Vintage Star Wars érdekességek - 62
Vintage Star Wars érdekességek - 62

A 6,5 inch-es japán die cast figurák

A vintage Star Wars érdekességek sorozatom történetében az eddigi legtöbb, mintegy nyolc cikkben foglalkoztam már a különféle japán érdekességekkel és még bizony messze nem fogyott ki ez a zsák…. így ma a Takara által gyártott, nagyméretű die cast Star Wars figurákról lesz szó.

  takara-sw-vader-10.jpg

Beszéltünk már korábban a felhúzós , a diavetítős és a rakétakilövős R2-ról is és abban a sorozatban, amelyikben a ...

Egy másik 1984-es kihajtogatható Lego insert
Egy másik 1984-es kihajtogatható Lego insert

Tegnap a készülődés miatt kimaradt a szkennelés rovat, de ezt most gyorsan pótolom is. 1984-ből már elég sok mindent mutattam nektek.... volt már kétféle katalógus és egylapos insert is, most pedig egy másik fajta kihajtogatható insert lesz terítéken. A külleme nagyjából a szokásos.... mindkét lapon kisebb négyzet alakú blokkokban látszanak a témák, mindegyik csak pár készlettel. Egyes képek ismerősek lehetnek, mert más papíranyagon is felhasználták őket, ...

Pénteki hírösszefoglaló: Star Wars Black Series, Vintage Collection és egyebek
Pénteki hírösszefoglaló: Star Wars Black Series, Vintage Collection és egyebek

Bár a Triple Force Friday után egy kicsit lelassultak az események, azért most is összegyűjtöttem nektek a legfontosabb híreket a Star Wars figurák és egyéb cuccok világából.

  1_40.jpg

Boltokba került a legújabb, 10. Vintage Collection hullám is, ami kb. ki fogja egészíteni a szintén nagyjából két hete a boltokba kerülő Rise of Skywalker-es előző hullámot (amiben a Zori Bliss, Poe, Rey és a Ren lovag van). Ahogy korábban már beszámoltam róla, ebben egy Yavin ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 9.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 9.rész

Trap és Havoc, a két lecserélt klón

A 2000-es év óta nagyjából 340 különféle klón harcos figurát adott ki a Hasbro és azt hihetné az ember, hogy ekkora palettába bizony minden lehetséges klónharcos belefért a 19 év alatt. A valóságban persze ez koránt sincs így, számos olyan klónt, amely például nevesítve szerepelt a Clone Wars sorozatban nem adtak ki figuraként, míg egy csomó általános darabot meg igen. A hiányzó klónok között viszont voltak olyanok ...

A Lego Aquazone története - 1.rész
A Lego Aquazone története - 1.rész

Hosszú idő után újra Lego történeti cikkel jelentkezem és a mai alanyom az az Aquazone téma lesz, amelyet anno ti szavaztatok meg a Facebook oldalon. Na jó….az már majdnem egy éve volt, szóval lehet már nem is emlékeztek rá, de én igen. Mivel az Aquazone egy kicsit kevésbé áll közel hozzám, mint a korábbi kivesézett Lego témák, ezért valahogy az istenért se akart megjönni az ihlet, hogy ezt a beígért cikket elkészítsem…. Ezért mindig halogattam, de most ...

1994-es füzet alakú, magyar Lego katalógus
1994-es füzet alakú, magyar Lego katalógus

A mai szkennelés alanya egy egészen jól sikerült magyar Lego katalógus volt, az igencsak jól sikerült 1994-es évből. Furcsa módon ez nem egy megszokott kis négyzet vagy nagy téglalap alakú darab, hanem egy álló, füzet formátumú, 20 oldalas kiadvány. A 94-es év véleményem szerint nagyon jó volt és kb ez volt a jól ismert témák erős modernizálása előtti utolsó, úgymond "hagyományos" év. Ez volt a Space talán utolsó neon mentes időszaka, csúcson volt a ...

Heti hírmondó: Triple Force Friday, Black Series, Vintage Collection
Heti hírmondó: Triple Force Friday, Black Series, Vintage Collection

A múlt heti Force Friday-es élő bemutató után , ezen a héten is számos apró hírmorzsa került ki a netre, amit most megint csak összefoglalok nektek. Már csak órák választanak el minket a Triple Force Friday-ig, ami az új Star Wars termékek hivatalos megjelenésének pillanata. Elméletileg lehetséges, hogy olyan dolgok is meg fognak jelenni, amiről ezidáig még semmi hír nem volt, de ezt én az elmúlt hetek hírdömpingje után kevéssé tartom valószínűnek.

  chewie_3po3.jpg

A ...

Vintage Star Wars érdekességek - 61
Vintage Star Wars érdekességek - 61

A Boussh Leia korai feje

Ebben a rovatban már számos alkalommal beszéltem nektek egy-egy figura korai, alternatív változatáról, ami valamiben lényegesen eltért a boltokban megvásárolható daraboktól. Ma is egy ilyenről lesz szó a Leia in Boussh disguise figura korai fej változatáról.

  hc-boussh-althead-2.jpg

Egy csomó esetben előfordult az a helyzet, hogy a Kenner-nek a munka kezdetén nem állt a rendelkezésére minden információ az adott figura tökéletes előállításához. Így ...

G.I.Joe érdekességek - 48
G.I.Joe érdekességek - 48

Duke érdekességei

d_2.jpg

Duke kétségtelenül az egyik legfontosabb G.I.Joe karakter. Majdnem a történet kezdete óta jelen van a G.I.Joe világában és a mai napig egy rendszeresen használt karakter. Sőt…annál, egy kicsit több is. Egyfajta "tökéletes katona", akit az alkotói egyfajta tökéletes katonai példaképnek igyekeztek megteremteni a gyerekek számára. A 80-as évek elejének kissé militarista légkörében Duke, a mosolygós, szőke, talpig becsületes katona ...

81-es kihajtogatható Lego Space insert
81-es kihajtogatható Lego Space insert

A mai szkennelés rovatban egy 1981-es kisméretű kihajtogatható Lego insert lesz a főszereplő, ami a kor talán legfontosabb húzótémájáról, a Space-ről szól. A lapokon szereplő készleteket szokás Classic Space-nek hívni és valóban mind a szettek, mind a képek meglehetősen klasszikus, békebeli hangulatot árasztanak. A Lego Space története című sorozatomban , annó sok itt szereplő készletről beszéltem egy kicsit, de kiemelném a 928-as számút, ami korának egyik ...

Hírcsomag: A Triple Force Friday Global Reveal, játék szempontból
Hírcsomag: A Triple Force Friday Global Reveal, játék szempontból

A tegnapi Star Wars-os bejelentések miatt most mindenképpen szükség van arra, hogy írjak ezekről egy kicsit, noha őszintén szólva nem sok kedvem van hozzá….Látom Facebook-on a lelkes posztokat, meg a képeket illetve azt, hogy ki mennyi pénzt költene el szívesen a cuccokra. Megmondom őszintén, nem is szeretnék ünneprontó lenni, de hát mit csináljak….igyekszem azért visszafogni magam

  a_7.jpg

Kezdjük ott, hogy még a nyáron mindegyik játékgyártó titkolózást ...

Modern Star Wars figura érdekességek - 8.rész
Modern Star Wars figura érdekességek - 8.rész

Joh Yowza & Sy Snootles elveszett hangszerei

  potf2bandjohsyinstruments_1.jpg

A Power of the Force széria egyik kései, de jó ötlete volt, hogy többes pakkokban kiadták a Jabba palotájában látható zenészeket illetve táncosokat. Annak idején már a vintage érában is megjelent egy Max Rebo Band csomag, de az akkor még csak a három alaptagot, Max Rebo-t, Sy Snootles-t, Dropy McColl-t tartalmazta a hangszereikkel, illetve mikrofon állványokkal.

  v2_6.jpg

A 90-es évek végén viszont megjelent a Jedi ...

Esti rövidhír csokor: Black Series, TVC és asztali lámpák
Esti rövidhír csokor: Black Series, TVC és asztali lámpák

Az elmúlt hét közepén készítettem nektek utoljára hírösszefoglalót, de mivel most egy filmpremier előtti időszakban vagyunk, ezért egy kicsit felgyorsultak az események és szerda óta rengeteg új hír látott napvilágot a Star Wars játékok világából. Lássuk ezeket pár mondatban.

  3e58f3f8-b725-47cd-bfb3-c9f0a50d8f34.jpeg

A múlt héten írtam, hogy a 6”-es Black Series sorozatban ki fognak adni egy újabb Mandalori sorozathoz köthető karaktert, aminek „Bobby” a kódneve. Nos, nagyon úgy néz ...

Top 10 legjobban hiányzó Clone Wars figura
Top 10 legjobban hiányzó Clone Wars figura

Annak idején, amikor a Rebels című animációs Star Wars sorozatnak vége lett, í rtam egy top 10-es listát azokról a karakterekről , akikről sajnálatos módon nem készült akciófigura. Már akkoriban elterveztem, hogy ugyanezen szempontból megvizsgálom a másik népszerű sorozatot, a Clone Wars-t is, de valahogy mindig alulra került a teendők sorrendjében. Ugyanakkor jövőre érkezik majd a sorozat új és egyben befejező évada így talán egy kicsit melegítésnek is ...

1999-es kihajtogatható Lego Technic katalógus
1999-es kihajtogatható Lego Technic katalógus

A 90-es évekből származó Technic papíranyagokból már mutattam nektek egy párat korábban, de a 99-es évből eddig még csak egy kisebb szerepelt. Ekkoriban már egy kicsit modernebb imázst kapott a Technic vonal, ami volt akinek tetszett, de sokan bizony nem voltak vele megelégedve és ma is egy kicsit megosztja a rajongókat. Én ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni, mert sosem voltam nagy Technic-es, mindenesetre azt én is látom, hogy a felhozatal egy kicsit felemás ...

Hírharsona: GOA, BS, TVC, Lego és Hot Wheels hírek
Hírharsona: GOA, BS, TVC, Lego és Hot Wheels hírek

Az elmúlt héten megint összegyűlt egy pár hír a szokásos témákban, így ezeket -most már szokás szerint összefoglalom nektek – hátha valaki nem követi napi szinten a történéseket.

  a1_37.jpg

Amint azt múlt héten is említettem, megérkeztek a boltokba (nem nálunk) az új 6”-es Black Series Star Wars figurák. Ezek még az én megítélésem szerint is jól sikerültek, de a gőzhenger nem áll meg…máris csepegtek információk a következő kiadásokról is.

  a2_35.jpg

A ...

Játékok a Polcról

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (18) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (51) batman and robin (6) batman animated (20) batman beyond (3) batman és robin (5) batman figurák (35) batman figurák története (26) batman forever (6) batman katalógus (3) batman of the future (2) batman reklám (11) batman returns (3) batman toys (30) batman visszatér (3) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (2) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (8) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (2) bolhapiac (2) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (37) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (4) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (2) duplo (4) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (16) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1450) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (16) figura és játékfeszt (12) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (279) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (20) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (220) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (7) gyűjtés (5) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (725) hasbro játékok (728) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (301) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (3) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1531) játékbolt (23) játékbörze (2) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (15) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1527) játékok a polcról (9) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (381) kenner (343) kennertoys (327) kenner figurák (326) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (586) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (95) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (385) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (4) lego jurassic park (1) lego katalogus (308) lego katalógus (305) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (152) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (73) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (9) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (26) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (9) nintendo katalógus (1) nintendo reklám (3) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (6) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (13) playmobil katalógus (3) playsets (2) playstation (2) pokember (1) pókember (4) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (65) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (66) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (9) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (12) recard (1) régi játék (1176) régi játékok (1148) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (21) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (6) saber rider (2) saga (9) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (2) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (685) starwarsfigures (581) starwarsjármű (94) starwarstoys (668) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (683) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (528) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (573) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (81) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (16) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (41) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (18) tomy (1) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1203) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (10) transformers (71) transformers beast wars (3) transformers g1 (57) transformers g2 (9) transformers katalógus (12) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (15) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (316) vintage (890) vintagejátékok (1012) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (997) vintage collection (55) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (4) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (3) wwf (7) wwf figurák (11) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása