Vintage Star Wars érdekességek - 59
Vintage Star Wars érdekességek - 59

A "Tandem" X-Wing járgány

Annak idején írtam már nektek a Kenner, játékközpontú Star Wars folytatási tervéről , amelyet a Lucasfilms szinte azonnal elutasított. Akkor a prezentáció java részét be is mutattam nektek, sőt pár szóban már beszéltem a mai gépről is, de a prezentációnak volt még két oldala, ami nem maradt fenn az utókor számára. Szerencsére ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy mi szerepelt ezen a két oldalon….az egyiken egy úgymond ütőkártyának ...

1984-es Lego egylapos insert
1984-es Lego egylapos insert

A mai szkennelés áldozata egy 1984-es német Lego insert volt, ami szokás szerint kis méretből kihajtogatható A4-es méretig. Ez egy általános darab, a Lego akkori főbb vonalait mutatja egy-egy csíkban ....A szokásos Castle, Town és Space mellett a Fabuland, a Technic és a Train is kapott egy egy kisebb blokkot. Ebben az időben elképesztő mennyiségű hasonló insert született, úgyhogy az elkövetkező időben még rengeteg hasonló fog majd szerepelni a blogon. 

01_87.jpg

02_81.jpg

 

...
Top 10 leginkább "alulértékelt" játékvonal
Top 10 leginkább "alulértékelt" játékvonal

A régi akciófigurák gyűjtése ma már egy relatíve közismert és bizonyos TV műsoroknak köszönhetően egészen népszerű téma lett. Mondjuk úgy, hogy a hobbink reneszánszát éli manapság….egyre több a gyűjtő és a játékgyártók is egyre több „retró” jellegű játékot dobnak a piacra. A vintage akciófigurák gyűjtésében is – ahogyan minden másban is- megvannak a sajátos trendek, szokások, és míg némelyik játékért milliónyi gyűjtő verseng, addig ...

1981-es német Empire Strikes Back kihajtogatható katalógus/poszter
1981-es német Empire Strikes Back kihajtogatható katalógus/poszter

Nemrég a birtokomba került (és ezúton is köszönöm annak akitől hozzájutottam) egy gyönyörűszép állapotú, 1981-es Kenner Empire Strikes Back katalógus, ezért gondoltam ezt is megosztom veletek. A rendkívül mutatós képeken látszik szinte minden figura  és jármű, amely 1981-ig bezárólag megjelent (persze járgányból, playsetből és creature-ből nem mindegyik) a ma már vintage-nek számító Star Wars játékok a soraiban. A poszter mérete igen nagy...kb A2-es ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 6.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 6.rész

A Power of the Jedi vonal kiadatlan 12"-es figurái

probe.jpg

A Star Wars figurák történetében kezdettől fogva két „hagyományos” figuraméret volt jelen a 3,75” és a 12”. Amikor a Kenner 1977-78-ban elkezdte kiadni a Star Wars figurákat, még nem voltak benne teljesen biztosak, hogy az „új”, kis méret népszerű lesz-e a gyerekek körében, ezért a 3,75” mellett készítettek, nagyobb… az akciófigurák hőskorába (60-as évek) visszanyúló, körülbelül 12”-es ...

Utó-SDCC hírcsokor....Lego Star Wars, Galaxy of Adventures, TVC
Utó-SDCC hírcsokor....Lego Star Wars, Galaxy of Adventures, TVC

Túl vagyunk a 2019-es SDCC-n és bár az engem igazán érdeklő területeken kevés újdonságot láthattunk…de azért egy pár újabb rövidhír még összegyűlt így hétfőre. A Hasbro egyébként azért nem jelentett be több Star Wars-al kapcsolatos újdonságot, mert minden Episode IX és Mandalori dologgal kapcsolatosan várniuk kell októberig, a D23 Disney Expo-ig. Nyilván a Disney az igazán ütős leleplezéseket a saját rendezvényén akarja majd véghezvinni.  

  ren.jpg

A ...

2003-as Lego Discovery Insert
2003-as Lego Discovery Insert

2003-ban a Lego egy rövid életű együttműködést folytatott a Discovery Channel-el, amelynek keretein belül több, reális kinézetű, űrhajózással kapcsolatos készletet dobtak a piacra. Ez az insert ennek a propagálására készült és meg kell, hogy mondjam, ezek az űrhajós készletek egyáltalán nem is néznek ki rosszul. A másik oldalon, most is, mint mindig....az aktuális többi húzótémát reklámozták 1-1 csík erejéig...a Racers-t és a Harry Potter-t.  Impozáns ...

SDCC 2019 Hasbro Star Wars panel - összefoglaló
SDCC 2019 Hasbro Star Wars panel - összefoglaló

Élőben követtem végig a Hasbro Star Wars játékokkal kapcsolatos paneljét…ami finoman szólva is egy kissé csalódás volt.

  e_1.jpg

A korábbi rendezvényeken mindig beszéltek a jövőbeli tervekről és elcsepegtettek pár újdonságot is, de röviden és tömören fogalmazva, most teljesen felesleges volt a Hasbro-nak egyáltalán egy ilyen panelt tartania. Újdonságokról gyakorlatilag semmit sem mondtak, a hallgatóság kérdéseire pedig alig válaszoltak érdemben, mert az ...

Star Wars hírcsokor az  SDCC előtt....Black Series, TVC, Lego
Star Wars hírcsokor az SDCC előtt....Black Series, TVC, Lego

Ma veszi kezdetét a 2019-es San Diego Comic Con, ami mind a különféle geek dolgok (filmek, sorozatok) tekintetében, mind a játékok frontján az év egyik legfontosabb eseménye. A játékgyártók is erre az eseményre időzítik a fontos bejelentéseik egy részét. Az elmúlt 1,5 hétben számos apró infó szivárgott ki, amelyeket nem akartam egyenként megosztogatni, így most összefoglalom egy cikkbe mit is tudunk előzetesen.

  pro.jpg

A Hasbro most is saját résszel van jelen ...

Napi vicces Star Wars bootleg
Napi vicces Star Wars bootleg

Aki ismer az tudja rólam, hogy finoman szólva sem vagyok a bootlegek / másolatok / reprok / reissuek nagy barátja...sőt a játékok (megtévesztésre alkalmas) hamisitását kifejezetten üldözendőnek tartom. Ugyanakkor van egy szegmense a hamisítványoknak, amellyel mindigis elnéző voltam egy kicsit és ez a vicces, gagyi bootlegek ligája. Annak idején írtam is egy cikket az értékesebb ilyen figurákról.   

_20190716_215309.JPG

Ma az egyik kedves eladó akivel gyakran üzletelünk ...

41. Képregénybörze képekben
41. Képregénybörze képekben

Ismét ellátogattam a soron következő képregénybörzére, ahol nagyon jól éreztem magam a sok sok ismerősnek köszönhetően. Vettem is ezt-azt, de alapvetően a hangulat volt az egészben a legjobb. Nagy volt a tömeg, jócskán kellett várni a bejutásra és kívánatos cucc is kevesebb volt, mint az előzőn (legalábbis akciófigura vonalon),de azért így is ez a legszínvonalasabb ilyen jellegű rendezvény. Elég sok képet csináltam, úgyhogy most nem ide teszem be őket... ...

1978-as Lego Insert
1978-as Lego Insert

A mai szkennelés áldozata egy egészen régi, 1978-as kihajtogatható Lego insert volt, ami ugyan német, de szerintem nem csak ott terjesztették. Csík alakú, de érdekes módon fentről lefelé hajtható, ami egészen érdekes megoldás, mert a későbbiek mind oldalra nyíltak. A lapokon a nagy Lego reform első lépései is láthatóak, mégpedig a legelső Town készletek formájában. Itt még nem volt Space, nem volt Castle....ez még a teljesen más jellegű Lego világ utolsó ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 5.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 5.rész

Swamp Skeeto

A korábbi epizódokban már többször is beszéltem a most 20 éves Episode I játékvonal kiadatlan dolgairól . Ma is egy ilyen játékról, a kiadatlan Swamp Skeeto nevű creature figuráról lesz szó.

2019-07-12_201138.jpg

A Creature figurák egy idősek a Star Wars figurák történelmével . Már a vintage korszakban is rendkívül sikeres creature „figurákat” csináltak a klasszikus, nagyméretű Star Wars lényekből, így a Dewback-től kezdve a Wampán át egészen a ...

1988-as Matchbox katalógus
1988-as Matchbox katalógus

A legutóbbi alkalommal nagyon kedveltétek a 87-es Matchbox katalógust ezért úgy gondoltam, hogy a következő évet is megmutatom nektek. Nagyon sok átfedés van a két év között, sőt a képek egy része is megegyezik, de mégis jellegében egy kicsit eltér ez a katalógus az előzőtől. Elképesztő jó kis kocsik vannak benne és nagyon sok cucc megvolt belőle gyerekként, de ezt már az előzőnél is elmondtam. A katalógus egyik legérdekesebb pontja a Roadblasters sorozat, ...

Kevésbé ismert játékvonalak 16. - Chuck Norris Karate Kommandos
Kevésbé ismert játékvonalak 16. - Chuck Norris Karate Kommandos

Elég régen nem írtam az úgymond kevésbé ismert vagy elfeledett játékvonalakról, de most kedvet éreztem hozzá, úgyhogy nekiálltam. A Chuck Norris Karate Kommandos a 80-as évek közepének egyik tipikus másodvonalas (de inkább harmad) játéksorozata volt, amelyet ráadásul akár tipikus félresikerült Kenner terméknek is jellemezhetnénk. Nem hiszem, hogy sokaknak élénken megmaradt volna az emlékezetében ez a játék, de beszélni akartam róla, mert egyrészt a ...

Játékok a Polcról

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (20) 3rdparty (1) a-team (2) actionforce (82) actionman (13) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (52) batman and robin (6) batman animated (20) batman beyond (3) batman és robin (5) batman figurák (36) batman figurák története (26) batman forever (6) batman katalógus (3) batman of the future (2) batman reklám (11) batman returns (3) batman toys (30) batman visszatér (3) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (2) beast wars (7) beetlejuice (2) belville (8) beszámoló (5) bionicle (13) blacktron (1) black series (45) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (2) bolhapiac (2) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (38) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (26) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (4) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (2) duplo (4) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (17) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1478) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (18) figura és játékfeszt (14) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (279) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (302) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (20) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (62) gi joe járművek (58) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (221) gi joe tv (17) gi joe vehicles (46) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (7) gyűjtés (5) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (743) hasbro játékok (746) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (323) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (3) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1556) játékbolt (23) játékbörze (3) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (15) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1552) játékok a polcról (9) játékok a polcról live (3) játékreklám (40) játék lelőhely (12) játék reklám (32) játék riport (18) játék tv riport (13) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (24) karácsonyi játék (24) kártya (5) katalógus (383) kenner (344) kennertoys (328) kenner figurák (327) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (20) ko toys (18) ko transformers (5) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (12) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (590) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (96) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (388) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (4) lego jurassic park (1) lego katalogus (308) lego katalógus (305) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (152) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (73) lego tmnt (1) lego történelem (254) lego town (60) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) liokaiser (2) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (9) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (26) modern star wars figurák (57) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (9) nintendo katalógus (1) nintendo reklám (3) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (3) otc (1) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (7) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (10) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (13) playmobil katalógus (3) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (66) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (67) power of the force története (24) power of the jedi (16) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (53) prototype (52) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (9) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (12) recard (1) régi játék (1191) régi játékok (1159) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (28) remco (1) rendezvény (23) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (6) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (6) saber rider (2) saga (10) saga collection (5) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (2) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (699) starwarsfigures (593) starwarsjármű (94) starwarstoys (677) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (697) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (542) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (587) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (81) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (16) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (9) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (21) technic (41) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (18) tomy (1) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1216) town (35) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (10) transformers (74) transformers beast wars (3) transformers g1 (59) transformers g2 (9) transformers katalógus (12) transformers prototípus (2) transfrmers (47) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (17) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (338) vintage (898) vintagejátékok (1022) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (1004) vintage collection (57) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (5) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (4) wwf (9) wwf figurák (13) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása
Mobil