Top 10 Kedvenc G.I.Joe kiegészítőm

Az előző G.I.Joe top 10-nél említettem, hogy a kiegészítők listáját két részre szedem. Az első részben a tíz kedvenc joe fegyveremet listáztam, most pedig a nem fegyver jellegű kiegészítők kerülnek sorra.

3630892667_379bbc19ff.jpg

Hozzá kell tenni, hogy a G.I.Joe játékok sikeressége nagymértékben köszönhető volt a figurákat kiegészítő ötletes cuccoknak. Hátizsákok, rádiók, csónakok, csövek, szerszámok és mindenféle egyéb kiegészítők sorakoztak a játékok mellett, amelyek rendszerint nagyon jól illettek az adott karakterek mellé. Ezek a cuccok nagyon sokat javítottak a játékélményen és fejlesztették a gyerekek fantáziáját is. Nem mellesleg némelyik önmagában is pazarul néz ki. Lássuk melyik az én tíz kedvencem….de sorrendet most nem állítok fel, mert lehet, hogy egy  másik napon picit más lenne a tíz helyezett egymáshoz képesti sorrendje.  

Tunnel Rat táskája

Ez egy pofonegyszerű kiegészítő…egy egyszerű oldaltáska „TNT” felirattal….ezer meg egy darab van, amelyik szebb, vagy jobban illik az adott figurához. De egyrészt ez a zsák az egyik kedvenc Joe figurámat tette teljessé, másrészt ez egy olyan cucc, volt, amivel igencsak színesíteni lehetett a játék sztoriját. Nyilván ebben volt a létfontosságú robbanóanyag….az időzített bomba, vagy bármi olyan fontos dolog, amit mondjuk a Cobrák ellophattak. Sok figurához fel lehetett használni és nem csak Tunnel Rat-hez illett remekül.

tunnel2.jpg

tunnel.jpg

tunn_1.jpg

tun_1.jpg

 

Annihilator hátizsákja

A járgányként használható hátizsákokat mindig kedveltem. Nekem bejöttek az action packok is, de azt mégjobban szerettem, ha eleve a figurához járt valami járgányként használható, de ugyanakkor értelmes kiegészítő. Annihilator háti helikoptere roppant elegáns darab volt, noha egy ilyen járgány egyáltalán nem működne a valóságban. A hátizsák rész felső taktusára egy szürke tengely elemet lehet rögzíteni, amin pörög a propeller. A pakk egyik oldaláról egy irányítókar a másik oldaláról pedig egy kis géppisztoly áll ki. Nagyon jól játszható darab volt, és ahogyan a G.I.Joe Tűzokádó hadművelet rajzfilmepizódjaiban mindenki használta, úgy ez nálam is egy általánosan használt járgány volt a játszások során. Mindenki hátán megfordult… Az egyetlen dolog, ami miatt nem szerepel előrébb, az a legnagyobb hibája is egyben….rettenetesen sérülékeny volt. Több ponton is hajlamos a törésre, ami viszonylag hamar kettétörte a karrierjét a képzeletbeli csatamezőn.

ani.jpg

carded_italian_g_i_joe_destructor_annihilator_by_fratersinister-d5xwsdo.jpg

anni.jpg

Hydro Viper sisakja

A Cobrák sisakjai mindig tetszettek. Kezdettől fogva jól megtervezett, mutatós sisakokban nyomták, de a többségüknek sajnos nem volt levehető ez a ruhadarabja. Aztán később már sok figurához csináltak levehető sisakot, de kevés olyan Cobra sisak van, ami levehető és érdemben javít a figura megjelenésén. Hydro Viper sisakja viszont ilyen. A különleges, ördögfejre emlékeztető sisakkal ugyanis sokkal jobban néz ki az egész, mint csupaszon. A hátlapon és élőben is veszedelmesen néz ki a karakter a sisaknak köszönhetően.  

hydro2_3.jpg

gi-joe-hydro-viper-v1-helmet.jpg

hydro1_4.jpg

hydro3_2.jpg

Alley Viper pajzsa

Alley Viper egy közkedvelt darabja az ARAH Joe érának. Az extravagáns színezése, a vagány feje és az érdekes kiegészítői mind-mind nagyon jól sikerültek. A kiegészítők közül is kiemelkedik a pajzsa, aminek cikk- cakkos formája ma is nagyon jól mutat. Mondhatjuk, hogy a pajzsa nélkül Alley Viper sem lenne Alley Viper….valahogy  ez a pajzs adja meg az egész karakterét. Ez teszi fel a koronát az egészre, ez teszi teljessé. Egy Alley Viper pajzs nélkül valahogy teljesen csupasz hatást kelt. Gyerekként nekem két ilyen figurám volt és bár a puskáikat annyira nem kedveltem, a hátizsákjaik (a szépen kidolgozott ámde sajnos nem levehető csáklyakilövővel) és a pajzsaik mindig kiemelt szerepet kaptak a játszások során. Manapság is, amikor benézek a vitrinbe, szinte mindig megáll a tekintetem egy pillanatra ezen a kiegészítőn.

ali_1.jpg

gi-joe-alley-viper-cobra-urban_1_6ba0402d41271f1ad07f9c035baa5eb7_1.jpg

ali3.jpg

ali2.jpg

Targat hátizsák

Targat hátizsákja érzetileg egy kicsit hasonlít Annihilatoréhoz. Adott egy remek figura, ami mellé egy járműként használható, szépen kidolgozott hátizsák járt. Jelen esetben ez egy repülőszerű jet pack, aminek a szárnyait is állítani lehetett egy kicsit. Egyetlen lényeges különbség van, ami mégis előrébb helyezi ezen a listán, mégpedig az, hogy ez kb. elpusztíthatatlan. Strapabíró, jól használható darab volt, egyedül a hátipöcökre kellett vigyázni. Az se mellékes, hogy ez is nagyon szépen illik a figurájához. Gyerekként a személyes kedvencem az „Ammo” feliratú tartály volt rajta.

tar.jpg

tar2_1.jpg

tar3_1.jpg

tar4.jpg

Lifeline táska

Lifeline nagyon ambivalens figura, hiszen a pisztolya a lista negatív párján szerepelt. A táskája viszont ezen, hiszen egy igazi multifunkciós kiegészítőről van szó. Ez voltaképpen egy orvosi táska, aminek a fedelét le lehet nyitni, és egy oxigéntartály meg mindenféle aprólékos részlet látszik benne. Na, ez az a funkció, amire soha nem használtam… A játszások közben volt ez bomba (általában), atomtáska, vegyifegyver vagy igazából bármi, amire éppen egy csatában szükség volt. A sokféle használhatósága miatt örökre belopta magát a szívembe. Ezen kívül rendkívül strapabíró volt, a bepattanós kapcsai még sok év játék után se mentek tönkre. Kétféle változata is létezik, A sima Lifeline mellé fehér színű járt, piros festéssel és szürke belsővel. Talán külsőre ez jobban néz ki. A Tiger force változatnál pedig mindent olivazöldre festettek, ami miatt sokkal jobban illett a TF Lifeline figurához, mint a fehér a sima Lifelinehoz. Nekem mindkettő megvolt gyerekként, de bombaként talán a TF változat volt a használhatóbb.

li3_1.jpg

lif3.jpg

lif.jpg

lif2.jpg

li_1.jpg

Croc master ostor + póráz

A Croc master az egyik kedvenc Cobra figurám. Maga a figura külsőre is nagyon jól néz ki, de teljessé a krokodilja és a kiegészítői teszik. Gyerekkoromban is nagyon tetszett, de sajnos nem volt meg, így ez azért elsősorban a felnőtt gyűjtői énem egyik kedvence. A krokodilidomár imázshoz passzol egy megfogható póráz, amit bekapcsolás után a kroki nyakába lehetett tenni. Ha ezt a figura kezébe adjuk, nagyon szép pózokba lehet beállítani. Ezen kívül járt még hozzá egy ostor, mégpedig egy nagyon jól kidolgozott, rugalmas és strapabíró darab. Ha jól emlékszem más figurához nem is adtak ostort az ARAH érában. Nem tudnám eldönteni, hogy melyik tetszik jobban a szememnek, mert a kiegészítők itt együtt alkotnak egy remek összképet, úgyhogy ez így együtt került fel.

croc2.jpg

croc3.jpg

croc.jpg

croc4_1.jpg

Gnawgahyde kalapja

Gnawgahyde megintcsak egy páratlanul jól sikerült figura. Önmagában szemlélve is frankó, de igazán ütőképessé az egyedi felszerelései teszik. Ezekből nem is keveset pakoltak mellé, úgyhogy volt miből válogatni. A nem fegyver jellegű kiegészítői közül a jól sikerült kalapot emelném ki, ami tökéletesen jól illeszkedik az orvvadász karakter tar fejére. Ez rugalmas, gumiszerű anyagból van és nem is csúszik le róla ráadásul majdnem olyan volt, mint amit a rajzfilmben viselt, úgyhogy különösen élvezetes volt ezzel játszani, miközben a TV-ben ment VHS-ről a Tűzokádó Hadművelet, vagy a DIC sorozat. A hátizsák se rossz, ami egy nagyon szépen kidolgozott nyílvesszőtartó volt.  

gnawgahyde.jpg

gnaw_3.jpg

gnaw_1_1.jpg

gnaw3.jpg

Techno Viper szerszámkészlete

Néha (mindig) a Cobrák járgányai is lerohadtak…a bázisokon is biztos volt javítani való és hát minden haderőbe kellenek műszaki katonák. A Techno Viper pont ilyen volt…ő a szaki a Cobráknál és ennek következtében ehhez illeszkedő kiegészítőket kapott. Van egy érdekes, sínes felépítésű hátizsákja, amibe oldalirányból be lehet csúsztatni egy-egy szerszámot. Egy csőfogó, egy másik fogó és egy kalapács alkotja a szerszámkészletét, amelyeket játék közben is tökjól lehetett használni. Ezek a csövekkel és a fegyverével kiegészülve tökéletesen felöltöztették a figurát. Nekem csak az egyik fogó volt meg valahonnan, de adott esetben Dreadnok fegyvernek is tökéletes volt (Én Buzzerhez használtam).

tec4_1.png

tec_1.jpg

tec3_1.jpg

Worms sisak

A Worms sisakja egy elképesztően jól sikerült darab. Alapból is egy zseniális figuráról van szó, aminek szépen kidolgozott egyenruhás külsejéhez egy egészen jó csuklyás fej társul. Az alap fej is egészen jól néz ki, de ez a furcsa, a 30-as évek képregényeit (Rocketeer) megidéző sisak teszi igazán teljessé a karaktert. Nagyon aprólékosan ki van dolgozva és egy szép Cobra logó is tarkítja. Az egyik oldalán pedig egy rövid antenna foglal helyet. Worms-t csak sofőrként lehetett megszerezni…a Maggot jármű mellé adták, és amikor beleülteti az ember a gépbe, az úgy néz ki, mintha egy idegen invázió parancsnokát látnánk. Nagyon tuti.

worms2.jpg

wom.jpg

wor.jpg

worm.jpg

Persze megint vannak olyan cuccok, amelyek a bőség zavarában nem fértek fel. Említés szintjén azért most is felsorolom, mik azok, amik éppen lecsúsztak.

Recoil táskája

Nagyjából ugyanannyira jó volt ezzel játszani, mint Tunnel Rat táskájával és hasonló dolgokra lehetett használni, mint Lifeline táskáját, de ez egy picit kevésbé volt kidolgozott. A Front feliratú részek miatt hívtam a karaktert gyerekként „Frontkatonának”.

rec.jpg

rec2.jpg

Sky Patrol ejtőernyők

Abszolút pöpec kiegészítők voltak a Sky Patrol figurák mellé járó óriási ezüst ejtőernyők. Az egyetlen dolog, ami miatt végül nem tettem a legjobb tízbe, az a nagyon gyors amortizációjuk volt. Elszakadtak, elrongyolódtak, de amíg épek voltak nagyon szépen lehetett velük ejtőernyőztetni a figurákat.

gi-joe-sky-patrol-lot-all-parachute_1_49e2724db5e82a1968e25857b301214b.jpg

para_1.jpg

Charbroil sisakja

Ez az a sisak, ami egy átlag alatti figurát önmagában feljebb tornáz a képzeletbeli ranglétrán. A sisak közepén látható jel miatt egy csomó ideig azt hittem, hogy ez egy Cobra karakter, de persze igazából ő a pozitív tábort erősíti. Jól illeszkedik a fejre és jobb is, ha inkább rajta van a figurán, mert a figura feje elég irritáló.

char.jpg

General Hawk repülő

Ez a repülő hasonló volt, mint Targat cucca, de vékonyabb volt és kevésbé bírta a strapát. Ugyanakkor a behajtható szárnyak tökjók voltak és ez is mindig visszaköszönt a DIC rajzfilmből, úgyhogy ezt is nagyon kedveltem.  

gen_1.jpg

gen2_1.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3714718339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása