G.I.Joe érdekességek - 61

Monkeywrench és Zanzibar érdekességei

Véleményem szerint a Dreadnok-ok csapata az egyik legizgalmasabb sub team a G.I.Joe figurák világában. Éppen ezért már több alkalommal is írtam ebben a rovatban, a Dreadnok karakterekkel kapcsolatos különféle érdekességekről. Volt már szó egy külön cikkben a csapatfőnök, Zartan érdekességeiről, Road Pig-ről, illetve nemrégiben sorra kerültek Zandar illetve Trasher érdekességei is. Ma egy hasonló duplázós cikk lesz terítéken, most két másik egyedi Dreadnok Monkeywrench és Zanzibar érdekességeit szedtem össze.

 2020-08-18_173941.jpg

Monkeywrench karaktere a második nagyobb dreadnok hullám részeként debütált 1986-ban. Az első csapattag Zartan volt 1984-ben, majd a következő évben követte őt a három klasszikus hülye, Torch, Ripper és Buzzer. A csapat a következő évben tovább bővült, így Zarana, Zandar és Trasher mellett Monkeywrench is megjelent. Minden dreadnok figurának egyedi jellege és főfegyvere volt, ami Zartan kivételével mindig valamilyen a klasszikustól eltérő, speciális fegyvert jelentett. Zartan volt az álcázás mestere, Torch a lángszórós, Ripper egy nagy pengével ellátott puskát kapott, Buzzer pedig egy láncfűrészt. Ezek után adta magát egy robbantós karakter beillesztése is csapatba….ez lett Monkeywrench.

 a_11.jpg

4c10e84ad15c00ac88ceb8c457db4287.png

Monkeywrench a profilja alapján egy robbantásokra specializálódott bűnöző, kvázi terrorista, ám az ő fő fegyvere egyáltalán nincs összhangban ezzel, ugyanis egy három ágú szigony kilövő puskát mellékeltek hozzá.

 d6uk2zsw0aigiz8.png

A filecard-ján ennek ellenére minden a robbantásokról szól. Elég egyértelmű utalás, hogy a karakter Guy Fawkes napján született és megvan neki Csajkovszkijtól az 1812 nyitány lemezen, ami például a V mint Vendetta című filmben megy a finálé alatt ( sajnos nem találtam meg, hogy a képregényben is utalnak-e erre a zeneműre, de ha igen, akkor ez a szöveg valószínűleg ezért került fel a filecard-ra)

 monkeyw.jpg

Monkeywrench filecardját ugyanakkor több helyen meg is változtatták, mert az első változata egy kicsit túl nyersre és aktuálisra sikerült. Eredetileg a karakter születési helye ugyanis nem Észak-Wales, hanem Észak-Írország lett volna, ami után egy olyan mondat következett, hogy Monkeywrench mindkét szembenálló oldal részére készített bombákat. Ez azért a 80-as évek északír helyzete miatt nem biztos, hogy szerencsés lett volna és nem fért bele egy gyerekeknek készülő játékfigura történetébe. A másik, amit megváltoztattak az a skinhead kötődés… ugyanis abban a mondatban, ahol azt írták, Monkeywrench egy „New Wave movement-hez” csatlakozott, eredetileg az szerepelt, hogy egy skinhead banda tagja lett. Ez a dolog is egy kicsit tabunak számított akkoriban a gyerekeknek szóló dolgokban, úgyhogy nem is csoda, hogy megváltoztatták. Úgy emlékszem talán a Pókember képregényekben is szerepelt valamivel később egy skinhead karakter, amiből talán balhé is volt, de lehet, hogy rosszul emlékszem.  

 issue79pg25.jpg

Amint a Firefly-ról szóló cikkemben is írtam, a Monkeywrench nevet eredetileg Firefly-nak szánták, de aztán a szabotőr karakterhez sokkal jobban illő Firefly-ra cserélték. Így a felszabaduló nevet végül a robbantós Dreadnok karakter kaphatta meg. Ám ez a figura is több munkanéven futott, amíg megkapta a végleges elnevezését. Nála a Hang-Fire, a Boom-Boom, a Frag Head és a Blaster nevek voltak a kalapban és érdekes, hogy az utóbbi nevet végül egy Joe karakter kapta meg, pár évvel később.

bla.jpg

Persze Monkeywrench polgári neve se teljesen légből kapott volt. Az alkotók a Bill Winkie nevet adták neki, ami vicces utalás egy klasszikus skót gyerekdalra / altatóra, a Wee Willie Winkie-re. A Bill ugye a William rövidített változata, beceneve.  

 mg-wee-willie.jpg

Monkeywrench a 2. generációs Dreadnok-ok egyike, ezért csak a Sunbow rajzfilmsorozat második felében és a G.I.Joe the Movie-ban szerepelt. A DIC érába már nem vették át. A Marvel féle képregényekben ugyanakkor egészen sokat szerepelt. Számítógépes játékokban vagy egyéb helyeken ugyanakkor nem használták a karakterét.

 sunbow_1.jpg

A Sunbow féle rajzfilmsorozatban Neil Ross adta Monkeywrench hangját, aki egy elképesztően termékeny szinkronszínész a mai napig. Felsorolni is nehéz, hogy hány rajzfilmben vagy számítógépes játékban közreműködött, de többek között feltűnt a hangja a Star Wars Old Republic játékban, a Transformers the Movie-ban, a klasszikus 90-es évekbeli Pókember rajzfilmsorozatban (Norman Osborn hangját adta) és a Swat Kats-ben is. A G.I.Joe-ban Monkeywrench mellett ő volt Buzzer, Shipwreck és Dusty hangja is .

neil.jpg

Bár a figurája viszonylag egy elterjedtebb darab, csak Amerikában és az európai országokban forgalmazták. Az egzotikus G.I.Joe kiadások országaiban nem jelentek meg belőle változatok.

af_7.jpg

Zanzibar a következő, 1987-es évben debütált. Ő egy kalóz ihletésű, viszonylag félelmetes karakter, amit csak a Dreadnok Air Skiff járgány pilótájaként lehetett megszerezni. Az 1987-es évben ő volt az egyedüli új Dreadnok karakter. Az Air Skiff járgány egy viszonylag sikeres és elterjedt darab volt, ám ezt is csak Észak-Amerikában illetve az európai piacokon forgalmazták.

 zan1.jpg

zan2.jpg

Zanzibar a nevét egy sziget után kapta, ami Kelet-Afrikában található és Tanzánia része (Itt született például Freddie Mercury). A karakter persze eredetileg más munkaneveken is futott, például a Dog-Day, Top-Knot és a Keel-Haul neveken. Mivel az utóbbi nevet végül az 1985-ben megjelenő USS Flagg hajó kapitánya kapta meg, ezért joggal feltételezhetjük, hogy Zanzibar karakterén már több évvel a megjelenése előtt gondolkodtak.

 zan3.jpg

Természetesen a karakter polgári neve is tartogat utalásokat. Zanzibar-t eredetileg Morgan Teach-nek hívják, amit az alkotók két legendás kalózkapitány (Henry Morgan és Edward Teach) nevéből mixeltek össze. Henry Morgan volt az egyik leghíresebb karibi kalóz, aki később Jamaica kormányzójaként is tevékenykedett, Edward Teach pedig nem más, mint a legendás feketeszakáll. Találó névválasztás az egyszer biztos.

 

zan4.jpg

zan5.jpg

Zanzibar volt az első G.I.Joe figura, amelyet valódinak tűnő, szálas hajjal láttak el. Ez egészen feldobja a figurát és egészen élethűnek tűnik tőle a haja. A módszer, amivel a copfot rögzítették ugyan nem volt új, hiszen a lány babáknál már régóta alkalmazták, ám Zanzibar haja rendkívül strapabíróra sikerült. Nem hullott, nem jött ki a helyéről, úgyhogy a Zanzibar figurák haja a mai napig általában normálisan néz ki. A későbbi két hasonló hajjal rendelkező figuránál, Dojo-nál és a v2-es Scarlett-nél már egy kicsit kevésbé sikerült színvonalasra a megvalósítás.

cedcf-wp_20130301_005.jpg

A filecardja és az egyéb helyeken megjelent történetek alapján a többi dreadnok nem kifejezetten kedvelte Zanzibar-t. Még a többiekhez képest is kiállhatatlan természete volt, simán lopott a csapattársai tárcájából, elcsórta a kajájukat, ráadásul büdös is volt.

 rco067_1550633226.jpg

Zanzibar pont egy olyan időszakban jelent meg a G.I.Joe palettán, amikor átmenet volt a rajzfilmsorozatok között. Ezért se a Sunbow féle rajzfilmsorozatban, se a G.I.Joe the Movie-ban nem tűnt fel és kimaradt a későbbi DIC féle rajzfilmekből is. A Marvel féle képregényekben viszont szerepelt és a debütálásakor pont Zartan-tól akart benzint lopni Monkeywrench-el együtt. Túl sok teret azért itt sem kapott a karakter, ugyanakkor szerepelt egy keveset a hagyományos G.I.Joe könyvsorozatban, mégpedig az Invisiblity Island című regényben.

 zanzi_comic.jpg

Az eredeti 1987-ben debütáló vintage Zanzibar-nak 2004-ben megjelent egy átfestése, amelyet az orlando-i G.I.Joe convention eseményen lehetett beszerezni. A 800 darabra limitált Dreadnok Drivers csomagban egy átfestett Trasher kapott mellette helyet.

2004-gi-joe-convention-joecon_1_95141e5aad880e5862baae110aa74c21.jpg

gi-joe-2004-joecon-convention_1_f1fefe72e2bc600af16993c4bb711932.jpg

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7916167848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása