Egy-két évvel ezelőtt viszonylag sűrűn foglalkoztam olyan játékvonalakkal is, amelyeknek a létezéséről -relatíve- kevesen tudtak… sok esetben még azok között is, akik hódolnak a játékgyűjtés szenvedélyének. Beszéltem az Addams Family figurákról, a Beetlejuice cuccokról, A Double Dragon vonalról és szóba került még szegény MacGyver is. Ma ezt a régi jó sorozatomat szeretném egy kicsit feltámasztani, mégpedig egy igazi címeres gagyisággal… ami ugyanakkor valahol mégis szeretnivaló, de leginkább a kellemes nosztalgia miatt. Egy olyan sorozattal, amire még a játékvonal szót is nehezen lehet használni… Így ma a Fleetwood cég Amerikai Ninja játékairól lesz szó.

Először is beszéljünk egy picit a ninja jelenségről (lehet, hogy egyszer majd az Emlékmentés sorozatban is fogok…). Amikor én gyerek voltam (80-as évek legvége 90-es évek eleje) bizony, a Ninja téma volt az egyik legmenőbb „újdonság” a többi filmes zsáner (Robotok, űrhajók stb.) mellett. Én nem tudom pontosan, hogy ez a dolog mikor kezdődött, valószínűleg a 70-es évek végén, 80-as évek elején, de az biztos, hogy az Amerikai Ninja című film volt a Ninja korszak egyik legfontosabb mérföldköve. Ninja filmek persze előtte is voltak (Sho Koshugi…stb.), de szerintem ez volt az az alkotás, ami tényleg minden háztartásba elhozta a Ninjákat és ez a divathullám így bőven kitartott a 90-es évekig. Gyerekkoromban kb. minden lakótelepi gyerek játszott ninjásat… így püföltük egymást botokkal, előkerültek a seprűnyélből és spárgából fabrikált nunchaku-k illetve ugráltunk, szaladgáltunk mindenfelé. Ez pedig nem kis mértékben az Amerikai Ninja-nak volt köszönhető, ami akkor már nagyon sokaknak megvolt hangalámondásos VHS-en vagy ki lehetett kölcsönözni a videótékából… sőt már a második részt is. Én kismilliószor láttam ezt a filmet és a második részt is a nagymamámnál...és mondhatjuk, hogy gyerekként abszolút imádtam. Persze ez a jelenség nem csak nálunk volt így… és nyilván a játékgyártók is megérezték a divathullámban a lehetőséget, úgyhogy hamarosan mindenhol (így nálunk is) megjelentek a műanyag dobócsillagok, a sai-k illetve a különféle ninja-s figurák. A Ninja téma begyűrűzött a hagyományos játékvonalakba is…senki se akart kimaradni belőle, úgyhogy volt ninja karakter a G.I.Joe-ban (később egy egész Ninja Sub team is…), a Masters of the Universe-ben sőt ugye ott volt a Tini Nindzsa Teknőcök is, ami azért nem csak a nevében merített a ninja zsánerből. Így a ninja-k mindenhol ott voltak és nyilván óriási hatást gyakoroltak a gyerekkorunkra. Persze ma már visszatekintve látjuk, hogy mennyi gagyiságot is eladtak nekünk ninja-s köntösbe csomagolva, de hát ez ilyen...jó volt ez így, nem haragszunk érte… ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy – bármennyire is szeretjük- azért az Amerikai Ninja is kicsit ilyen dolog volt.

Az Amerikai Ninja-t és az élvezhető B filmek többségét, akkoriban a Cannon Studio szállította nekünk, akik a Golan-Globus producerpárossal szövetkezve kitaláltak egy rendkívül hatásos módszert arra, hogy hogyan lehet viszonylag kis befektetéssel relatíve sok pénzt keresni a filmiparban…A módszerük viszonylag egyszerű volt. Legyen egy valamilyen forgatókönyv…lehetőleg egy tökös akciófilmé (akár egy népszerű film folytatása is lehet)… igazolj hozzá 1 maximum 2 valamennyire ismert nevet…és próbáld meg kihozni az egész filmet a lehető legkisebb költségvetésből. Az se baj, ha sok benne az erőszak, a vér és/vagy a fedetlen mellek…A módszer pedig elképesztően jól működött, hiszen a Cannon féle akciófilmek többnyire csak pár millió dollárból forogtak, de nem ritkán a befektetett pénz többszörösét hozták vissza, sokszor a videótékás forgalmazás segítségével. Akkoriban élték a fénykorukat az erőszakos akciófilmek és ez szerintem nagy mértékben ennek a stúdiónak volt köszönhető, hiszen konkrétan „kineveltek” vagy felfuttattak legalább egy tucat „akciósztárt”. Egy csomó Chuck Norris filmjük volt (Missing in Action, Delta Force stb.), ők csinálták a Bosszúvágy folytatásokat Charles Bronson-al, de nekik köszönhetjük Jean-Claude Van Damme első filmjeit és a Stallone féle Túl a Csúcsont is. A filmjeik többsége persze nem volt ilyen színvonalas…és szerintem főleg a sci-fikbe tört bele a bicskájuk (Masters of the Universe…). Általánosságban azt is mondhatjuk, hogy ez a stúdió kevés pénzből, olcsó szórakozást gyártott a tömegek számára, amiből ugyanakkor nagyon sok pénzt kerestek. Viszont ne felejtsük el, hogy ezt jól csinálták és óriási igény volt akkoriban az ilyen filmekre. Mai szemmel nézve persze ezek többsége borzasztóan gagyi, de van azért egy pár, amin (biztosan a kedves emlékek miatt) én manapság is remekül szórakozom (Bloodsport pl. ). Mit csináljunk…mi ezeken nőttünk fel…úgyhogy azért valamennyire szeretjük…kár ezt tagadni. Olyan volt ez a korszak, amilyen, de azért mi élveztük.

A Cannon stúdióra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy a kapcsolt termékekre túlságosan odafigyeltek volna. Ekkoriban már nagyon sok filmhez, sorozathoz készültek játékfigurák, pólók, takarók, uzsonnásdobozok és mindenféle más merch termék, de a Cannon filmekre ez nem igazán volt jellemző. Az Amerikai Ninja mellett összesen két ellenpéldát tudok mondani, az egyik ugye a Masters of the Universe volt, de ott ugye eleve a játék létezett előbb, nem pedig a film. A másik pedig a Túl a csúcson, amihez a Lewco nevű tök ismeretlen cég készíthetett játékokat. Az Amerikai Ninja így kb. a harmadik, de ennél a vonalnál se lehet azt mondani, hogy a termékek színvonala igazán megfelelő lett volna. Az Amerikai Ninja licenszét a Fleetwood nevű hong kong-i cég szerezte meg, ami lényegében csak egyetlen ponton magasodott ki a kor számtalan más hong kong-i játékgyártója közül. A Fleetwood ugyanis már nagyon korán felismerte, hogy úgy tudnak betörni az amerikai piacra, ha olyan licenszeket szereznek, amelyek a gyerekeket érdeklő dolgokhoz kapcsolódnak, így ők már a 70-es években elkezdtek ilyen megállapodásokat kötni, amelyek aztán sikeresnek bizonyultak. Az egyik első ilyen sikerük a Marvel képregényekhez kapcsolódó cuccokkal volt. Figurákat ugyan nem gyárthattak, mert az a terület a Mego-é volt, de mindenféle olcsó kiegészítő terméket ugyanakkor igen. Így nekik köszönhetőek a borzasztó ejtőernyős Amerika Kapitányok, a Hulk-os tárolódobozok és a Fantasztikus Négyes játékautók is ekkoriban. A módszer működött, a cég elég jól keresett belőle, noha maguk a termékek tényleg a filléres gagyi kategóriába estek. Ugyanakkor teljesen legális licenszelt cuccok voltak, amit a Fleetwood a világ számottevő részén sikerrel értékesített. A Marvel után gyakorlatilag bármilyen licenszre lecsaptak, amire csak le lehetett, úgyhogy csináltak cuccokat a Charlie Angyalaihoz, a Szupercsapathoz, a Chips-hez, a Buck Rogers-hez és a Street Hawk-hoz is. De természetesen a licenszelt cuccok mellett voltak hagyományos katonás, autós és egyéb játékaik is…..nyilvánvalóan alacsonyabb áron és alacsonyabb színvonalon, mint a nagy gyártóknak. A licenszelt cuccaik egyébként nem alkottak egységes játékvonalakat, inkább a meglévő általános játékaikra húzták rá a licenszelt témákat. Ezen körülmények ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy az Amerikai Ninja licenszéért se a Hasbro vagy a Mattel jelentkezett be….hanem a Fleetwood. A Cannon és a Golan-Globus páros pedig soha nem mondott nemet egyetlen dollárra sem, úgyhogy a megállapodás megköttetett és a Fleetwood gyárthatta az eredeti licenszelt Amerikai Ninja termékeket…. Amelyek hát olyanok, lettek, amire számítunk egy ilyen cég esetében. Lássuk melyek voltak ezek.

Nos, hát az Amerikai Ninja játékok esetében sem beszélhetünk egy teljes kiforrott játékvonalról, inkább csak pár, random licenszelt termékről. A legfőbb produktum természetesen egy akciófigura volt, ami a főhőst, Joe-t akarta ábrázolni. Ez egy kb 5,5”-es Ninja ruhás, kissé MOTU beütésű figura, ami ninja ruhában még csak-csak elmegy, de maszk nélkül semmilyen dimenzióban sem hasonlít szegény Michael Dudikoff-ra. Sokkal inkább hasonlít az Amerikai Ninja 3 főhősére, David Bradley-re, de mivel az a film sokkal később keletkezett, ezért kizárhatjuk, hogy ez zavarta volna meg a készítőket. Inkább itt arról van szó, hogy egy random, semleges fejet csináltak a figurának (vagy ugye lehet, hogy eredetileg nem is a filmhez készült a cucc). A ruhája vászonból készült és levehető, csak úgy, mint a ninja maszk. Ezen kívül egy kardot és egy nunchaku-t adtak hozzá felszerelésnek. A csomagoláson erősen hangsúlyozták az Amerikai Ninja-t, így gyakorlatilag a film plakátjának lényegét egy az egyben rányomták a kartonra, de hát ez nem is csoda, ha már egyszer fizettek a licenszért. A karton nem túl jó minőségű, a bliszter viszont rendben van, ugyanakkor az egész csomagolásnak van egy alapvetően „trafikos” vagy „céllövöldés” kisugárzása. Ez így egyben nem kelti minőségi termék benyomását… és nem is igazán az. Leginkább egyébként a Ninja Warrior elnevezésű KO figurára hasonlít.

A másik termék, ami készült az természetesen egy műanyag vágószerszám volt, ami kellé két – teljesen biztonságos- tapadókorongos dobócsillagot mellékeltek. Na most, lehet, hogy spórolásból döntöttek így, de az ember egy ilyen cuccnál egy rendes kardot várna el, ez pedig gyakorlatilag csak egy kiskés. Abból is a gagyibbak közül való. Én esküszöm, hogy a nem licenszelt trafikos ninja cuccokban volt olyan vágószerszám, ami ennél nagyobb és szebben kidolgozott volt. A dobócsillagnál ugyanez a helyzet. Mondjuk az érthető, hogy az amerikai piac miatt itt ügyelniük kellett a biztonsági szempontokra is (ezt ki is hangsúlyozták egy nagy matricával), de ettől a tapadókorongos megoldástól ez a cucc igazából elveszítette dobócsillag mivoltát. Hiába raktak rá ninjás matricát, szerintem a gyerekek már akkoriban is inkább egy „valódi” dobócsillagra szavaztak volna.

A dobócsillagokat kiadták egy külön csomagban is, ami mellé itt nem egy kést, hanem egy piros ninja bandanát és egy dobócsillag tartó zsákocskát tettek. Ez a csomag így talán még kevésbé hívogató.... A cuccot egyébként kiadták szinte változatlan formában Karate Kid-es köntösben is. 

Mire van szüksége egy magát ninjának képzelő telepi kissácnak? Műanyag kardra? Neeem… …Inkább egy ninjás nyomda készletre! Hát nem tudom… A csomag hat ninjás nyomdát és egy kis tic tac toe készletet tartalmazott, ami (ha jól értelmezem) az ötöd-ölő 3-as változata. Jó kérdés, hogy erre mi szükség volt? Nem tudom mennyit adhattak el belőle, de elég borzasztónak tűnik.

Az összes Amerikai Ninja játék közül a Nunchaku a legritkább, ami a többi cuccal ellentétben egészen pofásan nézett ki. Kérdés, hogy mennyire volt strapabíró a kis műanyag láncával.

A hatodik termék pedig egy ninja maszk volt, ami mondjuk legalább értelmezhető, ugyanakkor bármelyik gyerek előtudott állítani otthon egy ilyet mondjuk egy sapkából. A csomag egyébként elég viccesen fest, mert a sapka kivágásához egy meglehetősen alulméretezett, dühös szemet ábrázoló kartont tettek. Úgyhogy távolabbról a csomag inkább egy postaládába bekukucskáló embert juttat eszünkbe, sem pedig egy ninja maszkot.

A Fleetwood féle Amerikai Ninja cuccok, bármennyire is hihetetlen, de keresettek…főleg a szép gyerekkori emlékek és a film miatt. Nem maradt fenn belőlük túl sok, úgyhogy -a minőségükhöz képest- viszonylag drágák. A roleplay cuccok és a nyomda olyan 100 dollár körül mozognak bontatlanul, a figura viszont dupla annyiba is kerülhet. Gyűjtőként valahol meg is értem, hogy miért.

TB