpg

crusaderbatman.jpg

Batman (Cyborg) – A Legends-es Cyborg Batman fekete- arany változata. A fegyver színe is fekete lett a korábbi ezüstről, de a lövedék maradt ugyanaz. Hát ez a figura így is csak egy fokkal lett szebb.

batmancyborg-wb-back.jpg

Batman (Future) – A figura alapvetően sötét, kékes zöld színe helyett itt világos zöld színt kapott. A kiegészítők maradtak az eredeti színüknél, de a páncél közepére arannyal felvittek egy Batman logót.

batmanfuture-wb-front.jpg

future2.jpg

Batman (Knightquest) – A Legends-es Knightquest Batman a piros-fekete-arany festése helyett itt barna-fekete kombinációt kapott. Ettől azért egy kicsit szolidabb hatást kelt, legalábbis nekem jobban tetszik ez. A kiegészítők maradtak az eredeti színüknél.

knightques.jpg

knightquest.jpg

Batman (Power Guardian) – Rajta tényleg csak egy minimálisat változtattak. A halvány lila alapszín helyett itt szürke festést kapott a figura. A kiegészítők színe maradt az eredeti, viszont a csomagba itt úgy került a cucc, hogy a páncélt rárakták a figurára nem pedig mellé. A fejtartása és az arc bőrszín festése is megváltozott picit, de összességében nem sokat változtattak rajta. Ezt a figurát nagyon nehéz lett volna „feljavítani” és hát nem is sikerült igazán.

batmanpowerguardian-wb-front.jpg

power3.jpg

power.jpg

Nightwing – Ez a Nightwing egy picit érdekesebb. A kicsit erősebb kék festés helyett egy másfajta kék színt kapott illetve minden, ami az alap figurán sárga volt itt aranyszínű lett, beleértve a rugós kilövőt is. Viszont érdekes, hogy Nightwing páncélját kispórolták ebből a kiadásból, így a figura kissé csupaszon áll a bliszterben.

nightwing-wb-front.jpg

night.jpg

  1. hullám – 1996

Batman (Knightsend) – Minden, ami az eredeti figurán kék volt, az itt fekete. Ami arany volt, az piros lett, és ami szürke az itt vagy ezüst, vagy fekete. Jól megkavarták. A figura jellege ettől teljesen megváltozott és azt kell, hogy mondjam, jobb lett valamelyest. Egy jóval sötétebb, keményebb figura képét mutatja így. A kilövő színe is szürke helyett fekete lett.

knightsend_2.jpg

knightsend2_1.JPG

Batman (Long bow) – A Robin Hood Batman-en igazából nehéz lehetett bármit is értelmesen átalakítani. A láb rész színét egy kicsit „Robin Hood-os” zöldre vették, a szíjjakét pedig barnára. A felsőtestet pedig jóval sötétebb zöldre festették, csakúgy, mint a köpenyét. A fegyverek is sötétebb barna festést kaptak. Összességében így ez a figura a sötétebb festésével, sokkal jobban néz ki, mint az alap kiadás.

longbow.jpg

long.jpg

Batman (Samurai) –A lila-fekete szamuráj Batman helyett itt most egy zöld-bordó szamuráj Batman-t zsákolhattál be. Hát nem nagyszerű? Ha lehet ilyet mondani, ez a karakter ebben a festésben jóval csúnyább lett, mint volt. A kiegészítők arany színén viszont nem változtattak.

samurai4.jpg

samurai_1.jpg

Batman (Viking) – A normálisnak mondható szürke alapszín helyett itt a méregzöld mellett döntöttek, ami a kiegészítők színéhez még kevésbé passzol, mint az előző kiadásnál. A fegyverek barna árnyalatán is világosítottak egy keveset.

viking2.jpg

viking_1.jpg

Riddler – Riddler kapott egy metálosabb zöld és lila árnyalatot, de alapvetően a színei és a jellege megmaradt. A kiegészítőjén sem változtattak semmit, úgyhogy itt nem erőltették meg magukat túlzottan az „exkluzivitással”.

ridler.jpg

ridl.jpg

Robin (Crusader) – Robin esetében is fémes színekre cserélték az eredetileg matt festést. Piros, fekete és zöld színeket használtak, ami eredetileg is volt a figurán, így azért annyira nem radikális a változás. A kiegészítők viszont ezüst helyett zöld színűek lettek.

crusader_robin.jpg

crusaderrobin1.JPG

crusaderrrobin.jpg

  1. hullám – 1997

Batman (Bucaneer) – Na, ennek aztán kellett még egy változat…. a test szürke helyett itt világoszöld, a köpeny sötétzöld a kiegészítők pedig ezüst helyett barna színűek.

buca_1.jpg

Batman (Dark Warrior) – A bordó alapszín helyett itt feketét használtak, némi pirossal kiegészítve. Az egész figurának ettől egy kicsit Spawn jellege lett, ami egyébként nem rossz. Ezen a darabon egy kicsit tudott javítani a festés, bár a kiegészítők, amelyek most piros színűek lettek ezüstről, továbbra sem tetszenek.

darkwarrior.jpg

dark_1.JPG

Batman (Gladiator) – Az enyhén ízléstelen kék alapon aranyszínű figurát itt némiképp szolidabb festéssel kék és ezüst használatával adták ki. A baltája is ezüst lett arany helyett. Ez egy fokkal azért tűrhetőbben néz ki így.

gladiator_1.jpg

gladiator2.jpg

Catwoman – A Legendsben egészen tűrhetően kinéző lila Catwoman, itt egy fekete-kék festési kombinációt kapott, ami csak abból a szempontból probléma, hogy a karakter régies megjelenéséhez ez a krómos kék szín abszolút nem passzol. A mászófelszerelést most fekete helyett szürke színben adták.

catw.jpeg

Joker (Laughing man) – A Laughning Man Joker alapból sem tartozott a legízlésesebb figurák közé és ezen nem segített az sem, hogy a korábban lila részeket itt feketére festették, a zöldeket pedig lilára. A kilövő meg aranyszín helyett ezüst lett. Az alapvetően gagyi külsőt nem tudta feljavítani az átfestés sem.

laughing2.jpg

laughing.jpg

Robin (First Mate)-A zorró Robint csak egy nagyon kicsit festették újra, így az alapvető jellege teljesen megmaradt. A zöld gatya fekete lett a csizma és a kesztyűk pedig fekete helyett zöldek. A felszerelések a fekete ezüst kombináció helyett itt bordó-sötétszürke színben pompáznak.

firstmate_2.jpg

first.jpg

Összességében ez a játékvonal is totál felesleges volt. A csomagolás és néhány esetben a jobb színhasználat ugyan azt eredményezte, hogy valamivel jobban néznek ki a Warner exkluzív figurák, mint a sima Legends-ek, ám ettől még nincs az embernek „exkluzív „érzete. Igazság szerint ez csak egy ordas bőrlehúzás volt és mára sem lett ebből a vonalból a gyűjtők által vágyott exkluzív csemege, aminek valószínűleg eredetileg szánták.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2814075113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (293) lego katalogus (295) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása