A Star Wars játékjárművek története - 3.rész

 Tie Interceptor

A járműves sorozatom következő részében legyen, mondjuk megint egy birodalmi járgány a porondon, mégpedig az egyik kedvenc vadászom. A Tie Interceptor engem mindigis jobban megfogott az agresszív formájával és a gyorsaságával, mint a kissé fapadosnak tűnő Tie Fighter, amiről már gyerekként sem hittem el, hogy komoly erőt képvisel.

tie-interceptor-2_b2250e79.jpeg

A Tie Interceptort a Sienar Systems hozta létre azzal a céllal, hogy a jóval költségesebb Advanced Tie helyett legyen egy hasonlóan gyors, de némiképpen gyengébb és olcsóbb vadász a birodalom légierejében, amely felveszi a versenyt a lázadók A-Wing-jeivel. A típus jól sikerült, ám az A-Wing még így is gyorsabb gép volt egy kicsivel, mint az Interceptor. Yavin előtt 3-ban kezdték el a típus rendszeresítését, ám az endori csata idején még mindig csak a birodalmi vadászok 20%-a volt Interceptor. A típus aztán a későbbiekben is rendszerben maradt és a birodalom maradéka nagy számban alkalmazta.

star-wars-battlefront-ii-vehicles-starfighters-tie-interceptor.jpg

Ilyen gépeket először a Jedi Visszatérben láthattunk a képernyőn, ahol az endori csatában nagy számban voltak jelen. Itt a harci jelenetek többségében azért jól kivehetően láthatóak voltak, de azért nem voltak túl sokat az előtérben. Természetesen ezen kívül is számos számítógépes játékban, képregényben és könyvben is szerepelt a típus, de feltűnt a Rebels animációs sorozat több epizódjában is. Sőt még a Last Jedi filmben is látható volt egy pillanatra hologram formájában. Mondhatjuk, hogy nem annyira ismert és jellegzetes gép, mint a Tie Fighter, de azért mégiscsak egy nagyjából közismert birodalmi alaptípusról beszélünk.

rotj_14.jpg

1983-óta természetesen egészen sokféle játék készült a Tie Interceptor-ból, de valahogy sokkal kevésbé volt előtérben, mint a Tie Fighter, annak ellenére, hogy az alakja szerintem sokkal szemrevalóbb. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a Tie Interceptor sem egy túl bonyolult gép, így viszonylag egyszerű dolga volt a gyártóknak a játékok tekintetében. Na de nézzük is meg, hogy milyen járgányokat faragtak belőle az évek során.

tieintcomp.jpg

Az első kiadás természetesen a vintage érában látott napvilágot, 1983-ban a Return of the Jedi játékvonalban. Ez rögtön egy remek darab volt, amely alakra és jellegre is szinte tökéletesen megidézte a filmben kevéssé látható gépet. Egyedül talán a színe egy kicsit fakóbb, mint kellene, de ez igazán elnézhető neki. Érdekes, hogy a datestamp 1978-as a gépen, miközben csak 83-ban adták ki, de valószínű, hogy ez azért van, mert egy korábbi Tie Fighter pilótafülke volt a kiindulási alapja az alkotóknak. A szárnyak gombnyomásra lepattinthatóak, ami a gép felrobbanását próbálja visszaadni. Ezen kívül a pilótafülke is kinyitható illetve a gép elektronikus funkciókkal is bír, tehát ha elemeket teszünk bele hangokat és fényt is képes kibocsájtani. Pilóta nem járt hozzá, de ez a korai időkben nem is volt jellemző. A csomagolás is nagyon jól sikerült és ez a gép így összességében egy nagyon kemény versenyző a vintage gépek palettáján. El tudom képzelni, hogy az akkori gyerekek mennyire odáig voltak érte.

vint.jpg

vint3.JPG

vint4.JPG

vint5.jpg

A következő Tie Interceptor 2001-ben jelent meg a Power of the Jedi sorozatban, Toys R Us exkluzívként. Azt már megszokhattuk, hogy ebben a vonalban a remek és változatos figurák mellett, legalább annyira jó kis járgányok születtek, úgyhogy egyáltalán nem meglepő, hogy a Tie Interceptor is ilyen volt. Ez a gép a vintage változaton alapul, de átfestették és több lényeges elemet is kicseréltek, például a pilótafülke üvege teljesen más. A funkcióik viszont nyilván megegyeznek, kivéve a hang és fény kibocsájtás képességét. A szárnyak gombnyomásra lepattannak és a kabintető is kinyitható. A gép mellé most járt egy Tie Fighter pilóta is, ami teljesen új figura volt és még a térdízülettel is rendelkezett.

potjtieinterceptorbxfr.jpg

potjtieintfront.jpg

potjtieintloose.jpg

Jó pár évvel később….2007-ben jelent meg a 30 th Anniversary sorozatban az Elite Tie Interceptor jármű, amely szintén Toys R Us exkluzív volt. A gép félig-meddig újrahasznosítás, hiszen a pilótafülke a 2007-es TAC Tie Fighter-ből, a többi alkatrész pedig a POTJ Tie Interceptorból származik. Kifejezetten ez a festés a Rogue Squadron képregényekben volt látható, tehát ez a járgány ma már szerintem a Legendák táborát erősíti. A szárnyak most is leoldhatóak, a pilótafülke pedig természetesen kinyitható. A jármű mellé járt egy Tie Fighter pilóta figura is, ami a 2004-es Tie Fighter Pilot átfestett változata mégpedig, a 181. repülőszázad színeire festve. A gép maga nagyon jól sikerült, jól mutatnak rajta a piros csíkok és az árnyékolások, a formája pedig szinte tökéletes.

tacelitetieintb1.jpg

tacelitetieintpilot1.jpg

tacelitetieint2.jpg

tacelitetieintpilot4.jpg

A következő állomás a 2009-es Legacy sorozat volt, amelyben megintcsak Toys R Us exkluzívként jelent meg egy szemrevaló Interceptor. A szárny a POTJ változat újrahasznosítása, ám a pilótafülke teljesen új. A szokásos lerobbanó szárnyak és a nyitható pilótafülke mellett itt még a vezetőülés is kapott egy katapult funkciót. A gép gyakorlatilag úgy jó, ahogy van….még a levehető sisakos pilóta is jól néz ki, amit mellékeltek hozzá. Ez a 2009-es Legacy Imperial Pilots csomagban található Tie Fighter Pilotjának a repackja, de minimális eltérés van a jelzéseik között. Talán ez az egyik legjobb kiadása ennek a járgánynak.

lc-723.jpg

lc-1035.jpg

lc-999.jpg

lc-1007.jpg

2013-ban a Vintage Collection részeként is kiadtak egy Tie Interceptort, ami Amazon exkluzívként látott napvilágot. Ez ugye annyit tesz, hogy csak az Amazon oldaláról volt megrendelhető. A gép maga új kialakítású volt, noha azért hasonlít a korábbiakra. A formája, a színei és a részletessége gyakorlatilag tökéletes, nem lehet belekötni semmibe. A pilótafülke is nagyon szépen kidolgozott és persze ennél is felnyitható a kabintető. A szárnyak is ugyanúgy lepattinthatóak, ahogyan a korábbi kiadásoknál. A csomagolása gyönyörűen sikerült, ami ekkoriban eléggé általános volt a Vintage Collection járműveknél. Ugye gyakorlatilag egy az egyben megpróbálták lemásolni az eredeti vintage dobozt, de azért könnyen ki lehet szúrni az eltéréseket például az erősebb színeket és a Hasbro emblémát.

tie-interceptor-the-vintage-collection-hasbro-tvc-038.jpg

tie-interceptor-the-vintage-collection-hasbro-tvc-030.jpg

tie-interceptor-the-vintage-collection-hasbro-tvc-003.jpg

tie-interceptor-the-vintage-collection-hasbro-tvc-018.jpg

Sajnos 2013 óta nem adtak ki újabb darabot, bár szerintem az igény meglenne akár egy Black Series kiadásra is.

lc-805.jpg

Természetesen a típus a Lego-nál sem maradt parlagon és bár relatíve sokféle kiadás létezik az Interceptor-ból azt azért mégsem lehet mondani, hogy egy gyakran kiadott járgányról lenne szó. Úgy is mondhatjuk, hogy nagyon kevés normál méretű szettet csináltak ezidáig belőle.  

6206.jpg

A 7181 UCS Tie Interceptor volt az első Lego megjelenése a gépnek. 2000-ben jelent meg és 703 elemből állt, ami akkoriban egy elég nagyméretű készletnek számított. A gép megjelenése szép, ámbár nem teljesen tökéletes, főleg a szárnyak tekintetében. A forma és a részletesség jó, de a szárnyak kialakítása egy kissé darabosnak hat legalábbis számomra. A színe némi kékkel lett feldobva, ami egy érdekes dolog, mert a filmben a gép szürke-fekete volt, de néhol enyhén kékes színűnek tűnt. Ezt a kékességet itt valamelyest megvalósították, de szerencsére azért nem estek túlzásba. A készlethez nem járt minifigura és máig egy klasszikus, keresett darabnak számít.

7181_l.jpg

7181.jpg

7181_1.jpg

Csak jó pár évvel később, 2006-ban látott napvilágot az első, és máig egyetlen normálméretű Tie Interceptor amely a 6206-os számot kapta. Valamiért a Lego nem nagyon törődött ezzel a géppel, pedig ha a Tie Fighter-ből remek közepes méretű szetteket lehetett csinálni, akkor ebből meg pláne lehetne. A 6206-os nem éppen egy tökéletes készlet, de a 208 alkatrészéből egy egészen pofás Interceptor-t lehet összeépíteni. Nagyjából jó a forma és jók az arányok is, de az elemek színénél kicsit túlzottan sok a kék, amelyet a filmben, ekkora mértékben azért nem láttunk. A régebbi készleteknél ilyen előfordul, de itt azért tényleg egy kicsit túlzásba estek, noha egyáltalán nem néz ki rosszul ez a szín. A kidolgozottság a 208 elemhez képest megfelelő. Nem annyira részletes, de nincs kirívó hibája sem. Egy minifigura is járt a készlethez, ami egy Tie Interceptor Pilot és noha ez hasonlít az átlagos Tie Fighter Pilotokhoz ám a sisakja mégis más. Ezt a figurát csak ebben a készletben és az Imperial Landing Craft-ban lehetett megszerezni. Azóta sem adtak ki kifejezetten Interceptor Pilot figurát, hanem a későbbiekben átváltottak a hagyományos TF Pilotra, akik a filmekben is vezették ezt a járművet. Véleményem szerint hatalmas szükség lenne egy 3-400 elemes Lego Interceptorra, mert az azért mégiscsak hallatlan, hogy egy ilyen alaptípust, normál méretben utoljára 2006-ban adtak ki.

6206a.png

6206.JPG

2954007381_c618135c3b_o.jpg

Természetesen az Interceptor-t is kiadták az előző két cikkben már említett kis bolygós sorozat első szériájában, 2012-ben. A 9676 Death Star + Tie Interceptor 61 alkatrészből épül fel és a méreteihez képest egészen jól hozza az Interceptor klasszikus formáját. A mellé adott Halálcsillag is teljesen frankó, ahogyan a Tie Fighter Pilot figura is, amelyet ezen kívül mindössze csak egy készletben használtak (persze más fajta TF Pilotból számtalan van).

9676_alt1.jpg

9676_alt2.jpg

9676-1.jpg

A 6965 Mini Tie Interceptor egy nagyon kicsi, mindössze 32 alkatrészből felépülő promóciós készlet volt, amelyet polybag-es és dobozos formátumban is kiadtak. Dobozos formájában csak a japán Kabaya Sweets cég promóciójában vett rész, míg zacskós változata a nyugati országokban is megszerezhető volt. Azt nem találtam meg, hogy ilyen formában pontosan hogyan forgalmazták, de gyaníthatóan bizonyos mértékű vásárlás után járt ajándékként. Maga a gép egy micro méretű Interceptor, ami jól hozza a színeket és a formát is. Amit ki lehetett hozni 32 elemből azt itt végülis ki is hozták. Minifigura viszont sajnos nem járt mellé.

6965-1.jpg

6965.jpg

6965_1.jpg

A 75031 Tie Interceptor egy micro méretű, 92 alkatrészből álló kis készlet volt, amely mellé egy Tie Fighter Pilot figurát adtak. Én a magam részéről sosem kedveltem igazán ezeket a micro cuccokat, mert ugyan megidézik az eredeti járművet, ám a minifigurákon kívül semmi értelmük. 2014-ben került a boltokba és a nagyon rossz szárny – pilótafülke arány miatt nekem erről a listáról ez a legkevésbé tetsző Interceptor.

75031.jpg

75031-1.jpg

A 2016-os 75146 Lego Star Wars Advent Calendar 3. napi meglepetése is egy Tie Interceptor volt, noha ugye egy meglehetősen egyszerű darab. A 16 elemből álló, falatnyi kis járgány viszont még így is sokkal jobban hasonlít a rendes Tie Interceptorra, mint az előző darab. Sokmindent mondjuk nem lehet egy ekkora géppel kezdeni, de a gyerekek azért biztosan örültek neki. Sajnos ez volt a gép eddigi utolsó megjelenése is, ami azért sajnálatos.

75146-lego-star-wars-adventi-naptar-box1.jpg

advent.jpg

advent2.jpg

A Tie Interceptor egy remek, ámbár nem túl bonyolult gép, ami ugyan ismert és klasszikus darab, ám az évek során mégsem irányult felé akkora figyelem, mint más gépek irányába. Remélem, hogy hamarosan újabb remek játékok fognak belőle készülni, hiszen a gép, piros színben szerepel a Resistance sorozatban is, úgyhogy azt várom, hogy legalább egy frankó új Lego készletet kiadnak belőle a közeljövőben.

first_order_tie_interceptor.jpg

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok. A következő részben megint valami olyan gép fog szerepelni, ami a pozitív vagy a semleges oldalt erősíti....esetleg kommentben meg is írhatjátok, hogy mit szeretnétek, bár azért 100%-ra nem ígérem meg, hogy be is tartom :) 

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7314301535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása