G.I.Joe érdekességek - 53

A piros bootleg Slipstream és a Jetman elektronikus játék

 05_73.jpg

Mondjuk úgy, hogy a „Savie trilógiám” második epizódjához érkeztünk. Amikor a múlt heti francia Joe hajóhoz gyűjtöttem adatokat, a francia segítségem megkérdezte, hogy a hajó után tervezek-e írni a szintén ugyanahhoz a céghez köthető, piros Slipstream figuráról. Amikor értetlenkedtem, hogy nem tudom melyik az elmesélte, hogy a francia Joe hajót elkövető Savie, engedély nélkül egy másik, elektronikus játéknál is felhasznált egy Slipstream-ről készült Joe másolatot, mégpedig egészen fura, narancspiros színben. Tudomása szerint a Jetman nevű játékot, amihez felhasználták, csak Franciaországban forgalmazták és még tv reklámja is volt, amit aztán el is küldött nekem. Nos, a helyzet, mint kiderült nem volt ennyire egyszerű, de utána mentem a témának.

 

Az elég hamar bebizonyosodott, hogy az az állítás, miszerint ez a játék francia exkluzív cucc volt, nem helytálló. A Jetman nevű kvázi társasjátékot (érdekes, hogy valamivel később volt egy azonos nevű, Power Rangers előd japán sorozat is) egy ismeretlen taiwani gyártó követte el, így a Slipstream figura lekoppintása is az ő saruk. Ugyanakkor valami rejtélyes oknál fogva Európában két gyártó – a francia Savie és az olasz Giochi Preziosi – az országukon belül, saját logóval is forgalmazta ezt a cuccot. A Savie, ahogyan a múltkori részben említettem, alapvetően a Hasbro engedélyével, hivatalosan gyárthatott kiegészítő termékeket a G.I.Joe brand-hez, a Giochi Preziosi pedig saját logójuk alatt forgalmazott mindenféle igényes és kevésbé igényes játékot. Például az olaszoknál ők forgalmazták a Robotzsaru, a Tini Nindzsa Teknőcök és később a Batman cuccokat is. Ezek mellett ugyanakkor ez a cég számtalan KO terméket is forgalomba hozott a saját logója alatt, például Transformersek-re hajazó robotokat is, így tőlük egyáltalán nem meglepő, hogy közreműködtek ebben a kis jogsértésben.  Egyébként egy mai napig működő cégről van szó, ami mostanság például a Voltron brand cuccait is forgalmazza. A Savie esetében viszont meglepő, hogy nekiálltak egy KO cuccot forgalmazni, sőt még egy TV reklámmal is megtámogatták, hiszen ez jogi összetűzéshez is vezethetett volna a Hasbro-val (azt nem tudjuk, hogy volt-e ilyen, mert a cégről nem lelhető fel túl sok információ). A csomagot valószínűleg csak ebben a két országban forgalmazhatták, mert nem találtam belőle más országból származót illetve úgymond taiwani eredetit sem. Az is elképzelhető, hogy a két forgalmazó közül valamelyik gyártatta le taiwanon a készletet (ilyen jellegű márkával való visszaélésre itthon is volt példa), és ha tippelni kéne, akkor én inkább az olaszokat sejteném megbízónak.

 pubblicit_-advertising-1994-giochi-preziosi-batman.jpg

A Jetman egy érdekes elképzelésen alapuló, elektronikus játék volt. Van egy zöld alapja, amihez egy hosszabb tengely kapcsolódik… ezt a tengelyt lehet vezérelni, ami így körbe-körbe illetve fel-le mozgatható. A tengely végén egy G.I.Joe motorized action pack-okra hajazó háti helikopter van, aminek a propellere szintén pörög. A kopterre, a G.I.Joe hátizsákok szokásos plugos módszerével lehet a figurát felerősíteni, az alján pedig bomba is van, amit gombnyomásra le lehet oldani. Voltaképpen a játék lényege is az, hogy a bombát a körökre osztott célterületre kell ledobni, ami ezt érzékeli és hanggal illetve fénnyel jelzi a ledobás sikerességét. Nem egy túl elmés játék na….  

 06_69.jpg

A figura az 1986-os G.I.Joe Slipstream másolata, ami ugye nem önálló single card-os figuraként, hanem a Conquest repülő pilótájaként került a forgalomba 1986-ban. Ugyanakkor nem 1:1-beni másolat, mert csak a felsőtest elem és a fej azonos. A csípőn így nincs gyártói jelzés, de a lábakon is erősen egyszerűsítettek. Amint az látszik a festéssel sem voltak elég alaposak, a pirosas szín érthető, mert biztos nem akartak teljesen ugyanolyan színűt csinálni, mint az eredeti, de a figura feje azért elég gyatrára sikerült. A szeme és a bajsza is vicces, de még így is ez az alkatrész hasonlít leginkább az eredetire. Fegyvert is kapott, de az nem egy G.I.Joe darab, hanem egy a KO gyártók által előszeretettel használt gépágyú, aminek az eredetije talán a Galoob féle A-Team figuráknál jelent meg.

 

gi-joe-bootleg-knock-3-slipstream_1_9f2d85ba2d240187e693671a40756687_1.jpg

gi-joe-bootleg-knock-3-slipstream_1_9f2d85ba2d240187e693671a40756687.jpg

gi-joe-1986-conquest-30-slipstream_1_890ea0095ef5b57ff1da89392f618551.jpg

A csomagolás kicsit puritán, de a KO cuccokhoz képest még egészen tűrhető. Erősen retró hatású. Érdekes, hogy az eredeti gyártóra semmilyen felirat sem utal és még a gyártás idejét sem tüntették fel. Van egy 1983-as dátum rajta, de mivel a Slipstream 1986-ban jelent meg, ezért ezt a játékot egészen biztosan valamikor 1987-90 között gyárthatták. Pont abban az időben, amikor amúgy a Savie legálisan is rendelkezett a G.I.Joe név használatával. Az olasz példány dobozán szereplő GP Power feliratot a Giochi Preziosi többi elektronikus játékára is felrakták, így ez nem egy kvázi márkajelzés. A képen egyébként a figura kezében egy fekete fegyver található, noha a dobozban narancsszínű volt. Biztos még a prototípust fotózták le a dobozképhez… Érdekes, hogy a reklámban, amikor bombaledobás közben mutatják a gépet egy másik figura is látszik, de az valami olyan bootleg figura lehet, amit csak a reklámhoz használtak fel, ugyanis másik, úgymond ezzel azonos játékvonalba tartozó figurát nem találtam.

 

01_115.jpg

02_105.jpg

03_91.jpg

04_85.jpg

Ez a cucc viszonylag ismeretlen és nem is túl gyakori. Ennek ellenére annyira nem drága és keresettnek sem mondanám, ami nyilván összefüggésben állhat a Slipstream borzalmas festésével. Egy teljesen hiánytalan, működő készletet is meg lehet kapni maximum 100 dollárért. Mindenesetre maga készlet egy érdekes momentuma a G.I.Joe másolatok történetének. Én nem szoktam nagyon bootlegekkel és hamisítványokkal foglalkozni, de az ilyen kvázi történelmi ko-k hozzátartoznak az adott vonal történetéhez, ezért beszélni kell néha ezekről is.

TB

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7815413116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 30th anniversary (2) a-team (2) actionforce (80) actionman (8) action force (1) action force matrica (1) action force sticker (1) action man (9) action man katalógus (1) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) aquazone (4) aqua zone (3) archiv (25) archivum (25) at-dp walker (1) at-st walker (1) attack pack (1) avengers (1) barbie (11) bat (24) batman (42) batman and robin (3) batman animated (15) batman beyond (1) batman és robin (3) batman figurák (30) batman figurák története (23) batman forever (4) batman of the future (1) batman reklám (10) batman returns (2) batman toys (27) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (5) beetlejuice (1) belville (1) beszámoló (2) bionicle (2) blacktron (1) black series (26) board games (1) bootleg (7) bravestar (1) bravestarr (1) brickheadz (1) buildable figures (1) bukottjátékok (4) carrera (1) castle (19) centurions (2) chuck norris (1) clone wars (12) clone wars lego (6) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (1) congo (1) cops (2) crashdummies (1) crash dummies (1) crash dummies figurák (1) creature (8) creature figurák (8) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) dínó (1) dinosaucers (1) dinoszaurusz figura (2) dino raiders (2) dino riders (1) double dragon (1) dreadnok (1) droids (5) duplo (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) epic continues (3) episode I (4) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (3) érdekesség (730) érdekességek (3) értékes játékok (1) ewok (4) ewoks (4) exclusive (1) expanded universe (1) fabuland (4) fekete péter (1) figure case (1) force awakens (3) force link (5) francia gijoe (1) fridge (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (215) g1 transformers (1) galaktikus családi nap (1) galaxy squad (1) galidor (1) gameboy (1) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (3) gi (1) giijoe reklám (9) gijoe (217) gijoe állatok (1) gijoe dreadnok (2) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (27) gijoe figurák (189) gijoe india (4) gijoe iron grenadiers (2) gijoe kártya (3) gijoe katalógus (11) gijoe ko (2) gijoe mexico (1) gijoe playset (2) gijoe sky patrol (1) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (5) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (217) gi joe france (2) gi joe japán (5) gi joe jármű (46) gi joe járművek (41) gi joe kártya (5) gi joe matrica (1) gi joe nemzetkozi (30) gi joe night force (1) gi joe poszter (7) gi joe prototipus (7) gi joe prototype (7) gi joe rajzfilm (16) gi joe riport (5) gi joe top10 (8) gi joe történelem (184) gi joe tv (17) gi joe vehicles (38) glasslite (2) gobot (4) godzilla (2) gyűjtemény (4) gyűjtés (2) halloween jelmez (1) hansolo (4) harry potter (2) hasbro (397) hasbro játékok (400) hasbro katalógus (2) heman (3) heti video (85) he man (4) hidden side (1) hírek (71) hírességek (2) híres játékgyűjtők (2) hook (2) hotwheels (24) hotwheels autok (18) hot wheels attack pack (1) ice planet (3) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) insectoids (1) instagram (1) interju (8) interju rovat (8) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (2) japán (3) japanese gi joe (2) játék (831) játékbolt (12) játékgyárak története (2) játékgyűjtés (4) játékgyűjtők (2) játékipar nagyjai (2) játékok (833) játékok a polcról (1) játékreklám (26) játék lelőhely (7) játék reklám (17) játék riport (9) játék tv riport (8) játszóház (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (15) jurassic park figurák (9) jurassic world (1) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) karácsony (15) karácsonyi játék (15) kártya (3) katalógus (123) kenner (240) kennertoys (233) kenner figurák (229) kenner története (3) képregénybörze (3) kevésbé ismert játékvonalak (16) kiadatlan (1) kisautó (18) kisautók (20) ko (12) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (11) ko toys (11) ko transformers (2) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) legacy (1) legends of batman (4) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) lego (289) lego2020 (1) legostarwars (108) lego 2018 (38) lego 2019 (25) lego alien (2) lego alpha team (1) lego aqua zone (6) lego at-st (4) lego bionicle (1) lego blacktron (11) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (53) lego city (8) lego city space (3) lego duplo (1) lego érdekesség (133) lego exploriens (4) lego fabuland (6) lego figurák (37) lego figures (50) lego futuron (10) lego galaxy squad (1) lego hajók (12) lego harry potter (1) lego hírek (32) lego ideas (8) lego infinity war (1) lego insectoids (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (83) lego katalogus (87) lego lone ranger (2) lego minifigurák (26) lego mini figures (21) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego ninja (1) lego paradisa (4) lego paradisa története (1) lego pirates (24) lego prince of persia (1) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego reklám (40) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (13) lego solo (4) lego space (58) lego space police (9) lego space története (9) lego speed racer (1) lego spyrius (6) lego star wars (123) lego star wars 2018 (40) lego star wars 2019 (33) lego star wars 2020 (3) lego super heroes (4) lego szett (150) lego tehcnic (36) lego tmnt (1) lego történelem (131) lego town (22) lego train (9) lego tron (2) lego ufo (6) lego unitron (4) lego western (5) lego western tortnete (2) legrosszabb lego (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) ljn (4) ljn toys (4) lone ranger (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) magyar játék (1) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (2) marvel (5) marvel figurák (4) mask (5) matchbox (27) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (2) mattel (8) maxx fx (1) mb (7) meccano (2) meccano star wars (2) mego (2) men in black (2) merchandise (10) mexiko (1) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (2) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (1) mission impossible (1) modern játékok (21) modern star wars figurák (14) moder star wars figurák (12) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (4) mortal kombat figurák (3) motorized vehicle pack (1) motu (4) mpc (1) mtron (1) nagyok (1) nemzetközi (9) nerf (3) ninja (2) nintendo (5) nintendo reklám (1) novoplast (1) nyereményjáték (2) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) palitoy (3) paradisa (1) paradisa története (1) parker (5) pebe (1) pirates (4) playmates (2) playmobil (2) playsets (2) playstation (2) pókember (2) policeacademy (2) police academy (2) poszter (4) potf (34) potf eu (4) potf expanded (1) potj (2) power of the force (33) power of the jedi (3) power rangers (1) predator (2) pretender (1) prototipus (29) prototype (28) rádióműsor (1) rajzfilm (7) rajzfilm intro (2) rambo (1) rancor (1) ravensburger (2) rebels (7) régi játék (623) régi játékok (616) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (16) remco (1) rendezvény (1) rendőrakadémia (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (1) returnofthejedi (16) revell (1) revengeofthesith (4) riport (1) robin hood (2) robotos játék (1) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rogue one (10) rots (1) saber rider (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (1) sega játszóház (1) shadows of the empire (1) silverhawks (2) sindy (1) skála (1) skorpio kommando (1) skypatrol (1) sky commanders (1) sohasem volt játékvonalak (1) solo (38) solo figurák (35) solo star wars figurák (37) sonic fighters (1) space (10) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spider man (7) spider man homecoming (1) spider man hot wheels (1) spyrius (1) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (1) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (419) starwarsfigures (351) starwarsjármű (84) starwarstoys (406) starwars episodeIX (17) star trek (2) star wars (417) star wars 30th anniversary (3) star wars bendems (1) star wars clone wars (10) star wars comic (1) star wars droids (10) star wars érdekesség (266) star wars ewoks (5) star wars expanded (9) star wars fekete péter (1) star wars figurák (335) star wars force awakens (5) star wars jármű (71) star wars kártya (3) star wars katalógus (8) star wars katelogus (4) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (1) star wars poszter (3) star wars potf (54) star wars prototipus (58) star wars prototype (56) star wars rebels (13) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars riport (3) star wars rogue one (17) star wars rots (2) star wars solo (19) star wars tfa (5) star wars tv (6) star wars vehicles (90) star wars walker (14) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (3) street fighter figurák (3) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super powers (3) swamp thng (1) swat kats (1) szellemirtók (1) szélvész autó (1) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (7) társasjáték (8) technic (10) terminator (1) tfa (2) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (7) tmnt (11) tonka (4) top10 (40) top10 lego (3) top10 matchbox (1) top10 sorozat (3) top10 star wars (1) top10 tini nindzsa (1) top 10 tranfsormers (1) történelem (578) town (5) toxic avenger (1) toybiz (5) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (2) toyfair (5) train (3) transformers (43) transformers beast wars (1) transformers g1 (32) transformers g2 (3) transformers katalógus (3) transfrmers (27) triál (3) tribes (1) tron (3) tvc (8) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (2) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) unproduced (1) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (2) venezuela (1) vicces (14) video (83) vintage (453) vintagejátékok (574) vintagestarwars (145) vintagestarwarstoys (144) vintagetoys (565) vintage collection (35) vintage gi joe (200) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (2) vintage star wars (128) vintage tmnt (1) vintage transformers (11) visionaries (2) voltron (3) waterworld (1) western (2) wwf figurák (2) xena (1) x men (3) yps magain (1) Címkefelhő

Videók