Top 10 legjobb akciófigurákhoz készült játékjármű

Az utóbbi időben egy kicsit visszavettem a Top 10-es cikkekből, mert ugyan ezek szoktak a legolvasottabb munkáim lenni, ám mostanában szinte semmi érdekes nem jutott eszembe ilyen szempontból. Ugyanakkor körbe néztem, hogy hátha volt olyan korábbi negatív top 10-em, aminek úgymond „elfelejtettem” elkészíteni az ellentétpárját. Nos, persze hogy volt ilyen… még 2019-ben csináltam egy válogatást a szerintem legrosszabbul sikerült akciófigurákhoz készült játékjárművekről és annak bizony nem csináltam meg a pozitív ellenpárját. Így most akkor ezt az adósságomat törlesztem…

 a_13.jpg

Lássuk ma milyen szempontok alapján dolgoztam, hiszen egy jó lista előállításához, mindig fontos a jó keretrendszer kialakítása. Először is, csak a vintage időszakból válogattam, tehát nagyjából 1995-ig bezárólag kerülhettek fel járművek. Csak olyan vonalakból válogattam, aminek keretein belül nem csak járgányokat, hanem akciófigurákat is kiadtak. Továbbá kiestek azok a cuccok is, aminél maga a figura volt mondjuk járművé alakítható, tehát a Transformers-ek és egyéb robotok. A legnagyobb dilemmát azok a darabok okozták, amelyek ugyan jármű szerűek, de a játék során inkább Playset-ként voltak használhatóak. Ezeket korábban már betettem a playsetekről szóló válogatásaimba, úgyhogy most ezek sem szerepelnek. Pedig rengeteg ilyen darab van, ami legendás, viszont ezek hiába néznek ki járműnek, inkább statikusak, úgyhogy leginkább csak helyhez kötve lehet őket használni, nem nagyon lehetett őket pl. tologatni a pokrócon, ami szerintem a játékjárművek egyik alapvető kritériuma. Emiatt esett ki a USS Flagg-től kezdve a Defiant-on át a Technodrome-ig nagyon sok jelölt. Ezeket a cuccokat ezért kérlek ne is hiányoljátok. Na de azért, ami maradt, szerencsére az se kutya, úgyhogy lássuk hát szerintem melyik volt a 10 legjobb vintage, akciófigurákhoz való játékjármű.

10. Ecto-1 – Real Ghostbusters, Kenner, 1986

Mit is lehet mondani…egy legendás film, legendás járgányról van szó, amit első alkalommal 1986-ban adták ki akciófigurákhoz passzoló méretben. A Real Ghostbusters vonal viszont nem a filmhez, hanem a filmből készült animációs sorozat kapcsán került kiadásra, úgyhogy ebből következik, hogy az Ecto játékjárgány külleme is inkább a rajzfilmben látható kocsihoz igazodik, mint a filmbélihez. Persze a kettő között nincs nagy különbség, de mégis a végterméken érezni egy kicsit a rajzolt hatást. A konstrukció elég masszív, strapabíró, mégis tetszik a szemnek. Minden részlete rendben van, talán csak a mérete lehetne egy kicsit nagyobb. Ugyanakkor ez így egy maximálisan játszható darab, úgyhogy a kor gyermekei biztosan nagyon imádták. A hátsó ajtók viszont sajnos nem nyithatóak, így az egész csapatot nem, csak három figurát lehet bele, illetve rápakolni. A színei is rendben vannak, talán az egyetlen hátránya, hogy a többi fehér járműhöz hasonlóan ez is erőteljesen hajlamos a sárgulásra.

ect3.jpg

ec2.jpg

ec.jpg

ect4.jpg

9. Mutant Module – Teenage Mutant Ninja Turtles, Playmates, 1990

A Tini Nindzsa Teknőcökkel egy kicsit bajban voltam, hiszen az igaz, hogy ebben a vonalban is nagyon sok járgányt adtak ki, de a többségük inkább a mókás, komolytalan vonalon mozgott. A legnagyobb, legdurvább darabok, mint a Technodrome pedig inkább playset volt, mint járgány. A Mutant Module viszont egy remekül sikerült, veszélyesnek kinéző csapatszállító volt, ami az elején található fúró miatt különösen egyedinek számított. 1990-ben mégis melyik fiúgyerek mondta volna egy gigantikus fúrós, lánctalpas, gonosz csapatszállító járgányra, hogy jaj ez nem jó és nem kell? Kb egyik se... A járműbe kb 3-4 figura fért el kényelmesen, a fúrója automatikusan forgott, ha tologattad az asztalon és tele volt aggatva, mindenféle fegyverrel, rakétával. Ezen kívül rendkívül strapabíró, masszív darab volt, hiszen nem nagyon volt benne olyan alkatrész, ami hajlamos lett volna a törésre, vagy az elkallódásra. Egyszerű, de jó konstrukciójú játék, ami rendkívül játszható volt a maga idejében. Bár vannak nála keresettebb és ismertebb TMNT cuccok, de azért manapság ez is eléggé keresett, aminek következtében persze egy komplett példány elég drága is.

mm2_2.jpg

mm3_2.jpg

mm4_2.jpg

mm_1.jpg

8. Batmobile – Batman Returns, Kenner, 1991

Sokat gondolkodtam, hogy melyik vintage Batmobile-t tegyem fel a listára, hiszen egy ilyen lista Batmobile nélkül gyakorlatilag nem érne semmit. A szívem egyértelműen a Batman Animated-ben látható hosszúkás, minimalista járgány felé húzott, ám a szememre és az eszemre hallgatva végül a Kenner-féle Batman Returns-os darabot tettem fel. A Tim Burton nevével fémjelzett első két Batman filmben látható Batmobile volt ugyanis… „A” Batmobile….és talán ezt senki sem vitatja. Az elmúlt évtizedek során Batman-nek rengeteg jó verdája volt, de valahogy mégis ez volt az igazi. Persze az első filmben szereplő járgányból is készült játék változat, mégpedig a Toybiz jóvoltából, ám az egy sokkal kevésbé jól sikerült darab volt, mint a Kenner-féle második eresztés, ezért választottam végül a Returns-os gépet. Mindent tud, amit egy akciófigurákhoz való Batmobile-nak tudnia kell. Elhúzható a pilótafülkéje, az elején lévő rakéta kilőhető és a járműtestből előpattinthatóak a gépágyúk is. A legfontosabb viszont az, hogy a gép egészen filmhű és talán csak a figurákhoz viszonyított mérete lehetne egy picit nagyobb. Többféle változatban és képességgel is kiadták és gyakorlatilag mindegyik pofás volt.    

bm2_3.jpg

bm3_1.jpg

bm4.jpg

bm1_1.jpg

7. Skullcopter / Doomcopter – New Adventures of He Man, Mattel, 1990

A Masters of the Universe, majd a folytatásként kiadott New Adventures of He Man vonal véleményem szerint jármű fronton eléggé eltért egymástól. A MOTU sokszor egyszerűbb, érthetetlenül kinéző és nem túl jó funkciókkal bíró járgányaihoz képest a New Adventures már sokkal pofásabb, illetve adott esetben jobban használható járgányokkal operált. A személyes kedvencem ezek közül a Skullcopter, ami Skeletor halálfejes helikoptere volt. Bár ez a cucc se egy túl bonyolult darab, de egyrészt szerintem nagyon jól néz ki, másrészt a mérete ellenére számos jól sikerült funkcióval sikerült ellátni. Egyrészt…a koponya rész világított a sötétben…és az a játék, ami akkoriban világított a sötétben (pl Lego szellem) az bizony nagyon menő cucc volt. Másrészt az állkapocs rész mozgatható, amivel „összeroppanthatjuk”, „megcsócsálhatjuk” az egyes figurákat. Ezen kívül a rotor is felhúzható volt, majd a hátsó részén található gomb segítségével ki lehetett lőni, mint egy nagy lövedéket. Szerintem elég lett volna, ha csak forog, de hát istenem…. így sikerült. Szerintem nagyon menő cucc, még úgy is, hogy nem vagyok nagyon oda a He Man dolgokért.  

 

skul2.jpg

skul.png

skul3.jpg

sku.jpg

6. Switchblade – M.A.S.K., Kenner, 1986

A G.I.Joe mellett a szintén legendás M.A.S.K. játékvonal volt az, aminél legalább akkora hangsúlyt fektettek a járművekre, mint a figurákra. Nyilvánvalóan ezt azért tették, mert ez egy járgányközpontú sztori volt és a rajzfilmben is a járgányok voltak az igazán szemrevalóak. Nos, az egyértelmű volt, hogy M.A.S.K. járműnek szerepelnie kellett a listán, de nagy bajban voltam, hogy mégis melyiket tegyem fel. Ugyanis…mindegyik M.A.S.K. járgány elképesztően jó….mindegyik. Durván néz ki a Rhino, a Bulldog, de nekem nagyon tetszik a Thunder Hawk is. Ugyanakkor a Switchblade repülő, talán még ezeknél is keményebb egy kicsit, hiszen ez a többivel ellentétben egy kicsit veszélyesebben és futurisztikusabban néz ki. Emlékszem rá gyerekkoromból is, bár a rajzfilmből csak kevés maradt meg, de ez a repcsi bizony nyomot hagyott bennem gyerekként is. Mindegyik M.A.S.K. gép átalakítható, így ez is, úgyhogy a hagyományos harci repülő üzemmód mellett helikopterként is lehet használni. Nincsen gyenge pontja, jó a mérete, jól működnek a fukciói és még a mellé adott Miles Mayhem figura is remekül sikerült.

ma.jpg

ma3.jpg

ma4.jpg

ma2.jpg

5. Imperial Shuttle – Return of the Jedi, Kenner, 1984

Mit is lehet elmondani az egyik legszebb, legtökéletesebb vintage Star Wars járműről, ami ráadásul az ez én egyik személyes kedvenc gépemről készült? Először is jó nagy volt… gyönyörű nagy lenyitható szárnyakkal és gyakorlatilag teljesen filmhű megjelenéssel. A pilótafülke felnyitható volt és két figurát lehetett beültetni a sofőrállásba. A fülke jól kidolgozott csakúgy, mint a belső tér, amit az oldallemez felnyitása után lehetett elérni. A pilótafülke alján is van egy lehúzható rámpa. A gép futóműve szintén lenyitható, amin szépen meg is áll, illetve játék közben a középső futóművet is meg lehetett fogni, ami jót tett a játszhatóságnak. Ezeken kívül elektronikus funkcióval is rendelkezett….a középső fogókaron volt egy gomb, aminek a megnyomása után a szárnyak maguktól leereszkedtek. Egészen jól nézhetett ki, de természetesen elem kellett hozzá. Ez a darab volt a vintage Star Wars éra egyik csúcsjárműve. Egy olyan gyönyörűség, ami bármelyik gyűjtő polcán jól mutatna. Talán nem is véletlen, hogy a jármű későbbi kiadásai, még a 2006-os is, gyakorlatilag ezen alapult. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy már elsőre is majdnem tökéleteset alkottak és szinte csak a festésén tudtak javítani a 2000-es években.

imp3_1.jpg

imp2_1.jpg

imp4_1.jpg

imp_2.jpg

4. Cobra Hydrofoil (Moray) – G.I.Joe ARAH, Hasbro, 1985

Nem kérdés, hogy a valaha volt legerősebb járműfelhozatallal bíró játékvonalnak, a G.I.Joe Real American Hero-nak bérelt helye van a listámon. Az viszont már sokkal nehezebb feladat volt, hogy kiválasszam a számtalan jól sikerült járgány közül, mit is tegyek fel. Az egyik választottam a Cobra Hydrofoil lett, ami egy szinte tökéletesen sikerült bordó folyami naszád volt. A nagy mérete ellenére teljesen kompakt, a színválasztása remekül sikerült és a fegyverzete is ötletesen lett megoldva. A talpak, amin szépen megáll visszahúzhatóak, úgyhogy mind játékra, mind pedig kiállításra tökéletesen alkalmas. Az én kedvenc részem az oldalán látható hosszúkás Cobra jelzés, ami annyira tetszik, hogy ha lenne egyszer egy saját hajóm (tuti nem lesz), akkor biztos, hogy ilyet festenék az oldalára. Az egyedüli „hibája” talán csak az, hogy nem úszik a vízen, úgyhogy fürdőkádas játékra nem alkalmas.

hyd4.jpg

hyd2.jpg

hyd.jpg

hyd3.jpg

3. AT-AT (All-Terrain Armored Transport) – Empire Strikes Back, Kenner, 1981

Nagyon nehéz kérdés, hogy melyik volt a legjobb vintage Star Wars jármű, hiszen a nagyobbak közül szinte mindegyik jól sikerült és bőven megelőzte a korát. Én a legendás AT-AT Walker-t tartom a legjobbnak, hiszen nem csak, hogy sikerült a Birodalom Visszavágban látható monstrumot jól műanyagba foglalni, de a nagy méretei ellenére is sikerült megőrizni a játszhatóságát. A lábakat sikerült jól mozgathatóan, de mégis stabilan megoldani, így bármilyen lépegető helyzetbe jól be lehet állítani. Az oldalajtó lenyitható és a pilótafülke is kinyitható. A raktérbe pedig egy rakás figurát be lehet zsúfolni, de még a pilótafülkébe is kényelmesen befér két figura. Az egész gép valahogy sereg, illetve diorámaépítésért kiállt, úgyhogy akinek volt egy ilyenje, az szinte biztosan szeretett volna hozzá még több Hoth témájú birodalmi figurát is szerezni. A fegyverzet természetesen szintén mozgatható volt, sőt a beépített elektronikának köszönhetően az elülső ágyúk világítottak és előre-hátra mozogtak is. 1981-ben körülbelül ez volt a játékjármű gyártás csúcsa és nem is véletlen, hogy a 90-es évekbeli újrakiadás is ezen a darabon alapult. A modern érában persze már készültek nagyobbak, jobbak, de azért a 2000-es évek közepéig ez volt a legjobb AT-AT.

at4_2.jpg

at_2.jpg

at3_2.jpg

at2_2.jpg

2. Night Raven - G.I.Joe ARAH, Hasbro, 1986

A Cobra Night Raven egyszerűen egy fenséges látvány. Nagy...gyönyörű fekete.... tud egy csomó okos kunsztot...jó a pilótája és ráadásul egy kisebb, majdnem ugyanolyan jó kis repcsit hordoz a hátán. Tényleg nincs párja, még az amúgy nagyon erős G.I.Joe mezőnyben sem. Eleve a lélegzetelállítóan szép Lockheed SR-71-es gépen alapul, aminek formáját egy kicsit szögletesebbé, vadászgép-szerűbbé tették. A fegyverzete némiképp rejtve van, de nincs is rá szükség, hogy nagyon az előtérben legyen. Külön megemlíteném a lefelé nyitható pilótafülkét, mint ötletes kunsztot. Alkatilag azonos a Sky Patrol keretein belül kiadott Sky Raven-el, de szerintem feketében sokkal keményebben mutat. Nem is csoda, hogy manapság csak aranyáron lehet hozzájutni.  

rav3.jpg

rav.jpg

rav2.jpg

rav4.jpg

1. Tyrannosaurus Rex – Dino Riders , Tyco, 1987

Tekinthetünk-e járgánynak egy Tyrannosaurus Rex-et? Nos, a Dino Riders esetében mindenképpen, hiszen ebben a szériában pont az a lényeg, hogy a szembenálló felek, szükségből dinoszauruszokat használnak közlekedési eszköz és harci gépek gyanánt. Ha manapság szóba kerül egy fegyverekkel ellátott, T-Rex, amin idegen lények „lovagolnak” akkor elsőre biztosan valami ZS kategóriás sci fi ugrik be mindenkinek, de 1987-ben ez azért még nem így volt. Kevés menőbb dolog létezett ennél a játéknál és igazság szerint még ma is elképesztően néz ki. Azt hozzá kell tenni, hogy a Dino Riders volt az egyik első dínós játékvonal, úgyhogy mindenképpen úttörőnek számított és mintegy 5 évvel előzte meg azt a Jurassic Park-ot, ami úgy igazán divatba hozta ezt a termékkört. A Tyrannosaurus Rex egy nagy méretű és brutális játék. Természetesen mozognak a végtagjai és mivel ez szolgál a gonosz Rulon-ok bázisául is, ezért egy egész csatahajó mennyiségű fegyver van ráaggatva.  Mindenféle ágyú, fogókar és vágóeszköz van rajta, amelyek többsége persze mozgatható is. Csodálatos játék… ami persze már akkoriban sem volt olcsó, manapság pedig rendkívül keresett és méregdrága darabnak számít. Győzelemre termett...

tyr3.jpg

tyr2.jpg

tyr.jpg

ty4.jpg

ty3.jpg

Szokás szerint nézzük meg most is, mik voltak azok a cuccok, amelyek éppen csak lemaradtak a tíz hely valamelyikéről.

Blimp – Teenage Mutant Ninja Turtles, Playmates, 1988

A másik TMNT járgány, amin nagyon agyaltam a Blimp volt, ami egy felfújható harci léghajó volt. A léghajó nem mondható éppen egy hagyományos játékjárgánynak és én most kapásból egyetlen másik hasonlót se tudnék mondani, úgyhogy ez a léggömbszerű cucc bizony elég innovatív volt annak idején. Relatíve strapabíró és ötletes járgány volt, amit később persze egy csomószor újra kiadták.

blim.jpg

bli2.jpg

Starship Eternia – New Adventures of He Man, Mattel, 1990

Sajnos nem fért fel a listára a legnagyobb New Adventures of He Man járgány, a Starship Eternia sem. Ezt a gépet egy igazi szó szerinti „flagship” terméknek szánták, hiszen akkora és annyi funkciót zsúfoltak bele, hogy az már egy kicsit sok is. Külsőre is egészen tetszetős, de végül azért nem ezt tettem fel, mert ez inkább playset-ként volt jól használható, nem járgányként.

sta_2.jpg

sta2.jpg

Rhino - M.A.S.K., Kenner, 1986

Ha már a M.A.S.K szóbakerült, azért említsük meg a Rhino járgányt is, ami egy nagy, karakteres, ötletes funkciókkal ellátott kamion volt. A Switchblade engem jobban megfogott, de azért ez is nagyon frankó. Egy kis Optimus-os hatást is érzek rajta.

rhino.jpg

rhino2.jpg

rhino3.jpg

Köszönöm a figyelmet, mindenkinek kellemes szombatot kívánok!

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6016692986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scherier 2021.09.20. 08:02:42

Dino Radiers, M.A.S.K csak álmodtunk róla, szuper rajzfilm, szuper játékok. Amit a felsorolásból nagyon hiányolok az a STARCOM rajzfilmben is imádtam, de játékban még szuperebb, a mágneses talpak, a szabvány konténeres szállítás. Nálam pl a Starmax Bomber tuti az első helyen végzett volna:)

Legjobb rajzfilm zenék 80's nem lesz? Ott tuti a Jayce and the Wheeled Warriors nyerne:)) Mondjuk a zenéket nehéz levenni a polcról...

Tota12 · http://jatekokapolcrol.blog.hu/ 2021.09.20. 08:49:19

@scherier: Huhh a Starcom nekem nagyon nem... de a Jayce se kerülne fel a rajzfilmzenés listámra :D

Gerberus 2021.09.21. 05:36:02

Szép a Imperial Shuttle, de azok a leszállótalpak nagyon elnagyolt valamik, mintha hulladékfémmel dúcolták volna alá, mert lelopták a rendes talpait (mint a 8. kerben). Biztos a csintalan jawak voltak! :) Szerintem a MASK-nak voltak fantaziadúsabb járművei is, igaz nem biztos, hogy esztétikusabb is: Rihno mint jármű jobban tetszik, ellenben alternatív módban olyan, mint valami absztrakt szobor hulladékból. Volt egy kék Corvette meg egy türkíz 57-es Chevy is, azok is pofásak voltak, harci üzemmódban viszont azok sem voltak a legszebbek. Kinézetben a repülő/helikopter minden verzióban mutatós.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása