A Star Wars játékjárművek története - 1.rész

AT-ST Walker

Bizonyára emlékeztek még a Star Wars Creature játékokról szóló cikksorozatomra. Úgy gondoltam, hogy miért állnék meg csupán a lényeknél és miért ne kezdjem meg hasonló formátumban például a járművek témakörét is bemutatni. Úgyhogy most következzen a Star Wars játékjárművek történetének első fejezete…

at-st-during-the-battle-of-endor-470x310_2x.jpg

Mivel a Creature-ökből nem volt olyan sok, ezért simán meg tudtam azt csinálni, hogy egy cikkben több darabbal is foglalkoztam. Egyedül Jabbánál volt túl sok az anyag, úgyhogy az önmagában ki is töltött egy egész cikket. A járműveknél viszont lesz olyan darab, amiből elképesztően sok játék jelent meg, úgyhogy a jobb emészthetőség érdekében, most egy cikk csak egy járgányra fog koncentrálni (kivéve abban az esetben, ha valamiből csak nagyon kevés játék készült). Az első pár részben azok az általam nagyon kedvelt járgányok fognak szerepelni, amelyek bizonyos szempontból ikonikusak, de talán egy kicsit kevesebb figyelem szokott rájuk esni. Legalábbis az észrevételeim szerint. Természetesen elsősorban most is a Kenner, Hasbro és a Lego által gyártott játékokra helyezem a hangsúlyt. Szinte minden SW járműből léteznek más játékok is…. Hot Wheels-ek, Micro Machines, felfújható matrac stb…..és néha biztosan említést is fogok tenni róluk, de elsősorban a szokásos játékvonalakra koncentrálok.

clearing04.jpg

Az AT-ST Walker az eredeti Star Wars trilógia egyik ikonikus szárazföldi járgánya volt. A birodalmi erők kisebb termetű felderítő, támogató járműve, amelyet leginkább a Jedi Visszatér endori csata jeleneteiben láthattunk, de ezen kívül feltűntek a Birodalom Visszavágban, a Zsivány egyesben és a továbbfejlesztett változata az Utolsó Jedik-ben is látható volt. A Kuat Drive Yards gyártja és a csirkeszerűen lépegető alakja, mindenkinek beleéghetett a memóriájába, úgyhogy tényleg egy ikonikus szerkezetről van szó. Személyszerint én egy kicsit jobban is kedvelem, mint a behemót AT-AT-t. A kisebb mérete miatt a játékgyártók is így vannak ezzel, úgyhogy az évek során egészen sok megjelenése volt játék formában, mert sokkal jobban megvalósítható „emberi méretben”, mint a nagyobb testvérei.

at-st-rogue-one.jpg

Természetesen elsőként a Vintage érában, 1982-ben adták ki az első AT-ST lépegetőt, mégpedig Scout Walker néven. Érdekes módon még az Empire Strikes Back vonalban kiadták, pedig ugye ez a jármű, noha minimálisan a Birodalom Visszavágban is szerepelt, azért leginkább a Jedi Visszatérhez köthető. Később persze Return of the Jedi csomagolásban is kapható volt illetve Európában trilogós és egyéb dobozban is. Maga a gép a kora ellenére egészen jól néz ki, noha számos ponton eltér a filmben látható járműtől. Nem stimmel teljesen a pilótafülke alakja, nem elég szögletes és nem úgy állnak a síkjai, ahogyan a filmben láthattuk. Ettől teljesen más is a karaktere ennek a járműnek. Ezen kívül a kitekintő nyílások is csak lezárva láthatóak és a fegyverzet is másmilyen, mint amit megszokhattunk. A lábak viszont teljesen rendben vannak, sőt még lépegető mozdulatot is tudnak csinálni egy gomb elhúzása segítségével. Pilóta nem járt hozzá azt csak külön, single card-os figuraként lehetett beszerezni. Akárhogyan is vannak negatív pontjai, azért mégiscsak ez volt az első, úgyhogy mindenképpen ez a legklasszikusabb darab és azért nekem erre dobban meg a szívem a leginkább.

vintage1_1.jpg

vintage2_1.jpg

vintage3_1.jpg

A következő állomás 1995 volt, amikor is a Power of the Force sorozatban megjelent egy újabb változat Imperial AT-ST néven. Ez a jármű a vintage járgányon alapult, de a teljes átfestés mellett azért pár elemen is változtattak. Részletgazdagabb lett az egész, de alapvetően a vintage változat problémáinak egy részét is örökölte. Ilyen például a kerekded pilótafülke forma és az ágyú is. A festésével sem vagyok 100%-ig kibékülve. A csirkeláb kapott némi koszolást, de sajnos ez a szín itt inkább rozsdának tűnik és nem az Endor sarának. Ennek ellenére azért ez is szép darab, ráadásul nem is szokott olyan drága lenni manapság, legalábbis a többi listán szereplő darabhoz képest. Pilóta ehhez sem járt és érdekes, hogy a single card-osként kiadott POTF2 AT-ST Drivert csak jóval később, 1997-ben adták ki és addigra ez a jármű már nem is igazán volt kapható. Még a dobozképen is egy Stormtrooperrel fotózták le szegényt.

potf1.jpg

potf2.jpg

potf3.jpg

potf4.jpg

Legközelebb csak 2000-ben nyúlt, immáron a Hasbro az AT-ST-hez, a Power of the Jedi sorozat részeként. Itt egy többrészes csomag egyik alkotóelemeként lehetett megszerezni az AT-ST-t egy Speeder Bike és Paploo társaságában. A járgány azonos a POTF2 változattal, de természetesen most más festést kapott. Kicsit más a szürke alapszíne és teljesen más a koszolás a tappancsain - némiképp erősebb -, illetve a lövésnyom is határozottabb festést kapott. Annak ellenére, hogy nem egy teljesen új darab ez a pakk azért egy jó kis kiadás, amelyet csak kívánatosabbá tesz a remek és egyedi csomagolása.

potj3.jpg

potj.jpg

potj2.jpg

Ez után jópár év szünet következett, majd 2007- ben a 30th Anniversary Collection sorozatban jelent meg, Target exkluzív Ultimate Battlepack-ként a The Battle on Hoth csomag, ami megintcsak egy igen színvonalas kiadásra sikerült. Noha általában ezt a járművet az Endorhoz és nem a Hoth-hoz szoktunk kapcsolni, arra talán mindenki emlékszik, hogy ugyan csak a háttérben, de a Hoth-on is látszódott egy AT-ST. Ez a pakk egy átfestett, POTJ AT-ST járművet, egy Hoth lövegtornyot és összesen hét figurát tartalmazott. Az AT-ST sokkal világosabb színt és intenzívebb koszolást kapott, ezt leszámítva persze minden funkció teljesen azonos volt a POTJ változattal.  Az átfestéstől véleményem szerint amúgy élethűbb lett a cucc, de az oldalsó ágyúk és a fülke arányai továbbra sem jók.. A Hoth lövegtorony nagyon hasonlít a POTF2-es változatra, ám nagyobb annál, úgyhogy mégiscsak új darab. Az összes többi figura újrahasznosított, átfestett darab, van olyan, ami több korábbi figura alkatrészeiből lett összerakva. Összességében ez azért egy elég erős csomag, még akkor is, ha még nem a legszebb benne az AT-ST.   

battleonhoth3.jpg

battleonhoth2.jpg

battleonhoth1.jpg

battleonhoth4.jpg

2009-ben viszont megjelent egy teljesen új AT-ST jármű, mégpedig a Legacy sorozat Wallmart exkluzívjaként. Egy kifejezetten színvonalas, ütős darabról van szó, egyedül talán csak a főfegyvert túlozták el egy kicsit vastagságban, ám ez a fegyver cserélhető. Az ágyúk mozgathatók, a kabintető és a kitekintő nyílások pajzsai felnyithatóak. A jármű festése is egészen jó, némi világosbarnás koszolás is látszik, ami itt abszolút „Endor” hatásúvá teszi és ez mindenképpen jó pont, mert a világosabb barna agyagos hatást kelt és nem olyan rozsdaszínű, mint a korábbi esetekben. Ez a kiadás egyébként nagyságrendekkel nagyobb volt, mint a korábbi kiadások, tehát az arányai sokkal jobban megfelelnek a filmben látott járműnek. Ebben az esetben is adtak hozzá sofőrt, természetesen egy AT-ST Drivert, ami itt egy újrahasznosított darab volt. A 2007-es Battle on Hoth csomagból lett átvéve és kapott némi átfestést.

legacy1.gif

legacy2.jpg

legacy3.jpg

legacy4.jpg

2010-ben jelent meg Target Exclusive csomagként az Attack on Hoth szett, amelyben szintén helyet kapott egy AT-ST lépegető. Ez a csomag Vintage Collection-ös és a 2009-es Legacy AT-ST átfestett változatát tartalmazta. Látható is a különbség, hiszen eltűntek a gépről a barnás koszolások és a jármű elejét megküldték némi sötétszürkével is. Ilyen formában is remekül néz ki. A csomag ezen kívül még tartalmazott egy Tripod Cannont, két Snowtroopert és persze egy AT-ST Drivert is. Ez utóbbi teljesen új darab volt, a többi cucc viszont megint újrahasznosítás. Az ágyú a 2003-as Saga Snowtroopertől, a két katona pedig a 2007-es Saga Snowtrooperből lett átvéve.

attackonhoth2.jpg

attackonhoth.jpg

attackonhoth3.jpg

attackonhoth4.jpg

2012-ben jelent meg a Vintage Collection keretein belül, K-Mart exkluzívként egy újabb impozáns AT-ST csomag. Maga a gép az megint a Legacy-s járgány átfestett változata, de most is más lett az alapszín és másmilyen a koszolás is, illetve lövésnyom. A színe és a megjelenése, így kb. teljesen olyan mintha most lépegetett volna ki a Jedi Visszatérből, de a láb erős, barnás, rozsdás festése nem tetszik itt sem, de azért ezt itt el lehet nézni. Összesen 22 alkatrészből lehet összeépíteni a kicsikét.  A csomagolás is elképesztően jól sikerült, itt ténylegesen sikerült visszaadni a vintage jelleget, amit én általában nem szoktam szeretni az új gyártású darabok esetén (mármint ha vintage-ként próbálnak eladni valamit aminek köze sincs hozzá), de ez kétségtelenül nagyon csinosra sikerült. Sofőr nem járt hozzá, azt egy külön csomagban lehetett megvenni.

vintcoll.gif

vintcoll2.jpg

tvc2.jpg

vintagecoll3.jpg

2014-ben a Toys R Us exkluzív csomagjaként a Black Series sorozatban is megjelent egy pakk, ami megint minden szempontból elég erősre sikerült. A Battle of Endor multipack az összesen 8 endori csatához köthető figurája mellett tartalmazott egy gyönyörű AT-ST Walkert is, ami a 2012-es Vintage Collection darab újrafestett változata (tehát ez volt a Legacy kiadás harmadik újrafelhasználása). Részletes és szép darab, a festése is rendben van, de a lába ennek is kicsit túl barnára sikerült. A lövésnyom ábrázolása viszont talán, ezen sikerült a legélethűbbre. A csomag természetesen tartalmazott AT-ST Driver figurát, de ezen kívül Han Solo-t, Leiát, Chewbaccát és Imperial Officert is. Mindegyik darab valamilyen átdolgozás volt.  

battleonendor1.jpg

battle-on-endor-multipack-the-black-series-star-wars-hasbro-094.jpg

battleofendor2.jpg

2017-ben a Black Series keretein belül újra kiadásra került az AT-ST Walker immáron önállóan. A 7 alkatrészből felépülő jármű, az előző Black Series modell átfestett változata volt (tehát a Legacy-val együtt immáron ötödszörre sütötték el ugyanazt a sculptot) és Wallmart exkluzívként került a boltokba. A kidolgozottsága továbbra is nagyon szép, de a sárgásbarna koszolófestést itt talán egy picikét túlzásba vitték. Főleg az árnyalattal nem vagyok kibékülve, kicsit olyan mintha a műanyag sárgult volna meg és nem sár lenne rajta. Ennek ellenére egy remek darabról van szó, aminek szinte minden porcikája tökéletes. A sofőrnek adott AT-ST Driver szintén az előző Black Series kiadás átfestett változata volt. Ezt természetesen a mai napig lehet kapni és igencsak keresett darab a gyűjtők körében.

blackseries_375.jpg

blackseries3.jpg

blackseries2.jpg

A Lego először 2001-ben nyúlt a klasszikus AT-ST Walkerhez. A 7127 Imperial AT-ST a kor szellemiségének megfelelően egy kisebb, mindössze 107 elemből felépülő készlet volt. Pontosan ebből fakadóan persze nem is nézhetett ki túl impozánsan. A jármű eléggé sematikus, túl sok benne az eltérő színű kocka és csak minimálisan idézi meg a filmben látható harci járművet. Ennek ellenére persze van egy szolid retró bája, a mai jól kidolgozott millió alkatrészből felépülő készletek mellett. Alig mozgatható a lába és a pilótafülke. A felső rész is túlságosan elnyújtott, vékonyka. Pilótának egy Chewbacca minifigurát adtak hozzá, ami végülis jó ötlet volt.

7127-1.jpg

7127.jpg

7127-1_used_000.JPG

A 4486-os AT-ST & Snowspeeder készlet egy ún. mini building készlet volt és 2003-ban jelent meg. Ez a mini building leginkább a mai microfightereknek felel meg, úgyhogy nem egy gigantikus darabról van szó. A 76 elemből egy nagyon sematikus, ám mégis tűrhetően kinéző AT-ST Walker-t és egy egészen mikroszkópikus Snowspeedert lehetett összeépíteni. Figura nem járt a csomaghoz.

4486_1.jpg

4486.jpg

A 10174 Imperial AT-ST egy UCS készlet volt és mint ilyen gyakorlatilag ez a Lego AT-ST-k „cadillac-je”. 2006-ban jelent meg és a csomag 1068 eleméből egy nagyon részletes, realisztikus és atomjól kinéző lépegetőt lehetett összerakni. Mind arányaiban, mind külső megjelenésében mai napig ez a legjobban sikerült Lego AT-ST kiadás. Persze ekkora méretben, ennyi alkatrészből, ennyi pénzért azért már legyen is valami jó…. A cucc kellőképpen bonyolult és mindent tud, amit csak elvárhat az ember, bár furcsa módon figurát nem adtak hozzá. Mai napig igen keresett darab, aminek komoly gyűjtői értéke van.

10174.jpg

10174-01-11.jpg

10174-1_used_000.JPG

A 7657 AT-ST 2007-ben jelent meg és leginkább a 7127-es által megkezdett utat vitte tovább. 244 eleméből egy kisebb méretű és kissé hosszúkás lépegetőt lehetett megépíteni, ami mellé természetesen egy AT-ST Driver pilótát adtak. A lábai ennek teljesen rendben vannak. A pilótafülke is kidolgozottabb, mint a 7127-nál, ám az én szememnek még mindig túlságosan elnyújtott, vékony. Egyáltalán nem arányos a lábakkal és számomra nem is igazán idézi meg a filmben látott járművet. 244 elemből mondjuk nehéz csodákat kihozni és végülis azért nem egy annyira rossz darab ez sem, de mondjuk úgy, hogy nem a kedvencem.

7657-1.jpg

7657.jpg

7657--.jpg

2009-ben egy nagyobb, dioráma jellegű készletben is kiadtak egy AT-ST-t. A 8038 Battle of Endor készlet 890 eleméből gyakorlatilag az endori csata pajzsgenerátornál zajló részét lehetett megépíteni. Ennek szerves része egy egészen jól sikerült és arányos AT-ST is, amelyet Chewie vezet. A jármű mellett a pajzsgenerátor bejárata, speeder bike-ok, ewok glider és 12 figura is a készlet része. Egészen impozáns és a mai napig keresett készlet.

8038_alt1.jpg

8038-1.jpg

8038_alt7.jpg

2011-ben némiképp korlátozott módon kiadott a Lego egy polybag-es AT-ST járművet, amelynek 30054 volt a száma. A csomag 46 alkatrészéből egy igen-igen sematikus és szerintem nem is különösebben szemrevaló AT-ST lépegetőt lehetett megépíteni. A csomag Amerikában Target exkluzív volt, Angliában pedig a Sun magazin mellé adott ajándékként lehetett megszerezni.

30054.jpg

30054_1.jpg

A 9679 AT-ST & Endor készlet a Lego egyik igen érdekes szériájában jelent meg. Ebben a sorozatban 1-1 ikonikus Star Wars járgány egészen kicsi készletei voltak megszerezhetőek 1-1 a járműhöz köthető bolygó „makettjével”. A bolygó makett alatt itt természetesen egy műanyag Lego elemet kell érteni, lehet, hogy nem is a legszerencsésebb szó…viszont ezek a bolygók nem kis darabok voltak. Az AT-ST természetesen az Endor bolygóval került kiadásra és adtak hozzá egy AT-ST Driver minifigurát is. Összesen 65 alkotóelemből áll és asztaldísznek teljesen megfelelő. Egyébként már a talpból és az egész elrendezéséből is az jön le, hogy ezt elsősorban dísznek és nem játéknak szánták.

9679_box.png

9679_s.jpg

9679.jpg

A 75153 AT-ST Walker 2016-ban a Rogue One készletek sorában jelent meg. Mivel a Rogue One-ban is látható volt a gép, ezért ez egy abszolút ésszerű kiadásnak tekinthető. Ez egy szinte minden szempontból remek darab, 449 elemből épül fel és 3 minifigurát adtak mellé, köztük egy Seflát és egy egészen jó Baze Malbust is. Ezzel a készlettel egy videóban is részletesen foglalkoztam, sőt mondhatjuk, hogy az egész Játékok a Polcról ezzel a készlettel (meg az Imperial Shuttle-el) indult el annak idején. Persze ma már sokmindent máshogy mondanék, de azért mégiscsak ez volt az első videós szárnypróbálgatásom….azóta se fejlődtem túl sokat…  Amúgy minden Lego Star Wars kedvelőnek abszolút ajánlom a cuccot.

75153.jpg

75153_alt2.jpg

75153-1.jpg

A 75201 First Order AT-ST Walker, az a mindennek az alja kategória nálam. A készlet, ami akkor sem kéne, ha ingyen adnák….és ezt nem poénból mondom, hanem komolyan így is gondolom. Nem véletlenül szerepelt annó a legkevésbé sikerült Lego Star Wars szettek című cikkem legelőkelőbb helyén ez a „fél-készlet”(ITT OLVASHATOD). A ráncfelvarrott AT-ST ugye pár pillanatra szerepel is a Last Jedi-ben és az is igaz, hogy a legtovább egy olyan akciójelenetben látható, amelyben nincs pilótafülkéje. Viszont ettől függetlenül máig tartom, hogy ezt a járgányt egészben kellett volna kiadni és akkor egy modernizált, vagány AT-ST készletet lehetne most kirakni a polcokra. A Lego viszont nem így döntött, és az is érdekes, hogy a játékgyártók közül kb. egyedüliként csak ők csinálták meg így ezt a járművet. Talán nem is véletlen, hogy a mai napig, csutkán leakciózva se nagyon fogynak ezek a szettek. Összesen egyébként 370 elemből épül fel és négy minifigurát adnak mellé, amelyek még önmagukban nem is rosszak.

75201.jpg

75201-web-pri-nobg.jpg

A 2017-es 75184-es számot viselő Adventi naptár szett, 22.napi ajándéka is egy kis AT-ST lépegető volt. Ez egy eléggé sematikus kis 14 elemből felépülő darab, tehát nem igazán kell rajta számonkérni az élethűséget. Aranyos, de semmi több.

75184.jpg

A 911837 AT-ST egy kis, 48 alkatrészből álló, de igen jól sikerült lépegető, ami idén, 2018-ban került kiadásra a Lego magazin mellékleteként. Éppen most láttam a dohánybolt újságos pultján, hogy már nálunk is megszerezhető, de természetesen több más európai államban is meg lehetett már venni. Annak ellenére, hogy csak 48 elemből áll, teljesen jól kivehető minden, felismerhető az egész és sokkal kevésbé sematikus, mint a fentebb említett 30054-es csomag. Még a pilótafülke is elforgatható 360 fokban. Esküzöm tetszik, lehet, hogy meg is veszem.

sw911837-1.jpg

911.jpg

Az AT-ST szerintem egy minden szempontból remek jármű, amelyből szerencsére egészen sok igényes játékkiadás született, ami bármelyik nappali központi ékessége lehet….Mindenesetre nekem mindig az egyik személyes kedvencem lesz ez a harcra csak korlátozottan alkalmas, csirkeszerű, de azért félelmetes lépegető.

at-st_x3.jpg

A jövőhéten egy kicsit mellőzöttebb járművel, a B-Wing- el fogom folytatni. Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett lájkold, osszad meg minden ilyesmi. :)

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7414254435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (293) lego katalógus (291) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása