G.I.Joe érdekességek - 71

G.I.Joe kiegészítő termékek Brazíliából

 273032513_1666050963726793_7975454212643938719_n_1.jpg

A korábbi epizódokban már sokszor beszéltem arról, hogy annak idején a G.I.Joe brand eljutott szinte a világ minden tájára, közte különféle egzotikus országokba is, amelyek különleges csomagolásukkal, egyedi cuccaikkal vagy vicces kísérő termékeikkel mind-mind gazdagították egy kicsit a Real American Hero vonalat. Ezekben az esetekben a Hasbro általában hivatalosan megállapodott egy helyi gyártóval, aki a lokális piacon forgalmazta a Joe termékeket valamilyen formában. Volt olyan hely, ahol egy az egyben átcsomagolt vagy átmatricázott cuccokat forgalmaztak, de olyan is, ahol saját gyártás indulhatott be, az amerikaiaktól kapott minták alapján. Ezek a megállapodások általában a fő G.I.Joe termékekre, a figurákra és a járművekre szorítkoztak, így 1982-től kezdve fokozatosan a világ eldugott szegleteiben is megjelenhettek ezek a sikeres játékok. A kísérő termékek gyártása ugyanakkor egy picit más mederben folyt. Ezekre a cuccokra általában ugyanúgy szükség volt, mint a figurákra vagy a járművekre azért, hogy az adott piacon elmélyítsék a márka ismertségét és reklámozzák a fő termékeket. Viszont azok a gyártók, akivel a Hasbro lokálisan megállapodott sokszor nem gyártottak ilyen cuccokat, így ezekben az esetekben más, kisebb cégeket is be kellett vonni a buliba. Ez néha a lokális partneren keresztül történt, néha pedig az adott cég direktbe a Hasbro-val állapodott meg, mindenesetre szinte minden országban, ahol a G.I.Joe termékeket forgalmazták, készültek különféle egyéb,sokszor nem játék jellegű cuccok, amelyre szintén rányomták a G.I.Joe logót. Korábban már számos esetben foglalkoztam ilyenekkel…. ezek néha hivatalos, licenszelt termékek voltak (flipper, sárkányrepülő, fémjátékok, homokozóvödör,), néha viszont nem hivatalos, kalóz cuccok (tolltartó, képeslap), amelyek ma már gyűjtői szempontból legalább annyira érdekesek, mint maguk a figurák. Ma egy pár brazil kísérő termékről lesz szó, amelyek ugyan elméletileg licenszelt termékek voltak…de első ránézésre szerintem ezt senki se mondaná meg róluk.

 

A Hasbro szinte minden dél-amerikai országban, külön megállapodást kötött egy-egy helyi céggel a Joe termékek forgalmazására. Ezek általában nagy múltú, évtizedek óta beágyazott gyártók voltak, bár ez a termékeiken azért nem mindig látszott. Venezuelában így a Rubiplas, Argentínában a Plastirama, Mexikóban pedig az Auriken cég sáfárkodhatott a Joe brand-el. Természetesen Brazília se maradhatott ki a sorból, hiszen ez a hatalmas ország már akkor is komoly játékpiacnak számított, noha a vásárlóerő természetesen meg se közelítette az amerikai léptékeket. Itt szintén egy nagy múltú és relatíve színvonalas cég az Estrela kapta meg a Joe-k gyártási és forgalmazási jogait, így 1984-től itt is megkezdődött a Joe-k kiadása. Az Estrela saját gyártást produkált, tehát nem az amerikai figurákat csomagolták újra, így a brazil Joe-k, mind anyagukban, mind külsejükben mind pedig csomagolásukban is valamennyire eltértek a megszokott amerikai vagy európai játékoktól. A színvonaluk ugyanakkor abszolút megközelítette azt, legalábbis, ami játékokat illeti. Az anyaghasználat, a festés és az összhatás is, majdnem olyan jó volt, mint mondjuk egy amerikai darabnál, de az biztos, hogy sokkal jobb, mint egy argentín vagy venezuelai darab esetében. Az Estrela innentől kezdve rengeteg Joe cuccal örvendeztette meg a brazil gyerekeket (Commandos Em Acao néven) és egészen 1995-ig, az amerikai kiadási rendtől eléggé eltérően, de folyamatosan gyártották a G.I.Joe játékaikat. Ezek sokszor meglehetősen egyediek vagy furcsák voltak. Az eltérő csomagoláson kívül a figurák / járművek sokszor más színekben pompáztak, mint az amerikai társaik, de a kiegészítők terén is nagyok voltak az eltérések. A minőségük ugyanakkor teljesen rendben volt, úgyhogy abszolút nem olyan rossz minőségű, gagyi kópiákról beszélünk, mint például az indiai Funskool cuccok esetében. Az Estrela rengeteg cuccot kiadott az évek során, de persze nem mindent, viszont így is körülbelül 125 figurával, illetve legalább 80 féle járművel bővítették a Joe palettát. Ezek közül számomra kiemelkednek az egyedi sub teamek, mint például a kisállat figurákkal kiadott Forza Fera vagy az egyedi Sky Patrol figurákkal operáló Patrulha Do Ar. (Egy Estrela által kiadott promóciós cuccról már írtam korábban) A világ G.I.Joe gyűjtői is kifejezetten kedvelik és keresik az Estrela-féle Joe cuccokat.

 

1-dsc_0704.JPG

007.JPG

gi-joe-kaptator-radar-rat-commandos-em-acao-estrela-199410-600x600.jpg

Az Estrela viszont nem nagyon gyártott kiegészítő termékeket...makettet, puzzle-t, sapkát meg ilyesmiket, inkább a figurákban, robotokban és kisautókban jeleskedtek. Ugyanakkor mivel a brazil piac meglehetősen nagy volt, ezért szükség volt mindenféle egyéb (adott esetben olcsóbb) termékre is, ami reklámozza, terjeszti a G.I.Joe márkát. Ennek érdekében az Estrela teljesen hivatalosan megállapodott egy csomó kisebb céggel (nyilván a Hasbro jóváhagyásával), így 84 után, e főleg a 90-es évek elején, egy csomó egyedi Commandos Em Acao cucc jelent meg a brazil üzletekben. Véleményem szerint ezekben egy kicsit túl is teljesítettek, így sokkal több ilyen termék létezik, mint ahogy azt elsőre gondolnánk….szinte már amerikai mennyiségű. Alább ezek közül gyűjtöttem össze nektek egy párat. Igazából nem túl bonyolult termékekről van szó és a minőségük is ingadozott. Nem egy cég állította elő őket, hanem sok esetben azt se lehet tudni igazán, hogy ki volt a gyártó. Ugyanakkor minden cuccon ott virít a Hasbro és/vagy az Estrela felirat is, úgyhogy feltételezhetjük, hogy mindegyik engedéllyel készült, licenszelt termék volt.

 272878113_1666051823726707_1560646133790132558_n.jpg

Készültek például egészen tűrhető minőségű papír puzzle készletek az Incoarte cég jóvoltából, mégpedig legalább 7 féle, amelyekkel Earl Norem G.I.Joe képeit tudjuk összerakni, 16 darabból. Ezeket a képeket annak idején Amerikában könyvborítónak, könyvillusztrációnak használták, de a régies megjelenésük ellenére puzzle-nek is teljesen megfeleltek. Nem tudni vajon miért pont ezeket a nem annyira ismert és karakterhű képeket választották, de nagy valószínűség szerint hivatalos úton kaphatták meg őket. A képek körülbelül 1987-89 között készültek, míg a puzzle 1991-ben került kiadásra. Brazílián kívül meglehetősen ritka cuccok, ugyanakkor nem drágák, kb 15-20 dollár az értéke egy ilyennek.

 

273032513_1666050963726793_7975454212643938719_n.jpg

272869966_1666051950393361_6508138566090942105_n.jpg

272878588_1666051050393451_5311441017675989691_n.jpg

272890812_1666052070393349_4702334798186956007_n.jpg

272908791_1666050917060131_1656995143731914978_n.jpg

272965552_1666052140393342_4419781937321218459_n.jpg

norem-fools-gold-1988.jpg

norem-fools-gold-1988-2.jpg

starfght.jpg

f0afa26e2b1366c014e48ca6fb991e6c.jpg

Egy másik cég G.I.Joe-s kvarcórákat gyártott, amelyeket az Estrela tervezett. Ezek hasonlóan egyszerű design-al és funkcionalitással bírtak, mint az amerikai társaik, de az összhatás, főleg az „egyedi” csomagoláskép miatt, egy kicsit azért gyengébb. Azt nem tudom pontosan, hogy hány féle készült ezekből, én kettővel találkoztam eddig, de azok biztosan nem ugyanakkor jelentek meg, legalábbis erre következtetek az eltérő csomagolásból.

 

119841063_3256865777768250_7799433405961700162_n.jpg

119984365_3256865827768245_9000342580545347326_n.jpg

Szintén az amerikaiaktól vették a mini flipper ötletét is, de a brazil verzió teljesen más felépítésű pályával bírt. Ennél is egy Earl Norem képet használtak a háttérben és ha hihetünk a datestamp-nek ez 1995-ben keletkezett, ami már az Estrela féle G.I.Joe éra vége volt.

 127619795_1359563307708895_553275904769258373_n.jpg

Ennek a műanyaggránátnak sajnos ismeretlen a forrása, még az is lehet, hogy ez nem hivatalos termék volt. Roleplay cuccok viszont általában készültek a G.I.Joe-hoz mindenfelé, úgyhogy annyira nem meglepő a létezése.

 119943024_3256864331101728_6850948345668807298_n.jpg

Egy gyönyörű G.I.Joe homokozóvödröt már mutattam nektek korábban, de azt a görögök követték el. A brazil társa 1996-ban keletkezett, de ehhez képest kicsit régies dizájnnal bírt, hiszen a rányomtatott karakterek többsége a korai Sunbow/ Marvel kinézetet hozza, nem a 90-es évek stílusát. Ez persze nem baj. Maga a szett egyébként egészen nívósnak tűnik és az tuti, hogy ha lett volna egy ilyenem 89-ben a Gyöngyike utcai óvodában, akkor én lettem volna a homokozó császára.

 

272878113_1666051823726707_1560646133790132558_n.jpg

272909219_1666051677060055_1579326090373128117_n.jpg

273035947_1666051467060076_3397725012002883920_n.jpg

273041004_1666051770393379_8181728331239444687_n.jpg

273122610_1666051120393444_5625471519636715593_n.jpg

Ugyanaz a cég, ami a homokozóvödröt gyártotta, még ugyanabban az évben felhasználta a grafikákat két másik termékhez is. Az esernyő két féle változatban készült és a Commandos Em Acao logón kívül a régi, klasszikus Falcon logót is megkapta (ez volt a 70-es években a G.I.Joe brazil neve)

 

273206849_1666053477059875_2834647113084179279_n.jpg

273216164_1666053747059848_8703646471624233841_n.jpg

273218673_1666054107059812_5206484473643998369_n.jpg

273220684_1666053197059903_9051998625348824677_n.jpg

273331833_1666052787059944_5412674485171005272_n.jpg

273364303_1666052587059964_4527220569836159695_n.jpg

Ezen kívül a karaktereket rányomták gyerekeknek szánt gördeszkalapokra is, bár a fehér szín azért nem volt ebben a termékkörben túl praktikus.

 272914693_1666051237060099_326532168617606846_n.jpg

Létezett egy kifestő, vagy átrajzoló füzet is, ami magyarra fordítva a „varázsceruza” nevet kapta. Nem tudom pontosan, hogy ennek mi a pontos papíripari megnevezése, de a kép alapján satírozni kell és akkor megjelenik az adott kép.

 

120028109_3256869244434570_1404434537458316721_n.jpg

120093767_3256869201101241_1680411889548075252_n.jpg

Egy megint csak másik cég a G.I.Joe-s partikellékekbe vetette bele magát, hiszen ezek a cuccok Amerikában is elég népszerűek voltak. Én három féle ilyen terméket találtam egy papírtányért, egy buli meghívó csomagot és egy mintás szalvéta csomagot, amelyeknél nyilván az is csoda, hogy túlélték az elmúlt évtizedeket.

 

119701616_3256869344434560_280090402654288324_n.jpg

119736568_3256869304434564_2384231555458085367_n.jpg

234809119_2313334562134139_5158701850803031745_n.jpg

Akárhogyan is nézzük, a G.I.Joe a maga idejében messze nem csak a figurákról és a járgányokról szólt. Bár ezek illetve a hozzájuk kapcsolódó képregények és rajzfilmsorozatok voltak a fő termékek, azért mindig szükség volt a kiegészítő cuccokra, amelyek szerintem legalább olyan örömöt szereztek a világ gyermekeinek, ahogyan nekünk mondjuk a Skorpió Kommandó kártyák.  

 

A képek forrása: Commandos Em Acao oldal + Leon Rovasi

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr5017766988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása