Starduster, a G.I.Joe Jet Pack Trooper

Folytatom a különlegesebb G.I.Joe figurákat bemutató sorozatomat is. A mai részben az egyik legmagasabb értékű, ugyanakkor a gyűjtők által egyik leginkább vágyott figurával, a Stardusterrel folytatom.

Az előző részeket itt olvashatod:

A Rocky Balboa G.I.Joe figura

Pankrátor a G.I.Joek között – Sgt. Slaughter

Sportoló a G.I.Joe világában – The Fridge

Steel Brigade a személyiség nélküli G.I.Joe figura

Az adathordozóval kiadott G.I.Joe figurák

Az európai exkluzív rakétakilövővel kiadott figurák

 161335290_89581-starduster-gi-joe-jet-pack-trooper-100-complete-.jpg

A Starduster szintén mail in offer-ek keretein belül került kiadásra, 1987-ben. Viszont ezek (A Steel Brigade-hez némiképp hasonlóan) többségében rövid ideig futó és kevésbé propagált ajánlatok voltak. Először 1987 végén hozták forgalomba és a G.I.Joe Action Stars gabonapehely prómóciójának keretein belül lehetett megszerezni. Ez a promóciós időszak eléggé rövid volt. A Starduster-es gabonapehely dobozokba valamiféle igénylőlapot és Marvel mini képregényeket is tettek, amelyből három féle is létezik. Érdekes, hogy a képregény dátumozása 1985 volt, de a gabonapelyhes dobozba ezek csak 87-ben kerültek. Úgy látszik erre a promócióra már jó előre felkészültek. A képregény egyébként csak pár lapból áll, ám mégis abszolút jól néz ki. Persze nem túl gyakoriak ezek sem, de azért nem beszerezhetetlenek.

il_570xn_448335522_6uhd.jpg

2018-06-08_124240.jpg

 

3450412_orig.jpg

1314873_orig.jpg

556737_orig.jpg

8976192_orig.jpg

Stardustert aztán a következő évben hagyományos mail in offer-ként is piacra dobták. A Hasbro direct-től lehetett egy speciális lapon megrendelni….el kellett küldeni  a megrendelőlappal 4,5 dollárt illetve 2 flag pointot is. Aztán ha minden jól ment, 6-8 héttel később a csomagot ki is küldték postán. Ezt az offert valamennyire inserteken is reklámozták, de azért jóval kisebb számban küldték ki ezeket a figurákat, mint pl a Super Troopert.

2018-06-08_124155.jpg

1989 és 92 között még egy úgynevezett Pocket Patrol Pack offerben is megszerezhető volt a cucc, szintén a Hasbro Direct-től megrendelve. A Pocket Patrol Pack egy kis övre fűzhető figurartároló dobozka volt, amelyet a Hasbro még 83-ban dobott a piacra és így szórták ki belőle a megmaradt készleteket. Ebben az időszakban küldték ki a legtöbb Starduster figurát a szerencséseknek.

7949493_orig.jpg

pocketpack2.jpg

Végül pedig az 1993-as G.I.Joe Convention rendezvényen is minimális számban beszerezhető volt a figura. Ekkor egy kicsit más féle Pocket Patrol Pack-al adták.

starduster_93.jpg

Elméletileg csak ezen a négy módon lehetett a karaktert beszerezni, de mégis olvastam olyan esetről, amikor Amerikában 1-1 kisebb boltba valahogyan mégis került pár bontatlan mail in dobozos Starduster. Valószínűleg ezek beszerezése nem hivatalos módon történhetett. Egyébként az összes ajánlat tudtommal csak Amerikában élt, tehát Európába nem jutott a Stardusterből 

8008315_orig.jpg

Starduster egy kis mail in kartondobozban érkezett a szerencsésekhez, amelyben a figura és a felszerelések egy lezárt műanyag zacskóban helyezkedtek el. A figura egy ún. Jet Pack Trooper, ami annyit tesz, hogy az 1982-ben kiadott Jump jet pack hárizsákot adták hozzá felszerelésként. Ezen kívül egy új, vizoros sisak és Gung Ho gránátvetőjének ezüstszínű változata volt még a csomagban.

81623.jpg

dxstardusterjet2cu.jpg

Természetesen járt a figurához egy egyedi filecard is. Erről megtudhatjuk, hogy Starduster-t Edward Skylar-nak hívják és eredetileg cirkuszi artista volt. Ezt a képességét egyébként a képregényben is megrajzolták.

4897557_orig.jpg

5481002_orig.jpg

A Starduster figurának csak a feje volt új alkatrész. A többi darabot más figurák darabjaiból hasznosították újra és festették át, hasonlóan a többi mail in figurához. Maga a figura egyébként nem egy nagy durranás, sima babakék alapszíne van a nadrágján némi camo festéssel. Viszont a felszereléseket rárakva, már sokkal tetszetősebb képet fest. Mivel (hasonlóan a Steel Brigade-hoz) itt is többféle figura alkatrészeit használták fel az idők során, ezért Starduster-ből is léteznek eltérő változatok, mégpedig számszerint három.

7884292_orig.jpg

Az A változat volt természetesen a legelső, gabonapelyhes promócióban kiadott változat. A csípője és a torzója Recondo-tól van, a karjai Flint-től a lábak pedig Roadblock-tól. Nem meglepő módon ez a legritkább és legértékesebb változat.

a_3.jpg

A B már a 88-as normál mail in offer keretein belül kiadott variáns volt. Ennek Duke torzója van, a többi alkatrésze ugyanakkor változatlan. Viszont ettől az apró változtatástól azonnal fel is ismerhető a figura, hiszen a mellkasán lévő szíj ellentétes irányban van, mint az A változatnál.

b_1.jpg

A C változat a kései, 89-től kiküldött variánsa a figurának, illetve ezt lehetett megszerezni a Convention-ön is. A torzója ennek is Duke, a karjai Flint-től vannak, a lábai pedig Roadblock-tól, viszont a Recondo csípőt lecserélték Iceberg-ére. Ezen kívül még fontos változtatás, hogy a C változat mellé nem adták a JUMP hátizsákot. Megfigyeléseim szerint ez a C variáns fordul elő a leggyakrabban.

c_2.jpg

A Starduster egy nagyon húzós cucc az ár szempontjából. A bontott figurák közül ez az egyik legértékesebb darab, mintegy 2-300 dollárért szokott gazdát cserélni egy jó állapotú komplett példány. Ezen kívül jóval kevesebb létezik belőle, mint egy hagyományos G.I.Joe figurából, ezért meglehetősen ritka és pont ezért elég keresett is. A ritkasága ellenére viszont azért szokott belőle lenni mindig eladó darab a nagy nemzetközi aukciós portálon. Én úgy tudom, hogy az itthoni gyűjtők közül is van olyan, akinek megvan, de hazánkban csak maximum 1-2 darab lehet belőle jelenleg.

10155144_1_3.jpg

Természetesen Starduster-ből is számos custom illetve utángyártott változat létezik, így ilyen figurát mindenképpen nagy körültekintéssel vásároljunk csak. A custom példányok közül ugyanakkor van néhány igen ötletes is, például Tiger Force festéssel vagy custom hátlapra csomagolva (ami hátlapon van az csak custom lehet, amint fentebb olvashattátok cardon Stardustert soha nem értékesítették).

black-major-tiger-force-starduster-03.jpg

1153010_orig_1.jpg

Noha nem a világ legszebb figurája, de az ára és a ritkasága azért elég kívánatossá teszi ezt a karaktert a gyűjtők körében. Az biztos, hogy akinek van egy ilyenje, az semmiképpen nem számít „kis” gyűjtőnek a G.I.Joe gyűjtők közösségében. Nekem sajnos ő nincs meg... de ki tudja, egyszer talán még sikerül őt is megszerezni.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7014032556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1408) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (709) hasbro játékok (712) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (284) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1490) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1486) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1148) régi játékok (1122) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1176) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (297) vintage (868) vintagejátékok (989) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (978) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása